Richard Strauss: Elektra

(Cselekmény)

Rég nem használt fürdõ kiszáradt csempéi sírbolt hûvösét árasztják. Itt halt meg a nagy király, Agamemnon. Épp a vízbõl lépett ki, amikor hitvese almával kínálta; ám alig harapott bele, hálót vetettek rá, és baltával ejtettek halálos sebet minden görögök legnagyobb fejedelmén. A vízbe vér keveredett, a fürdõ áldozati rítus színterévé vált: egy lábbal még a vízben, a másikkal már a szárazon, sem éhesen, sem jóllakottan, ruhátlanul, de mégsem meztelen - meghalt a király. Kizökkent a világ a sarkaiból, s a bosszulatlan gyilkosság súlya most az életben maradottakra nehezedik.

A férjgyilkos Klytaemnestra és szeretõje, a tettestárs Aegisthus álmának nyugalmát a túlvilág árnyai rabolják el. Rettegve féltik erõszakkal szerzett uralmukat, a legkisebb lázadást is a terror minden eszközével igyekeznek elfojtani. Orestest, a fiúgyermeket még öntudatra ébredése elõtt eltávolították a palotából, s most Mykene minden aranyával munkálkodnak elveszejtésén.

A halott király szelleme azonban nem csak az õ álmaikat lopja meg. Elektra - nevének jelentése: "borostyánragyogás" - örökre eljegyezte magát a gyászban apja emlékével, aki nászajándékképpen a Gyûlöletet küldte neki. A lelkiismeret prófétanõjeként éli aszkétikus életét, megtagadva mindent, amivel a bûnös palota a hallgatását igyekeznék megvenni. Nem hajlandó felejteni: nap mint nap apját hívja, kiáltásait a falak visszhangozzák. Lemondva a királylányhoz illõ élet minden kényelmérõl, boldogságáról, a szenvedést, az ínséget vállalva, egyedül a bosszúnak szenteli magát.

Nem így testvérhúga, Chrysothemis - nevének jelentése: "aranyszabály" -, akinek minden vágya, hogy megélhesse a nõk sorsát, gyereket szülhessen, még akár egy földmûves parasztnak is. Võlegényre várva álmodik a külvilágról: kitörni bármi áron az elzárt palotaudvar fullasztó börtönébõl! Élni, életet adni! Nõvérét okolja, mert ha Elektra sugárzó gyûlölete anyjukat nem tartaná rettegésben, mindnyájan szabadon élhetnének.

E három nõt bonyolult érzelmi kapcsolat fûzi össze. Az anya egyesíti magában egymással teljesen ellentétes habitusú lányai törekvéseit. A hajdan férje ellen lázadó asszony most minden kompromisszumon keresztül a lelki megnyugvást keresi. Ébrenlét és álomvilág között állandó révületben botorkál, éppúgy rettegve a valóság kellemetlen igazságaitól, mint az álmok fenyegetésétõl. Mint a betegek, gyógyulást remél mindenben, ami pillanatnyi enyhülést ad: nem törõdve azzal, mi igaz s mi nem, örömét leli abban, ha valaki kellemes szavakat duruzsol a fülébe, legyen az akár a vele eddig ellenségesen viselkedõ lánya is. Hisz a simulékony Chrysothemis nem adhat választ rá, mely démon zavarja meg nyugodt álmait. Hogy megtudja, lelki nyugalma visszaszerzéséhez mely áldozati állat vérének kell kifolynia, Elektra tudására van szüksége; még akkor is, ha ezért szóba kell állnia vele.

Annyi év eltelte után nem könnyû bizalmas beszélgetésbe kezdeni. Pedig annyi év eltelte után anya és lánya sok mindenrõl beszélgethetne.

Mindketten tudják, csupán egyetlen közös témájuk van: Orestes hazatérése. Míg Elektra a bosszúálló testvér visszatértének vízióját próbálja hatalmas szenvedéllyel és hittel valósággá szuggerálni, addig Klytaemnestra a hatalom minden lehetõségével és cinikus eszközével igyekszik magát védeni. Fantazmagóriákba kapaszkodva küzd az egyik, míg falat emel, fegyvert ragad a másik. Egymást marcangoló keringõjüket - a kegyetlen racionalitás és a még könyörtelenebb lelkiismeret örvényének peremén - Orestes halálhíre állítja meg.

Az anya örülhet: fia meghalt. Chrysothemis bátyja halott: immáron örökre zárva maradnak a kapuk.

Elektra elõássa a baltát; ha más nem, õk ketten állnak bosszút apjuk haláláért. "Testvéred leszek, mint ahogy még sohasem voltam az!“ - ígéri húgának, s szeretõ, gyengéd karokkal fogja át a lány karcsú derekát, hogy gyökereket eresszen belé és megfertõzze akaratával: gyilkolniuk kell! Chrysothemis végül háromszor tagadja meg a reményt, mely azzal kecsegtetné: a véres ruhából egy pillantás alatt öltözhet majd át menyasszonyi ruhába. A túlélést õ az erõsebbik oldalán keresi... Akkor hát egyedül?

Két idegen férfi jelenik meg. Õk hozták elõzõleg Orestes halálhírét, bizonyítani is tudván azt; hiszen szemtanúi voltak, ahogy a nagy Agamemnon fiát saját lovai tiporták agyon. Elektra zavarodottan próbálja távol tartani magát a hírtõl s a fiatalabbik hírhozótól, de láthatóan gyengévé tették már a nap eseményei, avagy bizonytalanná a férfi közelsége. Hosszan néznek egymás szemébe némán. A nõ, aki rég elnyomta magában a vágyat, hogy egyszer megpihenjen egy férfi karjai közt, s a férfi, aki hosszú távollét után tért haza, hogy elvégezze küldetését. Agamemnon kutyául kiontott vérébõl valók: testvérek.

Valóban Orestes tért haza? Elektra az egyetlen, aki igazolhatja: megjött a bosszúálló. Õ az egyetlen, aki a testvért, az új királyt üdvözölheti... Elektra felismeri Orestest.

Nem kétséges, a fivérre mely feladat vár. Bosszút kell állnia az apa haláláért, a család fennmaradásáért, a királyi trónért, de talán leginkább Elektra megszenvedett éveiért. Mert minden emberi érzéstõl, asszonyi örömtõl megfosztotta õt a hûséges emlékezés, a kompromisszumot nem ismerõ ragaszkodás. Feláldozta önmagát, egykor tündöklõ szépségét, férfiakat ámulatba ejtõ nõiességét az apa sírján, hiszen "féltékenyek a holtak!"

Az anya velõtrázó sikolya, halálhörgése rázza meg a palotát. Elektra egyetlen szomorúsága, hogy nem a balta, nem az a balta végzett az asszonnyal: a nagy sietségben elfelejtette öccsének átadni. De nem késik a másik ellenség sem: Aegisthus érkezik, akit Elektra még csak férfinak sem tart, csupán emlõnek nevez. Vele osztotta meg Agamemnon trónját Klytaemnestra, õ váltotta fel a Férfi helyét az ágyban, õ volt az orvgyilkos, aki egykor fejénél fogva vonszolta ki levágott áldozatát a házból, a fürdõ kövezetén. Orestes halálhírét hallva óvatlanul lép a palotába, hogy beteljesülhessen a bosszú s a vért vér mossa le.

Chrysothemis hozza euforikus örömmel a hírt: Orestes hazatért, és lemészárolta ellenségeit. A termekben holttestek hevernek, ám hívei, akik hûségesen vártak rá, örömmel ünneplik az új királyt. A nõvérek helye immár fivérük oldalán van. Elektra mostantól végre maga is a palotában élhet, anarchistából tiszta szívvel válhat royalistává. A kapuk megnyílnak, s nyugodt életet kínálnak a jogos örökösöknek.

Zene szól. Örömzene. A túlvilág zenéjét csak azok hallják, akik e földi létet elhagyni készülnek. Elektra életének egyetlen értelme volt, s az beteljesült. Chrysothemis elõtt új élet tárul fel. A hatalomátvétel megtörtént. Az új uralkodó: Orestes - nevének jelentése: "hegymászó".

Kovalik Balázs

Elektra és Orestes

Forrás: Magyar Állami Operaház