A Grimm testvérek 1812 és 1822 között jelentették meg világirodalmi jelentõségû mesegyûjteményüket Kinder- und Hausmärchen címen, majd a harmincas évek közepén Jacob Grimm közreadta Deutsche Mythologie címû azóta is alapmûnek tekintett, de kevésbé közismert munkáját. Ez a két gyûjtemény igen nagy hatást gyakorolt az európai folklorisztikára és a romantika irodalmára is. A Grimm testvérek nyomdokain haladva a XIX. század végére szinte valamennyi európai nép feltárta és lejegyezte népmesekincsét, mondáit, pogány és keresztény mítoszait, legendáit.
Az ördögökrõl szóló történetek sokat szelídültek az idõk folyamán. Többségük kifejezetten tréfás, melyben az okos ember rendszerint kifog a ravasz ördögön, aki aztán megszégyenülten, vagy dühösen visszatér a pokolba. A népmesék között csak elvétve akad olyan, amelyben végül az ördög gyõzedelmeskedik. A Gonosz ezekben a csatákban már nem Istennel vetélkedik, nem világuralomra tör, hanem az emberrel kell, hogy megküzdjön, és a Sátánt, vagy az ördögöt is gyakran a boszorkány helyettesíti.
Oroszországban az 1850-es évek elején Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev ifjú jogtörténész, tanár és levéltáros a Grimm testvérekéhez hasonló célt tûzött maga elé. Az Orosz népmesék és az Orosz népi legendák kötetei, melyek még ugyanebben az évtizedben meg is jelentek, a szenzáció erejével hatottak olvasóközönségükre, és a XIX. század végére igazi népkönyvvé váltak. Számtalan kiadást értek meg, nemzedékek nõttek fel, akik Afanaszjev gyûjtésének gyakran hátborzongató darabjait hallgatták esti meseként, vagy lapozták ifjúkorukban tanulságos olvasmányként. Bár már Puskin és Akszakov is feldolgozott néhány népszerû mesét irodalmi formában a század elején, és fametszeteken már korábban is árultak meseillusztrációikat a vásárokon, mégis az Afanaszjev gyûjtemény döntõ hatása elvitathatatlan. Merített belõle Tolsztojtól Jeszenyinig az orosz irodalom megannyi nagysága, termékenyítõen hatott a képzõmûvészetre, a színházra és a filmre, de különösen a zenére és a táncmûvészetre.
A szökött katona és az ördög története az orosz varázsmesék egyik legcsodálatosabb és legfilozofikusabb darabja.
Egyszer egy katona szabadságoltatta magát, és elindult hazafelé. Ment, ment, korgó gyomorral vonszolta magát, mikor egy patak partjára ért. Elõvett három kétszersültet a zsákjából és belemártotta a vízbe. Volt még ennek a katonának egy hegedûje, unalomûzõnek szokott játszani rajta. Mikor rázendített egy vidám dalocskára, honnan, honnan nem, a tisztátalan lélek jelent meg elõtte szerzetes képében, könyvvel a kezében. "Jó napot, katona úr!" - köszöntötte. "Magának is, jóember!" - felelt illendõen a katona. Az ördög megrázkódott, még a száját is elhúzta. Aztán vigyorogva megszólalt: "Idefigyelj, katona, én neked adom a könyvemet, te pedig cserébe nekem adod a hegedûdet." "Minek az nekem, öreg? Hiszen nem tudok se írni, se olvasni!" - nevetett a katona. "Az én könyvem olyan, hogy bárki, aki belenéz, el tudja olvasni!" A katona kinyitotta a könyvet, s csodák csodája folyékonyan olvasta, mintha mindig is ismerte volna a betûket. Nagyon megörült ennek, és rögvest elcserélte a könyvre a hegedûjét. Az ördög is szorgalmasan húzogatta a vonót, de semmi dallamot nem tudott elõcsalni a hangszerbõl. Meg is kérte a katonát, menjen el hozzá három napra, és tanítsa meg játszani. A katona azonban még nagyon távol volt az otthonától, a szabadság meg ugye rövid... Az ördög elõször minden jóval megvendégelte, fehér kenyeret, vodkát, marhasültet rakott elé, aztán megígérte, hogy postafogaton viszi haza. A katona beleegyezett, és elment az ördöghöz vendégségbe.
Mikor letelt a harmadik nap, egy derék trojka állt a kapu elõtt. Felkaptak rá, nekilendültek, csak úgy porzott az út utánuk. Egy szempillantás alatt megérkeztek a katona szülõfalujába. Az ördög a legjobbakat kívánta, aztán eltûnt. A katona meg bement a rokonaihoz, mesélni kezdett, mikor és mennyi idõre engedték szabadságra, s miközben adták, vették a szót, kiderült számára, hogy nem három napot, hanem három évet vendégeskedett a tisztátalan lélek házában. A szabadság ideje már réges-rég lejárt, és õt alighanem katonaszökevényként tartják számon.
Megijedt a katona, kiszaladt az utcára, azt se tudta hová menjen. "Hej, te tisztátalan, jól megtréfáltál engem!" - csúszott ki a száján. Az ördög menten ott termett. "Ne keseregj, katona, maradj velem. Én boldoggá teszlek, - csábította - akarod, hogy kereskedõt csináljak belõled?" A katonának ez már tetszett, hogy végre belekóstolhat a jólétbe. Az ördög a fõvárosban szép nagy boltot adott neki, tele mindenféle drága portékával, aztán elbúcsúzott. "Most elmegyek a harmincadik cárságon is túlra, mert az ottani királynak van egy csodaszép lánya, Márja királykisasszony, õt fogom kínozni, gyötörni mindenféle módon."
Az újsütetû kereskedõ élte világát, semmire sem volt gondja, a szerencse mindig a kezére játszott, úgy vitték a portékáit, hogy kívánni sem lehet jobban. Irigykedtek is rá a többiek, hogy elveszi a kenyerüket, hogy az ördög vinné el! Elmentek hát hozzá, faggatni kezdték, hogy kicsoda, micsoda, honnan jött. A katona szépen hazaküldte õket azzal, hogy másnap megfelel minden kérésükre, de mikor leszállt az este, magához vett minden pénzt, amit csak a házban talált, bezárta a boltját, csendben elhagyta a várost, és az ördög után eredt abba a messzi királyságba, hetedhét országon túlra.
Amikor odaért, már a sorompónál azt mondta az õrnek, hogy õ bizony orvos, és azért kér bebocsátást, mert hallotta, hogy a király lánya beteg, és õt akarja meggyógyítani. Menten beengedték, vitték a király elé. "Ha meggyógyítod a lányomat, neked adom feleségül!" - mondta a király. "Jól van. - felelte a katona - De elõbb parancsolja meg, felség, hogy adjanak nekem három pakli kártyát, három üveg édes bort, három üveg forró borszeszt, három font mogyorót, három font ólomgolyót és három köteg gyertyát." Mikor megkapta, amit kért, bement a királylány szobájába, meggyújtotta a gyertyákat, s nagy ivászatba-mulatozásba kezdett. Éjfélkor megjelent a tisztátalan lélek, kérdezte, mit csinál itt. "Kvászt iszogatok." - mondta a katona. "Adjál csak belõle nekem is! - kérte az ördög. Nosza, egy teli pohár forró borszeszt tett elé a katona. Az ördög megitta, de még a szeme is felakadt a homlokára. "Itt van, egyél hozzá mogyorót!" - nevetett a katona, és odakínálta neki az ólomgolyókat. Az ördög rágta-ropogtatta, de csak a fogait törte össze. Akkor nekiálltak kártyázni. Hamar eltelt az éjszaka, és kakasszóra az ördög eltûnt. Ittak, ropogtattak, kártyáztak másnap éjjel is, mialatt Márja királykisasszony nyugodtan alhatott. Harmadnap odaállt a katona a király elé. "Felség, kovácsoltasson nekem egy ötven pudos satut, és hozzá három réz rudat, három vas rudat és három ón rudat. Örült a király, hogy a lánya gyógyul, örömmel megadott neki mindent.
Éjfélkor megint megjelent az ördög, s nagy dínom-dánomot csaptak. Egyszer csak a Gonosz meglátta a satut, megkérdezte, hogy az meg micsoda. Azt felelte a katona: "Felfogadott a király, hogy tanítsam a zenészeit hegedülni, de mindnek görbe az ujja, akárcsak a tiéd. Ezzel fogom õket kiegyenesíteni." Az ördög addig kérlelte, hogy az övét is egyenesítse ki, mert õ bizony azóta sem tud hegedülni, hogy a katona engedett. Jól belenyomta az ördög ujját a satuba, még alaposan meg is szorította. Aztán elõkapta a rudakat, és nekilátott csépelni a Gonoszt. Könyörgött az ördög, hogy engedje el, harminc mérföldre elkerüli a kastélyt, csak mehessen. De a katona csak ütötte, és azt mondogatta: "Nesze neked kereskedelem!" Végül a gonosz lélek addig ugrándozott, míg csak kiszabadult. "Elveheted a királykisasszonyt, katona, akkor se szabadulsz a markomból! Amint harminc mérföldnél távolabb merészkedsz a várostól, rögvest elkaplak!" - kiáltotta és köddé vált.
A katona elvette a királylányt, és boldogan éltek, szeretetben, egyetértésben. Néhány év múlva meghalt a király, és a katona uralkodott az egész országban. Egy szép napon sétálni ment a királyi pár a palota kertjébe. "Hû, milyen szép kert!" - ámult el a katona. "Látnád csak azt a másik kertet, ami a városon kívül van, úgy harminc mérföldre innen, azon aztán van mit csodálni!" - felelte a felesége. Fel is kerekedtek, hintóba ültek, s kihajtottak a városból. Alig haladtak valamit, szembe jön velük a Gonosz. "Hát te elfelejtetted, mit mondtam neked? No, testvér, magadat hibáztasd, mert most nem szabadulsz a markomból!" "Mit tegyek? Ez a sorsom! Engedd meg legalább, hogy elbúcsúzzak a feleségemtõl!" - válaszolt a katona. Megcsókolta a feleségét, és aztán az ördöggel együtt eltûnt. Azóta se látta senki...
Hársing Hilda
Forrás: Magyar Állami Operaház
