Trisztán és Izolda

„Handlung" három felvonásban, német nyelven
Május 29., június 1. és 16. 16.00

Rendezte, a díszletet és a jelmezeket tervezte: Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna
Vívómester: Pintér Tamás Oroszlán
Fény: Györgyfalvai Károly

Szereplők:

Trisztán: Christian Franz
Izolda: Anna-Katharina Behnke
Marke király: Jan-Hendrik Rootering
Kurwenal: Tomasz Konieczny
Brangäne: Németh Judit
Melot: Geiger Lajos
Pásztor: Megyesi Zoltán
Kormányos: Ambrus Ákos
Fiatal hajós: Horváth István

A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Lovagok:
Madaras Àdám - Trisztán (öttusa világ- és Európa-bajnok), Székely Zoltán - Marke Király (párbajtőr világbajnok), Balogh Attila, Betz István, Bodnár Viktor, Bodolay Dömötör, Cseh Zsuzsa - Izolda, Decsi Tamás, Diera Marcel, Fási Attila, Hofbauer András, Hollós Gábor, Horváth András és Horváth Tamás - ikrek, Kiss Roland, Kokics István, Dr. László Balázs, Medriczki László, Molnár Gábor, Solymosi Lajos, Sorbán Csaba, Valent Bence - Parsifal, Zombory György

Zenei munkatársak: Kovács László, Bartal László, Bartinai Gábor, Doman Katalin, Hidegkúti Pálma, Pfeiffer Gyula, Salgó Tamás, Sándor Szabolcs

ELŐADÓK

FISCHER Ádám Budapesten zeneszerzést, majd Bécsben vezénylést tanult. Első munkahelye a Grazi Operában volt, ezt követték Helsinki, Karlsruhe, München és Freiburg operaházai. 1987-től öt évig volt főzeneigazgató Kasselben, ahol Mahler Fesztivált szervezett. Ugyanabban az évben részt vett a Haydn Fesztivál létrehozásában Eisenstadtban, és megalapította az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart, amelynek mindmáig művészeti vezetője.

Fischer Ádám rendszeresen vezényel a világ nagy operaházaiban. A Bécsi Állami Operában, ahol 1980-ban mutatkozott be, legutóbb Wagner tetralógiáját, a Nibelung gyűrűjét dirigálta. Fellépett a párizsi operában, a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenban és a New York-i Metropolitanben is. Olyan neves zenekarokat vezényelt, mint például a Bécsi Filharmonikusok, a Londoni Filharmonikus Zenekar, a Los Angeles-i Filharmonikusok, a tokiói NHK Zenekar, a Chicagói és a Bostoni Szimfonikusok. Lemezei közül Goldmark: Sába királynője (Hungaroton) és Bartók: A kékszakállú herceg vára (CBS/Sony) nyert nagydíjat. Bayreuthban 2001-ben debütált, s az előadásokon nyújtott művészi teljesítményét az Opernwelt szakmai folyóirat „Az év karmestere" címmel ismerte el. Portrtéfilmje a Dán Nemzeti Kamarazenekarral Prix Italia díjat nyert. Munkásságát 2008-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Az ő művészeti vezetésével teremtette meg a Müpa 2006-ban a Budapesti Wagner-napokat, majd 2008-ban a Haydn: A teremtését mindig más világhírű együttessel bemutató újévi hangversenyek sorát.

Fischer Ádám

PARDITKA Magdolnát és SZEMERÉDY Alexandrát budapesti tanulmányaik óta szoros művészi együttműködés köti össze. Szemerédy Alexandra a Salzburgi Mozarteumban szerzett diplomát, majd olyan neves rendezőknél tanult, mint Christine Mielitz, Achim Freyer, valamint Ursel és Karl-Ernst Herrmann; a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében Martin Kusej Don Giovanni- és Günther Krämer Mitridate-produkciójában működött közre. Parditka Magdolna a Bajor Állam művészeti ösztöndíjasaként diplomázott a Müncheni Képzőművészeti Akadémián. 2005-ben nyertese volt a Ring Awardnak, a Wagner Forum nemzetközi operaversenyének. 2004 óta Karl-Ernst Herrmann asszisztense a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a brüsszeli Théâtre Royal de la Monnaie-ben, ezenkívül díszlet- és jelmeztervezőként is rendszeresen dolgozik. Az irodalmi ihletésű zenésszínházi koncepció Alles ohne Wiederkehr, amelyet Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra Stefan Zweig Der Stern über dem Walde című novellája nyomán alkotott, a Stefan Zweig Centre Salzburg színházi hetén mutattak be és meghívást kapott a Salzburgi Irodalmi Fesztiválra is, 2008-ban pedig a müncheni Staatstheater am Gärtnerplatz-ban vendégszerepelt. A Budapesti Wagner-napokon 2006-ban bemutatott, szakmai és közönségsikert aratott Parsifal-rendezésüket 2009-ben felújították. Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna 2010-ben a RUHR 2010 fesztiválon Hans Werner Henze Das Wundertheater című művét állítja színpadra, valamint Wolfgang Amadeus Mozart Ascanio in Alba című operáját rendezi a Magyar Állami Operaházban.

Parditka Magdolna

Szemerédy Alexandra

AMBRUS Ákos Budapesten született 1961-ben. Zenei tanulmányait 1969-ben a Weiner Leó Zeneiskola zongora-, majd később zeneszerző-zeneelméleti szakán folytatta. Első diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte 1981-ben zeneszerző szakon. 1985-től kezdte meg énektanulmányait magántanulóként Sziklay Erika tanítványaként. 1988-tól a budapesti Tomkins Énekegyüttes szólistája volt. 1992-ben kapta meg operaénekesi diplomáját és a Magyar Állami Operaház magánénekese lett. 1993-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese. CD-k, amiken közreműködött: Liszt: Via Crucis, Fauré: Requiem, Rachmaninov: Vesperás, Orbán György: Magyar passió.

Anna-Katharina BEHNKE osztrák szoprán énekesnő muzsikus családban született. A müncheni Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, első jelentős fellépésére még tanulmányai idején, a bécsi Kammeroper Figaro-előadásában, Susanne szerepében került sor. Az elkövetkező években a német nyelvterület számos kiemelkedő operaházában fellépett, elsősorban Richard Strauss, Wagner és Berg műveiben. 2002-ben debütált a Scalában, majd 2004-ben a moszkvai Bolsojban (a Bolygó hollandi Sentájaként), közben megismerhette őt a tokiói, a madridi, a lisszaboni közönség is. Izolda-alakításával átütő sikert aratott Linzben, a 2008-as Nemzetközi Bruckner Fesztiválon, ahol az operát Dennis Russel Davies rendezte.

Anna-Katharina Behnke

Christian FRANZ Münchenben tanult, s mindössze huszonhárom éves volt, amikor Regensburgban a Bűvös vadász Max szerepében debütált. Wuppertalban már énekelt a Parsifalban és a Lohengrinben, s Wagner-repertoárját Kasselben Loge, Siegmund és mindkét Siegfried szerepével bővítette, majd a Walkür koncertszerű előadása következett Sinopolival Drezdában és a Carnegie Hallban. Barenboim számos szerepre (például a Siegfriedre, Trisztánra, Parsifalra, Otellóra) szerződtette Berlinbe. Ott, valamint Bécsben, Kölnben és Tokióban is 2001 óta énekli  a Nibelung gyűrűje valamennyi tenorszerepét. 2001 és 2004 között és 2009-ben Bayreuthban a Siegfriedben és az Istenek alkonyában lépett fel, a darabokat 2009-ben a Metropolitanben is énekelte. Volt Trisztán (Edinburgh, München, Los Angeles), Loge és Parsifal (Hamburg, Drezda), Florestan (bécsi Staatsoper, majd Abbadóval Ferrarában és Modenában), Bacchus (Drezda), Canio (Tokió). Olyan karmesterekkel dolgozott mint Abbado, Barenboim, Fischer, Mehta, Sinopoli, Thielemann, Young. A Budapesti Wagner-napok állandó résztvevője; a Parsifal címszerepe után a Művészetek Palotájában is elénekli a Ring tenorszerepeit.

Christian Franz

GEIGER Lajos, a tehetséges basszbariton Budapesten született, 1975-ben. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában orgona szakon végzett, majd az ELTE Tanárképző Főiskoláján ének-zene és karvezetés szakon tanult tovább. 2008-ban szerzett operaénekes diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Sólyom-Nagy Sándor, Pogány Imola és Kovalik Balázs növendékeként. Részt vett Marton Éva, Renato Bruson, Jevgenyij Nyesztyerenko és Wicus Slabbert mesterkurzusain. 2008 szeptembere óta a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, ahol még egyetemistaként 2007-ben az Elektrában, Orestes nevelőjeként debütált. Több kisebb szerep mellett énekli Bénit is Ránki: Pomádé király új ruhája című operájának új produkciójában.

HORVÁTH István énekművész (tenor) 1980-ban született, tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán végezte, Bukszár Márta osztályában. A pécsi Eck Imre Művészeti Intézet magánének-tanára, gyakran szerepel a Pécsi Nemzeti Színház operaelőadásain. A pécsi Három Tenor művészeti vezetője, a Bordalnokok Énekegyüttes tagja. Külföldi operettgálák rendszeres meghívottja.

Tomasz KONIECZNY először színésznek tanult szülővárosában, a Łodzban, majd énekesi tanulmányokat folytatott a varsói Chopin Zeneakadémián és a Weber Főiskolán Drezdában. Első filmszerepét Andrzej Wajda „Gyűrű koronás sassal" című alkotásában alakította, majd számos színházi és televíziós produkcióban dolgozott mint színész, illetve rendező. Énekesként 1997-ben mutatkozott be Poznanban, Figaro szerepében. Tehetsége igazán Mannheimban bontakozott ki, ahol számos nagy szerepben aratott sikert, köztük Amfortasként a Parsifalban, Wotanként a Rajna kincsében és a Walkürben.

MEGYESI Zoltán énekművész (tenor) 1975-ben született Szegeden. Énekesi diplomáját 1997-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában. A barokk és klasszikus oratóriumok és operák specialistája, repertoárján megtalálhatóak többek között Monteverdi, Schütz, J. S. Bach, Händel, Haydn és Mozart oratóriumai, miséi, passiói és kantátái. Gyakran fellép külföldön is, így az utóbbi években pl. Ausztriában, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Nagy-Britanniában. Händel János-passiójának tenorszólistájaként 2003-ban a spanyol királyi család jelenlétében lépett fel. A barokk és klasszikus művek mellett repertoárján találhatóak 20. századi és kortárs művek is, így énekelt Arvo Pärt János-passiójának magyarországi, valamint Madarász Iván: Pázmán lovag c. operájának ősbemutatóján. 2003-ban 2. díjat nyert a Budapesten megrendezett Gyurkovics Mária Énekversenyen.

Németh Judit a Walkürben

A Liszt-díjas mezzoszoprán, NÉMETH Judit Miskolcon született, felsőfokú tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte Kutrucz Évánál. Diplomája megszerzése után Adorján Ilonkánál, Anna Reynoldsnál képezte tovább magát. Jelenleg Polgár László a mestere. Ösztöndíjasként a stuttgarti nyári Bach Akadémia, a bayreuthi Fiatal Művészek Nyári Kurzusának hallgatója volt, és a bécsi Zeneakadémia Wagner-ösztöndíjasaként is járt Bayreuthban. A barcelonai Viñas Énekversenyen Barcelona Városának Különdíját kapta. A Magyar Állami Operaház magánénekese, a Széchenyi Egyetem Zenei Fakultásának adjunktusa Győrben.
2000-ig főleg koncerténekesként tartották számon itthon és a világ számos országában. 2000-2007-ig Bayreuthban, a Festspielhausban a Nibelung gyűrűjében, a Lohengrinben, a Tannhäuserben és a Parsifalban énekelt. Vendégszerepelt a milánói Scalában, Torontóban,a drezdai Semperoperben, Lisszabonban, Barcelonában, Valenciában, Chilében, Tokióban, Mannheimban, Oslóban, Berlinben a Deutsche Opernben és számos más helyen, olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Lorin Maazel, Jeffry Tate, Giuseppe Sinopoli, Christian Thielemann, Peter Schneider, Fischer Ádám, Donald Runnicles. A Budapesti Wagner-napok állandó énekese: Kundryt, Frickát, a második nornát alakította eddig óriási sikerrel. Ebben az évben a Trisztán és Izoldában először énekli Brangäne szerepét.

PINTÉR Tamás Oroszlán a hazai színházi élet és filmvilág élő legendája. Kaszkadőrként és akciórendezőként több mint 400 film fűződik a nevéhez, a rengeteg színházi előadást pedig már nem is tartják számon. Öttusázó volt, három sportágban ifjúsági válogatott, negyven évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (később Egyetemen) színpadi mozgást, vívást, lovaglást, akrobatikát. Felterjesztették Kaszkadőr Oscarra is, hiszen sehol a világon nincs még egy szakmabeli, aki ennyi filmben szerepelt volna. A legnagyobb amerikai kaszkadőrök is specializálódtak, van aki csak autóval dolgozik, más csak lovakkal. Ő "mindent" elvállal.

Jan-Hendrik ROOTERING német basszbariton első tanára tenorista édesapja, Hendrikus Rootering volt. Már hamburgi tanulmányai idején énekelt kisebb szerepeket többek között a város Állami Operaházában és a gelsenkircheni Theater im Revierben.
1982-ben debütált a müncheni Bajor Állami Operaházban Richard Strauss: Az árny nélküli asszony című darabjában. Itt azóta elénekelte a basszusrepertoár minden nagyobb szerepét, beleértve a legfontosabb Wagner-figurákat (Pognert, Fasoltot, Gurnemanzot, az Őrgrófot, Hans Sachsot, Dalandot), Mozart Sarastróját és Kormányzóját csak úgy, mint Verdi Simon Boccanegrájának Fiescóját, a Macbeth Banquóját az olasz operairodalomból. A Bajor Állami Operaházzal ápolt hosszas szakmai kapcsolat és művészi tevékenységének elismeréseként 1986-ban megkapta a „Bayerischer Kammersänger" címet. 1994 őszétől a müncheni Zeneművészeti Főiskola professzora.

Külsőleg a Trisztán mitologikus szerelmi háromszög-történet. A cselekmény, a szüzsé azonban igazán csak kerete, köntöse a belső történésnek, az igazi „Handlung"-nak, ahogyan Wagner a darab műfaját megjelöli. A „Handlung" maga a szerelem belső története; a vággyal, kielégítetlenséggel, szenvedéllyel teli földi szerelem átalakulása égi, halálbeli, emberfeletti szerelemmé, olyan méretű emberi érzéssé, amelynek nagysága és tökéletessége egyenesen feltételezi a halált - ilyen tökéletes beteljesülés ebben a világban nem lehetséges. A beteljesülés átkerülése a túlvilágba azonban csak elkerülhetetlen előfeltétel, nem lényegi meghatározó - zeneileg legalábbis nem az. A zenei lényeg a hosszú, nagyszerű út, mely a szenvedő félhomályból a beteljesülés magas fényébe vezet.

Maga a cselekmény terjedelmes előzményeken alapul. Wagner ezeket nem egy elbeszélés összefüggő egészeként használta fel, hanem töredékeiben, mégpedig úgy, hogy a legkülönfélébb szubjektív megvilágításokban, monológok és párbeszédek alakjában szőtte bele a teljes szövegbe. Ezek pontos ismerete elengedhetetlen a lélektani tények megértéséhez.

Edmund Blair Leighton: Trisztán és Izolda, 1902

Trisztánnak a világhoz való viszonyát anyátlan árvaságban leélt gyermekkora határozza meg. Ugyanúgy teljesen árva, mint Siegfried: apja még a gyermek születése előtt meghalt, anyja haldokolva adott neki életet. Siegfried azonban az őt anyailag dédelgető, szabad természetben nőtt fel, Trisztánt ellenben nagybátyja, Marke király nevelte, udvari környezetben. E környezet jelképe „a nappal", vagyis a férfierények: a becsület, a dicsőség, a tettvágy. Trisztán tehát az udvar „nappali" világának ragyogó hőse („Ein Herr der Welt, Tristan, der Held!": a világ egyik ura, Trisztán, a hős!), a király győzelmes harcosa. Az Írország elleni szabadságharcban megölte az ellenséges hőst, Moroldot, Izolda jegyesét. A harcban azonban ő maga is megsebesült, s ennek a sebnek Wagner költeményében nem alkalmi, hanem nagyon is mély jelentősége van: nem gyógyul, s ez a körülmény arra készteti Trisztánt, hogy tengerre szálljon, és Írországban, álnév alatt, a „gyógyító Izoldánál" keressen enyhülést. Ezzel Írországnak is szimbolikus jelentősége van a drámában: Cornwall „nappali világának" mágikus ellenpólusa, az anyák birodalma, ahol az ember még varázslatos egységben él a természet teremtő erőivel: Izolda anyjának „hatalma volt, hogy a szélnek, viharnak parancsoljon"; leányának később titokzatos varázsitalokat ad, amikor az Cornwallba indul!

Rogelio de Egusquiza: Trisztán és Izolda halála, 1910

Ez a mű a halálvágy, az élet teljes kiapadásának mítosza, de egyben - és elsősorban! - az életből való kiemelkedésé, a felmagasztosulásé, a megváltásé is. Trisztán és Izolda útja: kilépés a mindennapi cselekedetek földjéről az igazán emberi, a mitikus nagyságrendű életbe. A Trisztán és Izolda a transzcendenssé váló ember története. Fogalmilag ugyan halálnak, filozófiailag az akarat tagadásának nevezi Wagner a megoldást, de voltaképpen, zeneileg a halál itt felszárnyalás, a tisztaság megszületése - beköszöntése egy olyan világnak, ahol a földi erők szétfoszlanak az ember sugárzásában. Ebben az értelemben a Trisztán tragédiája tökéletesen heroikus, pozitív műalkotás - mint minden nagy mű, az ember legyőzhetetlenségének himnusza.

Ez a mester legtömörebb és legszenvedélyesebb zenedrámája, amely Wagner érett alkotásai között középponti helyet foglal el. Ebben a műben szinte önmaguktól valósultak meg mindazok az elméleti követelmények, amelyeket Wagner írásaiban a saját alkotásai számára előírt.

(Forrás:Erich Rappl. Wagner-operakalauz; Tallián Tibor: A hét zeneműve 1978)

Forrás és fotók (a két festmény kivételével): Művészetek Palotája