Az idei évi Armel Operaverseny utolsó operája egy gyermekopera volt. Az egyfelvonásos mű az oroszok által elsőként űrbe juttatott élőlény, Lajka kutya történetét meséli el.
A fiatal zeneszerző, Russell Hepplewhite nem csak operákat, de musicaleket is ír. Ő volt a mostani előadás karmestere is. Az opera zenéjét egy mindössze négyfős zenekarra: csellóra, klarinétra, fagottra és ütősre írta meg. A komponistát dicséri, hogy ezen a négy hangszeren is színes zenekari hangzást tudott produkálni, kitűnően és szellemesen érzékeltetve az egyes jelenetek hangulatát.
Az énekes szólisták mellett egy gyerekkórus is van a darabban; ezúttal angol és magyar gyerekek énekeltek együtt a színpadon. Igen szórakoztatóvá tette az előadást, hogy a gyerekek felváltva szólaltak meg és énekeltek magyarul, illetve angolul. (Az operát természetesen angol nyelven adták elő. A gyerekek többsége a feliratozást persze még nem tudja követni, így nekik a szüleik suttogták a fülükbe, mi is történik a színpadon. Az énekesek is igyekeztek segíteni: egy-egy mondat erejéig gyakran magyarul szóltak a színpad szélén ülő gyerekkórushoz és a nézőkhöz.)
A versenyszerepeket Sarah Laulan (Valentina szerepe; Franciaország) és Nicolas Rigas (Korolev szerepe; Franciaország) alakították. Utóbbi egyébként nem először szerepelt az Armel Operaverseny döntőjében. Mindketten jó komikusi vénával rendelkeznek és felszabadultan játszottak.
A díszlet és a jelmezek is ötletesek és játékosak voltak. Na meg Lajka kutya is, akit dróton mozgattak, nagyon ügyesen. Láthattunk háttérvetítésként filmbejátszásokat is az űrhajó kilövéséről, és nem maradt el a oktatás sem: a szövegből sok minden megtudható a bolygókról, az űrhajókról, a fénysebességről…
A felnőttek sem unatkoztak. Elsősorban az idősebbek körében aratott sikert és okozott némi derültséget Hruscsov személyének színpadra állítása, a Lenin-kép a háttérben vagy a váratlanul felhangzó szovjet himnusz.
Gyermekoperákból amúgy nagy hiány van, üdítő színfoltot jelent, amikor nagy ritkán mégis bemutatnak egyet. A Lajka, az űrkutya egy igényesen megírt gyermekopera, jó történettel és számos tanulsággal. Ami pedig a legfontosabb: a szép számban megjelent gyerekek láthatóan nagyon élvezték a produkciót, amit érdemes lenne más magyar színházban is bemutatni (természetesen magyar fordítással).
- csb -
fotók: Kállai-Tóth Anett
Fotók










A cselekmény
Az English Touring Opera társulat által előadott történet Lajkáról, az űrkutyáról 1957-ben játszódik. Lajka első állatként jut az űrbe, illetve ebben az évben kezd komollyá fordulni az űrverseny is. Az oroszok készen állnak a Szputnyik I nevű műhold fellövésére, hogy a világ hallhassa hipnotikus hangjelzéseit. A szovjet vezető azonban nagyobb dicsőséget akar és a lehetséges sikertelen fellövés következményeivel fenyegeti Koroljevet, a vezető kutatót. Még a szóban forgó hónapban útjára indítaná a Szputnyik II-t. Így veszi kezdetét az értékes kutyarakományt hordozó műhold kilövésének visszaszámlálása. De vajon melyik kutya fog a rakétában helyet kapni és megtalálják-e a módszert, mellyel élve Lajka visszatérhet a Földre? Végigkövethetjük Mihail, egy fiatal, kutyaszerető tudós történetét, aki Moszkvából csatlakozik a Koroljev úttörő munkáját segítő csapatba, a Bajkonúr Űrközpontba. A mű előrehaladtával tanulunk rakétákról, a bolygókról, az emberek és a kutyák testfelépítéséről, élvezhetjük a teremin hangját is - az első elektronikus hangszer-, és találkozhatunk mind valós, mind fiktív szereplőkkel. Lajka, az űrkutya oktatási célzattal íródott, emellett interaktív módon - játékok és dalok segítségével - bevonja a közönséget az előadásba. Az opera kifejezetten 7-11 éves korú gyermek számára íródott, és nemrég fejeződött be brit turnéja, melynek során általános iskolákban került színpadra.
***
Russell Hepplewhite:
Lajka, az űrkutya Opera egy felvonásban
A szövegkönyvet Tim Yealland írta.
Az English Touring Opera (London, Egyesült Királyság) előadása.
Angol nyelvű előadás magyar és angol felirattal.
Díszlet: Jude Munden
Jelmez: Jude Munden
Ügyelő és világítástervező: Laurence Russell
Ügyelő asszisztense: Alexandra Isaacs
Rendező: Tim Yealland
Vezényel: Russell Hepplewhite
Versenyszerepek:
Valentina – Sarah Laulan (Franciaország)
Korolev – Nicolas Rigas (Franciaország)
További szereplők:
Yelena; Anya – Abigail Kelly
Mikhail – Edward Lee
Puppeteer – Maciek O’Shea
Közreműködik:
Cselló – Rebecca Hewes
Klarinét – Tamás Péter
Fagott – Belházy Gyula
Ütő – Laskai Krisztián Zsolt
A Tisza-parti Általános Iskola Lajka-kórusa, Tóth Andrea vezetésével




