A Nabucco a Májusünnepen, a Magyar Állami Operaházban. Kritika.

 

Bár az opera soha nem tartozott a legtöbbet játszott Verdi művek közé, ma is gyakran felbukkan a világ nagy operaszínpadain. Előadását nagy mértékben nehezíti a szoprán főszereplő, Abigél „hanggyilkos" szólama. A legnagyobb énekesnők közül is kevesen merték énekelni, vagy ha igen, akkor csak néhány alkalommal (mint ahogy például Maria Callas is). Nabucco és Zakariás bariton, illetve basszus szerepe ugyanakkor nehéz, de hálás feladat az énekesek számára.

 

 

Abigélt ezen az estén Paoletta Marrocu énekelte - és hatalmas csalódást okozott. Az énekesnő a világ számos nagy operaházában fellépett már (pl. Milánóban, Veronában, Bécsben), de ezt a mostani teljesítménye alapján nehéz elképzelni. Kétségtelenül végig tudta énekelni a hatalmas hangterjedelmet követelő szerepet, de mindezt egy igen kellemetlen, olykor már-már fülsértő hangszínnel és egy kevésbé meggyőző előadásmóddal tette (semmitmondó, teátrális mozgás jellemezte). "Paoletta Marrocu csalódást okozott..." Hangja a különböző regiszterekben egészen másképp szólt, és egyik regiszterben sem volt éppen kellemes. Lent például túlságosan sötétíteni akart és préselt, fent éles, szinte sikoltásszerű hangokat hallatott. A figurát túlságosan is démonira akarta venni (Hófehérke gonosz mostoháját juttatta eszembe). A nagyáriája után sem volt vastaps, az előadás végén is inkább csak udvarias tapsot kapott. Voltak jobb pillanatai is, nekem leginkább a Nabucco-Abigél duettben tetszett. Nem tudom, hogy tönkretette-e a hangját vagy korábban is így énekelt, mindenesetre kár volt érte.

 

Sokkal inkább beváltotta a hozzáfűzött reményeket a másik külföldi énekes, a Nabuccót alakító Alberto Gazale. Az olasz bariton több alkalommal énekelt már a Scalában és a Veronai Arénában (utóbbi helyszínen Nabuccót is). Gazale hangjának vivőereje nem túl nagy, de szép, kiegyenlített, „olasz" bariton hanggal rendelkezik. A legnagyobb tapsot ő kapta a IV. felvonásbeli áriája végén, és méltán: ekkor mutatkozott meg igazán, hogy Gazale kiváló énekes. (Alkatilag viszont kevésbé alkalmas a szerepre: túl fiatal hozzá). Lehet, hogy Gazale nem tartozik a legnagyobbak közé, de - szemben Marrocu-val - őt már érdemes volt egy Májusünnepre meghívni.

 

 

Gazale után a Zakariás szerepét éneklő basszistánk, Rácz István kapta a legnagyobb tapsot, teljesen megérdemelten. Zakariás szerepét igen magasra írta Verdi, és noha Rácz István mélybasszus, győzte a magasságokat is. Koncentráltan, lendületesen énekelt, és méltósággal, hitelesen alakította Zakariás szerepét.

 

A két kisebb „főszerepben" Ulbrich Andreát (Fenéna) és Wendler Attilát (Izmael) hallhattuk.

Előbbi esetében hamar kiderült, hogy egy igen komoly mezzo hangról van szó, Ulbrich Andrea bezengte az Operaházat (augusztusban egyébként a Veronai Arénában Azucenát fogja énekelni a Trubadúrban).

A Nabucco szereposztásában az eredetileg meghirdetetthez képest egyetlen változás történt: Fekete Attila helyett Wendler Attila énekelte Izmael tenor szerepét. (Vélhetően azért, mert Fekete Attilának viszont Don Carlos szerepére kellett beugrania.) Wendler Attila kevésbé volt jó formában, de azért „hozta" a szerepet. Bizonyos lágékban kifejezetten szépen, zengően szól a tenorja, máshol azonban elbizonytalanodik (egyszer még el is csuklott a hangja).

 

A kórus pontosan és lendületesen énekelt. (Az est talán legnagyobb tapsát épp a Rabok kórusa kapta, és bár a kórus ezt is jól énekelte, a vastaps itt azért elsősorban Verdinek és a népszerű dallamnak szólt, bármily közhelyszerű is ez a megállapítás..)

 

 

Kesselyák Gergely vezénylésével kapcsolatban hallottam negatív kritikát is, például, hogy túl harsány volt a zenekar, amivel én nem értek egyet. "Magas színvonalú játék jellemezte a zenekart..." A Nyitányt - a zenekar egy-két korai belépésétől eltekintve - akár lemezre is lehetett volna rögzíteni. Pergő, feszes tempók, éles dinamikai kontrasztok - szerintem ezt éppen így kell előadni. Az este további részében is magas színvonalú játék jellemezte a zenekart, a karmester az együtteseket is kiválóan egyben tartotta.

 

Nem állítom, hogy a rendezés és a díszlet nagyot rontott az előadáson, de túl sok jót sem tudok ezekről mondani. Többé-kevésbé megvolt az illúzió, hogy az ókori Jeruzsálemben és Babilónban vagyunk, bár a falakon nehezen kivehető képeket láthattunk, a rendezésben pedig volt egy-két komikumba hajló „gikszer" is (pl. a jelenet, amikor Nabuccóba belecsap a villám: a király kardja itt egy játék jedi-kardhoz hasonlóan villogni kezdett...).

 

Összességében egy közepes előadást láthattunk, ami egy megfelelően kiválasztott Abigél esetében sokkal kellemesebb emléket hagyott volna bennem.