Káel Csaba filmrendezőt, a Bánk Bán c. operafilm és számos színpadi operaelőadás rendezőjét a Művészetek Palotájában játszott "félig-szcenírozott" előadásokról, és az operafilmről, mint műfajról kérdeztük.

A Művészetek Palotájában, azaz a "Müpában", ahol te is gyakran rendezel, viszonylag ritkán játszanak operát. Amikor viszont igen, az mindig kiemelt eseménynek számít, többnyire sztár-énekesekkel. Nincs mód arra, hogy több operát adjanak elő, vagy egy tudatos koncepcióról van szó, a "kevesebb több" elgondolás jegyében?

A Müpa egy jó értelemben vett kulturális nagyüzem, ami nem úgy működik, mint egy hagyományos repertoár-színház. Számos műfaj van itt jelen, amelyek közül talán a legmeghatározóbb a komolyzene, ezen belül is elsősorban a szimfonikus zene, de az opera is. Sem az opera, sem a szimfonikus zene nem kizárólagosan van azonban jelen.

A Müpában általában ún. félig-szcenírozott, koncertszerű előadások keretében adják elő az operákat. Mit jelent pontosan ez az előadásmód?

A félig-szcenírozott előadás azt jelenti, hogy nincsenek külön díszletek és kosztümök, vagy csak jelzett díszletek és kosztümök vannak. Az áttörést tulajdonképpen Rameau: A lovagok című operájának koncertszerű előadása jelentette a Les Arts Florissants előadásában, 2005 végén. Kiderült, hogy a nézők elfogadják ezt a fajta interpretációt.
Ennek is voltak azonban előzményei. Eleinte a Müpa Fesztivál Színházában került sor az opera-előadásokra, de hamar rájöttünk, hogy a nézőtér itt kicsi. A zenés színháznak van egy optimális minimum nézőszáma, ez kb. 600 fő, az alatt nehéz gazdaságossá tenni egy előadást. Mikor Purcell: Dido és Aeneas, ill. Charpentier: Actéon című darabjait rendeztem 2005-ben - ezek is részben szcenírozott előadások voltak -, a pozitív reakciók hatására úgy gondoltuk, hogy jó lenne a produkciókat átvinni a Hangversenyterembe. Ebben a teremben azonban nincsenek színházi körülmények, kulisszák, sem pedig olyan színháztechnika, ami egy színházi előadás esetében elvárható. A közönség viszont fantasztikus hangzás élményt kap, és rájöttünk, hogy ezeken az előadásokon a fénytechnikát is lehet fejleszteni. A már említett előadások után jött Mozart Varázsfuvolája, majd Wagner Parsifalja, ezekkel kezdődött el a Müpában a félig-szcenírozott előadások siker-sorozata.

A varázsfuvola, Müpa, 2006 (Fotó: Művészetek Palotája)

Kellő konkurenciát tudnak-e az ilyen típusú előadások jelenteni a hagyományos színházi operaelőadásoknak, amelyek mégiscsak látványosabbak?

Nem konkurenciát jelentenek, hanem kiegészítik azokat. A félig-szcenírozott előadásokon sajátos feszültség teremtődik. Az egyszeriségnek, a megismételhetetlenségnek van egy jó értelemben vett feszültsége. "Ez tehát egy furcsa, modern színház..." Nincs idő a darabokat repertoáron tartani, és sokkal rövidebb a próbaidőszak is, egy előadást gyakran egy hét alatt össze kell hozni. Többek között ezért is kezdtünk a nagy nevű és tapasztalt énekesekre koncentrálni. A Hangversenyteremnek ráadásul van egy speciális akusztikája, ami egészen más, mint egy operaházé. Érdekes, modern technikákat is alkalmazunk. A vetítéssel például olyan tereket és hangulatokat lehet megidézni, amik elindítanak a nézők fejében valamilyen érzést, gondolatot és a néző kiegészíti azt, amit lát. A közönség gyakran szinte újra felfedezi a megszokott zenéket. Ez tehát egy furcsa, modern színház.
Egy operaházban a rendezői koncepció erősebb kell, hogy legyen, mert ott az opera teljes világát meg kell teremteni. A félig szcenírozott előadásokon a rendezőnek jobban tiszteletben kell tartania a zenei elsőbbséget.

Nem csak színpadi rendezőként, de filmrendezőként és Erkel: Bánk Bán című operájának rendezőjeként is ismerünk. Mi a célja a rendezőnek egy operafilmmel? Te miért vitted filmre a Bánk Bánt?

A film egy szélesebb körbe tud közvetíteni. Azt, hogy a Bánk bánt megismerhették New Yorktól Jeruzsálemen át Tokióig, azt csak is a filmmel, illetve a dvd-vel lehetett elérni. Amikor elkezdtem a Bánk Bánt rendezni, mindenki legyintett és azt kérdezte: kit érdekelne egy Erkel nevű ismeretlen zeneszerző zűrzavaros darabja? A film külföldi sikere - ami sokkal nagyobb volt, mint a magyar - azt bizonyította, hogy nagyon is sokakat érdekel. "Ha hiteles, mindegy, milyen műfajban készült." A Los Angeles-i bemutató után a film forgalmazójának nézettségi listáján a Bánk Bán volt a második, csak egy mexikói akciófilm előzte meg. Az egyik előadást követő beszélgetésen odajött hozzám egy hölgy, aki azt mondta: nagy hatással volt rá a film, és nem is hitte, hogy létezik szomorú musical! Ő ezt így értelmezte, de a lényeg, hogy számára hiteles volt a film.
Itt a kulcsa az operafilm kérdésének: ha az hiteles, mindegy, milyen műfajban készült. Lehet egy lefényképezett színházi előadás, vagy játékfilm, vagy egy teljesen modern adaptáció is; ha hiteles, akkor elfogadják, akkor annak van létjogosultsága.

Az Internet ma már a filmeknél is szélesebb körbe tud közvetíteni. Segíthet az Internet az opera népszerűsítésében is?

Mindenképpen. Az Internetnek számos eszköze van. Valakit, aki nem járatos az operában, de úgy dönt, hogy elmegy egy előadásra, az Internet a maga eszközeivel fel tud arra készíteni. Ha rámegy a "You tube"-ra, több előadás részleteit is megnézheti, azokat összehasonlíthatja. Más internetes oldalak pedig segíthetik egy esemény kapcsán eligazodni. Ha az őt érdeklő téma egy színvonalas honlapon megfelelően körül van véve információkkal, az oda látogató elkezd rá vevő lenni.
Van egy internetes oldal, az imdb.com. Ez egy filmekről szóló adatbázis, ami nagyon látogatott. Ennek az az oka, hogy alaposan feldolgozza az egyes filmeket, az ahhoz kapcsolódó személyeket, alkotókat, sok információval, fotókkal.
Ahhoz azonban, hogy ez a honlap tényleg látogatott legyen, kellenek a sztárok. "Fel kell támasztani a sztárkultuszt..." Az operasztároknak nagy nimbusza volt az ötvenes években, de még a hatvanas években is. Ez azonban a hetvenes évektől kezdett lecsengeni, a nyolcvanas évekre pedig csak a "három tenor" maradt. Ők megpróbáltak átlépni egy határt, tulajdonképpen elmozdulni a popműfaj irányába. Ez egy úttörő lépés volt, de kártékony is. Egyrészt számos tehetséges énekest elnyomtak. Másrészt az opera nem szép áriák sorozatából áll, az opera egy drámai műfaj. Mégis: sajnos vagy nem, fel kell támasztani a sztárkultuszt.
Ebben a filmek is sokat segíthetnek. Mondok egy példát. A Moulin Rouge című filmet sok fiatal kedveli. A film rendezője az ausztrál Baz Luhrmann, aki pár évvel korábban Puccini Bohéméletétis rendezte. Ezt az előadást DVD-n is kiadták, ami önmagában is sikeres volt, de a Moulin Rouge után még keresettebb lett. Sok fiatalt kezdett el érdekelni az opera, mert az egész "jól lett felkínálva".

Pillangókisasszony, Müpa, 2008 (fotó: Művészetek Palotája - Pető Zsuzsa)

Befejezésképpen hallhatunk valamit a személyes terveidről?

Puccini évünk van. Januárban már rendeztem egy Pillangókisasszonyt a Müpában, májusban a Bohémélet következik. Eredetileg úgy volt, hogy ezt Horváth Ádám rendezi, de ő megbetegedett és a Müpa vezetése felkért, hogy én rendezzem meg.
Az év második felében lesz egy Turandot Lukács Gyöngyi és Rost Andrea főszereplésével, decemberben pedig én rendezem a Magyarországon ritkán játszott Nyugat lányát.
Jövőre hármas évforduló lesz: Handel, Haydn és Purcell évforduló. A Müpában Purcell: Tündérkirálynőjét mutatjuk majd be, ennek külön érdekessége lesz, hogy a színpadon a világhírű színész, Michael York mond majd részleteket Shakespeare: Szentivánéji álom című művéből. Ezt követően rendezem Handel: Julius Caesar című operáját, márciusban pedig Győrben lesz egy Hunyadi László előadás.

Operafilm?

Fischer Ádámmal sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen operát tudnánk mi, magyarok a Bánk Bánon kívül filmre vinni úgy, hogy annak nemzetközi visszhangja is legyen. Olyat azonban nem találtunk, ami mozifilmen is látványos lehetne, úgyhogy az operett vizeire eveztünk át. Johann Strauss: A cigánybáró című operettjére esett a választás, bár ehhez csak közvetve van közünk, Jókai Mór alapsztorija kapcsán. Több producerrel kezdtünk már el komolyan tárgyalni. Az operafilm - vagy operettfilm - azonban nehéz műfaj. Ezek általában nagy költségvetésű filmek és nagy sztárok kellenek hozzá, olyanok, akiket legalább valamennyire már ismernek az emberek.

Csák Balázs

Pillangókisasszony, Müpa, 2008 (fotó: Művészetek Palotája)