Amikor 1990-ben megalapította a Moszkvai Helikon Színházat, mi volt a fejében?

1990 a Szovjetunió halálának, és egy teljesen új ország születésének éve volt. Senki sem tudta, mit hoz a jövő. Abban az időben veszélyes volt kimenni az utcákra, minden bolt üres volt, lépten-nyomon bűnözéssel találkozott az ember. Én pedig abban az időben végeztem Moszkvában az Állami Színházművészeti Főiskolán. Évfolyamtársaimmal és barátaimmal megcsináltuk Sztravinszkij kamaraoperáját, a Mavrát, négy énekessel és egy öttagú zenekarral. Ez volt a színházunk kezdete, az első előadás, amelyet hasonló mini-produkciók követtek, többek közt Debussy L’infant prodigue és Hindemith Hin und zurück című darabját vittük színre. Aztán egyre jöttek az új énekesek, és három évvel később levelet írtunk a minisztériumnak, ahonnan támogatást kaptunk. Létrejött az első nagyobb zenekar, harminc zenésszel, ekkor kezdtünk nagyobb szabású előadásokkal is foglalkozni. A színház mostani társulata és teljes "legénysége" körülbelül négyszázötven embert tesz ki. Van nagyzenekarunk, egy viszonylag nagy kórusunk és remek énekeseink. Úgy érzem, most tudjuk igazán azt csinálni, amit szeretnénk. Egyetlen nagy problémánk az, hogy jelenleg az épület felújítására várunk.

Maga a Helikon Színház épülete viszonylag kicsi ahhoz, hogy otthon adjon egy operaháznak.

Igen, bár maga az épület nem olyan kicsi, operának eléggé. Ez egy történelmi épület, a XIX. században Sakovszkaja-Glebova-Sztresnyeva orosz hercegnő tulajdonában állt, aki egy igazi kulturális központot épített itt ki: Puskin és Csajkovszkij is járt itt, Debussy első koncertjének is ez az épület adott otthont. Az épület báltermét alakítottuk színházzá. Most két évig egy másik moszkvai helyszínen kell játszanunk, de mire elkészül, lesz egy nagyszínpad, lesz hely a zenekarnak, és meglesz minden, ami a mai operajátszáshoz szükséges, de természetesen a kisebb terem is megmarad, ahol továbbra is kamaradarabokat fogunk játszani. Egyáltalán nem félek a felújítástól, már nagyon belefáradtam abba, hogy ilyen nehéz körülmények között kellett dolgoznunk. Tényleg nagyon nehéz volt.

fotó: Operaportál

A Borisz Godunov az operatörténet talán legtöbb átirattal rendelkező darabja. Muszorgszkij kettő, Rimszkij-Korszakov nem kevesebb, mint öt különböző változatot hagyott hátra. Sosztakovics születésének 100. évfordulójára a Helikon Színház az 1940-ben általa újrahangszerelt, nagyon ritkán játszott verziót vette elő. Miért?

A Borisz Godunov az orosz operarepertoár egyik legfőbb darabja, nincs, aki ne ismerné Oroszországban. Sokan unalmasnak is tartják, mert mindenki ismeri a történetet. Sokan viszont azt is tudják, hogy rengeteg változata van. Legtöbben az egyik Rimszkij-Korszakov-verziót ismerik, amely rendkívül szép és színes. "... A mi verziónk nagyon ritka..." A mi verziónk, a Sosztakovics-féle, nagyon ritka, talán az egész világon csak kétszer játszották. Azért döntöttem úgy, hogy ezzel próbálkozom, mert nagyon erős! Olyan, mintha XXI. századi opera lenne, bár Sosztakovics egy hangot sem változtatott rajta, hű maradt az eredetihez. Ez is mutatja, hogy Muszorgszkij valójában XXI. századi zenét írt... XXI. századi zenét a XIX. században. Mi pedig most ezt a verziót vettük elő, itt, a XXI. században.

Meséljen egy kicsit a ma esti előadásról!

Ebben az operában nagy szükség van jó basszushangokra, és büszkén mondhatom, bár nagyon fiatalok, sok remek basszistánk van. Nagyon örülök, mert négy Boriszunk és négy Pimenünk is van. Ma két igazi sztárt is hallhattak a miskolci nézők. Az egyik Stanislav Shvets, Pimen szerepében, akit a Covent Gardenben, a Salzburgi Fesztiválon és a Metropolitanben is hallhatunk, a másik pedig Borisz, Alexey Tikhomirov, aki - bár nagyon fiatal, még csak huszonhat éves, most végzett a konzervatóriumban Galina Visnyevszkaja kedvenc tanítványaként - rengeteg versenyt nyert, és számtalan szerződése van a következő tíz évre.

Nem csupán a Borisz Godunovot, de Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjét is láthatjuk Miskolcon. Miért ezt a két darabot választották?

Harmadszor járunk Miskolcon. Először 2005-ben a Normát csináltuk meg a Bartók + Bel cantóra, amely a miskolciak és a Helikon Opera koprodukciója volt, másodszor Umberto Giordano igen ritkán játszott Szibériáját játszottuk 2006-ban, a Bartók + Veristák-on. Most pedig megpróbáltuk elhozni a legjobb orosz operákat: Muszorgszkij Borisz Godunovját és Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjét. A két opera és a két előadás teljesen különböző. Úgy gondoltuk, nagyon érdekes és meglepő lesz, ha a közönség ugyanazt a társulatot két teljesen különböző produkcióban láthatja.

Mi a véleménye a Miskolci Operafesztiválról?

Nagyon örülök, hogy itt lehetünk. Úgy gondolom, ez a fesztivál mind Oroszországnak, mind más országoknak hihetetlen jó példa arra, hogy egy szép kisváros hogyan válik ez alatt a pár hét alatt az opera fővárosává.

Ferencz Zsófi

Kapcsolódó oldalak ezen a honlapon:

Borisz Godunov (Képek az előadásról.)

Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth (Képek az előadásról.)