Hamvasi Szilvia kiemelkedő szólistája volt Purcell Tündérkirálynő c. dalműve bemutatójának. Az angol barokk operairodalom legjelesebb zeneszerzőjének alkotását a Művészetek Palotájában, február 3-án Vashegyi György vezényletével és Káel Csaba félig szcenírozott rendezésében mutatták be. A klasszikus és a romantikus repertoár nagy lírai és koloratúrszoprán szerepeit alakító Hamvasi Szilvia ezúttal is bizonyította énekesi erényeit: a hangfajához képest szokatlan nagy hangerejét és hangterjedelmét, minden regiszterben kiegyenlített, szép színű hangját, atmoszférateremtő készségét és előadói intelligenciáját, kultúráját. Az Éjszaka és a Panasz allegorikus figuráinak szólószámait nemcsak zeneileg formálta meg maradandóan, hanem mély átélésével az igazi zenés színház hagyományát mutatta be a hazai közönségnek.
Alighogy az Erkel Színházban a Rigoletto Gildájaként bemutatkozott Vásáry Tamás vezényletével, hamarosan a düsseldorfi és duisburgi kettős székhelyű Deutsche Oper am Rhein ajánlotta fel szerződését. Mennyiben határozta meg a nemzetközi teátrum színvonala az Ön művészi fejlődését?
Immár nyolc éve vagyok a színház tagja és mondhatom, nagyon inspiráló hatással van rám a rendkívül magas művészi mérce. A debütálásom a Carmina Buranával volt, amelyet olyan szép feladatok követtek, mint Gilda, Susanna, Pamina, Juliska, az igazi áttörést jelentő Konstanza, Lucia, Antónia, Mimi. Zenetörténeti ritkaságokat is bemutatunk, jelenleg Mozart Lucio Sillájának Lucio Cinnáját és Charpentier Louise c. operájának címszerepét alakítom, az utóbbi premierjére nemrég került sor. A repertoár sokszínűségének köszönhetően Monteverdit is gyakran énekelek A Tobias Richter intendánst és John Fiore főzeneigazgatót búcsúztató Janáček-előadássorozaton, melyen Marton Éva a Jenůfa Templomos asszonyát alakítja, a Ravasz rókácska címszerepét énekelhetem. Más operaházakba is gyakran kapok meghívást, az elmúlt évadban Konstanzaként Frankfurtban, Mimiként Bonnban vendégszerepeltem. Zeneileg olyan kiváló dirigensek vezetésével dolgozhatok, mint Jonathan Darlington, John Fiore, Alexander Joel, Hans Vallat, Nicola Luisotti, Alessandro de Marchi (vele Hamburgban léptem fel) és Maurizio Barbacini, akivel Luciát és Gildát énekeltem. Gyakori színpadi partnereim Sami Luttinen, Marta Marquez, Tassis Christoyannis, Andrej Dunaev, Sergei Khomow és Mariselle Martinez, de felléptem Wolfgang Schmidt-tel (ő a Jancsi és Juliska Boszorkányát alakította), valamint Hartmut Welker, Frank von Aken és Matthias Hölle társaságában is. A Németországban immár másodszor Év rendezőjévé választott Christoph Loy a bemutatkozásomtól kezdve tudatosan vezetett rá a korszerű, hiteles színjátszás lényegére.
Charpentier: Louise (Duisburg),
partnere: Sami Luttinen (fotó: Eduard Straub)
Szerepeinek felsorolásából is látszik, hogy az egyéniségéből a legkülönfélébb jellemek lélekrajzát építi fel.
Az általam megjelenített karakterek igen különbözőek és ez izgalmas kihívást jelent a számomra. A Tündérkirálynő előadását követően két nappal Düsseldorfban Lucio Cinna személyiségévé lényegülök át. A dekadens témát feldolgozó Mozart-darab nadrágszerepe a római diktátor, Sulla ellenfele. A morál nélküli római világban valósággal "utálom magamat", annak ellenére, hogy a negatív szereplők közül Cinna az egyedüli, aki végül pozitív változáson megy keresztül. Nagy megmérettetést jelent számomra a Louise, nemcsak a szólam drámaisága miatt, hanem azért is, mert a bonyolult lelki folyamatokat ábrázoló, rémálmokat is megjelenítő családi pszichodráma lelkileg teljes átélést és "...mindig ki tudok teljesedni..." három órás megszakítás nélküli színpadi jelenlétet kíván. Az eltérő karakterek hangi és színészi megformálása a kritikusok tetszését is megnyerte: legtöbb szerepem után eddig azt a méltatást kaptam, hogy "mintha nekem írták volna a szerepet". De én is úgy érzem, hogy a próbafolyamat után az aktuális feladatban mindig ki tudok teljesedni. Természetesen ehhez az előadássorozatok között elég pihenési idő szükséges, csak így vállalhatok bátran egy drámaibb feladat után koloratúrszerepet.
A közönség és a szakma elismeréssel fogadja az alakításait, azonban a német színházakban gyakori eset, hogy a nézők a rendezői koncepcióval kapcsolatban hangos nemtetszésüknek adnak hangot.
Ez a rendezői színházban teljesen megszokott, hiszen Európa nyugati felén - a darabok eredeti nyelvű előadása mellett - évtizedek óta ez a trend. Érdekes, hogy Düsseldorfban és Duisburgban eltérő a közönség ízlése, a darabok fogadtatása is ennek függvényében alakul. A személyes véleményem az, hogy a modern színreviteleket csak addig tudom elfogadni, amíg a zenét szolgálják. Szerencsére a legtöbb darabot Christoph Loy rendezi, aki nemcsak egyensúlyt képes teremteni a hagyományos és a modern felfogás között és rendezéseiben minden indokolt, de az aprólékos próbafolyamat során az énekesekből is a legtöbbet tudja kihozni. A felkészültsége is példaértékű, már az első próbára kész koncepcióval jön, mindamellett rugalmas és rengeteg ötlete van. Figyelemre méltó a képi világa, a látványtervezése, nem egyszer száz statisztát mozgat meg a színen. Maradandó élmény számomra a bonni Bohémélet-produkció, Dietrich Hilsdorf színrevitelében. Puccini általában szentimentálisnak megrendezett művét nem romantikus szempontból közelítette meg, de megvalósította a tradicionalitás és a korszerűség összhangját.
Charpentier: Louise (Duisburg) (fotó: Eduard Straub)
A nemzetközi sikereket ígéretes hazai indulás előzte meg: a kilencvenes évek végén több emlékezetes Vásáry Tamás-koncertnek is a közreműködője volt.
Rendkívül megtisztelve éreztem magam, hogy egy ilyen nagy karmester egyéniség irányításával tehettem meg a pályám első lépéseit. Vásáry Tamás kiváló zenész és emberileg is valóban felnézhetnek rá a fiatal művészek, akiket önzetlenül segít. Sokat tanultam tőle a próbák alatt a zenei megközelítés terén. Az első operai bemutatkozásom dirigense is ő volt, a Rigoletto Gildáját énekeltem az Erkel Színházban. Később, a Thália Színházban Paminát énekelhettem az irányítása alatt, erre a szerepre aztán az Erkel Színházba is visszahívtak. Felejthetetlen emlékem a Zeneakadémián Mozart Requiemjének előadása Fischer Ádám vezényletével, a Rádiózenekarral. A pályafutásom kezdetétől fellépek a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásain, amelyek mindig nagy élményt jelentenek számomra. Jelenleg csak rajtuk keresztül tartom a kapcsolatot a magyar zenei élettel. Vashegyi György a zeneirodalom gyöngyszemeit hozza a felszínre, részletekig menő, igényes kidolgozással. Így mindig nagy öröm vele dolgozni, annál is inkább, mivel az operaszínpadon sajnos kevés lehetőségem jut a barokk zenére. Idén januárban a Művészetek Palotájában Händel Athaliájában Josabeth szerepét énekeltem, ezt február 7-én, Pécsett egy mozgalmas hét lezárásaként, a Tündérkirálynő és a Lucio Silla előadásai után is megismételtem. A jövőben minél több Händel-szerepet szeretnék felvenni a repertoáromba, olyan eltérő szerepálmok mellett, mint Bellini Alvajárójának Aminája, az Anyegin Tatjánája és Verdi Traviatájának Violettája.
Remélhetjük, hogy a nagy szerepeiben a budapesti közönség előtt is bemutatkozhat?
Nem adtam fel még a reményt, hogy egyszer itthon, a Magyar Állami Operaházban is lehetőséget kapjak. A Szöktetés a szerájból premierjén Konstanzaként lett volna lehetőségem bemutatkozni, de akkor született meg a kislányom és azóta külföldön élek. "...titokban visszavágyunk a hazánkba..." Művészként a színházamban megtaláltam a helyem, de titokban visszavágyunk a hazánkba - a gazdasági világválság ellenére. Anyaként és művészként elégedett vagyok az életemmel, azért is, mert nekünk, zenészeknek megadatott az, hogy az általunk közvetített gyönyörű alkotások hihetetlen energiákat hozzanak elő személyiségünkből vagy magasabb rendű energiákat engedjenek át rajtunk. Sokat dolgozunk, az utazások, a próbák és az előadások miatt gyakran pihenésre, alvásra sem jut idő. Minden darabot új lendülettel kell megközelítenünk, ebben sokat segít, ha megőrizzük az amatőrök zenéhez való hozzáállását, hogy a zene, mint kincs, minden fáradság ellenére csoda maradjon.
Péterfi Nagy László
(fotó: Hamvasi Szilvia engedélyével)
(lead kép: Hamvasi Szilvia engedélyével)
