"Opera historica" című sorozatunkban történelmi tárgyú operák történelmi hátterét igyekszünk megvilágítani. A mostani írás Saloméról szól. Második, befejező rész.
ESZKÖZ, ÁLDOZAT VAGY FEMME FATALE?
Salome az operaszínpadon
2. rész
A fordulópont: Oscar Wilde drámája
A téma feldolgozásai között fordulópontot jelöl Oscar Wilde 1896-ban Párizsban, francia nyelven bemutatott Salome című egyfelvonásos tragédiája (a szerző ekkor homoszexualitásért elítélve a readingi fegyházban raboskodott). A deviancia, a vad perverzitás nyílt színi ábrázolását célul kitűző mű Angliában nem is kerülhetett előadásra, mert létezett egy olyan törvény, amely "a Biblia történeteinek színpadi meghamisítását" szankcionálta. Wilde ezért eredetileg franciául írta meg a darabot, majd ő maga fordította le anyanyelvére, szerelmét, Lord Alfred Bruce Douglas-t jelölve meg fordítóként. (Az első nyilvános angliai előadásra csak 1931-ben került sor, a Savoy Theatre-ben.)
Oscar Wilde (1854-1900)
A Wilde-dráma expresszionizmusa mellett "szecessziós" költőiségével hat, a kifejezések, a jelzős szerkezetek és a hasonlatok gazdagsága buja televényként szövi át az alkotást. A színdarab középpontjában Salome áll, aki az első jelenetet leszámítva végig a színen van, a történet az ő perspektívájából elevenedik meg. Hideg, kegyetlen, gátlástalan nő, igazi femme fatale, aki a férfi-nő szerelem mélységeinek megélésére képtelen lévén a perverzió extremitásig való fokozásában találja meg a "beteljesülést". A romantika Novalis Himnuszok az éjszakához (1797) és Baudelaire A romlás virágai (1857) című versciklusaiban, ill. Wagner Trisztán és Izoldájában (1865) kiteljesedő éjszaka-kultusza is rányomja bélyegét a dráma alaphangjára, nem véletlenül kap központi jelentőséget a hold-hasonlat. (A nyitójelenet első párbeszédében Narraboth, az ifjú szíriai és Heródiás apródja a holdhoz hasonlítja a hercegnőt.)
A tragédia másik két főszereplője Jókhanán és Heródes; Heródiás fontos szereplő ugyan, de a háttérben meghúzódva irányítja a gonosz intrikákat. Jókhanán személyiségrajza, végleg eltávolodva a bibliai hagyománytól, a flaubert-i mintát veszi alapul. Kíméletlenül ostorozza Heródiás és Salome bűneit, és mikor Salome meg akarja csókolni, átokban tör ki: "Légy átkozott! Parázna anya leánya, légy átkozott!"
A szereplők közül leginkább Heródes őrzi meg eredeti jellemvonásait: irányíthatóságát, elhamarkodottságát, iszákosságát és elferdült szexualitását hangsúlyozza Wilde. A tetrarcha még az azonos neműek iránti vonzódásának is hangot ad: "Elég különös, hogy az ifjú szíriai megölte magát...Nagyon sajnálom, mert kellemes volt ránézni. Nagyon szép volt. Olyan...vágyakozó szemű." Mostohalánya elfajzott ösztönei miatt azonban még ő is megbotránkozik: a hétfátyol-tánc (amely itt kapja először ezt az elnevezést) után hevesen ellenkezik, de Salome és Heródiás kérésének végül kénytelen engedni. A zárójelenetben viszont, amikor meglátja Salomét a levágott fejjel csókolózni, katonáinak parancsot ad, hogy öljék meg a nőt.
Salome szerepében: Anja Silja (R. Strauss: Salome)
Wilde drámáját színházban ritkán adják elő. (Hazánkban viszonylag gyakran elővették, főleg vidéki teátrumokban: 1981, Ódri Színpad - Tasnádi Márton rendezése; 1988, Zalaegerszeg - Ruszt József rendezése; 1994, Miskolc - Kamondi Zoltán átdolgozásában és rendezésében; 1996, Kaposvár - Gesler György rendezése). A tragédia német fordítását - kisebb húzásokkal - egy az egyben felhasználó Richard Strauss dalművét azonban gyakran előadják a világ operaházaiban. (Hasonló a helyzet R. Strauss következő operájával, az Elektrával, amely Hugo von Hofmannsthal tragédiáját szorította ki a teátrumokból.)
A zenei dekadencia - Richard Strauss Saloméja
Bár eleinte mindenütt vihart kavart és a cenzúra számos városban meghiúsította előadását, Strauss Saloméja az 1905-ös drezdai premierjétől kezdve nemcsak a zenetörténet fejlődésére gyakorolt nagy hatást, hanem a közönség körében is népszerűséget tudott elérni (elsősorban német nyelvterületen és a világ vezető dalszínházaiban). A Hétfátyoltánc és Salome záró monológja (Schlussgesang) gyakran megszólal koncerttermekben is, utóbbi a jeles drámai szopránok zenekari ária- és dalestjeinek keretében (két emlékezetes koncert, amelyeket CD felvétel is megörökített: Marton Éva a Carnegie Hallban, Andrew Davis vezényletével, és Cheryl Studer Salzburgban, Giuseppe Sinopoli zenei irányításával).
Karel Burian (1870-1924), az első Heródes
(R. Strauss: Salome)
Az opera híven követi a Wilde-dráma szellemiségét, még markánsabban kiemelve annak dekadenciáját, drámai végleteit. A kíméletlen szadizmus teljes erővel tör magának utat a zenei szövetben, lesöpörve útjából minden emberi érzést, humánumot. A zenei szerkesztésben Strauss a wagneri reformból indult ki: mind a zenedrámai építkezés, mind a vezérmotívum-technika (pl.: Vágy, Harag, Félelem, Jochanaan, Prófécia), mind pedig az óriászenekar alkalmazása terén. A hangszerelés, a harmóniavilág és a ritmika tekintetében viszont saját korábbi szimfonikus költeményeire (Don Juan, Macbeth, Halál és megdicsőülés, Imigyen szóla Zarathustra, Hősi élet) támaszkodik.
A zenekar mellett a legnagyobb kihívást a drámai szopránra íródott címszerep támasztja, ez az operairodalom egyik legsokoldalúbb követelményeket támasztó női figurája. A hangi megvalósításon, a hatalmas hangterjedelmen (magas B-től alsó G-ig, azaz szoprántól alt regiszterig) és a zenekari szövet áténeklésén túl színészileg is pszichológiai mélységű, összetett szerepformálást, előnyös színpadi megjelenést, sőt, meggyőző tánctudást is igényel a szerep. Szinte lehetetlen Salome összes jelentős tolmácsolóját felsorolni, csak néhányat említek az utóbbi néhány évtized legkiválóbbjai közül: Birgit Nilsson, Leonie Rysanek, Montserrat Caballé, Teresa Stratas, Gwyneth Jones, Marton Éva, Hildegard Behrens, Julia Mignes-Johnson, Cheryl Studer, Inga Nielsen, Catherine Malfitano, Deborah Voigt... (A Hétfátyoltánc az eredeti Oscar Wilde-i elképzeléssel szemben nem "sztriptíz-mutatvány", de néhány énekesnő - először Anja Silja, majd Maria Ewing, Catherine Malfitano, Karita Mattila és Francesca Patané - a tánc végére teljes egészében megmutatta női bájait a közönségnek.)
Salome: Francesca Patané (R. Strauss: Salome)
Jochanaan hősbariton, ez a hangfaj jól kidomborítja a bűnöket ostorozó és a Saloméra átkot szóró aszkéta profetikus súlyát.
Hangi szempontból problematikusabb Heródes figurája, mivel a kéjenc uralkodó szólamát eredetileg hőstenorra képzelte el a szerző. Első megszemélyesítője a korszak egyik legjelesebb Wagner-tenorja, Karl Burrian volt, aki emellett olyan szerepeket énekelt párhuzamosan, mint Siegfried, Trisztán és Parsifal. Heródest később is gyakran szólaltatták meg hőstenorok, többek között Max Lorenz, Set Svanholm, Ramon Vinay, Bernd Aldenhoff, Fiorenzo Tasso, Hans Hopf és Jon Vickers.
Kialakult azonban egy másik tradíció is: karaktertenorok is gyakran formálták meg a szerepet, s ez a gyakorlat ma már szinte teljesen hegemón helyzetbe került (Heródes az eredeti Wilde-drámában is egy nagyformátumú karakterszerep). A leghíresebbek közülük Julius Patzak, Gerhard Stolze, Ragnar Ulfung, Robert Tear, Graham Clark, Horst Hiestermann, Heinz Zednik, Kenneth Riegel, Konstantin Pluzsnyikov, Gerhard Siegel, Kim Begley, Reiner Goldberg és Wolfgang Schmidt (a két utóbbi a hőstenor szerepkörről tért át a karakterfachra). Heródiás szerepe vokális szempontból nem különösebben megterhelő, mindössze nyolc perces énekszólama színészileg azonban izgalmas karakteralakításra ad lehetőséget.
Salome szerepében: Karita Mattila (R. Strauss: Salome)
(credit: The Metropolitan Opera Archives)
Az ifjú szíriai, Narraboth sem abszolút főszerep, viszont szép lírai hangot, kidolgozott legato-technikát és plasztikus megformálást igényel.
A dalmű hatására jellemző, hogy bár addig is több művészeti ág foglalkozott Salome személyiségével, a téma egyre inkább az érdeklődés homlokterébe került, az ún. populáris művészetet is beleértve. Így nem csak a klasszikus zenében jegyzett két balett (Florent Schmitt: Salome tragédiája - 1907; Akira Ifukube [japán komponista]: Salome - 1948), hanem számos könnyűzenei feldolgozás, dal is készült (pl. Kim Wilde, U2, Andrew Lloyd Webber, Susan McKeown, Mark St. John Ellis, Pete Doherty stb.)
Az említetteken túl több mint 25 filmadaptáció meséli és árnyalja tovább a kegyetlen hercegnő történetét (pl. Salomé - némafilm, 1918, Theda Bara főszereplésével; Salome - némafilm, 1923, Allan Nazimova főszereplésével; Salomé, 1953, Rita Hayworth főszereplésével; A születés (Jézus születése), 1978 - Salome szerepében Kate O’Mara; Salome, 1986 - francia-olasz kooprodukció; Salome utolsó tánca, 1988 - Ken Russell rendezése; Salomé, 2002 - Carlos Saura flamenco-zenéből összeállított balettfilmje; Salomé in Low Land, 2006 - Christian Zagler a videójátékok világát operazenével kombináló animációs rövidfilmje).
(Vége.)
Péterfi Nagy László
Rita Hayworth (1918-1987) a Salome
című filmben, 1953-ban
Források:
http://en.wikipedia.org/wiki/Salome
http://en.wikipedia.org/wiki/Herod_Antipas
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gustave_Flaubert
http://mek.oszk.hu/00300/00385/00385.htm#d5135 - Flaubert: Heródiás
http://en.wikipedia.org/wiki/Three_Tales_(Flaubert)#Herodias
www.uj-muveszet.hu/archivum/2008/cikkek/november/Sinkovits%20P%C3%A9ter.doc - Sinkovits Péter: Keresztelő Szent János a vérmezőn (Lajta Gábor Salome éve)
www.item.ens.fr/index.php?id=344644 - Lörinszky Ildikó: Flaubert képtára
http://en.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9rodiade - Massenet: Heródiás
ww.musicwithease.com/massenet-herodiade.html
www.musicweb-international.com/classrev/2002/Jan02/Massenet.htm
www.oldandsold.com/articles30/biblical-operas-6.shtml
http://hu.wikipedia.org/wiki/Oscar_Wilde
www.oszmi.hu/videotar/s.shtml
http://en.wikipedia.org/wiki/Salom%C3%A9
Oscar Wilde: Salome
http://en.wikipedia.org/wiki/Salome - R. Strauss: Salome
Till Géza: Opera. Bp., Zeneműkiadó, 1985
Kapcsolódó oldalak ezen a honlapon:
ESZKÖZ, ÁLDOZAT VAGY FEMME FATALE? (I. rész)
