Charles Silver egy orosz származású utazó ügynök fiaként látta meg a napvilágot Párizsban. A francia állampolgárságot csak felnőttként szerezte meg, zenei tanulmányait pedig a párizsi konzervatóriumban folytatta, ahol Jules Massenet irányítása alatt sajátította el a zeneszerzés mesterségét. Tehetségére hamar felfigyeltek: 1890-ben Kleopátra című kantátájával második helyezést ért el a kor egyik legrangosabb zenei megmérettetésén, a Római Nagydíj versenyén, egy évvel később pedig L’Interdit című művéért az első helyezést ítélték oda neki. Ezt követően tanárként és komponistaként is jelentős pályát futott be. Rendkívül termékeny alkotó volt: szimfonikus művek, balettek és operák hosszú sorát írta meg. Színpadi munkái közül a legnagyobb sikert A makrancos hölgy hozta meg számára, amely Shakespeare azonos című vígjátékának operai feldolgozása.

Az 1949-ben elhunyt zeneszerző neve azonban fokozatosan kikopott a zenei köztudatból. Az 1895-ben komponált, ám csak 1902-ben, Marseille-ben bemutatott Csipkerózsika című operáját is több mint egy évszázados szendergéséből ébresztette fel Vashegyi György és a Nemzeti Filharmonikusok együttese. A műből 2025 januárjában, a Müpában készült el az opera első teljes hangfelvétele, amely idén tavasszal CD-n is megjelent a Bru Zane Label gondozásában. Ezt követően Vashegyi a közönség előtt is megszólaltatta a darabot: október végén a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében hangversenyszerű előadásban tartották meg a mű magyarországi bemutatóját, nemzetközi szereplőgárdával.

Cyrille Dubois és Guylaine Girard 

A darab színgazdag, változatos hangszerelése már az első akkordok felcsendülésekor megmutatkozik, akárcsak a szélesen áradó, érzelmekkel telített lírai dallamvilág. Különösen kifinomult az első felvonás előjátéka, amely érzékletes zenei eszközökkel idézi meg Aurora álmának varázslatos világát. A nagyszabású kórustablók ugyancsak a partitúra legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak. S bár Silver nem szakít teljesen a hagyományos operai formákkal, az együttesek és szólószámok szinte megszakítás nélkül követik egymást, alig hagyva alkalmat a közönségnek a tapsra – így a mű egésze az átkomponáltság érzetét kelti. Vitathatatlan, hogy Silver rendkívüli dallaminvencióval alkotta meg a darabot: a második felvonástól kezdve a humor is egyre nagyobb szerephez jut, míg a harmadik és negyedik felvonásban a zene komorabb, drámaibb árnyalatokkal gazdagodik. A Grotte d’Azur balettjelenete elragadó fuvolaszólóival hívja fel magára a figyelmet, a harmadik felvonás vadászatot megjelenítő zenekari bevezetője pedig eredeti hangzásvilágával ragadja magával a hallgatóságot.

Ugyanakkor a partitúra egészét helyenként túlságosan is áthatja az utóromantikára jellemző pátosz, a librettó pedig nélkülözi a valóban erőteljes drámai konfliktusokat. S bár Silver zenéje kiválóan teremti meg a mesevilág atmoszféráját, az igazán megrázó, katartikus erejű jelenetek hiányoznak a műből. Kétségtelen azonban, hogy a nagyszabású tömegjelenetek és a balettbetétek látványos színpadi megvalósításra kínálnak lehetőséget, s a partitúra zenei értékei mindenképpen indokolttá tették, hogy az opera több mint százéves hallgatás után a Duna partján is megszólaljon.

Vashegyi György szemmel látható élvezettel irányította a zenészeket, érzékenyen emelte ki a zenei csúcspontokat, miközben mindvégig biztos támaszt nyújtott az énekes szólistáknak. A partitúra avatott tolmácsolójaként tónusokban gazdag hangzásvilágot teremtett, amelyben a lírai részletek finomságai éppúgy érvényesültek, mint a nagyobb szabású jelenetek grandiózus tablói.

Thomas Dolié, Clémence Tilquin és Kate Aldrich

Az opera viszonylag sok szólószerepet vonultat fel, amelyek közül többet szerepkettőzéssel valósítottak meg, így egy-egy énekes több figurát is életre keltett az est során. A címszerepet és a királynőt alakító Guylaine Girard telt, gazdag hangszínű szopránjával magabiztosan vette a szólamok támasztotta akadályokat: technikailag szépen oldotta meg feladatát, és intelligens előadóként érzelmileg is igyekezett azonosulni a rá bízott karakterekkel. Jól kamatoztatta korábbi drámai és lírai szerepekben szerzett tapasztalatait: látszólag könnyedén énekelte ki a magasságokat, a lírai részleteket pedig átéléssel formálta meg.

Cyrille Dubois a francia operajátszás elismert lírai tenorja, aki korábban már több alkalommal együttműködött Vashegyi Györggyel, és rendszeresen részt vesz francia operaritkaságok felfedezésében. Silver muzsikája sem volt teljesen ismeretlen számára, hiszen egyik szólólemezén már énekelt részletet a zeneszerző egy másik művéből. Dubois nem a nagy hangerejű hőstenorok közé tartozik, sokkal inkább világos, szép színű orgánumával, biztos magasságaival és kulturált éneklésével hívja fel magára a figyelmet. A herceg szólamának nehézségeit rutinosan győzte le, a magas fekvésekben is természetes könnyedséggel énekelt, és vokális teljesítménye mellett szerepformálása is meggyőzőnek bizonyult.

A királyt éneklő Thomas Dolié szintén nem először dolgozott együtt Vashegyi Györggyel, és Dubois-hoz hasonlóan gyakran közreműködik elfeledett francia remekművek újjáélesztésében. Telt, mély tónusú, érces baritonja kellő súlyt és méltóságot kölcsönzött az uralkodó alakjának, miközben mindvégig érthetően artikulálta a francia szöveget. Összetett, kifejező alakítása pedig a koncert keretei között is valódi színházi élménnyel ajándékozta meg a közönséget: nem csupán vokálisan nyújtott kiemelkedőt, hanem a figura lelki rezdüléseit is hitelesen érzékeltette.

Az est egyik legszórakoztatóbb produkcióját a Barnabét megformáló Matthieu Lécroart-nak köszönhettük, aki kiváló komikus vénáról tett tanúbizonyságot. Remek érzékkel keltette életre a nagyravágyó, nevetséges paraszt figuráját. Játéka messze túlmutatott a hangversenyszerű előadások adta lehetőségeken: gesztusaival, mimikájával és színészi eszköztárával gyakorlatilag teljes értékű színpadi alakítást nyújtott, miközben énekesként is magabiztosan helytállt.

Vashegyi György és a Nemzeti Filharmonikusok

Üde színfoltja volt az előadásnak Kate Aldrich kellő drámai erővel megszólaló mezzoszopránja, aki Urgèle tündér és Gudule asszony kettős szerepében lépett színpadra. Éneklésére aligha lehetett panaszunk, hiszen nagyfokú szakmai felkészültséggel tolmácsolta szólamait. Ugyanakkor Urgèle karakteréből hiányzott a sötétebb, fenyegetőbb tónus: túlságosan is kedves volt a gonosz tündér, akit életre keltett.

A kisebb szerepekben fellépő Clémence Tilquin és Adrien Fournaison megbízható közreműködésükkel szintén stabil pontjai voltak a koncertnek. Mindketten három-három figurát személyesítettek meg, feladataikat pedig több mint korrekt színvonalon látták el.

Az est egyik meghatározó közreműködője volt a Somos Csaba által felkészített Nemzeti Énekkar is. Silver partitúrájában kiemelt szerep jut a grandiózus kórusjeleneteknek, amelyek tolmácsolása jelentős feladat elé állította az együttest. A kórus produkciója méltóképpen járult hozzá a mű gazdag, sokszínű zenei világának kibontakoztatásához.

Októberben szép közönségsikert aratva ébredt fel álmából a Csipkerózsika, az előadással pedig Vashegyi György ismét bizonyította elkötelezettségét a francia romantikus operairodalom elfeledett kincseinek bemutatása iránt.

Péter Zoltán

fotó: Nemzeti Filharmonikusok / Posztós János

*

2026. október 29., MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Charles Silver:

Csipkerózsika

Lírai tündérjáték négy felvonásban prológussal, két részben, francia nyelven, magyar felirattal

Hangversenyszerű előadás

A Nemzeti Filharmonikusok és a Palazzetto Bru Zane együttműködésében

Szövegkönyv: Michel Carré és Paul Collin

Az eredeti mese szerzője: Charles Perrault

Szereplők:

Aurore hercegnő / Királynő: Guylaine Girard

Vándorló lovag / Herceg: Cyrille Dubois

Király: Thomas Dolié

Barnabé: Matthieu Lécroart

Urgèle tündér / Gudule asszony: Kate Aldrich

Jacotte / Apród / Primevère tündér: Clémence Tilquin

Főudvarmester / Éloi / Nemesúr: Adrien Fournaison

Közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Vezényel: Vashegyi György