Camille Saint-Saëns monumentális zenedrámája, a Sámson és Delila nem tartozik a francia operairodalom leggyakrabban színre vitt remekművei közé. Budapesten több mint hatvan éve újították fel utoljára, és Pozsonyban is közel egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a bibliai témájú opera tavaly ősszel ismét színpadra kerüljön. Pedig a mű – amely eredetileg oratóriumnak készült – kivételes atmoszférateremtő erővel bír: szélesen áradó frázisai vezérmotívumként funkcionálnak, hangszerelése sokszínű, ritmikáját a keleti kolorit hatja át, a hangszínek használatában pedig az impresszionizmus felé mutat. A két szélső felvonásban az énekkari részek dominálnak, míg a középső a címszereplők nagy jeleneteire épül, teret adva az énekesek kifejező erejének. A Szlovák Nemzeti Színház részéről jó döntésnek bizonyult, hogy repertoárjukat ezzel a ritkán játszott francia darabbal gazdagították.

Zuzana Fischer rendezése erős vizuális koncepcióval közelítette meg a történetet: az üres színpad hatalmas terét díszes üvegablakok határolták, a világos játékteret pedig a rendező mindössze néhány markáns díszletelemmel töltötte meg – pipacsmezővel, csigalépcsővel, kanapéval, a háttérben emelkedő lépcsősorral és egy szecessziós függönnyel. Zuzana Fischer mindegyik elemnek szimbolikus szerepet szánt: a lángoló piros pipacs egyaránt utalhat vérre és áldozatra, ugyanakkor a remény és az újrakezdés lehetőségét is sugallhatja a zsidó nép számára. A csigalépcső Delila magasba törésének, csábításának fokozatos előrehaladását és kitartását jelenítette meg, Sámson bukását pedig a háttérfüggöny szétszakadása fejezte ki érzékletesen.

Terézia Kružliaková

A jelenetek statikusságát Zuzana Lisoňová koreográfiája oldotta fel, amely a zene hangulati váltásait követve illusztrálta a különböző drámai szituációkat. A tánc nem pusztán esztétikai elemként volt jelen: fontos dramaturgiai szerepet játszott a filiszteusok és a zsidók közötti különbségek hangsúlyozásában. Az előadás egésze mélyen meditatív, filozofikus jellegű volt, amelynek kortalanságát erősítették a fényben úszó, letisztult játéktér és a szereplők eklektikus, a komponista korát idéző jelmezei. A tánc, a szimbolizmus és az erősen stilizált képi világ hármasa által meghatározott előadás egészét ugyanakkor áthatotta bizonyos érzelmi távolságtartás.

A harmadik felvonás bacchanáliába torkolló koreográfiája bizonyítja, hogy az erotika nem volt teljesen idegen a rendezői koncepciótól. A két főszereplő közötti izzó szenvedély és Sámson elcsábulásának hiteles ábrázolása kapcsán azonban hiányérzet maradt bennem. A második felvonás kanapés jeleneteiben több lehetőség is kihasználatlanul maradt, Delila csábereje nem tudott igazán megmutatkozni.

Jelenet

A Sámsont alakító Tóbisz Titusz líraibb színezetű tenorja nem mindenben bizonyult ideális választásnak a hőstenor szerepre, ugyanakkor a szlovákiai magyar énekes kulturált technikával vitte végig az előadást, a teljesítménye kiegyensúlyozott volt. Sámson szólamának különlegessége, hogy a dallamos éneklés és a recitativo sajátos elegyét alkotja, miközben a szólószámok komoly technikai kihívást jelentenek. A Delilával közös jelenetekben – a mezzoszoprán szerep természetéből fakadóan – a tenor szükségszerűen háttérbe szorul, és ez most is így történt. Tóbisz a kórussal közös részekben és a magánjelenetekben mutatta magát leginkább nagyobb formátumú énekesnek, míg a duettekben visszafogottabb produkciót hallhattunk tőle.

A mezzoszopránok számára kevés igazán monumentális szerep született a 19. században, ám Delila kétségkívül ezek közé tartozik. Terézia Kružliaková sötétebb árnyalatú mezzója magabiztosan járta be a szólam gazdag középső regiszterét, a magasabb hangokat határozottan fogta meg, a mélyebb részek azonban visszafogottabban szólaltak meg. Hangjából nem hiányzott a drámaiság, az erotikus töltet viszont annál inkább – bár kérdés, hogy ez mennyiben tulajdonítható a rendezői koncepciónak. Delila önmaga szépségének és csáberejének nárcisztikus bűvöletében él, Sámsont csak elcsábítani akarja, szeretni nem szereti; a szerep által megkívánt kihívó, erotikusan túlfűtött jelenlét viszont kevéssé érvényesült Terézia Kružliaková alakításában. A híres „Mon cœur s’ouvre à ta voix” áriában sem sikerült igazán meggyőzően elhitetnie, hogy képes egy férfi szívét rabul ejteni.

Jelenet

Dagon főpapjaként Pavol Remenár határozott, jelentős hanganyaggal alátámasztott színpadi jelenléttel állt a közönség elé, ám vokális alakítása időnként egysíkúnak hatott, erőteljes vibratója pedig olykor zavaróvá vált. Michal Onufer Abimélech szerepében kellően ellenszenves és erőteljes volt, markáns basszusa jól illeszkedett a figurához.

A zenekar Marco Guidarini irányítása alatt precízen, dinamikai és hangszínbeli árnyalatokban gazdagon kísérte az énekeseket. Játékuk nagyban hozzájárult az előadás meditatív atmoszférájának megteremtéséhez, és hatásosan emelte ki a drámai csúcspontokat. Guidarini interpretációjában egyszerre volt jelen a pátosz és a szélesen áradó líraiság, remekül adva vissza Saint-Saëns zenéjének karakterét.

Az énekkar gazdag hangzásvilággal, csodálatos pianókkal és erőteljes fortékkal keltette életre a partitúrát, miközben a számukra megálmodott koreográfiát precízen hajtották végre.

A Szlovák Nemzeti Színház Sámson és Delila-előadása igényesen felépített, gondolati mélységeket kereső produkció, amely a látvány, a koreográfia és a zenei interpretáció egységére épít. Bár a rendezés érzelmi visszafogottsága és a főszereplők közötti érzéki vágy hiánya helyenként tompította a drámai hatást, a produkció mégis értékes és elgondolkodtató megközelítése Saint-Saëns művének. A meditatív hangulatú előadás olyan értelmezést kínál, amely nem pusztán az opera történetét idézi fel, hanem a nézőt is befelé fordulásra készteti.

Péter Zoltán

fotó: Marek Olbrzymek

Jelenet

*

2026. január 24., Pozsony, Szlovák Nemzeti Színház

Camille Saint-Saëns:

Sámson és Delila

Opera három felvonásban, francia nyelven, szlovák és angol felirattal

Szövegíró: Ferdinand Lemaire

Díszlet- és jelmeztervező: Lucia Šedivá

Koreográfus: Zuzana Lisoňová

Világítástechnika: Daniel Tesař

Dramaturg: Pavol Smozefl Dráma Pavolka

Karigazgató: Ladislav Kaprinay

Rendező: Zuzana Fischer

Szereplők:

Sámson: Tóbisz Titusz

Delila: Terézia Kružliaková

Dagon főpapja: Pavol Remenár

Abimélech: Michal Onufer

Öreg zsidó: Peter Mikuláš

Filiszteus hírnök: Róbert Remeselník

Első filiszteus: Olexandr Husakovskyi

Második filiszteus: Vladimir Streltsov

Közreműködik a Szlovák Nemzeti Színház Énekkara és Zenekara

Vezényel: Marco Guidarini