Annak ellenére, hogy a darab különleges helyet foglal el a Magyar Állami Operaház történetében – hiszen az intézmény nyitóelőadásán először annak első felvonása szólalt meg, majd három nappal később a hattyúlovag története volt az első teljes estés operaelőadás a Házban –, hosszú évtizedek után csendültek csak fel ismét a Lohengrin dallamai az Andrássy úton. Az 1884-es első budapesti színrevitelt követően a darab népszerűsége száz éven át töretlen volt, és egészen az 1980-as évek közepéig állandó jelleggel műsoron maradt, majd közel húsz évre lekerült a műsorrendről. Utoljára 2004-ben az Erkel Színházban újították fel, a huszonéves Katherina Wagner rendezésében. A megosztóra sikerült produkció nyolc előadást élt meg, és ha nem számítjuk a 2011-es, a Wagner Napokkal koprodukcióban, a MÜPA-ban megvalósított előadást, akkor az Operaház húsz évvel ezelőtt adta utoljára elő a Lohengrint. Nincs tehát semmi meglepő benne, ha nemcsak a Wagner-rajongók, hanem minden operabarát nagy várakozásokkal ment el az idei évad legelső operaházi premierjére. A zenei megvalósításban nem is kellett csalódnunk, s ezúttal a rendezés sem botránkoztatott meg senkit.

Johanni van Oostrum (Elsa) és Christopher Sokolowski (Lohengrin)
(fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Kolonits Klára (Elsa) és Brickner Szabolcs (Lohengrin)
(fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Almási-Tóth András színpadra állítása mintha szántszándékkal igyekezett volna mindent megtenni a közönség felháborodásának elkerülése érdekében. Nem kapunk korhű jelmezeket és a középkort idéző színpadképeket, de a rendezői színházat jellemző gyökeres átértelmezést, extravagáns rendezői megoldásokat sem. Sabastian Hanak díszes kiállítású, a 19. század végének és a 20. század elejének építészeti miliőjét megidéző monumentális díszlete látványos keretet biztosít az előadásnak, s jól kihangsúlyozza a történet misztériumjáték jellegét. Lisztopád Krisztina mutatósra sikerült jelmezei a zeneszerző korát idézik. Mélyebb rendezői értelmezés nélkül azonban a látványos színpadképek felületes előadást eredményeztek.

A rendezői utalások fantáziálatlanok és közhelyesek. A második felvonásban Elsa és Telramund-Ortrud hálószobája jelenik meg egymás mellett, az előbbi aranyba öltöztetve, az utóbbi feketébe burkolva – ezzel jelezve, ki a jó és ki a rossz a történetben –, a harmadik felvonás zárójelenetében pedig az esküvőt követően a két hattyú kitépkedi a liliomokat, így jelezve a női és férfi főszereplő közti harmónia szertefoszlását. Az előadás uralkodó színei az arany és a fekete, ami számos asszociációra adhatna módot, azonban Almási-Tóth csak felvillantja, de nem aknázza ki az ebben rejlő lehetőségeket. A történet kontextusában a liliomoknak is lehet metaforikus értelmet tulajdonítani, hiszen azok a remény, a hatalom, a méltóság és a halhatatlanság megtestesítői, de a rendezés ezt sem domborítja ki mélyebben. A vizuálisan szépen megkomponált, tablószerű énekkari jelenetek meglehetősen statikusra sikeredtek. A kórus jobbára csak kivonul a színpadra, előadja énekelnivalóját, majd levonul onnan.  

Szemerédy Károly (Telramund) és Rálik Szilvia (Ortrud)
(fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Egils Siliņš (Telramund) és Kutasi Judit (Ortrud) (fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Az előadás állandó statisztája két hattyú: egy arany és egy fekete színbe öltöztetett táncos testesíti meg őket, a történet mintegy az ő harcuk is, de a színpadra állítás az ő szerepüket sem dolgozza ki. Az ötletszegény rendezés ugyanakkor színvonalas zenei megvalósítással társult. A mindösszesen négy előadást két szereposztással adták, s mind a hazai, mind pedig a nemzetközi énekesi gárda kiválóan teljesített.

A négy este zenei irányításáért Rajna Martin felelt, aki remekül kézben tartotta a zenészek játékát, sikeresen szólaltatva meg a wagneri muzsika romantikus líraiságának minden árnyalatát. Nagyszerűen megvalósított finálék, szépen felépített drámai csúcspontok tették emlékezetessé az általam látott két előadást, amelyeken a harmadik felvonás energikus drámaisága különösen emlékezetesre sikerült.

A Ház énekkari művészei ezúttal is fölényes biztonsággal vették a partitúra támasztotta akadályokat: a hatalmas kórustablók egyenletes színvonalon, remek muzikalitással keltek életre.

Johanni van Oostrum (Elsa) (fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Kolonits Klára (Elsa) (fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

A premier külföldi művészekkel megvalósított szereposztása gyakorlatilag kifogástalan volt, de a hazai művészeket felvonultató második szereposztás is emlékezetesre sikerült.

Christopher Sokolowski Lohengrinje energikus, szenvedélyes, és ami a legfontosabb: vokálisan elsőrangú volt. A fiatal énekes értékes hangmatériája magas szintű profizmussal párosult, hajlékonyan járta be szólamát, mindvégig magabiztosan járt-kelt a színpadon, s alakításában a hattyúlovag nem volt mentes az érzelmektől sem: megérintette őt Elsa vonzereje.

Ideális partnere volt Elsaként  Johanni Van Oostrum, akinek szerepformálása ugyan nem volt mentes a teátrális gesztusoktól, de méltóságteljesen, együttérzést kiváltó hősnőnek tudta mutatni a figurát.

Haloványabb volt a címszerepben a Wagner-hősként debültáló Brickner Szabolcs, aki bár operaéletünk értékes tenoristája, eddigi szerepköre nem predesztinálja őt erre a szerepre. Az első két felvonást intelligens énektechnikával, megfelelő drámaisággal énekelte végig. Az utolsó felvonásban gyengébb teljesítmény nyújtott, a zárójelenetet azonban gyönyörűen interpretálta.

Brickner Szabolcs (Lohengrin) (fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Rálik Szilvia (Ortrud) (fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

A második szereposztásban Elsát alakító Kolonits Klára is először lépett színpadra Wagner-szerepben. Szépen csengő szopránja látszólag könnyeden megtalálta a wagneri deklamálás megszólaltatásához leginkább megfelelő technikát; egy pillanatig sem érezhettük, hogy ne győzné energiával a korábbi szerepköréhez képest gyökeresen más szólamot. Alakítása színészileg és vokálisan is összetett volt. Elsája küzdött szerelméért, próbálta megérteni azt, ami körülötte történik, és aktívan alakította sorsát. Bricknerrel remek párost alkottak, az együtt énekelt jeleneteik meghatóak voltak.

Telramund szólamának hatalmas hangterjedelme nehéz feladat elé állítja a baritonistákat. Egils Siliņš otthonosan mozgott a szerepben, példásan keltette életre a kottát, miközben a német szöveget is érthetően artikulálta. Dicséretet érdemel az Ortrudként színpadra lépő Kutasi Judit szuggesztív alakítása, akinek az est legfeszültebb pillanatait köszönhettük a második felvonásban, amikor elementáris erővel tört ki belőle a látszólag nyugodt felszín alatt rejtőző vad indulat.

Telramundként Szemerédy Károly is remekelt: átütő erejű baritonja egyenletesen járta be szólamát, és sikerült nem szimpla intrikusnak, hanem többre hívatott politikus alkatnak mutatnia a figurát. Ortrudként partnere Rálik Szilvia volt, aki professzionálisan keltette életre a szereppel kapcsolatos sztereotípiákat, miközben vokálisan magabiztosan lehelt életet nehéz szólamába.

Derek Welton fölényes Henrik királya tiszteletet parancsoló alakításával szemben Palerdi András kevésbé tudott súlyt adni az uralkodó alakjának.

Az általam látott előadásokon (november 15. és 16.) a közönség vastapssal, éljenzéssel fogadta a hattyúlovag történetének visszatérését az Andrássy útra, köszönhetően a zeneileg nívós és élvezetes előadásoknak, de minden bizonnyal a rendezésnek is, amely, bár kevésbé volt ötletgazdag, az eredeti szövegkönyvhöz hűen mesélte el a történetet.

Péter Zoltán

*

2025. november 15. és 16., Budapest, Magyar Állami Operaház

Richard Wagner:

Lohengrin

Opera három felvonásban, német nyelven, magyar felirattal

Magyar szöveg: Perczel Enikő

Az angol feliratot a londoni Royal Opera, Covent Garden biztosította; fordította: Yehuda Shapiro

Tanácsadó: Perczel Enikő

Díszlet- és világítástervező: Sebastian Hannak

Jelmeztervező: Lisztopád Krisztina

Videó: Czeglédi Zsombor

Mozgás, intimitás-koordinátor: Lázár Eszter

A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett

Karigazgató: Csiki Gábor

Rendező: Almási-Tóth András

Szereplők:

Heinrich király: Derek Welton, Palerdi András

Lohengrin: Christopher Sokolowski, Brickner Szabolcs

Elsa von Brabant: Johanni van Oostrum, Kolonits Klára

Friedrich von Telramund: Egils Siliņš, Szemerédy Károly

Ortrud: Kutasi Judit, Rálik Szilvia

A király hirdetője: Kostas Smoriginas, Pataki Bence

Brabanti nemesek: Pál Botond (operastúdió), Beeri Benjámin (operastúdió), Zhaochi Xu (operastúdió), Alex Vereshchak (operastúdió)

Gottfried: Döbörhegyi Mihály Pál

Arany hattyú: Vincent Elias Heyme

Fekete hattyú: ifj. Bátor Tamás

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara

Karmester: Rajna Martin