Claude Debussy Pelléas és Mélisande-ja az operairodalom egyik legkülönlegesebb alkotása, aminek 1902-es ősbemutatója botrányba fulladt és csúfos bukás volt. Ebben szerepet játszott a szövegkönyv alapjául szolgáló dráma szerzőjének, az 1911-ben Nobel-díjjal kitüntet Maurice Maeterlincknek a darab iránt táplált ellenszenve is, hiszen a belga drámaíró mindent megtett, hogy az opera premierjét meghiúsítsa, majd ellendrukkereket fogadott az előadásra. Azonban Debussy nemzetközi hírnevének növekedésével párhuzamosan a világ dalszínházai elkezdtek érdeklődni a komponista egyetlen operája iránt. Az 1906-os brüsszeli bemutatót követően a művet sorra műsorra tűzték Európa több városában, majd végül a tengerentúlon, New Yorkban is színpadra állították. A Magyar Királyi Operaház a Pelléast 1925-ben mutatta be, ezt követően pedig 1963-ban újította fel. A magyar közönség utoljára 1970-ben hallhatta élő előadáson a darabot. 2022-ben tehát az Operaház több, mint ötven év után emelte vissza repertoárjába Debussy ellen-Trisztánként aposztrofált operáját.
Haja Zsolt és Pasztircsák Polina
A zenei impresszionizmus Ravel mellett legnagyobb alakjának tartott Debussyt operakomponistaként elsősorban a pillanatnyi hangulatok megragadása, a szereplők érzelmi hullámzásának ábrázolása, lelkiállapotaik finom rezdülései érdekelték. Maeterlinck szimbolista drámájában – amin a zeneszerző csak kisebb változtatásokat hajtott végre – mozaikszerűen kapcsolódnak egymáshoz a jelentek, jelképszerű utalásokkal megtűzdelt cselekménye álom-szerű atmoszférában játszódik. A vezérmotívum-jellegűen vissza-visszatérő dallamok is az asszociációkra erősítenek rá.
Debussy nélkülözi a romantikára jellemző zenedramaturgiát: a felvonások elhallgatásokkal érnek véget, az énekkar alkalmazásáról a szerző egyetlen jelenetet leszámítva lemond – akkor is csak hangszerszerűen szerepelteti a kórust –, a szélesen áradó érzelmek helyét a rezignált líra veszi át, miközben a zenekar segítségével majd minden jelenetben sikerül megteremtenie a drámai atmoszférát. Az énekeszólamok kifinomult énektechnikát igényelnek, a darab sikere azonban jelentős részben a karmester és a rendező vállán nyugszik. Mindezen jellegzetességek következtében a Pelléas az operairodalom leggondosabban hangszerelt alkotásai közé tartozik. Ezért is állok értetlenül a tény előtt, miszerint a Magyar Állami Operaház áthangszereltette a darabot, s az Eiffel Műhelyház számára egy „kamaraverziót” kreált belőle. Ötven évvel a legutóbbi premiert követően valamiért nem akarták vállalni Debussy partitúrájának eredeti formáját, s a cselekményt is húzásokkal rövidítették meg.
Pasztircsák Polina és Kovács István
Frédéric Chaslin karmester hangszerelésében elveszett a partitúra zenei finomságainak többsége, és Debussy eredeti szerzői szándékai nem érvényesülhettek tökéletesen: a zenekari hangzást nem éreztem sem kellőképpen színesnek, sem árnyalatokban gazdagnak, ahogy nem bizonyult kellően markánsnak atmoszférateremtő ereje sem. A karmester minden bizonnyal a partitúra kiváló ismerője, de ez az előadás a művészek minden igyekezete ellenére sem volt képes megmutatni Debussy zenei impresszionizmusának sokszínűségét.
Kirsten Dehlholm rendezése a cselekmény statikusságát emeli ki: az állóképszerű jelenetek az üres színpadon játszódnak, vetített díszlet előtt. Az animációk egy-egy jelképet ragadnak meg: tárgyakat, érzéseket és egyéb elvont fogalmakat. A színpad közepét arénaszerűen jelöli ki a gyűrűként körben forgó színpadi gépezet. Az énekesek többnyire állnak, esetleg a színpad körbeforduló részén próbálnak meg útra kelni, s jutnak vissza kiindulási helyükre. A szereplők sorsában tehát nincs előrehaladás, mert saját köreikből nem képesek kitörni. A színpadra állítás elsősorban a történet szimbolista, meditatív voltát igyekszik megragadni, a jelmezek is a szürrealitást hangsúlyozzák. Mindezen megoldások nem idegenek a darab szellemiségétől, de számomra az előadás a félig-szcenírozás érzését keltette. A szereplők az este folyamán egyszer sem érintették meg egymást: olykor nem is egymásre nézve énekeltek, a rendezés összetettebb színészi szerepformálást nem követelt meg tőlük. Dehlholm nem tett kísérletet a történet mélyebb értelmezésére: sok mindent bízott a befogadóra, akinek elég didaktikusan igyekezett felhívni a figyelmét a szövegkönyvben megjelenő szimbólumokra, ugyanis azokat nemcsak vizuálisan jelenítette meg, hanem franciául feliratozta is a vetítésben. A felirat pedig olykor a jelkép jelentését is közvetítette – például a torony után megjelent többek között a fallosz és a bezártság felirat is.
Haja Zsolt
Színpadi megjelenését tekintve Pasztircsák Polina kiváló választás volt Mélisande szerepére; mély átéléssel, az apróbb lelki rezdüléseket is hitelesen érzékeltetve énekelt. Kétségtelen, hogy a tehetséges és szép hangú szoprán kellő rendezői instrukciókkal eddigi pályafutása színészileg is legfigyelemreméltóbb alakítását nyújthatta volna, vokálisan mindenesetre így is szépen bizonyította rátermettségét a szerepre. A Pélléas szerepében színpadra lépő Haja Zsolttól a tőle megszokott határozott és magabiztos alakítást kaptuk. Magasabb hangfekvésű, kevésbé súlyos hangzású baritonja kiválóan érvényesült a lírai szólamban, bár szerepformálását néhány jelenetben egyoldalúnak éreztem. Kovács István árnyalatokban gazdagon, a figura minden apró lelki rezdülését érzékeltetve adta elő Golaud szólamát, sajnálatos módon azonban ebben a rendezésben kevésbé tudta kamatoztatni egyébként kiváló színészi készségeit. Az agg Arkel királyként színpadra lépő Fried Péter egyenetlenebb teljesítmény nyújtott, s beletelt némi időbe, mire úgy éreztem, hogy vokálisan belerázódott szerepébe. Meláth Andreának nem sok lehetősége volt a figyelemreméltóbb alakításra Geneviève-nek a húzások által jelentősen megrövidített szerepében. Yniold szólamát a gyermekkar egyik tagjára, Szabó Veronikára osztották, aki magabiztosan, rutinosan és kellő technikai felkészültséggel keltette életre a figurát. Kiss András az orvos rövidebb szerepét formálta meg, színvonalasan.
Fried Péter és Pasztircsák Polina
Az előadás nem telt ház előtt zajlott, de szép tapsot kapott, tehát Debussy operája ötven év után, kisebb számú közönség előtt, de sikert aratott a magyar fővárosban. Mivel a darabbal a magyarok többségének nincs élő színházi kapcsolata – kis hazánkban utoljára 2007-ben, a MÜPA-ban, koncertszerűen hallhattuk az operát – ezért az előadás után valószínűleg csak keveseknek volt hiányérzete. Az Operaháznak ennek ellenére bátran, az eredeti hangszerelésben kellett volna megmutatnia a darabot napjaink operakedvelőinek.
Péter Zoltán
fotó: Nagy Attila
2022. február 25., Eiffel Műhelyház
Claude Debussy:
Pelléas és Mélisande
Opera öt felvonásban, két részben, francia nyelven, magyar és angol felirattal
A szövegkönyvet Maurice Maeterlinck nyomán írta Claude Debussy
Áthangszerelte: Frédéric Chaslin
Magyar nyelvű feliratok: Lackfi János
Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane
Látványterv: Hotel Pro Forma
Díszlettervező: Maja Ziska
Jelmeztervező: Marta Twarowska
Világítástervező: Jesper Kongshaug
Mozgóképtervező: Adam Ryde Ankarfeldt
Játékmester: Harangi Mária
Rendezőasszisztens: Valkai Andrea
Asszisztens karmester: Marsovszky Johannes
Zenei munkatársak: Dallos Erika, Doman Katalin, Hidegkuti Pálma, Szennai Kálmán
Karigazgató: Csiki Gábor
Karmester - Frédéric Chaslin
Társrendező: Marie Dahl
Rendező: Kirsten Dehlholm
Szereposztás:
Pélléas - Haja Zsolt
Mélisande - Pasztircsák Polina
Golaud - Kovács István
Arkel - Fried Péter
Geneviève - Meláth Andrea
Egy orvos - Kiss András
A kis Yniold - Szabó Veronika
Egy pásztor - Pekárdy Tamás
Felvételről közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara