A Don Carlos Verdi egyik legnagyszerűbb alkotása, jóllehet, távolról sem a leggyakrabban játszott vagy a legnépszerűbb műve. Az opera a szerző „kései korszakában", a Végzet hatalma után, és az Aida előtt keletkezett, 1867-ben mutatták be. Újabb állomást jelentett azon az úton, amelyen a szerző a „francia nagyopera" hagyományainak az olasz operákba történő beépítése irányában elindult. Ez elsősorban a grandiózus jelenetek - a Don Carlos esetében leginkább a híres autodafé-jelenet - esetében nyilvánvaló. Az opera azonban más szempontból is előrelépést jelent Verdi pályafutásában: kifejezőbb, árnyaltabb hangszerelés és a hagyományos áriákat és duetteket egyre inkább felváltó drámai jelenetek sora jellemzi a művet.
Lukács Gyöngyi (Erzsébet) és Fekete Attila (Don Carlos)
Az 1867-es párizsi bemutatón a Don Carlos francia nyelven, öt felvonásban került színre. Verdi a művet később többször is átdolgozta, a legfontosabb változás az első felvonás - a „Fontainebleau-jelenet" - elhagyása volt.
Az opera tele van szebbnél szebb áriákkal és együttesekkel (Fülöp király híres monológja, Eboli áriája, Fülöp és a Főinkvizítor duettje, Posa halála, vagy a már említett „autodafé-jelenet" az olasz operairodalom legnagyszerűbb zenéi közé tartozik). Összességében azonban hiányzik még talán belőle az az arányérzék, amellyel a szerző az Aidát komponálta meg, a művet többnyire a szerző átmeneti alkotásként szokták meghatározni.
A 20. század első felében az operát ritkán játszották, de az 1950-es évektől fokozatosan vált egyre népszerűbbé. Eleinte inkább a négyfelvonásos verziót játszották, majd egyre gyakrabban kezdték előadni az ötfelvonásos változatot is.
Az Operaházban a rövidebb verziót láthatjuk (a négyfelvonásosat, de három részben; jellemző, hogy az előadás így is este 6 órakor kezdődött a megszokott 7 óra helyett).
A művet ebben a formájában - vagyis Mikó András remek, de ma sokak által már avíttnak tartott rendezésében, Forray Gábor szép díszleteivel és Márk Tivadar gyönyörű jelmezeivel - 1969-ben mutatta be az Operaház (Simándy József, Moldován Stefánia, Melis György, Szőnyi Olga és Begányi Ferenc főszereplésével), 2001-ben pedig felújítva vitték színre ( főbb szerepekben Kelen Péter, Tokody Ilona, Lukács Gyöngyi, Polgár László, Komlósi Ildikó, Pánczél Éva, Miller Lajos, Berczelly István lépett fel).
Nagy mértékben megnehezíti a mű előadását annak „sokszereplős" volta, mivel legalább öt - vagy inkább hat - kiváló énekest igényel (Fülöp király - basszus, Erzsébet - szoprán, Don Carlos - tenor, Roderigo - bariton, Eboli - mezzoszoprán, de komoly feladat a Főinkvizítor basszus szerepe is, sőt, még a szintén basszus V. Károlynak is van egy rövid áriája az opera elején).
Nem véletlen, hogy a mostani előadást is „sztárparádé"-ként reklámozták, és a fentiek alapján e nélkül aligha vihető a darab sikerrel színre.
A december 20-i előadás énekesei közül senkit sem tudnék kiemelni a többiekhez képest. Ez azonban nem negatív, hanem pozitív kritika, mivel valamennyi szereplőről elmondható, hogy magas színvonalon énekelt, megfelelve a szerepek által támasztott igen komoly követelményeknek.
(Persze, fülemben cseng a kedvenc élő Don Carlos felvételem, az 1971-es, Metropolitanbeli előadás, az alábbi szereposztással: Fülöp - Cesare Siepi, Erzsébet - Montserrat Caballé, Don Carlos - Franco Corelli, Roderigo - Sherill Milnes, Eboli - Grace Bumbry, a Főinkvizítor - John Macurdy. Az élő felvételekből adódó hiányosságok ellenére az egyik legizgalmasabb operafelvétel, érdemes meghallgatni. [Ugyanezzel a szereplőgárdával van egy 1972-es felvétel is, de az 1971-es szerintem jobb.])
Autodafé-jelenet (jobbra Fried Péter Fülöp király szerepében)
Fülöp király szerepe egyértelműen az olasz operairodalom legnagyobb basszus szerepe, szinte valamennyi nagy basszista elénekelte, Saljapintól kezdve Cesare Siepin át Boris Christoffig és Székely Mihályig. Nagy hangot és színészi képességet egyaránt igényel, csak megfelelően tapasztalt énekesnek szabad előadnia.
"Fried Péter ...hiteles alakítás nyújtott." A Fülöpöt ezúttal éneklő Fried Péter ilyen énekes, aki igen meggyőzően, olykor kiválóan énekelt, és hiteles alakítás nyújtott. Némi hiányérzet maradt bennem, de nem azért, mert az énekes valamit nagyon elrontott volna. Inkább azt mondanám, hogy bár a szerep eléneklésére Fried Péter már teljes mértékben alkalmas, még nem jutott el a csúcsra. Ha tovább „érleli" a szerepet, pár év múlva a világ bármely operaszínpadán megállja a helyét Fülöpként. Most még olykor haloványabb volt a kelleténél, de ezek voltak a ritkább pillanatok. Hangilag ura volt a szerepének (amely igen nagy, két oktávos hangterjedelmet kíván), a magas és a mély hangok kiegyenlítetten szóltak (kivéve talán a szerep legmélyebb hangját, az F-et, amely már nem zengett igazán szépen). Az áriája aprólékosan kidolgozott volt, jól érzékeltetve a király lelki vívódásait. Egyszóval, soha rosszabb Fülöpöt, és a látottak-hallottak alapján minden esély megvan rá, hogy Fried Péter alakítása idővel akár a nagy elődökéhez legyen majd hasonlítható.
Lukács Gyöngyi (Erzsébet) és Komlósi Ildikó (Eboli)
Erzsébetet Lukács Gyöngyi énekelte. Az előadás elején kijött a színpadra az Operaház munkatársa és igencsak ránk ijesztett, mert bejelentette, hogy Lukács Gyöngyi beteg lett. Kiderült azonban, hogy a sorozatos megbetegedések miatt nincs, aki helyettesítse, így mégis vállalta... Ki is tett magáért, aki először hallja, teljesen elégedett lett volna, inkább csak az őt ismerőknek tűnt fel, hogy kicsit visszafogottabb a megszokottnál. Nagyáriája után megkönnyebbülten sóhajtott fel, és csak dicséret illeti a produkciójáért (ilyen az - mondhatnánk - ha egy nagy énekes betegen énekel...).
Ebolit az Operaházban évek óta nem látott, világhírű magyar mezzoszoprán, Komlósi Ildikó énekelte. Nagyon meggyőzően, többnyire kellő tűzzel, igazolva hírnevét. Mezzo létére kiemelném szépen csengő magas hangjait is. Az „O, don fatale" kezdetű áriáját méltán követte lelkes taps.
Posa márki szerepében Fokanov Anatolij ezúttal is megszokott formáját hozta, ő egyike a legmegbízhatóbb énekeseinknek. Szép baritonja, kellő átélése nagy mértékben hozzájárult az előadás sikeréhez. Posa halála megrendítő volt, de Fokanov más jelenetekben - a Don Carlos-szal való duettben, az Eboli-Don Carlos-Posa tercettben, vagy Don Carlos lefegyverzésekor - is kiváló volt.
Don Carlos szerepében Fekete Attilát hallhattuk, akit a legnagyobb dicséret illeti ezért a produkciójáért. "Fekete Attilát a legnagyobb dicséret illeti..." Már a Szicíliai vecsernyében is emlékezeteset alakított, most pedig bizonyította, hogy akkori sikere a legkevésbé sem volt véletlen. Szép, kiegyenlített, férfias tenor hang, aki immár egyik nélkülözhetetlen énekese az Operaháznak. És nem csak a már említett erényei miatt, hanem azért is, mert ez az a fajta - nálunk sajnos ritka - spinto hang, amelynek birtokosa igen széles repertoár eléneklésére lehet képes, a líraibb szerepektől a hőstenorig. Fekete Attila ezt most is igazolta, a finom pianóktól kezdve a hősies fortékig sokféle színnel énekelt (a Posával való duett végén pedig még egy magas C-t is megengedett magának).
A Főinkvizítor szerepében Szvétek László lépett fel. A produkciójával kapcsolatban hallottam negatív vélményeket is, amiket én nem osztok. Szerintem meggyőző volt, és Fried Péter mellett nagy mértékben köszönhető neki is, hogy a Fülöp-Főinkvizítor duett az előadás egyik legnagyobb hatású jelenete volt.
Az V. Károly kisebb szerepében fellépő Cser Krisztián basszista hozta megszokott formáját, bár erre a szerepre persze alkalmasabb lenne egy idősebb énekes és egy "öregebb hang"...
Tebaldo szerepében Sáfár Orsolya jó teljesítményt nyújtott, az „Égi hang"-ot megszólaltató Rácz Rita hangja azonban nem volt kellően „éteri".
Lukács Gyöngyi (Erzsébet) és Fekete Attila (Don Carlos)
A Fischer Ádám vezette zenekar összeszedett és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, többnyire a partitúra apróbb részleteinek szépségei is hangsúlyt kaptak, bár szerintem nem mindig kellő hangsúlyt. A zenekari hangzás ezért nekem néha egy kicsit összefolyt, és ugyanezt tudom mondani az énekkar teljesítményére is. (Az autodafé-jelenet például a zenekar és az énekkar tekintetében is bágyadtabb volt, mint ahogy vártam volna.)
Januárban már új szereposztással megy a darab (Rácz István, Tokody Ilona, Molnár András, Wiedemann Bernadett, Kálmándi Mihály és Palerdi András lép fel), májusban pedig külföldi vendégsztárokat is hallhatunk majd Ferruccio Furlanetto, Norma Fantini és Giuseppe Gipali személyében.
Fotók: Dusa Gábor
2009. december 20., Magyar Állami Operaház
Giuseppe Verdi:
Don Carlos
Opera három részben
Szövegíró: Joseph Méry, Camille Du Locle, Angelo Zanardini
Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes
Rendező: Mikó András
Színpadra állította: Boschán Daisy
Díszlettervező: Forray Gábor
Jelmeztervező: Márk Tivadar
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Fischer Ádám
II. Fülöp, spanyol király - Fried Péter
Don Carlos - Fekete Attila
Posa márki - Fokanov Anatolij
Főinkvizítor - Szvétek László
Egy szerzetes (V. Károly) - Cser Krisztián
Erzsébet királyné - Lukács Gyöngyi
Eboli hercegnő - Komlósi Ildikó
Tebaldo, a királyné apródja - Sáfár Orsolya
Lerma gróf - Boncsér Gergely
Mennyei hang - Rácz Rita
