Richard Strauss: Ariadné Naxosban

A tavaly is látott (Britten: Lukrécia meggyalázása) gdanski társulat egyszerűen remek. Örömmel fedeztem fel a kisebb szerepek között a múlt évi Tarquiniust (akkor Bartek Misiuda, idén Bartłomiej Misiuda nevét olvashattuk a címlapon), valamint a balettmester szerepében Ryszard Minkiewiczet (ő énekelte a Britten-darab férfikórusát). Ezúttal is meggyőzően vezényelt José Maria Florencio, s végre hallhattuk a Balti Opera Zenekarát. Mind zeneileg, mind színpadilag olajozottan működtek az ensemble-jelenetek, a produkció zenei része tehát meglepően magas színvonalú volt. Meglepőt írok, hiszen a rendezés nem könnyítette meg az énekesek dolgát, s nemcsak a nézők, hanem a szereplők figyelmét is agresszíven megosztotta.

A nyilvánvaló zenei kvalitás látványosan dobta le magáról az igénytelen és sivár rendezést, ám tegyük hozzá, hogy az egész társulat rendkívüli és példás fegyelemmel, odaadással (komolyabb hit nélkül, tehát merő profizmussal) szolgálta a direktort.

Ariana Chris (Zeneszerző) és Aleksandra Buczek (Zerbinetta)

Szerencsés, ha az előadás szinopszisa nagyjából azonos a darab szinopszisával. Mostanában több alkalommal is találkozhattunk azzal, hogy az operamese hevenyészett tartalmi összefoglalója elárulja a rendezőt: nem akarja a darabot megrendezni. Hogy akkor mit is keres (és főleg: mit talál!) a zeneszerző partitúrájában, kérdés. Marek Weiss „storyja" papíron is rosszul mutatott, színpadon pedig kifejezetten nézhetetlen volt. (A szokásos mese a modern operajátszásról – hogy tudniillik nincs szükség operamúzeumra –, meg hogy az opera az internet, a mozi és a televízió kihívásaival kell, hogy felvegye a versenyt, nevetséges lózungnak tűnt Weiss rendezés után, mely a rendezői operaszínház paródiájává változott. S ennek igazán nem örültem.)

A nyáron méltatott pozsonyi Ariadné [a Miskolci Operafesztiválon - szerk.] megmutatta, hogy milyen gazdag darab Strauss és Hugo von Hoffmannsthal műve. Az előadás zseniálisan kapcsolta össze az előjátékot az operával, a mű arról szólt, amiről szólni kell és érdemes: rólunk. Most két részben láthattuk, az elsőnek nem volt köze a másodikhoz, nekünk pedig egyikhez sem. Az előjáték a művészek sorsáról, a művészet sanyarú helyzetéről és a rossz kompromisszumokról szólt. Mit érdekelte Strausst vagy Hoffmannstahlt a „művészet maga"? Általában: a nagy művészet nem vesz tudomást arról, hogy van olyan, hogy művészet. S legyünk őszinték, minket sem érdekel, megtanultuk már, hogy a szakmai önreflexió és a dilettantizmus kéz a kézben jár. (Kivétel Fellinitől a 8 és fél, de ilyenből azért keveset ismerünk…)

Ariana Chris (Zeneszerző)

A második részben Ariadnét egy elmegyógyintézetben találjuk, a főorvos lesz Bacchus, a nimfák a nővérkék, a bohócok (pardon: popzenészek) az ápoltak. Bohócságukat kínos idétlenkedéssel jelzik, fertelmes rendezetlenséggel. Minden pillanatban várjuk, hogy a „játék" behódol a zenének – micsoda rendezői lehetőség: feladni önmagunkat! –, ám a játékmester makacsul és öntelten kitart az eredetinek egyáltalán nem mondható elgondolás mellett. Csak a legvégén van valamiféle megilletődés, amikor már mindez csak kapitális közhelyként képes kinyilvánulni.

Ariana Chris kész a Zeneszerző szerepére. Szólamát fölényesen birtokolja, alkata harmonizál a naivitás, az idealizmus, a kamaszos dac színpadi karakterjegyeivel. Bizonyára a rendezés is ebbe az irányba tolta az alakítást. Ariana Chris vélhetően képes lenne komplikáltabb figura, dinamikusabb szerep megformálására is. Sajnálhattuk például, hogy nem nyílt meg Zerbinetta irányába.

Patrick Bladek már nem ilyen egyértelmű eset. Éneke biztos, de hangszíne semmitmondó. (Felettébb kínos, hogy fizimiskája alapján a rendezés megengedett magának egy röpke Krisztus-asszociációt.) Nem különösebben hálás - de a „nő kitüntető figyelmére méltatlan férfi, ám de tenor" – szerepet gond nélkül ki lehet rá osztani.

Középen Aleksandra Buczek (Zerbinetta),

jobbra Katarzyna Holysz (Ariadné)

Zerbinetta szerepét Rácz Rita visszalépése miatt (és versenyen kívül) Aleksandra Buczek énekelte. A sötétebb árnyalatú hang, a sűrű alsó regiszter hallatán az első részben nem tűnt ideális választásnak, ám a második rész fényesen cáfolta aggodalmainkat. Buczek szép fényű, mozgékony, egyenes hang birtokosa, s (bár nem áll neki annyira jól) nem áll tőle távol a csípőrázó koreográfia, a közönségesség jelzését szolgáló gesztika és mimika.

Nagyszerű énekesnőt és sugárzó asszonyt ismerhettünk meg az Ariadnét éneklő Katarzyna Holysz személyében. Neki köszönhettük, hogy hosszú-hosszú percekig érzékelhetővé vált Strauss zenéjének zsenialitása, s bizony, az Es gib ein Reich alatt el kellett fordítani tekintetünket a színpadról. Miközben hallgattuk énekét, arra gondoltunk, hogy „na ezzel vegye fel a versenyt az internet, a tévé és a mozi".

Molnár Szabolcs

(Fotók: Dusa Gábor)

Katarzyna Holysz (Ariadné)

Szegedi Nemzeti Színház, 2009. november 7.
Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval

Richard Strauss:
ARIADNÉ NAXOSBAN
Pantowska Opera Baltyca, Gdansk, Lengyelország

Versenyszerepek:

Bachus (tenor) – Patrick BLADEK (Franciaország)
Zeneszerző (mezzoszoprán) – Ariana CHRIS (Kanada)

További szereplők:

Ariadne, a primadonna (szoprán) – Katarzyna HOŁYSZ
Zerbinetta (koloratúr szoprán) – Aleksandra BUCZEK
Harlequin (bariton) – Bartłomiej MISIUDA
Scaramuccio (tenor) – Paweł SKAŁUBA
Truffaldino (basszus) – Piotr LEMPA
Brighella (tenor) – Jacek SZYMAŃSKI
Zenetanár (bariton) – Zbigniew MACIAS
Naiad, nimfa (szoprán) – Anna FABRELLO
Dryad, nimfa (kontraalt) – Monika FEDYK-KLIMASZEWSKA
Echo, nimfa (szoprán) – Anna MIKOŁAJCZYK
Balettmester (tenor) – Ryszard MINKIEWICZ
Parókakészítő (bariton) – Krzysztof RZESZUTEK
Inas (basszus) – Łukasz GOLIŃSKI
Hivatalnok (tenor) – Łukasz WROŃSKI
Főudvarmester (prózai szerep) – Ryszard RONCZEWSKI
Szolgák

Közreműködik a Balti Opera Zenekara

Vezényel: José Maria FLORENCIO
Díszlet- és jelmeztervező: Hanna SZYMCZAK
Rendező: Marek WEISS