A hazai operakedvelő közönség nagy elvárásokkal tekinthetett a Mezzo Tv idei szegedi operaversenyének nyitóelőadására, David Alagna Egy halálra ítélt utolsó napja című operájának premierjére. A kiváló tenorista, Roberto Alagna francia nyelvű librettójára és hangi adottságaira komponált dalmű ősbemutatója pár nappal korábban, október 30-án zajlott le a Debreceni Csokonai Színházban.

A várt művészi élmény elmaradt és a szerzőpáros által műfajilag „lélekdrámaként" meghatározott alkotás eklektikus masszája, illetve a két főszereplő teljesítménye már az első öt perc után számos kívánnivalót hagyott maga után. A kezdeti benyomások a későbbiekben még inkább beigazolódtak.

Az irodalmi alap Victor Hugo 1829-ben, még a közismert művei előtt írt, azonos című fiatalkori regénye, mely az egyik legfontosabb polgári szabadságjog, az élethez való jog és a halálbüntetés eltörlése mellett foglal állást. A társadalomfilozófiai hátteret az itáliai felvilágosodás egyik központi alakja, Cesare Beccaria Bűnökről és büntetésekről (Dei delitti e delle pene - 1764) című műve adja. A korszak közgondolkodására nagy hatást gyakoroló filozófus, jogtudós és közgazdász amellett érvelt, hogy a kínzás és a kivégzés - erkölcstelen volta mellett - az egész társadalomraromboló hatással van. Követelte, hogy csak pontosan meghatározott törvények alapján lehessen bárkit is elítélni, és hogy a büntetés tartsa vissza a bűnelkövető mellett a társadalom többi tagját is újabb bűncselekmények elkövetésétől. Beccaria hatására lett általánosan bevett a nullum crimen sine lege („nincs bűntény törvény nélkül") és a nulla poena sine lege („nincs büntetés törvény nélkül") elve.

A jogtudományi művet Victor Hugo egy 40 éves férfi életére vetítette le, aki a halálbüntetését várja a siralomházban. A főhős belső vívódásának, rettegésének, kétségeinek, élethez és családjához való ragaszkodásának lehetünk a tanúi, anélkül, hogy megtudnánk, mit követett el valójában. A regény az 1862-ben befejezett főmű, a Nyomorultak előtanulmányának is tekinthető, amelyben szintén a fogház nyomasztó világa és az elítéltek élete elevenedik meg a társadalom perifériáján élő rétegek hatalmas tablójával.

Nyári Zoltán (Férfi elítélt), Cseh Antal (Barát)

Az Alagna-testvérek az eredeti „monodrámát" megkettőzték: az opera cselekménye két idősíkban játszódik és a XIX. századi férfi mellett egy halálraítélt, kislányát elvesztő, XXI. századi nő utolsó napját is végigkövethetjük. Az önmagában zseniális dramaturgiai koncepcióhoz azonban eklektikus zenei szövet társul, amely főleg a verizmus eszköztárából veszi kellékeit, de filmzenei hatásokból és a XX. századi francia zeneirodalomból is építkezik. Leginkább a Puccini-epigon Alfano középszerű dalműveivel szembetűnő a rokonság (Roberto Alagna az utóbbi években gyakran alakítja az olasz komponista Cyrano de Bergerac című operájának címszerepét), de Puccini Manon Lescaut és Angelica nővér, Poulenc A karmeliták elbeszélései című operái, a kórusokban pedig Verdi Requiemje és Vangelis alkotásai is hatással lehettek a komponistára. A II. felvonás előtti, verista zenei közhelyekből összeollózott, hatásvadász intermezzo a Manon Lescaut közzenéjét idézte fel. A legemlékezetesebb rész a három-négy perces finálé volt: itt a párhuzamos idősíkok találkozásával a kivégzés előtt a két elítélt duettjét (az André Chénier zárókettősére emlékeztet) monumentális kórus kíséri.

Az opera stúdiófelvétele tavaly került forgalomba, a Deutsche Grammophon gondozásában. A lemezen Roberto Alagna, Indra Thomas és Jean-Philippe Lafont énekli a főszerepeket, Michel Plasson vezényletével.

Donita Volkwijn (Női elítélt)

A debreceni és a szegedi premier színpadi megvalósítása nem volt különösképpen gondolatgazdag, Nadine Duffaut rendezése gyakorlatilag kimerült a történet elmesélésében. A vizualitás terén is a legkézenfekvőbb megoldásokkal élt (pl. bejöttek az elítéltek családtagjai vagy az intermezzo alatti giccses képsorban filmvásznon láttuk őket viszont), pedig a tudathasadásos állapot képi látványvilágban is kifejezésre juttatott, árnyalt megjelenítése ma már a korszerű operajátszás alapvető feltétele (mint azt Poulenc Az emberi hang című monodráma-operájának Kovalik Balázs-féle izgalmas miskolci interpretációjában láthattuk).

A leggyengébb láncszemek azonban mégis az énekesek voltak. Számos példa igazolja, hogy kevésbé igényesebb dalműveket egy-egy énekes jutalomjátéka valóban sikerre tud vinni, és valószínűleg a mostani bemutató is egészen más dimenziókba emelkedett volna például Roberto Alagna főszereplésével. Helyette meg kellett elégednünk Nyári Zoltánnal, aki ígéretes operettbonvivánként kezdte pályafutását, de szerintem nem operai hang. Az operett területén igen figyelemre méltó tenor az opera világában sajnos nem találja magát (akárcsak a kilencvenes évek közepén és végén számos operaszerepet alakító Dániel Gábor). A technikai hiányosságok néhol maníros stílussal párosulnak, itt-ott Kelen Pétert idézik, a szerepépítkezés dinamikájának tekintetében is, példaképe technikájának kidolgozottsága és művészete nélkül. Inkább látnánk szívesebben a tíz évvel ezelőtti őszinte, közvetlen, nyitott fiatalembert az Operettszínházban, mint jelenlegi "alteregóját" az operaszínpadon.

Chul Jun Kim (Le Friauche)

A női elítéltet a fiatal amerikai szoprán, Donita Volkwijn formálta meg. Az énekesnő tavaly a Porgy és Bess női címszerepét alakította Malagában és Parmában, illetve a Bohémélet Musettáját Tulsában. Idén februárban és márciusban a Carmen Michaeláját énekelte Honoluluban a Metropolitan színpadán egyre gyakrabban fellépő Wagner-tenor, Gary Lehman oldalán. Alakítása nem nőtt fel az általa megjelenített figurához, hangi vonatkozásban sem találta el az árnyalatokat. Pedig a verista hagyományt teljes egészében felvállaló szerep igazi kihívás lenne: a feladat súlyában és a zenei megvalósításban Puccini Angelica nővéréhez mérhető (az elvesztett gyermek iránt érzett fájdalom mindkét mű központi motívuma).

Fontos epizódszerep La Friauche alakja, aki a férfi főszereplő cellatársa egy rövid időre. A gátlástalan alvilági bűnözőt az énekesgárdából messze kimagasló, jelentős pályafutás előtt álló Chul Jun Kim dél-koreai basszbariton alakította. A milánói Scala stúdiójában tanult művésznek ez az első jelentősebb bemutatkozása, bár kisebb színpadokon és vizsgaelőadásokban már több Mozart-, Rossini- és Donizetti-szerepet formált meg. Interpretációja minden tekintetben megállta a helyét: nagy hangereje, minden regiszterben kiegyenlített hangja és színészi készsége a későbbiekben akár Wagner-szerepekre is predesztinálhatja.

Nyári Zoltán (Férfi elítélt)

A további kisebb szerepek alakítói közül elsőként a Törvényszolgát megszemélyesítő Bátki Fazekas Zoltán nevét kell kiemelni. A fővárosi Operaházban is jelentős szerepeket éneklő baritonista szép színű, fényes, lírai hangja szólamának terjedelmi korlátai ellenére is kifejezésre jutott. A Börtönőrt és a Barátot játszó Cseh Antal robosztus basszusa is emlékezetes pillanatokat okozott, különösen a Barát - egyébként dramaturgiailag kidolgozatlan - szerepében. A kidolgozatlanság miatt az alakítás lógott a levegőben, így nem történt meg a szerep és az énekes találkozása.

Az előadás fénypontja a debreceni zenekar magas profizmust képviselő, összecsiszolt, dinamikus játéka volt Kocsár Balázs vezetésével (aki jelenleg a hamburgi operaházban is gyakran vezényel). A felemás művet azonban még ők sem tudták megmenteni...

Péterfi Nagy László

Szegedi Nemzeti Színház, 2009. november 13.
Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval

David Alagna:

EGY HALÁLRAÍTÉLT UTOLSÓ NAPJA

Lélekdráma két felvonásban, intermezzóval

Fotók: Dusa Gábor