Zeneakadémisták a Kiscelli Romtemplomban

II. rész

Puccini: Gianni Schicchi

Az operavizsga második részében Giacomo Puccini egyetlen vígoperáját, a Gianni Schicchit láthattuk. Hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy teljes dalművet adnak elő a magyar énekművészet leendő letéteményesei és nem csak a főbb zeneszámokra koncentráló keresztmetszetekben kapnak ízelítőt későbbi pályafutásukra vonatkozóan. Egy teljes opera előadása (természetesen nem zongorakísérettel, hanem zenekarral!) ugyanis egészen más követelményekkel szembesíti az előadókat, mint egyes jelenetek megszólaltatása: itt tanulható meg csak igazán a zenedramaturgiai ívek felépítése, az adott szereplő helyének adekvát kifejezése a mű viszonyrendszerében. Az énekesképzés során elengedhetetlen a teljes darabok előadása, még akkor is, ha az adott keretek csak egyfelvonásos dalművek és kamaraoperák színrevitelét teszik lehetővé. Ennek a tulajdonképpen kézenfekvő ténynek a fontosságát fedezte fel Marton Éva, aki értő füllel végezte el a szerepek megfelelő kiosztását. Hozzáállásának köszönhetően nem voltak szereposztási tévedések, így mindenki a legjobb formáját hozhatta.

A Gianni Schicchi vígopera, méghozzá műfajának legnemesebb, legkiérleltebb alkotásai közül való. A történet alapja Dante Isteni színjátékának (Pokol) egy epizódja, melyből a szövegíró, Giovacchino Forzano saját fantáziájának tág teret adva egy önálló, prózai színpadon - zene nélkül is - előadható vígjátékot kanyarintott. (Jóllehet, a három egyfelvobásos oprából álló Triptichon - mint az elnevezés is mutatja - a középkori szárnyasoltárak mintájára egyetlen műalkotás és a szerző eredeti intenciójának megfelelően nem is lehetne szétszabdalni a drámai [A köpeny], a lírai [Angelica nővér] és a komikus [Gianni Schicchi] rész-egységek lineáris ívét.)

(fotó: Schiller Kata)

Puccini zenéjében, miként többi operájában is, egyetlen zenei és dramaturgiai üresjárat sincs: csodálatos az a mesteri formaérzék, a rendkívül tömör, a lényeget megragadó zenei építkezésmód, az egy tömbből kifaragott egység, mely csak a legnagyobb komponisták jellemzője. A zenei struktúra egyetlen húzást sem enged meg, még a legkisebb kihagyás is felborítaná a mű matematikai pontossággal felépített szövetét.

A darabválasztást a Zeneakadémián gondos előkészítési folyamat előzte meg, ennek része volt a tavalyi év végén - a zeneszerző születésének 150. évfordulóján - rendezett tartalmas Puccini-szimpózium. Turandot és Tosca szerepének korszakos híres megformálója, Marton Éva valóban közel tudta hozni az olasz mester világát a fiatalabb generációhoz. Zenepedagógusként elengedhetetlennek tartotta, hogy a diákok megismerjék Puccini egészséges érzelmekkel teli zenéjét, és elkerüljék a giccses, szentimentális tolmácsolás csapdáját. A világhírű szoprán saját példáján keresztül is hangsúlyozta, hogy minden Puccini-szerep nehéz, mert a hatalmas zenekar és a sűrű zenei szövet ellenére átlátszóan kell énekelni, nem lehet végig fortét használni. Hozzátette: a Debussy- vagy Ravel-szintű hangszerelés a karmestertől tudatos, elmélyült munkát igényel: "Az énekes hangja a zenei szövetből kicsillan, a dirigensnek az egyensúly megtartása érdekében ilyenkor vissza kell fognia magát. Kevés olyan zenekarral találkoztam, amely nem nyomva el az énekeseket képes megvalósítani az ideális Puccini-hangzást."

Az elmélyült műhelymunka meghozta a gyümölcsét, a fiatalok Oberfrank Péter zenei irányításával eleget tettek a magas művészi mércének. "Az elmélyült műhelymunka meghozta a gyümölcsét..." A Gianni Schicchi nem mindennapi feladat a karmesternek sem: a mű által megkövetelt abszolút zenei precizitás, a szellemes partitúra különféle rétegeinek kibontása igazi kihívást jelent. A zenekar és az énekesek közti tökéletes egyensúly itt a mű szerkezetéből adódóan még hatványozottabban érvényesült, mint az operavizsga másik darabja, a Windsori víg nők estében. (Nicolai operája ahhoz a típushoz tartozik, amelyben - Richard Wagner kritikájával élve - a zenekar "egy hatalmas, felduzzasztott gitárként" funkcionál.)

A harmadik elem, a rendezés viszont háttérbe szorult,  nem adta meg azt a vizuális, képzőművészeti élményt, amely az opera (és a színház) műfajának jelenlegi tendenciája (és izgalmasabbnál izgalmasabb színrevitelek) tükrében jogosan elvárható lett volna. Léner András rendezése ezért jó alapot teremtett a színészi játékhoz, és az ún. "énekesi színházat" képviselve mindenkit hagyott megfelelően kibontakozni. Összességében frissen pergő produkció volt, amely a saját maga definiálta értelmezési keretnek eleget tett.

Ha az énekpedagógia szempontjából vizsgáljuk a Gianni Schicchi specifikumait, az a három főszereplő mellett elsősorban az ensemble-megoldásra épít. A fiatalok az együttesben való gondolkodást tanulhatják itt meg, azt, hogy nem kell mindig előtérben lenni, a háttérben maradva is kellő művészi alázattal szolgálhatják a mű szellemiségét. Jelen előadásban valódi csapatjáték jött létre, mindenki a saját karakterét adva járult hozzá a kívánt összhatáshoz. A női és a férfi szólamok jól illeszkedtek egymáshoz és illúziókeltően teremtették meg az egységes hangzásvilágot.

A Wágner Adrienn (Nella) és Kiss Tivadar (Gherardo) által megformált karakterpáros remek volt és Ferencz Karolina (Ciesca), Szabó Olga (Zita), Szerdahelyi Pál (Marco), Gradsach Zoltán (Betto) és Vecsey Gyula (Spineloccio, Signor Amantio) is emlékezetes kabinetalakításokat tudhatnak maguk mögött. Kelemen Dániel (Simone) basszusa az együttes nagy erénye, hangjának kiegyenlítettségével és hangerejével egyaránt imponál. Pár mondatos szerepükkel Molnár Ágnes (Gherardino), Medenczi Román (Guccio) és Ágoston László (Pinellino) először ízlelhették meg a színpad világát.

(fotó: Schiller Kata)

Laurettát az alapképzésben tanuló, negyedik évfolyamos Zavaros Eszter szólaltatta meg. Kiegyenlített, lírai szopránjával és áriájának ihletett tolmácsolásával az ifjú művésznő megfelelő hatást tudott elérni (erre egyébként a rendezés is rásegített: a központi boltív alatt, a magasban hangzott el a szólószám).

Rinuccio szerepét Pataki P. Dániel énekelte. Csillogó magasságaival, jól felépített szerepformálásával és nem utolsósorban illúziókeltő színpadi megjelenésével a fiatal tenor arról győzött meg, hogy szép pályafutás állhat előtte.

A hálás címszerepben a fiatal lírai baritont, Orendt Gyulát láthattuk. A Firenzébe költözött furfangos vidéki parasztember megszemélyesítését általában olyan idősebb művészekre osztják a teátrumok, akik hősbariton szerepkörben is remekelnek. Nem véletlen, hogy a legkiválóbb Schicchik - Tito Gobbi, Giuseppe Taddei, Leo Nucci, a magyar művészek közül pedig Melis György vagy Sólyom-Nagy Sándor - Scarpiaként is jelentős alakításokat nyújtottak. Az előadási tradíciótól igencsak eltért tehát Orendt Gyula, akinek jelenleg inkább olyan szerepek felelnének meg a Puccini-repertoárból, mint a Bohémélet Marcelje, a Turandot Pingje vagy a Pillangókisasszony Sharpless konzulja. Ennek ellenére fiatalos temperamentumával érzékletesen keltette életre az agyafúrt fickót, jól komédiázik és a hangilag sem okozott csalódást.

Összességében egy jól előkészített, aprólékosan kivitelezett operavizsgát láthattunk a Kiscelli Múzeumban, mely a magyar énekesképzés reformjának jegyében a nemzetközi elvárásoknak is megfelelt. A távlati célok elérhetőbb közelségbe kerültek.

Péterfi Nagy László

2009. június 19., Operavizsga a Kiscelli Múzeumban

II. rész

Giacomo Puccini:
Gianni Schicchi

Gianni Schicchi - Orendt Gyula /tanára: Keönch Boldizsár/
Rinuccio - Pataki P. Dániel /tanára: Marton Éva/
Lauretta - Zavaros Eszter /tanára: Pászthy Júlia/
Nella - Wágner Adrienn /tanára: Marton Éva/
Gherardo - Kiss Tivadar /tanára: Andor Éva/
Zita - Szabó Olga /tanára: Andrejcsik István/
Ciesca - Ferencz Karolina /tanára: Gombai Nagy Nádor Magda/
Marco - Szerdahelyi Pál /tanára: Keönch Boldizsár/
Simone - Kelemen Dániel /tanára: Marton Éva/
Betto - Gradsach Zoltán /tanára: Gombai Nagy Nádor Magda/
Spineloccio, Signore Amantio - Vecsey Gyula /tanára: P. Schmiedt Annamária/
Gherardino - Molnár Ágnes /tanára: Gombai Nagy Nádor Magda/
Guccio - Medenczi Román /tanára: Keönch Boldizsár/
Pinellino - Ágoston László /tanára: Sólyom-Nagy Sándor/

Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényelt: Oberfrank Péter
Rendező: Léner András