- Hogy tetszett? - kérdeztem az előadás után hétéves fiamat.
- Nagyon jó volt!
- Akkor tehát kimondhatjuk, hogy nem is rossz dolog az opera, igaz? - puhatolóztam tovább óvatosan.
- Igaz, de a gyerekeknek azért mindig gyerekoperát kellene játszani.

Teljesen igaza van, az operairodalom azonban igencsak szűkölködik gyermekoperákban, az operaházak pedig a gyerekeknek szóló előadásokban. A Pomádé király új ruhája című opera gyermekopera, méghozzá a legjobbak közül való.

Azt korábban sem gondoltam, hogy fiam a recsegő, 50 évvel ezelőtti, Callas vagy Del Monaco élő felvételeimen keresztül fogja az operát megkedvelni (szegény önkéntelenül is hallja néha, bár igyekszem a zenét lehalkítani). "Nem fognak csalódni, sem a felnőttek, sem pedig a gyerekek...." Azt viszont ezidáig nem tudtam, hogyan és mikor szabad őt először elvinni operába, ahol egy teljes előadást kell végighallgatnia. Ha valakinek az olvasók közül hasonló kételyei lennének, most már tudok segíteni: menjenek el és a gyerekekkel együtt nézzék meg a Magyar Állami Operaházban Ránki György: Pomádé király új ruhája című operájának előadását. Nem fognak csalódni, sem a felnőttek, sem pedig a gyerekek.

Külön öröm, hogy az előadás az Operaház épületében volt. A rendező, Toronykőy Attila egyébként már az Operaház évadnyitó sajtótájékoztatóján is elmondta: fontos célnak tartják a legifjabb közönség bevezetését az operába, amit azzal is hangsúlyozni kívánnak, hogy az előadások az Andrássy úti épületben lesznek, ráadásul a Pomádé király új ruhája az évad első bemutatója, megelőzve a Fidelio premierjét is.

A szerző, Ránki György (1907-1992) az 1950-es rádióbemutató után készítette el a darab színpadi változatát, amelyet 1953-ban mutattak be. (Később a darabot többször átdolgozta, a mű zenei anyagából pedig két népszerű hangversenyszvitet is összeállított). Ránki Györgyöt ezért az operáért - amely máig legnépszerűbb művének tekinthető - 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

A történet Andersen híres meséje, A császár új ruhája nyomán íródott, a szövegíró Károlyi Amy. A zene pedig színes, szellemes és sziporkázó. A népdalfeldolgozásoktól kezdve a jazzes hangvételig számos műfaji elem megtalálható benne, de mégis egységes benyomást kelt. Kitűnőek a zenei jellemábrázolások, amelyek humoros hangvétele olykor komorabbra fordul, de ettől nem válik a mű a gyerekek számára kevéssé közérthetővé és szórakoztatóvá (csak a felnőttek számára komolyabbá).

A látvány, azaz a díszlet és a jelmezek Juhász Katalin munkáját dicsérik. A rajzolt és kivágott ruhák és jelmezek egyszerűek, azonban mégsem az "olcsóság" érződik bennük. A rendező számos ötletes színpadi elemet vonultat fel, ilyen például az, amikor Dani és Béni, a két "takács" biciklin érkezik a nézőtérről a színpadra.

A szereplők egyébként több alkalommal is a közönség sorai között vonulnak, ami - a biciklihez hasonlóan - nagy sikert aratott a gyerekek körében. A kis létszámú zenekar nem a zenekari árokban van, hanem a színpadon, ezáltal egyrészt jobban látható - ez a gyerekek számára különösen az egyes hangszereket bemutató jelenetnél érdekes -, de a zenei árok befedésének köszönhetően a szereplők is közelebb vannak a nézőkhöz.

A rendezés végig képes a gyerekek figyelmét lekötni, mindig történik valami a színpadon. A zárójelenetet - a meztelen király leleplezését - szerintem egy kicsit elkapkodták, de a közönség önfeledten tapsolt, és úgy tűnt számomra, hogy még a legkisebbek sem unatkoztak az előadás alatt egyetlen percig sem.

Köszönhető volt ez persze a kitűnő darab és annak szintén kitűnő rendezése mellett a közreműködőknek is. Mind a zenekar, mind pedig az énekesek komolyan vették a feladatot. A gyerekeknek nem gügyögtek, a bohóckodás pedig nem vált ripacskodássá.

Úgy tűnt, a zenekar és a karmester, Bartal László is élvezi a játékot, színesen és többnyire pontosan játszottak, jól érezve és hangsúlyozva a "zenei poénokat", és mindez elmondható volt nagyjából a kórusról is.

Pomádé király szerepében ezen az estén Cser Krisztián énekelt (a korábbi előadásokon Szvétek László). A király buffo szerepében talán nem ilyen alkatot képzelünk el, külseje, megjelenése alapján Cser Krisztián legalább annyira játszhatna hősszerelmest is. Annál szimpatikusabb, hogy elvállalta ezt a szerepet, amit igen meggyőzően, humorral és odaadással alakított. Szép basszushangja van, de a nagyon mélyre írt szólam gondot jelentett neki. Annak idején Székely Mihály nevéhez kötődött ez a szerep, és számára (vagy akár Gregor József számára) a szólam mélysége semmilyen problémát nem jelentett. Cser Krisztián azonban a legmélyebb hangoknál már erősen "préselt", ami olykor a szövegmondás rovására is ment. Ettől függetlenül a fiatal basszista egy nagyon szerethető és dicséretes alakítást nyújtott.

Dzsufi szerepében Kertesi Ingridet hallhattuk, aki könnyed koloratúráival hangilag is kiemelkedett kollégái közül. (Szerepe egyébként annyiban is hálás, hogy ő a darabban az egyetlen női szólista.)

Lendületesen és szórakoztatóan játszotta Dani és Béni szerepét Beöthy-Kiss László és Rezsnyák Róbert. Elismerés illeti Sárkány Kázmért (Garda Roberto) és Farkas Gábort (a Kapitány) is, különösen előbbi színészi teljesítményét.

Szóval, egy remek opera és egy nagyon jó előadás, vigyék el a gyerekeket!

Csák Balázs

Fotók: Éder Vera

2008. október 12.
Magyar Állami Operaház

Ránki György:
Pomádé király új ruhája
Gyermekopera két részben

Szövegíró: Károlyi Amy
Rendező: Toronykőy Attila
Díszlettervező: Juhász Katalin
Jelmeztervező: Juhász Katalin
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Bartal László

Pomádé király: Cser Krisztián
Dani: Beöthy-Kiss László
Béni: Rezsnyák Róbert
Garda Roberto: Sárkány Kázmér
Nyársatnyelt Tóbiás: Asztalos Bence
Dzsufi: Kertesi Ingrid
Kapitány: Farkas Gábor