Puccini: Bohémélet

Puccini: Bohémélet

head main kritikak

Komoly nehézségek támadtak a Bohémélet előkészületei során: nem sokkal az előadás előtt két kulcsfontosságú előadó is lemondta a szereplést. Szerencsére ez nem jelentett akadályt, kiváló előadást láthattunk. Beszámoló a Művészetek Palotája előadásáról.

Az egyik visszalépő a tenorista Massimiliano Pisapia volt, a másik a karmester, Kovács János. A beugró Alfred Kim tenorista, illetve Nicola Luisotti karmester azonban kitűnő választás volt és szombat este végül egy remek Bohémélet előadás született.

Nagy várakozás előzte meg a Mimit alakító bolgár énekesnő, Szvetla Vasziljeva fellépését. Vasziljeva 1998-ban Plácido Domingo partnere volt Leoncavallo: Bajazzók című operájában a Ravennai Fesztiválon és a londoni Covent Gardenben, 2000-ben pedig Liút énekelte Puccini Turandotjában a bécsi Staatsoperben, valamint Kent Nagano dirigálásával a Los Angeles-i Operában. Mimiként a torinói operaházban is színpadra lépett 2006-ban (ott, ahol annak idején, 1896-ban a Bohéméletet bemutatták).

Vasziljeva vonzó, törékeny hölgy, megjelenésre ideális Mimi és hamar kiderült, hogy nem csak megjelenésre az. A törékeny külső hatalmas hangot rejt, igazi drámai szoprán hangot. Mimi ugyan nem éppen drámai szoprán szerep, Vasziljeva azonban meggyőző volt a líra részekben is és minden tekintetben kitűnő előadást hallottunk tőle.

(Az első felvonás végén a lélekjelenlétére is szükség volt: Rodolfo ugyanis zakóját Mimi vállára helyezte, majd a karját nyújtotta Mimi felé. Vállra vetett zakóval azonban nehéz volt Rodolfót karon fogni, a zakó le is csúszott. Szerencsére feltalálták magukat: végül kézen fogva mentek ki a színpadról.)

Utóbbi közjátéknál azonban fontosabb volt, hogy az első felvonás duettjének végén hallhattuk Vasziljeva magas C-jét is, amely betöltötte a hangversenytermet.

A fiatal bolgár énekesnő elbűvölő Mimi volt, bár a szerepét – főleg az első felvonásban - néha egy picit túljátszotta, édeskésebb volt a kelleténél. Puccini zenéje éppen elég érzelemgazdag, és a dramaturgia, valamint a szöveg kellően gondoskodik arról, hogy a bájos Mimit elénk varázsolja, nem érdemes ezt a bájosságot nagyon túljátszani.

Összességében azonban egy olyan szopránt hallhattunk, aki ugyan már most is sztár, de könnyen lehet, hogy hamarosan a világ legkeresettebb énekesei között tartják majd számon.

Szüle Tamás, Wierdl Eszter, Borisz Sztacenko, Horváth Ádám, Palerdi András,
Szvetla Vasziljeva és Alfred Kim (fotó: Csibi Szilvia - Művészetek Palotája)

A megbetegedett olasz énekes, Massimiliano Pisapia helyett Rodolfóként beugró Alfred Kim már több ízben vendégszerepelt Magyarországon, őt tehát már ismerte a magyar közönség. Fellépett a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, 2007 őszén pedig Manricót (Verdi: A trubadúr) énekelte a Művészetek Palotájában.

Kim ezúttal is jó választás volt. Megbízható énekes, szép hanggal, amely a felső regiszterben különösen szépen cseng. Az első felvonás nagy tenor áriája („Che gelida manina") is rendben volt, Kim magas C-je is biztosan szólt. Rodolfo szerepét gyakran lírai tenor szerepként jellemzik, ez azonban csak részben igaz. A 3. felvonás egyes részei kifejezetten erős, már-már drámai tenorhangot kívánnak, itt a zenekart Kim sem tudta kellő hangerővel áténekelni. Színészi játéka nem kifogásolható és persze külön elismerés neki azért, mert az utolsó pillanatban kellett beugrania. (Nem tudom, hogy Massimiliano Pisapia visszalépésével mit vesztettünk, remélem, még hallhatjuk őt Magyarországon.)

Szvetla Vasziljeva és Alfred Kim
(fotó: Csibi Szilvia - Művészetek Palotája)

A festő Marcellót megformáló Borisz Sztacenko megint csak kitűnő választás volt. Énektanulmányait Sztacenko Moszkvában végezte, 1990-ben a Bolsoj, 1999-ben pedig a Düsseldorfi Opera tagja lett. Az orosz baritont Scarpiaként (Puccini: Tosca) a magyar közönség is láthatta már a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon. Sztacenko világszínvonalú, szép színezetű, erős bariton hang, egyike jelenleg a legjobbaknak, aki a színpadon egy határozott, jellemes, férfias Marcellót formált meg.

Marcello szerelmét, a könnyed, vidám természetű, kissé csapodár Musettát Wierdl Eszter alakította. Wierdl Eszter meggyőzően formálta meg Musettát, igazi jelenség volt a színpadon. Hangi adottságok tekintetében azonban nem vehette fel a versenyt Vasziljevával, aki a közös jelenetekben egy kissé elnyomta őt. Összességében azonban Wierdl Eszter jól énekelt és – egy kevésbé jól sikerült 2. felvonás-beli Musetta-Marcello táncjelenettől eltekintve – jól is játszott, a figyelmet mindig magára tudta vonni, amikor a színpadon volt.

4. felvonás (fotó: Csibi Szilvia - Művészetek Palotája)

Colline-t, a filozófust Palerdi András játszotta. Palerdi András budapesti, egyesült államokbeli és bécsi tanulmányai után pályáját Herbert von Karajan-ösztöndíjasként a bécsi Staatsoperben kezdte, és Luciano Pavarotti, Agnes Baltsa, valamint Plácido Domingo mellett is színpadra léphetett. Azóta Európa és Amerika vezető dalszínházaiba és koncerttermeibe kap meghívásokat.

Palerdi hangja szép, meleg basszushang, Colline viszonylag kis szerepe persze nem elég ahhoz, hogy a basszista igazán megmutathassa, mire képes.

Schaunard szerepét Horváth Ádám alakította, aki – függetlenül attól, hogy a „négy bohém" közül ez a szerep a legkevésbé jelentős - a többiekhez képest haloványabb volt és hangminőség tekintetében is elmaradt a többi szereplőtől.

A legnagyobb elismerés kell, hogy illesse a zenekart és a kórust (a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa) és mindenekelőtt a Kovács János helyett beugró Nicola Luisotti karmestert, aki egyébként a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának két hangversenyére érkezett Budapestre.

Nicola Luisotti Verdi- és Puccini-operákkal indult el – üstökösként - nemzetközi pályáján a londoni és bécsi operaházakban. Március végén az ő vezényletével újították föl a New York-i Metropolitan Operában a Bohéméletet (Franco Zeffirelli rendezését). Luisottitválasztották meg nemrégiben a San Franciscó-i Opera zeneigazgatói posztjára, vendégkarmesterként pedig a világ számos nagy operaházának és koncerttermének szívesen látott vendége.

A szombat esti előadáson Luisotti kezei alatt mind a zenekar, mind pedig a kórus kiváló produkciót nyújtott. A zenekar pontosan, nagyobb hibák nélkül, koncentráltan játszott és gyönyörűen szólt. Luisotti azonban a „kötelezőn" túl valami sokkal többet is nyújtott. A partitúra legapróbb részleteire, hangsúlyaira is odafigyelt, nem „folyt össze" a zenekar, finom, szellemes megoldásokat hallhattunk. (Ez az, amikor az ember úgy érzi, újra felfedez egy zenét.) Luisotti szuggesztív személyiség is, dirigálása alatt az történt a zenekarban, amit ő akart.

A kórus (a gyerekkórus is) jól, pontosan énekelt, és ami szintén nem mellékes: a lelkesedés sem hiányzott belőlük.

Nicola Luisotti karmester (fotó: Csibi Szilvia - Művészetek Palotája)

Ami Káel Csaba rendezését illeti: a félig-szcenírozott előadásmód adta igen korlátozott lehetőségeken belül a közönség megkapta azt az illúziót, hogy egy „igazi" operaelőadást lát. A nagyon egyszerű színpadkép mellett (ez többnyire néhány széket és egy „Café Momus" feliratot jelentett) a Művészetek Palotája-beli előadásokon már megszokott fényeffektusok és háttérvetítés hozta létre ezt az illúziót. Ez utóbbiak alkalmazása veszélyeket is rejt magában, nevezetesen, hogy a rendező túlzásba viszi azok alkalmazását. Itt nem ez történt, a fényeffektusok használata visszafogott volt, a háttérképek ízlésesek (az előadáshoz Kieselbach Tamás művészettörténész válogatott korabeli festményeket). Szellemes megoldás volt, ahogyan a festő Marcello „teleszórta" festékkel a vásznat, amelyen fokozatosan rajzolódott ki előttünk a kép. A harmadik és negyedik felvonásban a hóesés rajzolta ki a párizsi házak látképét, amely a zárójelenet alatt fokozatosan „leomlott", és csak az elsötétült vászon maradt Mimi halála után.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a megoldások nem öncélúak voltak, kizárólag a mű hangulatának felidézését segítették elő és a rendező hagyta, hogy a mű középpontjában végig az előadók legyenek.

Mimi halála (fotó: Csibi Szilvia - Művészetek Palotája)

Az előadás közönségsiker volt, a végén vastapsot és „bravókat" hallhattunk. De: vajon miért nem volt akkora vastaps, mint a közelmúltbeli Roberto Alagna-koncert után? Az Alagna-koncert persze igazi show-műsor volt, de ez a Bohémélet-előadás is érdemelt volna akkora ovációt, sőt, sokkal nagyobbat is.

Lesz még 2008-ban Turandot és Nyugat lánya is a Művészetek Palotájában. Ha azok is a Bohémélet-előadáshoz hasonló színvonalon valósulnak meg, az intézmény remek Puccini-évet zárhat majd.

Csák Balázs

2008. május 10.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Puccini: Bohémélet
szövegét írta: Giuseppe Giacosa és Luigi Illica

Mimi: Szvetla Vasziljeva
Musetta: Wierdl Eszter
Rodolfo: Alfred Kim
Marcello: Borisz Sztacenko
Schaunard: Horváth Ádám
Colline: Palerdi András
Parpignol: Csiki Gábor
Benoît: Martin János
Alcindoro: Szüle Tamás

A Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté), és Gyermekkórusa (karigazgató: Gupcsó Gyöngyvér)
Vezényel: Nicola Luisotti
Rendező: Káel Csaba

Vissza a tetejére