Giuseppe Verdi

GIOVANNA D'ARCO
(Szent Johanna)

Háromfelvonásos dramma lirico elõjátékkal

Szövegkönyv:
Temistocle Solera, Friedrich Schiller Az orléans-i szûz címû színmûve nyomán

Õsbemutató:
1845. február 15., Teatro alla Scala, Milánó

Szereplõk:
VII. Károly, Franciaország királya (t)
Giacomo, pásztor Domrémyben (brt)
Giovanna, a lánya (sz)
Delil, a király tisztje (t)
Talbot, az angolok fõparancsnoka (b)
A király tisztjei, reimsi nép, francia és angol katonák, jó és rossz szellemek, nemesek, heroldok, apródok, szolgálólányok, küldöttek, falulakók, lovagok és hölgyek (kórus).

Játszódik:
Domrémyben, Reimsben, a 15. században, a százéves háború idején.

Cselekmény:
Károly francia királyt az angolok többször legyõzték, és ennek következtében minden bátorságát elvesztette. Egy látomástól vezettetve rátalál Johannára, a pásztorlányra, akinek az a vágya, hogy Franciaország megmentõje legyen. Johanna apja attól tart, hogy a lányt az ördög kísértette meg és hogy a király szeretõje akar lenni, ezért eltaszítja. A Johanna vezette franciák legyõzik az angolokat. A király megvallja szerelmét Johannának. Az apa az egész nép elõtt vádolja a lányát, hogy az ördöggel cimborál. A tömeg azt követeli, hogy Johannát szolgáltassák ki az angoloknak. Az angolok fogságában Johanna lemond földi szerelmérõl, a király iránt érzett vonzalmáról és ismét megmenti Franciaországot. Egy utolsó csatában a francia seregek élére áll és megszerzi nekik a gyõzelmet. Halálos sebet kap és apjával kibékülve, küldetéséhez híven hal meg.

Temistocle Solera (1815-1878), a Szent Johanna, az Oberto, a Nabucco és az Attila c. Verdi operák szövegírója

Schiller - olaszosan

Solera a korabeli olasz librettista hagyományokat követve a Schiller-dráma hõseinek számát öt szóló szerepre csökkentette (... a három fõszereplõ Johanna, Károly és az apa). Egy színdarabban a földön kívüli erõk (démonok és angyalok) közremûködése, valamint az apa cselekményt befolyásoló vakbuzgósága különösnek tûnnek, a kor operaszövegkönyveiben azonban ez szokásos volt. A horrorjeleneteket már a romantikus operaszínpad is kedvelte. Verdinek ezt az operáját a maga idejében tartós sikerrel játszották. A közönség a Verditõl elvárt zenét kapta, és a Jeanne d’Arc-dráma valódi nagyságának hiánya senkit sem zavart. Solera harcias koncepciója megfelelt Verdinek, mert így teletûzdelhette a darabot egy sereg katonazenével, indulóval, és "ropogó" kórusbetétekkel, tüzes cabalettával, tehát mindazzal, ami a Nabucco és az Ernani óta bevált eszköze volt. A többi szám, az áhitat, a gyász és a vihar megjelenítése, vagy a szellemkórusok többnyire közhelyeket használnak fel. Közhelyek persze lehetnek nagyon tetszetõsek is. ...

(Batta András Opera címû könyvébõl)

Forrás (szöveg): Magyar Állami Operaház