ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main interju

„Sok minden köt Debrecenhez…”

„Sok minden köt Debrecenhez…”

Interjú Rácz István basszistával.

Idén jár le a Debreceni Csokonai Színház igazgatójának, Gemza Péter koreográfus-rendezőnek a mandátuma, aki nem kívánt újra pályázni. 2023. július 1-jétől már utódja veszi át a teendőit. Az újabb vezetői ciklusra kiírt felhívásra hárman pályáztak: egyik legkiválóbb basszistánk, Rácz István operaénekes, Mátyássy Szabolcs zeneszerző (Szabó K. István rendezővel közösen) és Végh Veronika, több kisebb színház vezetője, producer. Rácz Istvánt elsősorban a Csokonai Színház igazgatói pozíciójára beadott pályázatáról, ezirányú terveiről kérdeztük.  


Mikor és miért döntött úgy, hogy benyújtja a pályázatát a Csokonai Színház vezetői posztjára?

Már hosszabb ideje terveztem. Tősgyökeres debreceni vagyok, és nagyon szeretem a városomat. Öt évvel ezelőtt is be akartam adni a pályázatomat, de az akkori kiírásban az szerepelt, hogy a Minisztérium eltekint a felsőfokú végzettségtől. Ezt én nem tudtam mire vélni, ezért akkor nem pályáztam. Idén azonban már hatvan éves leszek, harmincöt éve vagyok a színpadon. Korom, tapasztalatom, művészeti kapcsolataim alapján elérkezettnek láttam az időt, hogy megmérettessem magam.

Más színház vezetői posztjára nem akart pályázni? Idén például Szegeden is új igazgatót választanak.

Nem, csak Debrecenbe. Komolytalannak is tartom, ha valaki több helyre adja be a pályázatát, mert minden intézménynek megvan a maga sajátossága. Másképp kell Debrecenben színházat csinálni, mint például Szegeden. Persze, mindegyik színház, de más a közönség, mások a tradíciók. Engem nagyon sok minden köt Debrecenhez, a családom legalább 10-12 generációra visszamenőleg itt élt, és én is itt töltöttem a gyermekkorom, a tinédzserkorom. Ismerem a várost, a színházba már gyerekként is bérletem volt a szüleimmel. A rokonaim között volt színész és zenész is, aki ott játszott.

Ismeri a másik két pályázatot?

Nem. A pályázatban ugyan meg kellett adnunk a nyilvánossághoz való hozzájárulásunkat, de nyilvánossá csak a nyertes pályázat válik majd. A többiről csak annyit tudok, ami a sajtóban megjelent, illetve amit a pályázók interjúkban elmondtak.

racz istvan int 2023 1 

Operaest Ádám Zsuzsannával, 2020
(fotó: Rákossy Péter)


Mik a legfontosabb célok, amiket Ön megfogalmazott a pályázatában?

A hagyományos színház, színjátszás híve vagyok, és itt főleg a zenés darabokra, az operára, operettre gondolok. Egyrészt azért, mert ezek nagy apparátust igényelnek, ezáltal sok pénzbe kerülnek. Nem kísérletezgethetünk azzal, hogy a Pillangókisasszony, mondjuk, egy űrbázison játszódik. Mert ha a közönség erre végül nem jön be, sok pénzt veszítünk. A prózai darabok esetében azért talán kisebb a rizikó. Természetesen nem utasítom el a kísérletező színházat, az útkeresést, amennyiben ez olyan pluszt tesz hozzá a darabhoz – legyen az próza vagy zenés darab –, ami meggyőző, és azt sejteti, hogy erre a közönség még biztosan vevő. De kell egy határ, tudnunk kell, hogy mekkora a néző tűrőképessége. Az elmúlt 35 évben bejártam a világot. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a közönség a színházba azért megy be, hogy elvarázsolják. A színházat nem kell megújítani, mert a színház minden este megújul. A darabokat sokféle aspektusból meg lehet közelíteni. Egy tradíciókon alapuló előadás is százféle lehet, a rendező számára akkor is bőven van mozgástér. 

A hagyományos színház repertoárjába azért modern darabok is beleférnek?

Természetesen. Nagyon sok értékes modern darab született és születik ma is, kortárs szerzőktől. 

Két nevet említett meg a pályázatában, akik segítenék a munkáját. Szinetár Miklós rendezőt és Keveházi Gábor koreográfust.

Szinetár Miklós a mesterem. Nagyon sokat tanultam tőle művészként és emberként, akkor is, amikor az Operaházat vezette. A rendezéseit is szívesen elhoznám Debrecenbe. Keveházi Gábor barátom szakértelme pedig a tánc világában megkérdőjelezhetetlen, őt is meg szeretném hívni koreografálni. Természetesen nem arról van szó, hogy ők a színházban dolgoznának, de a koncepció kialakításában, mentorokként segítenék a munkámat.

A zenét és a táncot hangsúlyozta. Ez azt jelenti, hogy a prózai tagozattal kapcsolatban kevesebb változást tervez?

Az Önkormányzat azt tűzte ki célul, hogy a zene- és a tánctagozatot kell elsősorban megerősíteni, ami a pályázati kiírásban is szerepel. Ez nem jelenti persze azt, hogy a prózai tagozat az eddigieknél kevesebb figyelmet kap majd.

Tudja már, hogy a színház egyes területein kikkel kívánna együtt dolgozni?

Igen, de őket most még korai lenne megnevezni. Vannak persze olyanok, akikkel az együttműködés nem is lehet kérdéses: ilyen Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója.

racz istvan int 2023 4 

Beethoven-R. Strauss: Athén romjai, Eiffel Műhelyház,
2020 (fotó: OPERA)


Az operaelőadásokon vendégénekesek lépnek fel, ugye? 

Igen, hiszen az állandó énekesi gárda már 2007-ben megszűnt, elsőként – sajnálatos módon – éppen Debrecenben, majd a többi vidéki színházban és az Operaházban is. Az énekesi társadalom az „utcára került”, és kényszerű módon mindenki vállalkozó lett… A prózai társulat viszont állandó.

A Csokonai Színház felújítása évek óta zajlik. Hol tartják most az előadásokat, és mikor fejeződik be a felújítás?

A produkciók egy új játszóhelyre, a Fórum Színházba kerültek át, illetve ott van a Nagyerdei Szabadtéri Színpad is. Ezek jó lehetőséget kínálnak arra, hogy három szakaszban lehessen bemutatót tartani: ősszel, télen vagy tavasszal és nyáron. Az, hogy ennyi játszóhely van, hatalmas lehetőséget jelent. A kisebb színpadok a kamaradarabok mellett például az említett „útkereső előadások” bemutatására is alkalmasak. A felújított Csokonai Színház pedig valószínűleg nyár elején nyit meg.

A terveinek összhangban kell lennie a költségvetéssel. Erről van már elég információja?

Úgy tudom, a közgyűlés hamarosan dönt a város költségvetéséről, ami természetesen determinálja a színház költségvetését is, de az előirányzatok és a tervek alapján a Csokonai Színház az eddigieknél valószínűleg nagyobb támogatást kap. Ez már csak azért is elengedhetetlen lenne, mert van egy új játszóhely – az említett Fórum Színház –, tehát minden bizonnyal növelni kell majd a műszak létszámát is.

Mikor várható döntés az új igazgató személyét illetően?

A közeljövőben lesz a pályázók bizottsági meghallgatása, és talán a márciusi vagy áprilisi közgyűlésen megszületik majd a döntés is.

Ha Ön lenne az igazgató, továbbra is énekelne?

Ez még számomra is kérdés. A hangommal egyelőre minden rendben van, de ha megkapnám az igazgatói megbízást, kevés időm maradna, ráadásul úgy néz ki, hogy szeptembertől a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán is tanítani fogok. Egy-egy fellépést szívesen elvállalnék, de a szándékom azért az, hogy énekesként szép lassan „nyugovóra térek”.

Igazgatóként vállalna-e fellépést a debreceni színházban?

Kivételes esetekben igen.

racz istvan int 2023 3 

Verdi: Nabucco; Zakariás szerepében
(fotó: Rácz István tulajdona)

Idén a Magyar Állami Operaház főigazgatói pozíciójára is új pályázatot írnak ki. Említette, hogy csak Debrecenbe adta be a pályázatát, máshová nem is szeretné. Az Operaház vezetői posztjára viszont egyszer már pályázott, 2012-ben.

Igen, annak idején én is beadtam a pályázatomat, de inkább csak „az esélytelenek nyugalmával”. Azt gondoltam és gondolom most is, hogy ennek a posztnak a betöltéséhez a szakmai hozzáértésen túl olyan egyéb „pluszok” is szükségesek, amelyekkel én nem rendelkezem.

Azt megelőzően Ön az Operaház Közalkalmazotti Tanácsának is elnöke volt, és ebben a pozíciójában komoly konfliktusba került az akkoriban kinevezett új főigazgatóval, Ókovács Szilveszterrel. 

Ókovács Szilveszter egyik alapvetése volt, hogy meg kell szüntetni a magánénekesi társulati tagságot. Nekem – mint a Közalkalmazotti Tanács elnökének – kötelességem volt, hogy megpróbáljak ez ellen tenni valamit, és ebben a törekvésemben egyébként a teljes magánénekesi társulat támogatott. Szakmailag és emberileg sem tartottam a főigazgató döntését helyesnek, és a véleményemet az érdeklődő tévé-, rádiócsatornáknak és újságoknak el is mondtam. Főigazgató úr talán ezt úgy értelmezte, hogy én őt támadom, pedig csak arról akartam meggyőzni, hogy döntése a színháznak is rossz. Miért is lenne jó egy színháznak, ha nincs olyan állandó társulata, amire mindig számíthat, ahogyan számíthatott rá 120 éven keresztül?

A magánénekesi társulati tagság végül megszűnt, Önt pedig elbocsátották. Ezt követően évekig nem láthattuk színpadon sem.

Igen, körülbelül 2-3 évig. Ez alatt az idő alatt sem az Operaházban, sem máshol, vidéken nem tartottak rám igényt, nem kaptam felkérést. Egy miskolci Nabucco-előadáson énekeltem újra először, majd megkerestek az Operaházból is. Igencsak meglepődtem, hiszen a munkaviszonyom megszüntetését követően nekem már papírom volt arról – be is van otthon keretezve –, hogy „Rácz István semmilyen indokkal nem léphet be az Operaházba, az Erkel Színházba, illetve az Operaházhoz tartozó bármely egyéb épületbe, csak a nézőtérre, érvényes jeggyel”. [mosolyog] De újra énekelhettem az Operaházban. Az első évben még Fülöpöt és Ozmint is. Azóta általában kis- és középszerepeket kapok, igazán nagy feladatot nem. Az azonban kellemes meglepetés volt számomra, hogy tavaly novemberben az Operaházban Závodszky Zoltán-díjjal tüntettek ki.

racz istvan int 2023 5 
Parsifal, 2021; partnere: Kálmándy Mihály (fotó: Ligeti Edina)


Pályafutása során számtalan nagy szerepet elénekelt. Van-e olyan, amit hiányol a repertoárjából? 

Szerepálmaim nem nagyon vannak, de kettőt azért meg tudok említeni, amit nagyon szívesen elénekelnék, de nem volt rá lehetőségem. Az egyik Ochs báró szerepe A rózsalovagban. Remek lehetőségeket kínál az énekesnek, nem csak hangilag, színészileg is. A másik ilyen nagy szerep Borisz Godunové, ami ráadásul egy mélybasszusnak, mint amilyen én vagyok, még nagyobb kihívás. Pimen szólamát egyébként énekeltem ebben az operában – Szinetár Miklós rendezésében –, de a címszerepet nem.

Az Operaportálnak adott tizenkét évvel ezelőtti interjújában említette, hogy egyik hobbija a lepkegyűjtés. Továbbra is az?

[Nevet.] Mostanában nem nagyon volt erre sem időm, sem lehetőségem. Kevesebb a lepke is. Gyerekkoromban, Debrecenben a kertünk még tele volt velük. De a gyűjteményem egy része ma is megvan.


Csák Balázs