A 2011. évi Armel Operaverseny októberi döntőjébe két szereppel is bejutott: Zandonai Francesca da Rimini és Michael Dellaira A titkosügynök című operájának női főszerepeivel. Ha jól tudom, utóbbit, amelyben Winnie-t alakítja, a verseny szabályainak megfelelően – azaz már a szegedi döntőt megelőzően – nemrégiben be is mutatták New York-ban.

Igen, bár sajnos csak egy koncertszerű előadás jött össze, mivel a New York-i félnek csak erre maradt pénze. Az eredetileg két hétre tervezett próbafolyamatból pedig végül 10 nap lett, ami aztán még tovább csökkent. A francia versenyzőt, Nicolas Rigas-t adminisztratív okokból csak később engedték be az Egyesült Államokba, ezért újabb négy napot csúsztak a próbák, így végül öt napot tudtunk próbálni. Mivel az ezt követő előadás félig-szcenírozott előadás volt, a díszleteket, jelmezeket még nem ismerjük. Szegeden, a döntő helyszínén is csak egy napunk lesz a főpróbára, másnap, 14-én pedig az előadás.

A hírek szerint ettől függetlenül azért jól sikerült a New York-i koncert.

Igen, nagyon jól fogadta a közönség, nagy siker volt.

Május 29-én volt a második forduló eredményhirdetése, akkor tudta meg, hogy a döntőben két operában is felléphet. Korábban egyiket sem énekelte még; mennyi idő alatt tanulta meg a műveket?

A két szerep megtanulására összesen két hónapom volt.

Armel Operaverseny és Fesztivál, második forduló
(fotó: Kelemen József)

Mennyire találta nehéznek a műveket?

Mindkettő nehéz, de mindkettő más okokból. A Titkos ügynök azért, mert kortárs zene, és ott nem lehet arra hagyatkozni, hogy majd a harmónia vezet. Legalábbis nehéz megtalálni azt a dallamvonulatot, vagy azt a hangszert, amire figyelni kell. A zene helyenként kakofón, de hangsúlyos és jól eltalált helyeken az. Másrészt angolul kell énekelni, amihez nem vagyok hozzászokva, ráadásul most angol anyanyelvű közönségnek kellett énekelnem. A darabban viszonylag kevés, zeneileg összefüggő rész van, viszont vannak benne gyönyörű áriák. A másik opera, a Francesca da Rimini kifejezetten hosszú, rengeteg megszólalásom van benne, viszont olaszul van, és olaszul persze már sokszor énekeltem. Ugyanakkor sok hosszú, egyszavas mondatból áll, nincs benne ária, nehezebben tudja az ember kiteljesíteni benne magát és folyamatosan nagyon kell figyelnem. A Francescának már zajlanak Szegeden a próbái, előadás viszont a verseny előtt nem lesz belőle.

Melyik szerep áll Önhöz közelebb?

Mindkettőt szeretem. Az amerikai darab az első pillanattól kezdve nagyon közel áll hozzám, a „szívemből jön”. A Francesca da Rimini viszont egy vízválasztó az énekesnő számára, nehézségét tekintve szinte már a Turandothoz tudnám hasonlítani. A francia tenorral, Nicolas Rigas-val nagyon jó együtt játszani, remek színész, nagyon érzékenyen játszik és szép hangja van. A Francesca da Rimini másik versenyszereplőjéről, a dominikai Enrico Pináról is csak jókat tudok mondani. Nagy temperamentumú, kiváló énekes, szerintem lehengerlő lesz a színpadon.

Ha jól tudom, Ön három éves kora óta foglalkozik zenével...

Igen, hiszen zeneoviba jártam. Baján, ahol születtem, ez volt az első ilyen óvoda. Természetes volt, hogy minden gyerek játszott már egy kicsit valamilyen hangszeren is. A családunkban egyébként nem volt hivatásos zenész, de mindenki muzikális volt, játszott valamilyen hangszeren, énekelt. Később éveken át zongoráztam.

Lehár: A mosoly országa; partnere: Balczó Péter; Miskolc, 2010
(fotó: Bócsi Krisztián)

Mikor döntötte el, hogy operaénekes lesz?

A mai napig nem gondolom, hogy én komolyan énekelek. Örülök, hogy mások úgy gondolják, hogy erre alkalmas vagyok, de én mindig attól félek, hogy egyszer csak felébredek, és kiderül, hogy csak álmodtam az egészet.

Én ezt cáfolom, és sokan meg tudnának engem erősíteni... De visszatérve az iskoláihoz: Szegeden járt gimnáziumba, ének-zene szakra. Közben már külön is tanult énekelni?

Nem. Viszont állandóan kórusba jártam, ahová csak lehetőségem volt járni. A szegedi iskolai kórusba, a Bartók Kórusba, Rozgonyi Évához, de még az orvosi egyetem kórusában is énekeltem. Talán nem is baj, hogy ekkor még nem kezdtem el a szólóéneki tanulmányokat, mert én drámai szoprán, pontosabban junge-dramatische szoprán vagyok, és ez egy hangilag későn érő típus. Érettségi után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-ének szakán végeztem, ott már azért tanultam énekelni is.

Ezt követően tanított is?

Igen, Baján, a saját alma materemben egy évet. Persze ott is jártam kórusba: hétközben Baján, hétvégén pedig Pesten, az All the Ages nevű kamarakórusba, amit Halkovics Ágnes vezetett. Később feljöttem Pestre tanítani a Nyár utcai általános iskolába, ahol magyar nyelvet és irodalmat, éneket és olaszt is tanítottam. Kórusom is volt, délutánonként pedig szolfézs órákat is adtam egy zeneiskolában. Akkor már elkezdtem járni magántanárhoz is énekelni. Az All the Ages kórusban ismerkedtem meg a leendő férjemmel, ő javasolta, hogy jelentkezzek a Zeneakadémiára, ahová egy év énektanulás után fel is vettek.

Ekkor már az volt a terve, hogy operaénekes lesz?

Nem, én zenepszichológus akartam lenni.

Mit csinál egy zenepszichológus?

Zenével gyógyít. Gyerekekkel foglalkozik, akiknek az elméjét zenével igyekszik visszaforgatni egy „kvázi szocializált” helyzetbe. Gondoltam, elvégzem a Zeneakadémiát és aztán a pszichológiát.

A pszichológiát azonban végül nem végezte el.

Inkább úgy mondanám, hogy még nem.

Koncerten a Miskolci Operafesztiválon (fotó: Operaportál)

A Zeneakadémián 2005-ben szerzett diplomát magánénekesként, valamint magánének tanári szakon.  A tanára Sziklay Erika volt, valamint Virág Emese korrepetítor.

Igen, ők kivételes szerepet töltenek be az életemben, őket tartom a mestereimnek. Erika néni fertőzött meg a kortárs zenével.

Hogyan emlékszik vissza a zeneakadémiai éveire?

Nekem nem volt könnyű. Ott azért kap az ember hideget és meleget, én pedig általában a hidegből kaptam...

Miért?

Talán azért, mert idősebb voltam a többieknél és mert nem voltam könnyen irányítható, ma sem vagyok az. Nekem észérvek kellenek ahhoz, hogy valamit megtegyek, és vannak olyan tanárok, akik ezt nem fogadják el. Ettől függetlenül a Zeneakadémiáról csak jót tudok mondani. Csak hálával tartozom, mert ha nem kapom a kemény kritikákat, az egésznek semmi értelme nem lett volna.

Cosí fan tutte, Miskolc, 2009 
(fotó: Miksch Adrienn engedélyével)

2004-2007-ig a Magyar Állami Operaház OperaStúdiójának tagja lett, ahol Oberfrank Gézánál tanult.

Így van. Akkorra azért már én is kezdtem úgy gondolni, hogy énekesnő szeretnék lenni. Ami elsősorban Jevgenyij Nyesztyerenkónak volt köszönhető.

Akinek járt a mesterkurzusára.

Igen, és ő kérdezte meg ott tőlem, hogy miért is nem veszem ezt komolyabban, miért nem énekelek már itt és itt... CD-t is kért tőlem, és azt mondta, foglalkozik majd velem. Gondolhatja, hogy megdöbbentem... Ez egy olyan „aha élmény” volt az életemben.

És mi történt?

Semmi.

Kereshette volna újra Nyesztyerenkót...

...de én nem ilyen ember vagyok, nem akartam rácsimpaszkodni.... És addigra már megszületett a kisfiam is, nehéz lett volna külföldre eljárnom.

(fotó: Miksch Adrienn engedélyével)

Az Operastúdióban eltöltött három év mennyire volt meghatározó?

Zenei szempontból a legfontosabb három évem volt. Oberfrank tanár úr „nem hagyott békén”, ő volt az, aki igazán kinyitotta a szívemet-lelkemet - és a testemet is - a hangomra.

A tanítást már a Zeneakadémia előtt befejezte?

Igen.

2006/07-ben Marton Éva magántanítványa lett.

Az Operastúdión keresztül kaptam egy szerepet a Jenůfa című operában. Nagyon pici szerep volt, de én nagyon szerettem. A főpróbán Marton Éva elé kerültem a színpadon, ahol neki keresztül kellett mennie. Ő igen szigorúan rámszisszent, jelzve, hogy menjek az útjából, én persze félre is szaladtam. Az előadáson ugyanennél a jelenetnél Marton Éva látta, hogy ezúttal már oldalt állok. Ennek a fantasztikus művésznek és embernek arra is volt gondja, hogy ott, a színpadon jelezze nekem: köszöni, hogy nem az útjában állok. Még most is beleborzongok, hogy valaki ennyire észnél tudjon lenni a színpadon, a szíve-lelke ennyire a helyén legyen. Utána beszélgetni kezdtünk, és akkor említette, hogy szívesen ad nekem órákat. Persze boldogan igent mondtam. Másfél-két évig jártam hozzá, de nem rendszeresen, mert nagyon elfoglalt volt, én pedig nem akartam visszaélni a jóindulatával. De nagyon sokat tanultam tőle.

Mascagni: Parasztbecsület; partnere: Molnár Anna; Miskolc, 2011 
(fotó: Miksch Adrienn engedélyével)

Mikor debütált?

2005-ben, Debrecenben, Mozart Idomeneo című operájában. Elektra szerepét énekeltem, amit nagyon szerettem. Elektrának három áriája van: egy lírai, egy drámai és egy koloratúr. Nagy kihívás volt, ráadásul „gonosz” szerep, amit imádok. [Nevet.]
Utána a Csárdáskirálynőben is énekeltem Debrecenben, Szilvia szerepét. Azt is szerettem, de nem volt könnyű, mert operettet egészen másképp kell énekelni, mint operát. Ráadásul nagyszerű színészek voltak mellettem, úgyhogy elég kínosan éreztem magam, és elkezdtem színészmesterség órákra járni Csíkos Sándorhoz.

Ekkortól kezdve a Magyar Állami Operaházban is rendszeresen fellépett, de a mai napig is csak kis szerepekben.

Igen, az Operaházban az összes hárommondatos szerepet végigénekeltem. Ezért is kezdtem el versenyekre járni, mert úgy gondoltam, hogy ennél azért talán többet tudok.

Amely versenyeken viszont fantasztikus eredményeket ért el. Hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsem: 2006-ban Olaszországban a 6. Renata Tebaldi Nemzetközi Énekverseny” első díját kapta, valamint Ön lett az év „Renata Tebaldi Hangja”. 2007-ben első lett Veronában a „Nemzetközi Monteverdi: L’Orfeo Énekversenyen”, Speranza szerepével. 2007-ben megnyerte Sziciliában a „XVI. Ibla Grand Prize Nemzetközi Zeneművész Versenyt”, és megkapta a Sosztakovics-, Verdi- és Giordano-különdíjakat.  2008-ban Riva del Gardában a „XIV. Riccardo Zandonai Énekversenyen" második lett. Ugyanebben az évben női első díjat kapott a "IV. Monte Carlo Voice Masters" Nemzetközi Énekversenyen.

Ez utóbbira vagyok a legbüszkébb. Ez a versenyek versenye, ahová már bejutni is nehéz. Az kell, hozzá, hogy az énekes egy nemzetközi versenyen korábban már első helyezést kapjon. Ez után viszont még négy forduló következett. Végig áriákat kellett énekelni és mindig más áriákat, a verseny során legalább 20 áriát el kellett énekelnem. Az utolsó forduló, adöntő egy két félidős koncert volt, amit Dimitri Jurowski vezényelt és ahol már csak ketten voltunk. Egy orosz basszistával versenyeztem, de a zsűri végül nem tudott dönteni és megosztottan kaptuk az első díjat.

Ennyi győzelem után nem kezdek el az operaházak kapkodni Ön után?

Volt a győzelmeimnek visszhangja, kaptam is fellépési lehetőségeket, de kapkodni nem kezdtek el utánam. Ne felejtsük el, hogy én szoprán vagyok, és a szopránokkal Dunát lehet rekeszteni... Éppen ezért nem vagyok kuriózum, és nem vagyok könnyen eladható. Az operaházak inkább a hazai szopránokat fogják alkalmazni, nem pedig engem utaztatni, mert szopránból van elég.

(fotó: Miksch Adrienn engedélyével)

De a Magyar Állami Operaházban sem kapott felkérést nagyobb szerepekre.

Nem, egyelőre nem.

Fellépett viszont egy alkalommal a New York-i Carnegie Hall-ban. Ez hogyan történt?

A már említett, sziciliai a „Ibla Grand Prize Zeneművész Verseny” után léphettem ott fel. Ez egy nagyon különleges verseny. Bárki jelentkezhet, nemcsak énekesek, de hangszeres zenészek is. Először két utcai koncertet tartottak, majd egyetlen alkalommal énekeltünk a zsűri előtt. Közben azonban az utcán is van egy zsűri, és végül a kb. 2000 emberből kiválasztanak négyet, akik utána koncertezhetnek Amerikában. Ennek az utolsó állomása a Carnegie Hall-beli koncert. Embert próbáló verseny, de maga a nyeremény, vagyis a koncertkörút is az! Én például egy kijevi cimbalomművésznővel, egy 11 éves japán hegedűs lánnyal és egy zongoristával koncerteztem. Isteni volt a Carnegie Hallban énekelni, persze nagyon izgultam.

A repertoárja igen vegyes: énekel barokkot, Mozartot, de modern műveket is – 2002-ben és 2007-ben a Magyar Kortárs Zeneszerzők Szövetsége Önnek ítélte az „Artis Jus” díjat. Az elmúlt évadban pedig nagy sikerrel énekelte Miskolcon a Parasztbecsület Santuzzáját, vagyis a verista művekben is otthon érzi magát.

Igen, én „mindenevő” vagyok. Nem biztos, hogy ez jó, és igyekszem is csoportosítani a dolgaimat. Olyat azért ritkán csinálok, mint most az Armel Operaversenyen, hogy egy kortárs és egy klasszikus darabot egyszerre tanulok. Lehet, hogy később jobban specializálódok majd egyes szerepkörökre, de egyrészt még fiatal vagyok, másrészt meg nem is válogathatok olyan nagyon.

Kedvenc énekesei?

Sok van. Talán Birgit Nilssont említeném meg elsősorban, a magyarok közül pedig Kincses Veronikát.

Szokott zenét hallgatni?

Otthon inkább könnyűzenét, a jazz-től a hip-hop-ig sok mindent, ami tetszik.

Csák Balázs