ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main interju

"Az emberi hang egy valódi csoda"

"Az emberi hang egy valódi csoda"

Beszélgetés Sári Józseffel, a nálunk most bemutatott Napfogyatkozás című opera zeneszerzőjével.

Sári Józseffel első operája, a németországi Pforzheimben 2000-ben bemutatott Napfogyatkozás magyarországi bemutatója kapcsán beszélgettem. Mesélt Arthur Koestlerről, önmagáról, a második világháborúról és a kommunizmusról, kényszerű hallgatása idejéről, Németországban töltött éveiről. Minderről azonban olyan derűvel és optimizmussal - a jót is meglátva a rémségek között -, hogy keserűséggel kellett tudomásul vennem: majd’ kétórányi beszélgetésünknek csak egy töredékét prezentálhatom.

 

 

A Napfogyatkozást eredetileg Németországban mutatták be 2000-ben. Milyen különbségeket látott az opera külföldi, és magyarországi fogadtatása közt, mennyire számít a befogadás szempontjából a történelmi háttér?

 

Tény, hogy Arthur Koestler és a művei odakint sokkal ismertebbek, mint itthon. A Sötétség délben-nek például akkora hatása volt Franciaországban, hogy megjelenése után a kommunista párt elvesztette a választásokat. Mindent összevetve viszont a nyugatiak alapvetően naivak, hiszen nem tapasztalták saját bőrükön azokat a borzalmakat, amelyek itthon az emberek mindennapi életéhez tartoztak. Koestler két évet élt a Szovjetunióban, látta a koncepciós pereket, ahol a legjobbakat ítélték el, majd végezték ki, és az ott tapasztaltakat írta meg a Sötétség délben című regényében. Ekkor eszmélt rá a nyugati társadalom, hogy hiába az emberbaráti eszmék, ha közben százezreket végeznek ki. Koestler tehát egyrészt ismertebb Nyugat-Európában, másrészt az emberek is sokkal érdeklődőbbek, nyitottabbak, ugyanakkor hajlandóak szembesülni a történelmükkel. Értelemszerűen kint a második világháborút feldolgozó jelenetek, itthon viszont a kommunista korszakot bemutató epizódok hatottak erősebben.

 

Minden alkalommal hangsúlyozza, hogy zenedrámáról, és nem operáról van szó. Miben áll a különbség?

 

Bevallom, nem is akartam hagyományos operát írni. Ott ugyanis egy összefüggő történet van, főként abból kifolyólag, hogy általában egy irodalmi művet dolgoz fel a szerző, amelynek története van, amely jól követhető. Itt tulajdonképpen egy életútról van szó, ahol még a kronológia sem mindig következetes, hiszen sok jelenetben Koestler vízióit látjuk, nem pedig a konkrét cselekményeket.

 

dsc00743uj

Sári József

 

Miben látja a főhős, Arthur Koestler - vagy ahogyan magát nevezte: Koestler Artúr - jelentőségét, milyen üzenetet hordoz a személye?

 

Azt veszem észre, hogy a közöny itthon már-már beteges méreteket ölt. Az emberek nyugodt szívvel végignézik, ha az utcán leütnek valakit, hozzászoktak a borzalmakhoz. Csak egy példa: Elisabeth Gutjahr-t, a librettistát is meghívtam a premierre, akit a szállodában, ahol lakott, figyelmeztették, hogy éjszaka ne lépjen ki egyedül az utcára, mert életveszélyes. A televízióból is folyton az erőszak ömlik, pedig ellentétes szerepet is betölthetne, sok gyerek ráadásul órákat tölt a számítógép előtt, ahol a játék célja az, hogy halomra lője az embereket. Ezért gondoltam úgy, hogy nagyon fontos egy olyan figurát helyezni az opera középpontjába, aki nem is olyan régen élt, és nem kisszerű normákban gondolkozott, hanem az egész emberiségért érzett felelősséget. Nem akart ártani senkinek, és azt hiszem, ez a minimum, amit minden embernek meg kellene tenni. A maga területén ugyanis mindenki tud valamilyen módon segíteni, én például azzal, hogy megírtam ezt az operát.

 

Kovalik Balázs, az előadás rendezője a bemutató előtti beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy elsőként megpróbálja rekonstruálni, mit gondolhatott az operáról a librettista és a zeneszerző, majd saját elmélete megalkotása után egyeztet az előbbiekkel. Az ő Napfogyatkozás-felfogása megegyezett az Önével?

 

Balázs hihetetlen hévvel vetette bele magát a munkába, minden Koestler művet elolvasott, amihez hozzájutott, és a Terror Házában található Koestler archívumban is mélyreható kutatásokat végzett. Bámulatosan ismerte az életművet, ő válogatta a jelenetek közti szövegeket is.
A legtöbb megoldásban egyetértettünk, és majdnem minden tanácsot, kérést megfogadott, amit menet közben megbeszéltünk. Egyedül talán a vége zavart, ezt el kell mondanom. Nem hagyta egyedül meghalni Koestlert, pedig, ha valaki meg akar válni az élettől, egyedül szeretné végrehajtani tettét. Thomas Bernhard mondja egy helyen, hogy "Es ist alles lächerlich, wenn man an den Tod denkt" ("Ha az ember a halálra gondol, minden nevetséges."). A halál egy olyanfajta tiszteletet ébreszt az emberben, ami semmilyen komédiát, megrendezést nem visel el.

 

Ha már a rendezés: mi a krokodil szerepe, honnan jön ez a szimbólum?

 

A harmadik jelenetben, a Café Japánban arról beszélgetnek, hogy „ezek az írók-költők olyanok, mint a krokodil", minden értéket (beleértve a nőket is) behabzsolnak. Balázs ezt a szimbólumot, mint az idő szellemét használta fel, és ezt én is borzasztóan élveztem. A gonosz megszemélyesítése az időben, amely mindenkit felfal, aki az útjába kerül. Lehetett az jó, vagy rossz, ha a válogatás nélkül pusztító krokodil közelébe került, menthetetlenül elpusztult.

 

img_6001

Napfogyatkozás, Magyar Állami Operaház (fotó: Takács Zsolt)

 

Sokan problematikusnak találták, hogy a szöveget nehéz volt megérteni, leginkább például az előbb említett Japán kávéház jelenetben.

 

Hamar Zsolt karmester igazi főnyereménynek bizonyult, rendkívüli érzékenységgel dirigálta az együttest, annyira magáénak érezte a zenét, hogy mindent megtett az előadás érdekében. Ahol lehetett, visszafogta a hangerőt, ha esetleg túl vastagon hangszereltem. A legnagyobb probléma az, hogy itthon a beszédtechnikát nem tanítják az énekeseknek, nem úgy, mint például Németországban. Emellett rengeteg olyan elidegenítő rész van a darabban, amelyben a szereplők egyszerre beszélnek, és bár zeneileg összedolgozott a matéria, a karakterek szándékosan elbeszélnek egymás mellett. Kovalik Balázs három jelenethez készített próba-feliratozást a kedvemért, de be kellett látnunk, hogy nem működik. A Japán kávéház lényege tulajdonképpen a követhetetlen turbulencia, ahol a párok hangjai kioltják egymást, mindenki másról beszél, jönnek-mennek, ennek legjobb példája József Attila figurája, aki minden felbukkanásakor nekiáll saját verseit szavalni. Csak a zavart fokozta volna, ha mindent feliratozunk.

 

Mennyiben tartja fontosnak a fiatalokat közelíteni a témához - például a bemutató előtti beszélgetésekkel -, hiszen ők nem élték át a zenedráma történelmi eseményeit?

 

Borzasztóan fontosnak tartom, ezt tapasztalatból mondom. Sokáig tanítottam a Zeneakadémián, és láttam a hallgatóimon, hogy ha úgy ad elő az ember, hogy csillog a szeme, és lelkes, akkor az átragad a hallgatóira, akik sokkal többet felfognak. Hiszek benne, ha ez ember szereti az anyagot, át is tudja adni a tudását. Megszoktam tehát, hogy nem töprengek rajta, van-e értelme. Ahogy Lao-ce mondja: „A bölcs tudja, hogy hiába, mégis csinálja."

 

Ritkán ír énekhangra. Tervez további vokális műveket, esetleg operát?

 

Regensburgban tavaly mutatták be második operámat (A kalaposmester -Der Hutchmacher – N. A.), de valóban, kevés vokális művet komponáltam. Ennek egyik oka az énekhang iránt érzett mély tiszteletem. Másrészt a stílusomhoz sem állt annyira közel az énekhang, mint a hangszeres zene, hiszen a hang maga az ember, ő a hangszer, nem lehet úgy kezelni, mint egy zongorát. Mély összefüggésekben kell gondolkozni, nem lehet az egyik hangot csak úgy a másik után helyezni. Az emberi hang egy valódi csoda.


Novotny Anna