A nemzetközi szinten is szép pályafutás elé néző, kiváló ifjú mezzoszoprán, Szolnoki Apollónia pályafutásának újabb állomásához érkezett Kurt Weill – Bertolt Brecht Koldusoperájában. A Művészetek Palotájában április 16-án bemutatott szcenírozott előadás Pollyjaként (nomen est omen) átütő erejű alakítást láthattunk tőle: hangja immár megérett arra, hogy ideális megszemélyesítője legyen a nagy Verdi- és Wagner-hősnőknek is.
A hazai sikerek után a tavalyi évben elérkezett a nemzetközi áttörés is. A Rigoletto Maddalenáját énekelte a portugál zenei élet középpontjában, a portói Casa di Musica hangversenytermében, világsztárok társaságában. Miért emlékezetes az Ön számára ez a bemutatkozás?
A Casa di musica egy monumentális, modern épületkomplexum, ideális helyszín nemcsak koncertek, hanem operaelőadások számára is. Valóban megtiszteltetést jelentett, hogy tavaly ősszel felléphettem a Rigoletto koncertszerű előadásán. Másfél éves kislányom születése után először itt énekeltem színpadon és mindjárt a legmagasabb művészi mércének kellett megfelelni. Szerencsére a világnagyságok teljes egészében befogadtak, apróbák jó hangulatúak voltak, és ezt egy felejthetetlen este követte. Gildát az ismert görög szoprán, Elena Kelessidi énekelte, aki a koloratúr- és lírai szerepkörben a világ vezető operaházaiban, köztük a New York-i Metropolitanben is gyakran fellép. Sparafucile pedig Andrea Silvestrelli volt, aki napjaink talán legkiemelkedőbb basszistája. Az igazi olasz énekesiskolát képviseli, és amikor először meghallottam, a hangerejét, teljesen megdöbbentem. Boldog vagyok, hogy visszahívtak a következő évadra is: 2010-ben több Wagner-produkcióban lépek fel. Úgy érzem, hogy kinyílt előttem a világ és az itthoni felkérések mellett más országok színpadain is kipróbálhatom magam.
Előadóművészetének erényei: a nagy vivőerejű, kiegyenlített mezzoszoprán hang, az összetett jellemábrázolás már pályája kezdetén ígéretes reményekre jogosította fel. A Zsótér Sándor – Oberfrank Péter nevével fémjelzett, sok vitát kiváltó, a magyar operajátszást új perspektívákkal gazdagító Britten: Szentivánéji álom Oberonjaként egyaránt megnyerte a közönség és a szakma tetszését.
Az első komolyabb megmérettetés lehetőségét egy véletlennek köszönhettem: baráti társaságban találkoztam Zsótér Sándorral, aki éppen főszereplőt keresett az opera bemutatójára. Oberfrank Péterrel együtt ezt követően meghallgattak és leszerződtettek a Szegedi Nemzeti Színházhoz. Három nap alatt tanultam meg a szólamot, de szerencsére ezután egy hosszabb próbafolyamat következett. Nagyon jó csapat alakult ki, mert szinte együtt éltünk és emberileg is közel kerültünk egymáshoz. Zsótér Sándor a szereplők egyéniségét is figyelembe vette a koncepciója kialakításakor. Senki sem számított a bemutató ekkora sikerére, ami a Thália Színházban lezajlott budapesti vendégszereplés mellett a Pécsi Színházi Fesztivál fődíját is meghozta a produkciónak. Itt éreztem először, hogy mint főszereplő, én is a vállamon hordozom az egész előadás sorsát. Talán fel sem fogtam, mekkora felelősség nehezedik rám, de mivel nem akartam görcsösen bizonyítani, természetes és őszinte tudtam lenni a színpadon.
Indulásakor Zsótér Sándor mellett más kiváló rendezők is a korszerű, modern operajátszás irányába vezették.
Az első szerepemet még másodéves főiskolásként kaptam a Radnóti Színházban. Az Iphigénia Auliszban című drámában énekeltem, amelyhez Melis László írt kamaraopera jellegű zenés betéteket. Valló Péter állította színpadra a darabot és meghatározó volt számomra, hogy mindjárt egy ilyen karizmatikus rendezőtől tanulhattam. "Szerencsém van a rendezőkkel..." Később a szegedi Falstaffban is találkoztam vele, itt a címszerepet példaképem, Gregor József alakította. Én Quicklyt formáltam meg, de az általában kövérkés öregasszonyként elképzelt karaktert Valló Péter egy „fiatal, minden lében kanál pletykafészekké" transzformálta, aki felülről irányítja az események menetét. Első operai szerepemet, a Rigoletto Maddalenáját pedig szintén egy avatott rendezővel, Galgóczi Judittal dolgoztam ki Pécsett. Galgóczi Judit művészi hozzáállása és sajátos látásmódja közel áll az egyéniségemhez, az első próbáktól kezdve egymáshoz tudtunk hangolódni. Az Operaházban is az ő rendezésében mutatkoztam be, a Parasztbecsület felújításán, Lola szerepében. Úgy éreztem, szerencsém van a rendezőkkel, mert egy átlagos munkakapcsolatnál értékesebb és mélyebb emberi kapcsolat jött létre köztünk.
Koldusopera (fotó: Művészetek Palotája)
A Falstaff kapcsán említette, hogy lehetősége nyílt a szerep etalon-értékű tolmácsolójával, Gregor Józseffel énekelni. Mit jelentett az Ön számára ez a különleges találkozás?
Eleinte izgultam, hogyan fogad majd engem, a pályakezdőt Valló Péter rendhagyó szerepfelfogásában. Először meglepődött, de miután meghallgatott, nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Később egy ismeretlen alkotásban, Donát Ede Szulamit című operájának bemutatóján is énekeltem vele a Zsidó Nyári Fesztiválon. Sokat tanultam tőle: személyisége, életszeretete, hivatástudata kísérni fog egész életemen át. Felfoghatatlan számomra az űr, amit maga után hagyott. A zongorámon egy közös képünk áll, abból az időből, amikor még pályakezdő voltam Szegeden. Ölelkezve, mosolyogva néztünk a kamerába. Amikor erre a képre nézek, mindig arra gondolok, számomra ő mindig élni fog, pótolhatatlan egyénisége annyira nagy hatással volt az életem alakulására.
Mint már említette, a Magyar Állami Operaházban a Parasztbecsület Lolájaként debütált, végzős főiskolásként, 2001-ben.
Azóta már számos főszerepet énekeltem, többek között Carment és a Sevillai borbély Rosináját, Cimarosa A titkos házasság című operájának Fidalmáját az Operaházban. A Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a Kékszakállú herceg vára Juditját és Mozart Titusának Sextusát énekeltem. "Webber: Evitájának címszerepére kért fel..." A musical világába is tettem kitérőt, a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése Lloyd Webber Evitájának címszerepére kért fel. Sokáig gondolkodtam rajta, vajon elvállaljam-e a feladatot. A musicalek megszólaltatása egészen más énektechnikát igényel és én előtte sohasem tanultam ezt a műfajt. A musical-énekesnők álomszerepét végül Gregor József tanácsára fogadtam el, mivel bíztatott, hogy sokat tanulhatok belőle. A véleménye beigazolódott, a szerepemben a színpadi játék és a tánc terén is bizonyítanom kellett. Öt estén át négyezer ember előtt énekeltem, ez igazi kihívást jelentett a számomra. A hivatásom mellett szerencsére emberként is megtaláltam a teljességet. Férjhez mentem, megszületett a kislányom és most már ezzel a hihetetlen többlettel folytathatom a pályámat.
Carmen (Szeged, 2005; fotó: Veréb Simon)
Az Evitát követően azóta bemutatkozott más könnyűzenei műfajokban is. A Koldusoperában ismét bebizonyította, hogy operai hanggal mennyire sok új színnel lehet gazdagítani a „könnyebbnek" titulált zenei világot.
A Művészetek Palotájában a Koldusopera szcenírozott előadásának rendezője, Böhm György először a Táncdalfesztivál című produkcióra kért fel. "A Koldusopera zenéje más stílusismeretet igényel..." A hatvanas-hetvenes évek táncdalfesztiváljainak slágereit Malek Andreával, Palya Beával és Dolhai Attilával adtuk elő, mindenki a saját egyéniségére formálva át a régi számokat. Én Zalatnay Sarolta, Koncz Zsuzsa és Kovács József dalait szólaltattam meg. A Koldusopera zenéje is egészen más stílusismeretet, megközelítést igényel. A songokat többféleképpen lehet interpretálni: az operaénekesek és a prózai színészek a zenei szövet más-más aspektusaira helyezik a hangsúlyt. Ez a zene sok szabadságot tesz lehetővé, én egy középutat igyekeztem kialakítani, ami hangfekvésben is kényelmes volt. Így a német szöveget is jól lehetett mondani és a dallamíveken keresztül a mondanivalót még jobban érzékeltetni lehetett. Böhm György prózai igényű, összetett szerepformálást követelt meg tőlünk. Kiváló kollégáimmal a próbák is felszabadult légkörben zajlottak és úgy érzem, valóban emlékezetes előadás született…
Péterfi Nagy László
