Operaénekesi fejlődését milyen új perspektívákkal gazdagította a Kafka-hős megformálása?

Az Átváltozás ősbemutatója a Sanyi és Aranka Színházban számomra egy prózai színházi gyakorlattal ért fel. "...egy prózai színházi gyakorlattal ért fel..." Sokat köszönhetek Lukáts Andornak, aki a próbák alatt szinte minden mondatnál leállított bennünket és segítséget tudott adni a hiteles művészi kifejezéshez. Az aprólékos munkát a kamaraszínházi tér is megkövetelte, ilyen kis távolság esetében a közönségnek minden rezdülést hatványozottan éreznie kell. A szerepformálásomban egy nagy ívet kellett leírnom, állandó figyelemben forgott az agyam és hallgattam a többieket. Folyamatosan kellett feldolgoznom, ki hogyan viszonyul hozzám, még az ágy alatt sem tudtam lazítani. Éreztem belülről is a változást, tényleg valami furcsaság indult el bennem. Bizonyossá vált bennem, amit eddig is éreztem, hogy a színpadi jelenlét egyik alapja az állandó gondolkodás. 

Lukáts Andor nyilatkozta, hogy az operaénekesek egy része énekesként és nem emberként közelíti meg a megformálandó karaktereket. Ahogy a színpadra kerülnek, még a lépésük is megváltozik, természetellenes irányba.

Szerencsére a Zeneakadémián Kovalik Balázs arra tanít bennünket, hogy a lehető legtermészetesebben mozogjunk a színpadon is. A nagy teátrális mozdulatok viccesen hatnak, tönkreteszik a művészi folyamatokat. A legfontosabb, hogy az énekes hiteles személyiség legyen a színpadon, ne abban merüljön ki az alakítása, hogy felvesz egy ruhát, kisminkel és kész. Jogos az elvárás, hogy valakiről valóban el is higgyük, hogy a megnyomorodott Rigoletto vagy a szerelmes, hős Edgardo. Egyre jobban foglalkoztat az operajátszás színészi vetülete, most jöttem rá, mennyire sokat segít az éneklésben is a komplex megközelítés. Ha megszületik egy érzés bennem, az a hangomon rögtön hallatszik. A színpadi partnereim alakításából is sokat építkezek, az ő viszonyulásuk határozza meg az én reakcióimat is. Szerencsére általában inspiráló művészekkel dolgozok, de ha véletlenül egy passzív énekest fogok ki, az én feladatomat is megnehezíti. Az sem mindig szerencsés, ha indokolatlanul sokat mozgatják a szereplőket, de a statikus megközelítés sem jó. Viszont állni is lehet a színpadon úgy, hogy az erős legyen, mondanivalót közvetítsen a hallgatóság felé. A történéseknek végig egyensúlyban kell maradnia a zenével.

Az Átváltozásban

Ritkaság az énekművészek között az is, különösen az Ön hangfajában, hogy valaki klasszikus és modern operákat ugyanazzal a jó bel canto technikával formáljon meg. Az Átváltozásban az Ön tolmácsolásában a legkitekertebb frázisok is mindig megmaradtak az énekművészet határain belül.

Mivel hegedűtanár és kamaraművész is vagyok, számomra soha nem volt véglegesen eldöntött, hogy a klasszicista, a romantikus vagy a modern repertoárt művelem-e. Egy biztos: a barokk zene nem igazán az én területem. Hangszeresként is pl. Brahms, ill. Sibelius hegedűversenyt játszottam szívesebben, a diplomakoncertem az előbbivel volt. Hat éves koromtól 18 éven keresztül hegedültem, a miskolci főiskolán Perényi Eszter volt a mesterem. A Miskolci Szimfonikus Zenekarban és a Miskolci Nemzeti Színházban is játszottam.  "...inkább autodidakta módon tanultam..." Itt is mindig azt kérdezték, miért nem énekelek, de én azt válaszoltam, megvárom a kellő idejét. Az első énekórámra 22 évesen mentem el, de csak pár alkalom erejéig maradtam, utána inkább autodidakta módon tanultam. Szerintem húsz éves kor előtt nem szabad elkezdeni énekelni, mert akkor egy fejletlenebb hangot képeznek és eleve nem a természetes hangmatériára épül rá a technika. Komolyabb énektanulmányaimat itt, a Zeneakadémián kezdtem el, miután felvettek az ének szakra. Hálát adok a sorsnak, hogy Marton Évához kerülhettem, keresve sem találhattam volna nála avatottabb mestert.
Még a felvételi előtt egy évvel volt egy sorsdöntő élményem, amely a végső elhatározást megadta. Akkor még hegedűs voltam, de felkértek, hogy énekeljek a Miskolci Operabarátok Operabálján. Csajkovszkij Anyeginjéből Lenszkij áriáját, valamint nápolyi dalokat énekeltem és akkor éreztem, ha nem ezt csinálhatom, akkor belehalok. Hegedűsként is szerettem színpadon állni, vonósnégyesben is játszottam, de az éneklés varázsa semmihez sem hasonlítható. Sok dilemmán mentem keresztül, alkalmas vagyok-e erre a hivatásra, de szerencsére zenésztársaim, kollégáim és családom egyaránt bátorítottak. Van bennem egy egészséges önkritika, mindig próbálok javítani a hibáimon. Nem vezetne semmire, ha a másikban keresném a hibát. Marton Éva művésznőnek köszönhetem, hogy most már minden negatívban képes vagyok a jót meglátni és kifejezetten várom is a jó értelemben vett negatív kritikákat. Szeretem tudni, mi a rossz az interpretációmban és mit tudok rajta változtatni. A tanárnőm vezetett rá arra, hogy mindig csak előre kell törekedni a kitűzött célok felé, soha sem szabad elkeseredni.

A Bánk bánban Cseh Antallal

Mint említette, énekesként tabula rasával került Marton Évához. Hogyan segítette a hangi érését az operajátszás történetének egyik meghatározó drámai szopránja?

Mindent, amit nem ösztönösen csináltam, tőle tanultam meg. A legegyszerűbb, legtermészetesebb dolgokat tanítja: a hosszú, nagy „levegőket" és hogy semmi nyomás, préselés ne legyen a torokban. Alapvetően nem az erőszakos hangerő adja meg a hang vivőerejét, hanem a hangnak a színe, a fénye. A tanárnőm még azokat a legkisebb hibákat is meghallja, ami fölött mások átsiklanának. Minden mű előadásában hangsúlyozza a színek és a szöveg fontosságát is. Hihetetlen művészi tudással és tapasztalattal rendelkezik, bátran állíthatom, hogy nincsen az országban, de még a világban sem még egy ilyen szoprán, aki egyaránt a legmagasabb szinten művelné az olasz és a német repertoárt.

Annak ellenére, hogy még az opera tanszak hallgatója, egyre többször láthatjuk operaszínpadon és koncertpódiumon egyaránt. Melyek voltak eddigi legemlékezetesebb fellépései?

Mióta a Zeneakadémián végzem tanulmányaimat, megszámolni sem tudom, hány koncerten énekeltem. A miskolci operafesztiválon Giordano Fedorájának koncertszerű előadásában egy kisebb szereppel debütáltam, Marton Évával és Giuseppe Giacominival a főszerepekben. A Bánk bán Ottóját tavaly a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Gyulai Várszínházban és a debreceni dalszínházban énekeltem. Debrecenben lehetőségem nyílt egyik legkedvesebb szerepemet, a Lammermoori Lucia Edgardóját is alakítani, Kertesi Ingrid oldalán. Az Operaházban a Pomádé király Danijaként mutatkoztam be. A jövő évadban a Varázsfuvola új rendezésében Taminót is énekelem, amelynek keresztmetszete januárban a Művészetek Palotájában, Kocsis Zoltán vezényletével felejthetetlen élményt jelentett. A kiváló Nemzeti Filharmonikus Zenekar inspirálóan hatott rám, a próbák különösen jó hangulatúak voltak és örülök, hogy Kocsis Zoltán is meg volt elégedve velünk, énekesekkel. A félig szcenírozott előadás összekötőszövegét a sokoldalú zenetörténész, Kovács Sándor mondta el. A Művészetek Palotájában már számos alkalommal felléptem, Honegger Dávid királyában, Kodály Budavári Te deumjában és - zeneakadémista társaimmal - a Szerelmi bájital, a Szöktetés a szerájból és a Bohémélet keresztmetszetében. A legközelebbi kihívás május 8-án a zeneakadémiai áriavizsga lesz, ahol Medveczky Ádám vezényletével a Bűvös vadászból Max áriáját, André Chénier IV. felvonásbeli áriáját és a Rigoletto kvartettjét énekelem. Szeptemberben Tokióba kaptam meghívást, a Székely fonó részleteit Berkes Kálmán vezényletével adom elő. Külföldi operadebütálásom 2010-ben Genfben, Marten Hamupipőkéjében lesz. Izgalmas művészi munkám reményeink szerint Lukáts Andorral is folytatódik: a Sanyi és Aranka Színházban Sztravinszkij A katona története c. művének főhősét formálhatom meg, Lukáts Andor rendezésében.

Psalmus Hungaricus

Említette, hogy Kodály Psalmus Hungaricusa meghatározó alkotás a pályafutásában. Mit jelent az ön számára ez az összetett mű?

Gyermekkorom óta állandóan hallgattam a Psalmust és régi álmom vált valóra, amikor elénekelhettem. Eddig összesen öt alkalommal szólaltattam meg. 2007 decemberében a Magyar Rádióban adhattam elő, beugrással. A tavalyi Kodály-év záróhangversenyén, Kecskeméten, emellett Debrecenben, Miskolcon és a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagytermében is közvetítettem a zsoltáros üzenetét. Tavaly nyáron Dobóruszkán is felejthetetlen emlékű koncert született, ahol három ország művészei, magyar, ukrán és szlovák zenészek játszottak. Úgy érzem, mintha számomra íródott volna a mű és nagyon sokszor szeretném még előadni. Mindenhol kotta nélkül énekeltem, szerintem ezt a zenét nem is lehet kottából énekelni. A bibliai Dávid még fiatal ember, amikor ez a történet játszódik és hatalmas, drámai belső monológjának íve olyan, mintha egy opera lenne. Az oratóriumok világa is közel áll az egyéniségemhez: Rossini Stabat matere szintén kedves darabom. Még a magas tartott desz-szel sem volt soha problémám…

Péterfi Nagy László

fotók: Pataki P. Dániel engedélyével