ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main interju

"Nyugdíjasként még többet énekelek"

"Nyugdíjasként még többet énekelek"

Interjú Wolfgang Schöne basszistával, aki a Miskolci Operafesztiválon Schönberg: Mózes és Áron című operájában Mózest alakította.

Ön koncerténekesként kezdte, mikor és miért döntött úgy, hogy operaénekes lesz?

 

A tanulmányaimat valóban koncerténekesként kezdtem, de a tanárom azt javasolta, hogy próbálkozzak meg az operával is, mert alkatilag és hangilag is alkalmas lennék rá. Két-három évvel később pedig már komolyan elkezdtem az operaénekléssel is foglalkozni. Az opera tanulmányok mellett azonban folyamatosan voltak koncertfellépéseim is. Ma már kilencven százalékban operákat énekelek.

 

 

schne

fotó: Operaportál

 

Bach kantátáinak ugyanúgy elismert megszólaltatója, mint pl. Verdi, Wagner vagy Schönberg zenéjének. Egyformán otthon érzi magát a különböző stílusú zenékben vagy bizonyos szerzők, illetve korszakok azért közelebb állnak Önhöz?

Nagyon szívesen énekelek Bach-ot vagy Mozart-ot, de a szívemhez leginkább a klasszikus operák állnak közel, főleg Verdi. Az elmúlt években azonban a Mózes és Áront énekeltem a leggyakrabban - színpadon és koncertszerűen egyaránt. Ez a szerep illik a legjobban a koromhoz is. E mellett sokszor léptem fel egy másik kiemelkedő 20. századi operában, Berg Lulujában is, dr. Schön szerepében. 

Az Ön nevéhez fűződik a Mózes és Áron egyik leghíresebb lemezfelvétele. Hangilag, énektechnikailag mennyire tartja nehéznek ezt a szerepet?

 

Nem találom nehéznek, a lemezfelvétel is könnyen ment. Berg és Schönberg ugyanakkor szívesen alkalmaz az ének mellett prózát is, ami kihívás az énekes számára, de én ezt nagyon élvezem.

 

 

schne2

fotó: Operaportál

 

Mit tart az opera színpadi előadásában a legnehezebbnek?

 

A 20. századi operák színpadi előadása általában nehezebb. Verdinél szinte automatikusan  "jön a szerep", beleolvad a zenébe. A 20. századi operák ritmikailag szokatlanabbak, nehezebbek a belépések és a prózai részeket is jól kell tudni. 

Minek köszönhető az, hogy jóval túl a hatvanon is rendszeresen és változatlan sikerrel lép fel, sőt: még új szerepeket is vállal?

 

Számomra nagyon fontos, hogy még énekelhetek, közben sokat utazhatok a feleségemmel és nem kell otthon ülnöm. Innen például repülök tovább New Yorkba, ahol Mahler VIII. szimfóniájában lépek fel Lorin Maazel vezényletével. Ötvenkilenc évesen mentem nyugdíjba, azóta többet énekelek, mint előtte és ezt nagyon élvezem.

 

 

Csák Balázs

 

(Köszönet Bátor Annának az interjú elkészítésében való közreműködéséért.)

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

"Auschwitz után már nem akart erről beszélni..." (Interjú Giorgio Pressburger rendezővel.)

"Befejezetlen formájában is befejezett." (Interjú Kocsis Zoltánnal.)

Schönberg kétszer - képgalériák (Mózes és Áron; A bibliai út.)

Első találkozás (Mózes és Áron - kritika.)