ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main hirek

Az Operaverseny döntősei

Az Operaverseny döntősei

A második fordulóban eldőlt, kik lesznek az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval idei döntősei.

 

Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval 2009


Második forduló

 

Az Operaverseny második – Szegeden megrendezett – fordulójára 18 különböző országból érkezett az első fordulók zenei zsűrije által kiválasztott 55 énekes.

A válogatás három helyszínen, a Reök-palotában, a Korzó Zeneházban és a Szegedi Nemzeti Színház próbatermeiben zajlott.

A versenyzőknek a második fordulóban főként színészi képességeikről kellett meggyőzniük a produkciók rendezőit (Nadine Duffaut-t, Marek Weiss-t, Bagó Bertalant, Telihay Pétert és Alföldi Róbertet), akiket a darabok főszerepeinek kiosztásában a produkciókat megvalósító operaházak képviselői - igazgatók és zeneigazgatók - is segítettek.

David Alagna, a debreceni ősbemutató (Egy halálraítélt utolsó napja) zeneszerzője személyesen vett részt a kiválasztási folyamatban, képviselve valamelyest testvérét, Roberto Alagnát is, mivel a darab librettóját részben a világhírű tenornak köszönhetjük.

 

 

operaversenydntsei

Workshop

 

A két nap folyamán az énekesek – bemutatkozó áriáik eléneklését követően – workshopok-on vettek részt. Az intim műhelymunka során a rendezők helyzetgyakorlatok és jelenetek által próbáltak meggyőződni a versenyzők színészi képességeiről, hiszen az Operaverseny - különleges koncepciójának megfelelően - erre legalább akkora hangsúlyt kíván helyezni, mint arra, hogy a döntőbe juttatottak elsőrangú ’hangok’ legyenek.

A két napot záró rendezői megbeszélést követően végül megszületett az eredmény – a döntőbe jutó versenyzők, azaz a Fesztivál produkcióiban főszerepet kapó énekesek névsora.

Bár korai lenne nyertesekről beszélnünk ebben a pillanatban - hiszen arra, hogy eldőljön, hogy ki nyeri majd a 2009-es év Operaversenyét, még hónapokat kell várnunk – ezek a versenyzők már abszolút győztesnek érezhetik magukat. Elsősorban azért, mert különleges operák szerepeit játszhatják el, és novemberben a Mezzo Televízió közvetítésében 39 ország 16 millió nézőjének mutatkozhatnak be.


A döntősök:

A debreceni Csokonai Színház ősbemutatójának - David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című darabjának - főszerepeire a rendező Nadine Duffaut - Nyári Zoltánt (Magyarország), Donita Volkwijn-t (USA) és Kim Chul Jun-t (Korea) választotta.

 

 

operaversenydntsei2

Nyári Zoltán

 

 

operaversenydntsei3

Donita Volkwijn

 

 

operaversenydntsei4

Kim Chul Jun

 

Richard Strauss Ariadné Naxosban című darabjának versenyszerepeit Patrick Bladek (Franciaország), Chris Ariana (USA) és Rácz Rita (Magyarország) játssza majd. Marek Weiss – a darab rendezője – egy sajnálatos baleset miatt nem utazhatott Szegedre, ezért a workshop-ok lebonyolításában Horváth Patrícia (a debreceni Csokonai Színház fiatal rendezője) segédkezett a Państwowa Opera Bałtycka (Gdansk) képviseletében jelen lévő Jerzy Snakowski művészeti vezetőnek és José-Maria Florencio karmesternek, akik a főszerepekkel kapcsolatos végső döntést meghozták.

 

 

operaversenydntsei5

Patrick Bladek

 

 

operaversenydntsei6

Chris Ariana

 

 

operaversenydntsei7

Rácz Rita

 

Bagó Bertalannak a Théâtre Bienne Soleure két egyfelvonásosának rendezőjeként két különböző opera (Maurice Ravel: Pásztoróra, Bohuslav Martinu: Alexandre bis) szereposztásáról kellett döntenie. Választása Friederike Meinel-re (Németország), Balczó Péterre (Magyarország) és Stanislaw Kierner-re (Lengyelország) esett.

 

 

operaversenydntsei8

Friederike Meinel

 

 

operaversenydntsei9

Balczó Péter

 

 

operaversenydntsei10

Stanislaw Kierner

 

Marco Tutino Vita című darabjának versenyszerepeire a rendező – Telihay Péter – Zuzana Dunajcanova-t (Szlovákia), Chad Armstrong-ot (USA) és Marc Haffner-t (Franciaország) választotta.

 

 

operaversenydntsei11

Zuzana Dunajcanova

 

 

operaversenydntsei12

Chad Armstrong

 

 

marc haffner dontos 2009

Marc Haffner

 

Az ünnepélyes eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatón – meglepetésként - Ludek Golat, a produkciónak helyt adó ostrava-i Morva Sziléziai Nemzeti Színház igazgatója a darab két további szerepét ajánlotta fel versenyen kívül Ani Sargsyan-nak (Örményország) és Zuzana Markova-nak (Csehország).

Tobias Picker Emmeline című darabjára – mely Európában először a Fesztivál keretében kerül majd bemutatásra novemberben, Szegeden – a rendező, Alföldi Róbert Kristin Sampson-t (USA), Nyári Zoltánt és Iulia Merca-t (Románia) szemelte ki.

 

 

operaversenydntsei14

Kristin Sampson

 

 

operaversenydntsei15

Iulia Merca

 

Mivel azonban Nadine Duffaut is ragaszkodott Nyári Zoltánhoz a Le Condamné szerepében (David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja) felmerült a kérdés: van-e mód arra, hogy egy énekes két versenyszerepet kapjon meg?

Az Operaverseny művészeti igazgatósága végül úgy határozott, hogy a tenor – a próbafolyamatok megfelelő koordinálásával – mindkét szerepet eljátszhatja a verseny keretében.

A végső döntésnek megfelelően így Nyári Zoltánt egy világpremier (David Alagna: Egy halálraítélt utolsó napja) és egy európai bemutató (Tobias Picker: Emmeline) főszerepében is láthatjuk az Operafesztivál keretében, november 3. és 17. között, a Szegedi Nemzeti Színházban.

A döntőbe – ennek következtében - a tervezett tizenöt helyett tizennégy versenyző jutott, nyolc különböző országból.

Az Amerikai Egyesült Államokat négy, Franciaországot kettő, Koreát, Németországot, Lengyelországot, Szlováliát és Romániát egy-egy versenyző képviseli, mi pedig három hazai döntőssel - Balczó Péterrel, Nyári Zoltánnal és Rácz Ritával – büszkélkedhetünk.



Az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval produkciói és főszerepei

Döntő a Szegedi Nemzeti Színházban, 2009. november 3 – 17.



2009. november 3., 4.

David Alagna: Egy halálraítélt utolsó napja – ősbemutató

a debreceni Csokonai Színház produkciója (Debrecen, Magyarország)

rendező: Nadine Duffaut

versenyszerepek:

Le Condamné - Nyári Zoltán  (tenor, Magyarország)
La Condamnée - Donita Volkwijn (szoprán, USA)
Le Friauche - Kim Chul Jun (basszus, Korea)



2009. november 6., 7.

Richard Strauss: Ariadné Naxosban

a Państwowa Opera Bałtycka produkciója (Gdansk, Lengyelország)

rendező: Marek Weiss

versenyszerepek:

Bachus - Patrick Bladek (tenor, Franciaország)
Composer - Ariana Chris (mezzoszoprán, USA)
Zerbinetta - Rácz Rita (koloratúr szoprán, Mo.)



2009. november 9., 10.

Maurice Ravel: Pásztoróra

Bohuslav Martinu: Alexandre bis – magyarországi bemutató

a Théâtre Bienne Soleure produkciója (Bienne, Svájc)

rendező: Bagó Bertalan

versenyszerepek:

Philoméne, Concepcion - Friederike Meinel (mezzo, Németország)
Oscar, Gonzalve - Balczó Péter (tenor, Magyarország)
Alexandre, Ramiro - Stanislaw Kierner (bariton, Lengyelország)



2009. november 12., 13.

Marco Tutino: Vita – magyarországi bemutató

a Morva-Sziléziai Nemzeti Színház produkciója (Ostrava, Cseh Köztársaság)

rendező: Telihay Péter

versenyszerepek:

Vita - Zuzana Dunajcanova (szoprán, Szlovákia)
John Donne - Chad Armstrong (basszbariton, USA)
Dr. Posner - Marc Haffner (tenor, Franciaország)



2009. november 15., 16.

Tobias Picker: Emmeline – európai bemutató

a Dicapo Opera Theatre produkciója (New York, USA)

rendező: Alföldi Róbert

versenyszerepek:

Emmeline - Kristin Sampson (szoprán, USA)
Matthew - Nyári Zoltán (tenor, Magyarország)
Aunt Hannah - Iulia Merca (mezzo, Románia)



2009. november 17.

Díjátadó Gála

Közreműködik a Pannon Filharmonikusok

Rendező: Vidnyánszky Attila

 

 

operaversenydntsei16

Eredményhirdetés

 

(Forrás és fotók: Armel Produkció és Sajtóiroda)

 

 

Kapcsolódó oldalak:

www.operaverseny.hu