head main programajanlo

A Poppea megkoronázása a Müpában

A Poppea megkoronázása a Müpában

Barokk operával indítja az évadot a Fesztiválzenekar a Müpában.

A Poppea megkoronázása című Monteverdi-operával indul a Fesztiválzenekar új évada szeptember 9-én a Müpában. Az intézménnyel közös produkciót mindössze háromszor láthatja a magyar közönség, a darabot legközelebb Genfben, majd Vicenzában adják elő.

A 2019-es nagy sikerű Orfeo után ismét Monteverdit rendez Fischer Iván: szeptember 9-én nemzetközi sztárokkal és a korhű hangszereken játszó Budapesti Fesztiválzenekarral a zeneszerző utolsó zenedrámáját, Nero és Poppea történetét mutatja be. A Budapesten mindössze háromszor látható Poppea megkoronázását – a Müpával közös produkcióban – a régizene legkeresettebb szólistái éneklik, akik Skóciától Trinidadig a világ minden tájáról érkeznek, a társrendező pedig Marco Gandini, aki évekig Franco Zeffirelli mellett dolgozott hasonló szerepben. Bár a műsorlap szerint csak egyvalaki vezényel, Fischer Iván szerint egy láthatatlan karmester is lesz rajta kívül: „Ámor bebizonyítja, hogy ő dirigálja a világot. Freud egyetértően bólintana” – mondja. Ez a szerelmet a középpontba helyező megközelítés jellemzi az előadást, amelynek címszerepét Jeanine De Bique énekli, aki Amerika és Európa legnevesebb operaszínpadai mellett koncerttermek sztárja is. Nerone szerepét az aradi születésű kontratenor, a 2020-ban Händel-díjat nyert Valer Sabadus ölti magára, akit a Guardian kritikusa szerint „elragadó kontroll és finoman csiszolt technika” jellemez. A csillogó és artikulált éneke miatt kedvelt kontratenor, Reginald Mobley Ottonét, az „Év fiatal művésznője” és a „Legjobb operafelvétel” díjjal is büszkélkedő szoprán, Núria Rial Drusillát, a Monteverdi-operákban korábban Sir John Eliot Gardinerrel dolgozó basszista, Gianluca Buratto pedig Senecát alakítja. Mellettük olyan visszatérőket is köszönthet a közönség, mint a BFZ Falstaff-produkciójából ismerős Stuart Patterson vagy az Orfeóban a Bachtrack szerint kulcsfiguraként tündöklő mezzoszoprán, Luciana Mancini. A díszletet Andrea Tocchio, a jelmezeket Anna Biagiotti, a világítást pedig Bányai Tamás tervezte.

poppea ajanlo Jeanine De Bique

Jeanine De Bique

 

poppea ajanlo Luciana Mancini Alina Antoniou

Luciana Mancini (fotó: Alina Antoniou)


A Poppea megkoronázása nemcsak a velencei opera egyik legragyogóbb teljesítménye, de Fischer mestere, Nikolaus Harnoncourt szerint az egész operairodalom egyik legjelentősebb alkotása, Mozart és Verdi mesterműveihez hasonlítható. A szerzőnek minden értelemben legnagyobb alkotása, egyben az operaműfaj első történelmi szüzsére épülő darabja. Az anya- és feleséggyilkos császár igaz történetének feldolgozása – az öngyilkosság színpadi ábrázolásától a bűnös szerelem beteljesüléséig – bátor vállalkozásnak számított. A zeneszerző a szövegkönyv kialakításába is beleszólt, minden részletnek különös figyelmet szentelve komponált. Monteverdi a szöveget kifejező zenei eszközök legnagyobb úttörője, így nem meglepő, hogy a mű zavarba ejtő nyíltsággal mutatja be az élettől-otthontól való búcsú fájdalmát vagy épp a kéj hangjait, mígnem antihős és antihősnő a zenetörténet legszebb és egyben legbizarrabb duettjében olvad eggyé, világgá kiáltva a szerelem mindent legyőző erejét. Ez a vonzalom és annak két szereplője – a bölcsességen felülemelkedő erotika, a látszólag össze nem illő karakterek egymásra találása – mozgatta meg Fischer Iván fantáziáját. „Furcsa párocska”, mondja, és felteszi a kérdést: „Vagy nem is igaz az egész?”

Monteverdi utolsó színpadi művét a mester 75 éves korában, az 1642 december végén kezdődő karneváli időszakban mutatták be Velencében, a Fesztiválzenekar most adja elő először.

 poppea ajanlo Nuria Rial

Nuria Rial

 

poppea ajanlo Reginald Mobley Liz Linder

Reginald Mobley (fotó: Liz Linder)


Bővebb információ: www.bfz.hu/poppea

 

Fischer Iván: Gondolatok Poppea és Néró szerelméről

Monteverdi bizonyára sűrűn forgatta Sigmund Freud elmélkedéseit. Idéz is tőle, miközben Dantéval is összekacsint:

L'amore che move il sol e l'altre stelle.

(Ámor mégsem fogalmazhat úgy, hogy a tudattalan irányít.)

Az erotika felülemelkedik Seneca bölcsességén, Ottavia erényén, a konzulok és tribúnok gúnyos beiktató énekén.

Néró, gyilkos és költő, biszexuális vagy queer zsarnok, végül megölte Poppeát, amikor terhes állapotban hasbarúgta. Szupremácista.

Poppea, a híres szépség tejben fürdött, hogy lágyítsa bőrét. Lelke is lágy lehetett, ha hihetünk Josephus Flaviusnak: segített a kisebbségeknek, például a római iga alatt szenvedő zsidóknak. Egy modern, fiatal, színes bőrű nő. Előkelő hölgy, prostituált, rendkívül törtető. Az új generáció tagja, másképp gondolkodik.

Hogy szerethetnek ők ketten egymásba? Furcsa párocska. Vagy nem is igaz az egész?

Ambivalens? Talán – de Ámor bebizonyítja, hogy ő dirigálja a világot. Freud egyetértően bólintana.

 

 poppea ajanlo Valer Sabadus

 Valer Sabadus

 

*

 

2021. szeptember 9., 10. és 14., 19 óra, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest

 

Monteverdi:


Poppea megkoronázása


Szcenírozott előadás

 

Librettó: Giovanni Francesco Busenello

Magyar szöveg és nyelvi lector: Lax Éva

Jelmez: Anna Biagiotti

Díszlettervező: Andrea Tocchio

Világítástervező: Bányai Tamás

Ügyelő: Wendy Griffin-Reid

Technikai vezető: Zentai Róbert

Rendezőasszisztens: Gelesz Hannah

Vezényel: Fischer Iván

Rendező: Fischer Iván, Marco Gandini

 

Szereplők:

Poppea - Jeanine De Bique

Nerone - Valer Sabadus

Ottone - Reginald Mobley

Drusilla - Núria Rial

Ottavia/Virtus - Luciana Mancini

Arnalta/Nutrice - Stuart Patterson

Seneca - Gianluca Buratto

Első katona/Lucano/Seneca tanítványa/Konzul - Thomas Walker

Második katona/Liberto/Seneca tanítványa/Konzul - Francisco Fernández-Rueda

Seneca tanítványa/Liktor/Tribunus - Peter Harvey

Fortuna/Damigella/Vénusz - Silvia Frigato

Valletto/Ámor - Jakob Geppert (A Dortmundi Kórusakadémia tagja)

 

Közreműködik a Budapesti Fesztiválzenekar korhű hangszereken

 

 

(forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)