A barokk zenés színpad nem a legkönnyebb terep korunk operarendezői számára. Az 1800 előtti darabok autentikus szcenírozását ma már gyakorlatilag lehetetlen megoldani. A korszakban megszokott mimika, gesztusok, merev beállítások a 21. században nevetségesen hatnának, és ennyi évszázad távlatából a szakemberek sem tudják minden kétséget kizáróan pontosan rekonstruálni, milyen effektusokat, színpadi gépezetet, módszereket használtak a korabeli „operarendezők”. Magától értetődő megoldásként kínálja magát a rendezői színház bevált módszere: a történet új kontextusba helyezésével figyelmen kívül hagyni a szövegkönyv utasításait, gyökeres átértelmezéssel hozva közelebb régi idők dalműveit a közönséghez. Ez a módszer azonban nem egy esetben eredményezett már felemás előadást. Fennáll ugyanis a veszélye, hogy a következetesen a szöveg ellen dolgozó koncepciót az est előrehaladtával a darab ledobja magáról, s egy ponton túl a rendezői ötletkavalkád nem működik hatékonyan.
Kangmin Justin Kim
Az Alcina eklektikussága miatt is problematikus: nem követi szolgai módon az olasz opera seria műfaji sablonjait, hanem vegyíti azokat a francia opera-balett jellegzetességeivel, s a táncbetétek és indulók – legfeltűnőbben az első felvonás elején – megakasztják, helyenként már-már epizódokra szabdalják a cselekményt. A librettó logikátlanságai sem hozzák könnyű helyzetbe a rendezőt, hiszen már a második felvonás végén egyértelművé válik a végkifejlet: Alcina elveszti szerelmét, Ruggiero megszabadul, az elszakított szerelmesek egymásra találnak, a varázslónő pórul jár, s a harmadik felvonás mintha már csak időhúzás lenne. A műfaji hagyományok szerint a címszereplőnek gonosznak kellene lennie, hiszen elcsábítja, majd állattá változtatja a szigetére tévedő férfiakat, s Ruggierót is fogságban tartja, de nem sokkal a játékidő felének lecsengése után kiderül róla, hogy tényleg szerelmes a lovagba. Pusztulása ezért együttérzést vált ki belőlünk; nem példázza egyértelműen az erény diadalát a bűn, a jó diadalát a rossz felett. A brnói Janáček Színház előadása azonban úgy tudta felvillantani a 18. századi operaelőadások nagyszabású látványosságát, hogy az nem vált nevetségessé, s logikai malőrök sem voltak benne.
Mindebben nagy szerepe volt Dragan Stojčevski díszletének, aminek központi eleme, egy tengerparti ház, Alcina varázslabirintusává alakul. Falai hol szétnyílnak, s a színpad két oldalát lezárva tükrökkel sokszorozzák meg a teret, hol összezáródnak. Az építmény olykor megfordul, s kisebb zárt tereket varázsol elénk. Az énekesek pedig ebben az elvarázsolt térben bolyongva vesznek el érzelmeik és indulataik útvesztőjében, miközben a tükrök és a háttérfüggöny illúziókeltő hatása változatos vizuális keretbe foglalják a jeleneteket. Mindez sikeresen idézi meg a Händel korabeli produkciók látványvilágát, s eredményez olyan játékos előadást, amelyben álom és valóság egybefolyik.
Pavla Vykopalová
Jiří Heřman rendezése a humort is intelligens módon csempészi bele az egyes jelenetekbe, és jó ötlet az állatjelmezt öltött táncosok alkalmazása is, hozzájárulva mindezzel az előadás sajátos hangulatának kialakításához. Heřman a címszereplőt elhagyatott, szerelemre vágyó nőként ábrázolja, feltárva a motivációkat is, amik végül vad őrjöngéséhez vezetnek. Az előadást áthatja az intim líraiság, ugyanakkor Alcina sorsának ábrázolása az iróniát sem nélkülözi. A címszereplő kikerülhetetlenül sodródik végzete felé, s tragikus bukása együttérzést vált ki a közönségből. A színpadra állítás az apró részletekre is odafigyel, szépen megkomponált képekbe ágyazva a jeleneteket, s bár a színpadon nagyjából az történik, aminek a librettó szerint történnie kell, a hangsúlyok áthelyezése révén Heřman a történet átértelmezésével sem marad adós.
A színpadi megjelenítés mellett a produkció zenei megvalósítása is magasra helyezte a lécet. A 2022-es bemutató a Janáček Színház, a Théâtre de Caen és az Opéra Royal du Château de Versailles koprodukcióban valósult meg, a brnói előadások autentikusságát pedig a prágai Collegium 1704 garantálta. A csökkentett létszámú zenekart nem redukálták barokk méretűre – a korszakban már egy 12-15 fős együttes is nagynak számított –, ennek köszönhetően a zenészek játéka szépen betöltötte a színház hatalmas nézőterét; a harmadik emeleten is megfelelő hangerőben lehetett hallani játékukat. A karmester, Václac Luks, a partitúra alapos ismerőjének bizonyult, s képes volt megmutatni Händel zenéjének sokszínűségét. Interpretációja egészét áthatotta a melankolikus líraiság, ugyanakkor a bevonulási indulók, táncbetétek vagy a kórusjelenetek esetében az élénkebb tempókkal és a humorosabb hangvétellel sem maradt adós, miközben a zenekari hangzásból a barokk szertelenség sem hiányzott.
A korabeli operákban a kórust általában a szólóénekesek alkották. Nem volt különösebben nagy szerepük, gyakran csak az utolsó felvonás fináléjában énekeltek együtt. Az Alcina nagy újítása, hogy a szerző itt külön énekkart alkalmaz, ami már az első felvonás elején színpadra lép. A prágai Collegium Vocale kifogástalanul szólaltatta meg a rövidebb kórusjeleneteket.
Kangmin Justin Kim
A nagyobb szerepeket életre keltő művészek esetében sem lehetett okunk panaszra.
A címszerepben tündöklő Pavla Vykopalová technikailag látszólag könnyedén megbirkózott szólamával, s miközben szépen megoldotta a barokkos ékítményeket, maradt energiája szólama érzelmi és dinamikai árnyalására is. A nagyobb lélegzetű, nehezebb szólórészekben sem fáradt el, egyenletes vokális teljesítménye szuggesztív színpadi jelenléttel párosult.
Doubravka Novotná egy fokkal rutintalanabbul birkózott meg Morgana áriáinak díszítéseivel, szopránja nem mindig szárnyalt olyan könnyedén, de szerepformálásának komplexitását bárki megirigyelhette volna. Érzelmileg a végletekig azonosult a fiatal varázslónő alakjával, s a buffo elemeket sem nélkülöző szerepet magával ragadó bájossággal interpretálta. Pajkos Morganája szenvedélyes és esendő nő volt.
A Ruggierót életre keltő Kangmin Justin Kim mozgott leginkább otthonosan a barokk zene világában, amiben semmi meglepő sincs, hiszen a kontratenorok általában 1800 előtt papírra vetett darabokban lépnek fel. Kim nagyszerű virtuozitással járta be szólamát, s erőteljes kontratenorja a felsőbb regiszterben illúziókeltő, szinte kifogástalan hangszínt produkált. Az alsóbb regiszterekben olykor halványabb teljesítményt nyújtott, de első hangjától az utolsóig hajlékony rugalmassággal énekelt. A két nő és két világ között ingadozó, akaratgyenge figurát – vélhetően a rendezői utasításoknak téve eleget – feminin mozdulatokkal alakította. A „Verdi prati” kezdetű áriát kiemelkedő virtuozitással szólaltatta meg.
Pavla Vykopalová, Václava Krejčí Housková és Doubravka Novotná
Oronte alakjának Ondřej Koplík üzembiztos éneklése adott jelentőséget, miközben az énekes színészileg is meggyőző alakítást nyújtva volt biztos pontja az előadásnak. Erőteljes, karakteres színű baritonján Roman Hoza Melisso kisebb szerepében hívta fel magára a figyelmet, kellő méltóságot adva Bradamante gyámjának. Obertót Andrea Široká énekelte árnyalatokban gazdagon, szép lírai szoprán hangon, míg Václava Krejčí Housková Bradamanteként nyújtott élvezetes alakítást.
2022-ben Brnóban először, de reméljük, hogy nem utoljára mutattak be Händel-operát. Az Alcina ugyanis kivételesen jól sikerült előadásnak bizonyult, ami a cseh közönség tetszését is elnyerte: több szólószám után is hosszabb taps szakította félbe a produkciót, s a harmadik felvonást követő bravózó éljenzés sem maradt el.
Péter Zoltán
fotó: www.ndbrno.cz
*
2024. december 21., Brno, Janáček Színház
Georg Friedrich Händel:
Alcina
Opera három felvonásban, olasz nyelven, cseh, angol és német felirattal
Librettó: Ismeretlen szerző Riccardo Broschi L'isola di Alcina című operája nyomán
Díszlettervező: Dragan Stojčevski
Jelmeztervező: Alexandra Grusková
Világítástechnika: Daniel Tesař
Koreográfus: Jan Kodet
Dramaturg: Patricie Částková
Rendező: Jiří Heřman
Szereplők:
Alcina: Pavla Vykopalová
Morgana: Doubravka Novotná
Oberto: Andrea Široká
Ruggiero: Kangmin Justin Kim
Bradamante: Václava Krejčí Housková
Oronte: Ondřej Koplík
Melisso: Roman Hoza
Közreműködik a prágai Collageium 1704 és a Collegium Vocale
Karmester: Václav Luks