Egy dalszínháznak nemcsak az operairodalom megkérdőjelezhetetlen remekműveit kell repertoáron tartania. Ugyanakkor a „kismesterek” darabjaira fokozottan igaz, hogy csak megfelelő énekesekkel és jó rendezéssel lehet – zenei értékeiket is felmutatva – sikerre vinni azokat. Nincs ez másképp a 19. századi francia zeneirodalom másodvonalába tartozó Daniel Auber operáival sem. A hosszú életű szerző darabjai – A portici néma kivételével, ami az ún. grande opera prototípusa lett – nem voltak előremutatóak, nem forradalmasították a műfajt, de jól kiszolgálták a közönség igényeit. Egyszerű cselekményük, könnyed, ironikus hangvételük kellemes esti kikapcsolódást jelentett, míg bravúros szólamaik az énekesek számára adtak lehetőséget technikai tudásuk legjavának csillogtatásához. Több darabját kapcsolhatjuk a Rossini képviselte líraibb vígopera műfajához, és nem kivétel ez alól a 19. század egyik legnagyobb operai sikerét magáénak tudható Fra Diavolo sem, amit hatvanöt évvel ezelőtt játszottak utoljára Budapesten.
A gazdagokat sarcoló és a szegényeket pártfogoló rablóvezér elcsépelt témáját feldolgozó darab felújításával az Opera vezetősége Szinetár Miklós előtt kívánt tisztelegni. A kilencvenkettedik évében járó egykori főigazgató és rendező hatvanöt évvel ezelőtt ezzel a darabbal debütált az Operában. Az idős mester felé tett gesztus érthető, ami pedig a színpadra állítást illeti, gördülékeny és szórakoztató előadásban sikerült feltámasztani az egykor oly népszerű vígoperát.
Kőrösi András, Beeri Benjámin és Szerekován János
Az énekesek jól komédiáztak, s bár prózamondásuk nem volt kifogástalan, hozta a megszokott színvonalat. A vetített háttérkép mutatós volt, és finoman megtörtént a történet átértelmezése is. A címszereplő nem hal meg – már az 1959-es rendezésben is sikeresen elmenekült a dragonyosok golyói elől a harmadik felvonás végén –, hanem rablóból celebbé válik. Az utazó Cockburn lord benne találja meg azt az eladható márkát, amit keresett, s amiből meggazdagodhat. A kissé talán közhelyes rendezői koncepció működött, ahogy Szinetár nosztalgikus utalásai, kikacsintgatásai is. Például amikor a szerzetesnek öltözött rablók alamizsnáért kopogtatnak a fogadó ajtaján, s a Borisz Godunov dallamait éneklik. Mire a fogadós, aki ebben a verzióban egykor operaénekes volt, mindjárt megjegyzi, hogy ő még nem ezt énekelte, hanem a Rimszkij-Korszakov-féle verziót, de ezt manapság hamisítványnak tartják, a lengyel képet is elhagyják. Szinetár fricskát dob a mai rendezők és színház felé, miközben saját munkásságára is utal, hiszen 1999-ben az ő rendezésében még a Borisz Rimszkij-Korszakov-féle változatát szólaltatták meg. Ettől eltekintve, mélyebb gondolatiságot nem véltem felfedezni színpadra állításában. A jelenetek ugyanakkor a legkevésbé sem keltették a megrendezetlenség látszatát, s a produkció a közönség nagyrészének tetszését felróható hibái ellenére is elnyerte.
Az Eiffel-műhelyházba tervezett előadások már-már állandó velejárója a megszólaltatott művek áthangszerelése, a zenekari kíséret redukálása. Mivel a Bánffy terem zenekari árkában elférne egy teljes szimfonikus zenekar is, ez a gyakorlat a költségkímélésen kívül nem nagyon szolgálhat mást célt. A Fra Diavolót azonban kamaraméretű zenekar kísérte, ami egy teljes értékűnek szánt romantikus daljáték előadása esetében abszurd és nonszensz. A zenekari kíséret nem töltötte be megfelelően a teret, s mindez sokat elvett az előadás nyújtotta zenei élményből. Szennai Kálmán mindent megtett: a partitúra alapos ismerőjeként vezette a zenészeket, akik bár jól muzsikáltak irányításával, a sziporkázóan komikus atmoszférát nem sikerült megteremteniük. Mindez összefüggésben állhat azzal is, hogy az énekesek többsége sem brillírozott. Egy részükkel kapcsolatban úgy érzetem, nem rendelkeznek kellő stílusismerettel a kora romantikus vígoperák világában.
Hábetler András, Kiss Diána Ivett és Beeri Benjámin
A címszerepet megformáló Beeri Benjámin szép színű tenorhang birtokosa, de színészi készségei még fejlesztésre szorulnak, ahogy sokszor technikailag sem sikerült gördülékenyen megszólaltatnia szólamát. Felemás benyomást tett rám, alakítása nincs még teljesen kiforrva. Fenyvesi Gabriella Rea Zerlinaként élvezetesen alakította a falusi naivát, s bár technikailag szépen megbirkózott szólamával, koloratúrái nem csilingeltek és szárnyaltak igazán légiesen. A Pamelaként színpadra lépő Kiss Diána Ivettnek jól állt a nagyvilági dáma szerepe, és énekesi teljesítményére sem lehetett különösebb panaszunk. Lorenzo szerepét Boncsér Gergely énekelte, szépen megbirkózva a magas szólam nehézségeivel, s ha lírai színezetű tenorja nem is szárnyalt könnyedén, remekül illett a szólamhoz. Érdemes lenne több lehetőséget adni neki hasonló szerepkörben. Szerekován János ezúttal Beppo szerepében örvendeztetett meg bennünket remek karakteralakítással, színészi készségeit is jól kamatoztatva a bandita humoros szerepében. Hasonlóan színvonalas volt Giacomo szerepében Kőrösi András alakítása, aki szemmel láthatólag nagy élvezettel vetette bele magát szerepébe. A legjobb alakítást Hábetler András nyújtotta Cockburn lordként. A baritonista jól kamatoztatta korábbi buffo szerepeiben szerzett tapasztalatait; komikus jeleneteit kellő élénkséggel, pergőn adta elő. Matteo, a fogadós szerepét Szvétek László rutinosan, és szintén jó stílusismerettel énekelte.
Péter Zoltán
fotó: Berecz Valter
Jelenet
*
2024. május 18. Bánffy Színpad, Eiffel Műhelyház
Daniel Auber:
Fra diavolo
Opera magyar nyelven, angol felirattal, három felvonásban, két részben
Szövegkönyv: Eugène Scribe
Szentgyörgyi Pál magyar nyelvű fordítását átdolgozta Szinetár Miklós
Társrendező: Harangi Mária
Díszlettervező: Zöldy Z Gergely
Jelmeztervező: Szelei Mónika
Videótervező: Czeglédi Zsombor
Angol nyelvű feliratok: Patrick Mullowney
Játékmesterek: Harangi Mária, Niklai Judit
Zenei asszisztensek: Jean Klára, Zsoldos Bálint
Rendező: Szinetár Miklós
Szereplők:
Fra Diavolo: Beeri Benjámin
Lord Cockburn: Hábetler András
Pamela: Kiss Diána Ivett
Lorenzo: Boncsér Gergely
Matteo, fogadós: Szvétek László
Zerlina: Fenyvesi Gabriella Rea
Rea Giacomo, bandita: Kőrösi András
Beppo, bandita: Szerekován János
Egy paraszt: Tóth-Fejel Dániel József e.h.
Egy katona: Havas-Horváth László e.h.
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói
Vezényel: Szennai Kálmán