ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Bűnhődés bűn nélkül?

Bűnhődés bűn nélkül?

A Borisz Godunov az Operaházban. Kritika.

Több szerzői változattal rendelkező operák esetében általában egyértelmű szokott lenni, hogy a komponista azért dolgozta át darabját, mert nem volt vele elégedett: tökéletesíteni, lekerekíteni szerette volna azt. Nem ez a helyzet a Borisz Godunovval. Ez esetben ugyanis az történt, hogy miután Muszorgszkij benyújtotta előadásra kéziratát a Cári Színházak zenésszínpad bizottságához, a bírálók megütköztek annak modern, a korabeli operai konvenciókra fittyet hányó újszerűségén. Felrótták a szerzőnek a női főszereplő és a szerelmi szál hiányát, a dramaturgiai fogyatékosságokat, majd javaslatokat tettek a mű átdolgozására. Muszorgszkij ezt követően átalakította egyetlen befejezett operáját, amit új alakjában 1874-ben be is mutattak. Manapság több szakmabeli úgy látja, hogy mivel Muszorgszkij külső kényszer hatására írta át a Boriszt, ezért az első, 1869-es változatot tekinthetjük igazán „autentikusnak”. Debrecenben is ezt a változatot mutatták be 2010-ben, s most az Andrássy útra is megérkezett az „ős-Borisz”. Az Ybl-palotában utoljára a huszadik század végén újították fel a darabot, de akkor a korábban már színre vitt második szerzői verzió helyett visszatértek a nálunk azt megelőzően játszott, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov által készített 1896-os átirathoz.

borisz godunov oh 1

Bretz Gábor

Az „ős-Boriszban” Griska, a magát Rettegett Iván meghalt fiának kiadó szerzetes alakja idejekorán eltűnik a színpadról. Muszorgszkij az első szerzői verzióban a címszereplő sorsára koncentrált, majd annak átdolgozása során meglátta a lehetőséget a szélhámos szerzetes és a cár sorsának párhuzamba állításában. Az 1872-es átiratban belőlük két, egymással ellentétes, de egymást kiegészítő szereplő lett: Borisz halála előtt szerzetesi csuhát ölt, míg Grigorij a bíbort ölti magára, vagyis a cárból szerzetes, a szerzetesből cár lesz. Borisz kétségek között gyötrődik, mert nem tudja, hogy bűnös-e a cárevics halálában, miközben Grigorij tisztában van szélhámos voltával, de, „elbitorolt” hatalomvágya arra készteti, hogy kihasználja a zűrzavaros időkben rejlő lehetőséget. A kettőjük közti szerepcsere zeneileg is kidolgozott, hiszen Grigorij szólama nem egyszer magára veszi Borisz szólamának zenei motívumait. Ez a fajta átalakulástörténet azonban az „ős-Boriszban” még csak csírájában jelenik meg.

A második szerzői verzió drámailag hatásosabb, végkicsengésében pesszimistább. A nép is hangsúlyosabban van benne jelen, hiszen Muszorgszkij a partitúrába utólag illesztette bele a kromi erdőben játszódó zárójelenetet, ahol a nép is a hatalmi játszmák által megcsalatva emeli trónra Grigorijt. Az események isteni törvényszerűségét csak Pimen látja tisztán, s csak a bolondnak van joga kimondani az igazságot, ő siratja el a népet a második szerzői verzió végén.

borisz godunov oh 2

Jelenet

Almási-Tóth András rendezése nem próbálta meg elfedni a dramaturgiai töredezettséget, és nem sikerült mélyebb gondolatisággal megtöltenie az előadást. Voltak jó ötletei: a forgószínpad alkalmazása a grandiózus díszlet ellenére is lehetővé tette a gördülékeny jelentváltásokat, a tablószerű beállítások több képet is hatásos vizuális keretbe foglaltak, s eleinte úgy tűnt, Almási-Tóthnak sikerült megragadnia az előadás nyugtalanító atmoszféráját. Azonban a historizáló és modernebb stílusú jelmezek vegyítése, a librettó ellen dolgozó színpadi megoldások – Pimen laptopon írja krónikáját, miközben arról énekel: a gyertya már leégett, Borisz fia pedig patkányokkal játszik, miközben az eredeti rendezői utasítások szerint egy térképen mutogatja a birodalom részeit – eklektikus kavalkádot eredményeztek, amik nehezen álltak össze egységes egésszé.

Erőszaktól átszőtt világ tárul elénk. Grigorij elszabadult pszichopata, a kocsmárosné rámászik vendégeire, s a brutalitás az őrület felé sodródó Borisztól sem idegen. Azt viszont nem sikerült megfejtenem, hogy ez a sok brutalitás milyen jelentésréteget hordoz. A cárevics balesetéről és a lépcsőn lefelé guruló labdáról készített kisfilm lehetett volna a feszültség megteremtésének eszköze, de többszöri lejátszása szájbarágósan magyarázta az előzményeket. A halott cárevics alakjának színpadra léptetése pedig meglehetősen elcsépelt, sablonos megoldás volt. A szimbólumokkal túlzsúfolt előadás nehezen megfejthető utalásai nem könnyítik meg az előadás befogadását. Borisz bűnössége mellett Almási-Tóth nem foglal állást, de ártatlannak se mutatja. Kétségek között hagyja a közönséget, s ránk bízza, hogy eldöntsük: bűn nélkül bűnhődik-e a cár.

borisz godunov oh 3

Jelenet

A rendezés felróható hibáiért részben kárpótolt bennünket a címszerepet megformáló Bretz Gábor jól végiggondolt, hiteles alakítása. Már színpadi megjelenése is uralkodóhoz méltóan tekintélyt parancsoló volt, s autentikusan jelenítette meg a bűntudat által gyötört lélek önmarcangolásait éppúgy, mint a gyermekeiért aggódó apát vagy a hatalmát féltő uralkodót. Vokális teljesítménye egyenletes volt, basszusa ezúttal minden regiszterben kiegyenlítetten szólt, s mindemellett kiválóan deklamált. Az énekbeszédszerű részleteket, a nagy monológokat kellő drámai erővel, kifejezően szólaltatta meg. Énekesi produkciójának nyersessége ugyan jól beleillett az első kidolgozás kevésbé csiszolt zenei világába, viszont ahol szólama mégis megkívánta volna, ott sem sikerült finomabban énekelnie.

A Grigorijt és a bolondot életre keltő Pál Botond ígéretes fiatal tehetség, aki szépen csengő, erőteljes tenorhang birtokosa. Jó színházi rutinnal, magabiztosan járt-kelt a színpadon, s nem utolsósorban kellő drámai erővel, a magas hangokon is erőlködés nélkül énekelte el a szólamait.

Palerdi András Pimenjét a cellajelenetben szürkébbnek éreztem, de a negyedik felvonásban már jobban kamatoztatta vokális képességeit. Énekesi szerepformálása árnyalt volt, mégsem tudott kellő súlyt adni a krónikaíró alakjának.

Suszkij herceget Kovácsházi István a tőle megszokott színvonalon, de visszafogottan keltette életre. Nagy profizmussal, nagy formátumú tenorhangon énekelt, alakítását azonban kiforratlannak éreztem.

A Varlaamként színpadra lépő Aleksei Kulagin jelentős basszushang birtokosa, aki jól bánik hangi adottságaival, s a kisebb egyenetlenségek ellenére is magával ragadó alakítással örvendeztette meg a publikumot. Miszailként Kiss Tivadar nyújtott remek karakteralakítást. Scselkalov és egy bojár szerepét Haja Zsolt szólaltatta meg rutinosan.

borisz godunov oh 4

Jelenet


Az „ős-Borisz” nem kényezteti el jelentősebb szereplehetőségekkel az énekesnőket, az előadás művésznői azonban igyekeztek a legtöbbet kihozni kisebb epizódszerepeikből. Szántó Andrea (Kocsmárosné), Topolánszky Laura (Fjodor), Brassói-Jőrös Andrea (Kszenyija), valamint Wiedemann Bernadett (Dajka) az előadás biztos pontjaiként több, mint korrekt alakításokat nyújtottak.

Az Operaház kórusa remekül teljesített: a grandiózus kórustablók kellő drámai erővel, ahol szükség volt rá, a pravoszláv egyházi dallamokhoz illő pátosszal, fenséges, kiegyenlített hangzásvilággal keltek életre.

Az előadást Alan Buribayev vezényelte, aki nem ismeretlen a budapesti közönség számára, hiszen tavaly a Háború és béke előadásait is ő dirigálta. A maestro a Borisz esetében is a komponista stílusának alapos ismerőjeként, határozott elképzeléssel vezette a zenészeket. Játékuk atmoszférateremtő ereje impozáns volt, kifogástalanul szolgálva a drámai történéseket.

Muszorgszkij Borisz Godunovja nemcsak az orosz, hanem az egyetemes operairodalom csúcsteljesítménye is, így vitán felül áll, hogy érdemes színpadra állítani. Részletkérdésnek tűnik, hogy melyik változatot mutatják be, mégis egyértelmű, hogy a második szerzői változat, vagyis az 1872-es kidolgozás drámailag hatásosabb, s az énekesek többsége számára is jobb lehetőséget nyújt tehetségük csillogtatására. Az Operaház ugyanakkor régi adósságát törlesztette az 1869-es verzió bemutatásával, s több, mint örvendetes, hogy a Borisz Godunov húsz év után színvonalas, ha nem is kiemelkedő zenei megvalósításban tért vissza a dalszínház színpadára.

Péter Zoltán

fotó: Berecz Valter


*

2024. április 30., Magyar Állami Operaház

Modeszt Muszorgszkij:

Borisz Godunov

Opera négy felvonásban, orosz nyelven, magyar és angol felirattal

Librettó: Modeszt Muszorgszkij, Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán

Díszlet- és világítástervező: Sebastian Hannak

Jelmeztervező: Lisztopád Krisztina

Mozgástervező: Lázár Eszter

Videótervező: Czeglédi Zsombor

Magyar nyelvű feliratok: Avar Katalin, Benkő Minka

Angol nyelvű feliratok: Richard Neel

Játékmesterek: Kováts Andrea, Lázár Katalin

Zenei asszisztensek: Doman Katalin, Katona Anikó, Zsíros Levente, Zsoldos Bálint

Nyelvi coach: Romanovszkaja Ljudmila

A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett

Karigazgató: Csiki Gábor

Rendező: Almási-Tóth András

Szereplők:

Borisz Godunov: Bretz Gábor

Feodor: Topolánszky Laura

Kszenyija: Brassói-Jőrös Andrea

Kszenyija dajkája: Wiedemann Bernadett

Vaszilij Ivanovics Sujszkij herceg: Kovácsházi István

Andrej Scselkalov / Egy bojár: Haja Zsolt

Pimen: Palerdi András

Grigorij (bolond): Pál Botond

Varlaam: Aleksei Kulagin

Miszail: Kiss Tivadar

Kocsmárosné: Szántó Andrea

Poroszló: Pataki Bence

Mityuha: Zajkás Boldizsár

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara

Karmester: Alan Buribayev