ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

A kis hableány

A kis hableány

Dvořák Ruszalka című operája a Magyar Állami Operaházban. Kritika.

Az elmúlt évtizedekben a budapesti közönséget nem kényeztették el szláv operabemutatókkal. A rendszerváltást követően inkább orosz dalművek csendültek fel az Erkel Színházban vagy az Ybl-palotában, miközben a cseh szerzők művei – a Jenůfát kivéve – századunkban eddig nem kerültek színpadra a Magyar Állami Operaházban. Az idei évadban végre megtört a jég és több mint száz év után az Andrássy úton is bemutatták az egyik legnépszerűbb cseh operát, Dvořák Ruszalkáját. Nem az Operaházé azonban a hazai bemutató érdeme, hiszen a Debreceni Csokonai Színház már 2009-ben életre keltette a tragikus sorsú sellőlány meséjét, ami 2024 előtt csak pár előadásban hangzott fel Budapesten, többek között a Szlovák Nemzeti Színház és a Cseh Nemzeti Színház vendégjátékai jóvoltából. A Ruszalka-premierrel tehát ismét nagy adósságot törlesztett az intézmény.

ruszalka oh 1

Jelenet

Antonín Dvořák utolsó operája bővelkedik szép részletekben, s miközben több szállal kötődik a romantikus opera hagyományos formáihoz, Wagner hatása is tetten érhető zenéjében. A partitúra az átkomponáltság érzetét kelti, de nem nélkülözi teljesen a hagyományos, zárt formákat. Jó példa erre a címszereplő Holdhoz énekelt, első felvonásbeli áriája, de a Herceg szólamában is találkozunk áriaszerű részlettel. Dvořák nem alkalmaz wagneri értelemben vezérmotívumokat, de vannak visszatérő dallamok, amelyek végigvonulnak a zenei szöveten. A komponista sokat merített a szláv folklórból, s a gyakori zenekari részletekbe nem egyszer népdalszerű szólók ágyazódnak be. A tavi lények és az emberek világa zenedramaturgiailag jól elkülönül egymástól, a zenekar pedig erősen lírikus atmoszférát teremt.

Nemcsak a zene, hanem Jaroslav Kvapil librettója is több forrásból merített: Andersen meséjéből, Gerhard Hauptmann Elsüllyedt harangok című írásából és a 19. században rendkívül népszerű Undine történetből. Az emberek világába vágyakozó hableány, aki végül elszakad társaitól, de nem képes beilleszkedni az emberek világába, korunk alkotóit is nem egyszer megihlette, vagyis a mai közönség előtt sem ismeretlen. Ruszalka története tulajdonképpen a világtól való elidegenedés, az otthonra nem találás, a reménytelen magányra ítéltettség allegóriája, hiszen halandóvá lett, lábakat növesztett alakjában sem képes magához láncolni a herceget, felébreszteni benne a szerelem tüzét, mert hideg, vértelen sellőlény mivoltából nem tud teljesen kivetkőzni.

ruszalka oh 2

Szemerédy Károly és Brassói-Jőrös Andrea


Szikora János
rendezése ezt a szomorú magányosságot a teliholdat jelképező hatalmas, kör alakú tükörrel jeleníti meg, ami időről időre megjelenik a láthatáron, mindenhová elkísérve a címszereplőt. A holdhoz a magányosság, hidegség képzetét társíthatjuk, így kifejezheti Ruszalka reménytelen elhagyatottságát, de vágyakozását is a teljes emberré válás felé, hiszen a telihold a teljesség jelképe is. Az első és harmadik felvonásban a lecsupaszított színpad üressége már-már didaktikusan utal a vízilények világának rideg kietlenségére, de a felfelé spirálisan kanyarodó lépcsősor is kissé szájbarágósan jeleníti meg a címszereplő felfelé törekvését a tavak birodalmából. A rendezés a hangsúlyokat a megszokotthoz képest talán máshová helyezi, jobban kiemelve a Herceg alakját, de a jelmezek alapján nem igazán tudjuk másnak látni a szereplőket, mint aminek Dvorák és szerzőtársa láttatta azokat. A rendező alapvetően konzervatív megoldásokkal él, tablószerű beállításokat alkalmaz, valamint egyhelyben állva, régimódi gesztusokkal énekelteti a művészeket. Nem teljesen realisztikus, hiszen nem jeleníti meg pontosan és illúziókeltően a történet helyszíneit, de nem is értelmezi radikálisan át azokat. A színpadra állításnak csak a látványvilága modern, a jelmezek tradicionálisak, és az események is csak azt mutatják, amiknek a szövegkönyv szerint a színpadon történniük kell. Mindez egy korábban be nem mutatott darab esetében nem feltétlenül baj, hiszen a közönség egy hagyományosabb felfogásban könnyebben tudja követni a cselekményt, a színpadi akció kevésbé vonja el a figyelmét a zenéről (az énekesek ráadásul szólószámaik előadása közben nagyrészt egyedül vannak a színpadon, nem történik körülöttük semmi). Amiben a mostani rendezés mégis eltér a szokásos Ruszalka-interpretációktól, az az idő múlásának érzékeltetése: a harmadik felvonásban mind a Herceg, mind a címszereplő megöregszik. A világ dalszínházainak előadásai erre általában nem hívják fel a figyelmet, de Szikora János fontosnak tartotta, hogy rámutasson: fiatalkori döntéseink egy egész életre meghatározhatják sorsunkat.

ruszalka oh 3

Brassói-Jőröss Andrea és Gál Erika


A Ruszalka előadása során nagy feladat hárul a zenekarra. Halász Péter biztos kézzel, a partitúra alapos ismerőjeként vezette a zenészeket. Az árnyalt líraisággal hömpölygő instrumentális kíséret az érzelmek széles skáláját vonultatta fel, miközben remekül megteremtette az előadás elégikus hangvételét. A produkció végén meg is kapta a jól megérdemelt éljenzést.

A kórustablók is az operaházi előadások során az utóbbi időben megszokott magas színvonalon szólaltak meg, és a szólóénekesek is szépen teljesítettek.

A címszerepet megformáló Brassói-Jőrös Andrea érzelmileg hitelesen azonosult Ruszalka alakjával, szólamát hajlékonyan, kulturált énektechnikával adta elő. Első felvonásbeli áriája szívhez szóló költőiséggel hangzott el, és megrendítő volt a zárójelenetben is, mindvégig átéléssel jelenítve meg a figura lelki felindultságát. Alakítása a sellőlány elesett magányosságára helyezte a hangsúlyt. Az előadás végén a szerelmét elvesztő időskori Ruszalka összeroskadása katartikusan megindító volt.

A herceg szerepében Nyáry Zoltán lépett színpadra, akinek a magasabb hangokkal olykor meggyűlt a baja, éneklése helyenként egysíkúbb volt, de ezeket leszámítva sikeresen győzte le a szólama támasztotta akadályokat. Színészileg is életszerűen jelenítette meg a szerelmétől többet váró herceget.

ruszalka oh 4

Brassói-Jőrös Andrea és Nyári Zoltán 


Szemerédy Károly
Vízimanóként meglehetősen statikus alakítást nyújtott, de erről nemcsak ő tehetett: erre kárhoztatja a szerep jellege, és a rendezés sem adott neki több lehetőséget. Vokális teljesítménye egyenletes volt, de inkább méltóságteljes megjelenésével, mint világosabb színezetű baritonjával tudott súlyt és jelentőséget adni a figurának. Hangja ugyanis nem olyan mély és dörgedelmes, mint amit a Ruszalka-felvételeken éneklő szólistáktól megszokhattunk.

A Jezsibabaként bemutatkozó Gál Erika szokásos, magabiztos formáját hozta. Boszorkánya inkább nagyvilági nő, mint félelmetes, gonosz asszony volt. Hangja egyenletesen járta be a szólamot, amit szemmel láthatólag élvezettel keltett életre.

Az Idegen Hercegnőt Rálik Szilvia kellőképpen ellenszenvesen formálta meg, színészi alakítását nem is érheti különösebb kritika. Vokális teljesítménye viszont kicsit egysíkúra sikeredett, szopránja helyenként túlságosan éles, dinamikailag kevésbé árnyalt volt.

Élvezetesen üde alakítást nyújtott a Kukta szerepében Topolánszky Laura, s a nimfákat életre keltő énekesnők (Kapi Zsuzsanna, Fürjes Anna Csenge, Heiter Melinda, Megyesi Schwartz Lúcia) is több, mint korrekt alakítást nyújtott; együtteseik igazán muzikálisan szóltak. Erdős Attila a Vadász szerepében örvendeztetett meg figyelemre méltó alakítással.

Az általam megtekintett előadások alkalmával szépen megtelt az Operaház nézőtere, a közönség nagy tapssal ünnepelte az előadókat, tehát a Ruszalka első Andrássy úti bemutatója elnyerte a budapesti operarajongók tetszését. Jelen sorok írója pedig reméli, hogy színpadra vitele nem kuriózumnak szánt produkció volt, s a továbbiakban még láthatjuk a sellőlány történetét az Ybl-palota színpadán. 


Péter Zoltán

fotó: Nagy Attila

 

ruszalka oh 5

Nyári Zoltán és Rálik Szilvia

 

*

 

2024. január 27., Budapest, Magyar Állami Operaház

Antonín Dvořák:

Ruszalka

Opera három felvonásban, cseh nyelven, magyar és angol felirattal

Szövegkönyv: Jaroslav Kvapil

Magyar nyelvű feliratok: Horváth Attila nyersfordítása alapján Benkő Minka

Angol nyelvű feliratok: Jacqueline Hall

Díszlettervező: Szendrényi Éva

A díszlettervező asszisztense: Pirchala Katalin

Jelmeztervező: Zoób Kati

Koreográfus: Rafai-Vetési Adrienn

Videótervező: Czeglédi Zsombor

Játékmesterek: Niklai Judi, Valkai Andrea

Zenei asszisztensek: Doman Katalin, Bartal László, Horváth Attila, Katona Anikó, Zsíros Levente Karigazgató: Csiki Gábor

Rendező: Szikora János

Szereplők:

Ruszalka: Brassói-Jőrös Andrea

Herceg: Nyári Zoltán

Idegen hercegnő: Rálik Szilvia

Víziember: Szemerédy Károly

Jezsibaba: Gál Erika

Erdőőr: Fülep Máté

Vadász: Erdős Attila

Kukta: Topolánszky Laura

Első nimfa: Kapi Zsuzsanna

Második nimfa: Fürjes Anna Csenge, Heiter Melinda

Harmadik nimfa: Megyesi Schwartz Lúcia

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói

Karmester: Halász Péter