ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

A kurtizán útja

A kurtizán útja

Puccini „Manon Lescaut” című operája Szegeden. Kritika.

Puccini első nagy visszhangot kiváltott operája, a Manon Lescaut a Magyar Állami Operaházban 1961-1997 között állandó repertoárdarab volt, de a huszadik század második felében időről időre vidéki operajátszó helyeinken is tartottak Manon-premiereket. Aztán a darab visszaszorult a hazai operajátszásban, s a 2000-es éveket követően jóval ritkább vendég lett operaszínpadainkon – vidéken a 2008-as debreceni színrevitel óta nem tartottak Manon Lescaut-premiert. Ilyen előzmények után nem csoda, ha nagy várakozás előzte meg a Szegedi Nemzeti Színház új Puccini-bemutatóját, hiszen a Tisza-parti városban a műfaj rajongói több, mint húsz éve nem élvezhették élőben az olasz opera utolsó nagy klasszikusának első remekművét.

Az eredetileg a 18. században játszódó történetet Juronics Tamás az 1900-as évek miliőjébe transzponálta. Meglátása szerint ugyanis, ha az eredeti rendezői utasításokat követve a barokk korszak díszletei közé helyezi a történetet, a rendezés a stilizálás csapdájába eshet. Egy aktualizáló, a történetet jelenkorunkba álmodó színpadra állítás pedig azt a veszélyt rejti magában, hogy a cselekmény egyes elemei értelmezhetetlenek lesznek – ilyen például a címszereplő deportálása Amerikába.

 manon lescaut debrecen 1

Jelenet; középen Decsi András

A történések ideje a hatásos előadás szempontjából valóban másodrangú. A darabot nem sok minden köti az 1700-as évekhez, s a librettó szüzséjének központi eleme ezúttal is, mint szinte minden Puccini-opera esetében, a tragikus női sors. Az életképekből kibontakozó tragédia pedig a Manon esetében egy felnőtté válás története is. Az első felvonásban még des Grieux és Manon is naiv gyerekek, akik hirtelen szerelemre lobbannak egymás iránt. A címszereplő teljesen infantilis: szerelmét felkelti a fiatal és jóképű lovag, de vágya kielégülését követően a nincstelenséget nehezen viseli, ezért végül a gazdag, de öreg Geronte karjaiba fut. Társadalmilag felvonásról felvonásra egyre lejjebb csúszik; a záróképben azonban méltósággal viseli sorsát, erkölcsileg sikerül felemelkednie. Ha zeneileg nem is ő a legösszetettebb Puccini-hősnő, az általa bejárt út mégis azzá teszi, ezért az alakját megformáló énekesnő nincs könnyű helyzetben. Renato az opera végére naiv diákból kötelességtudó felnőtté érik, és ha szerelmét nem is tudja megmenteni, felelőségteljesen vállalja vele együtt a szenvedéseket – hiszen Manon lecsúszásának folyamatában ő maga is szerepet játszott. A befejezés a Bohémélet, a Pillangókisasszony vagy a Tosca fináléjától eltérően ambivalensebb érzelmeket kelt bennünk, s nincs a szerzőnek még egy műve, amiben ennyire kevésbé szentimentális a hősnő bukása.

 manon lescaut debrecen 2

Ferenczy Orsolya és Tötös Roland

Lélektanilag ezért talán a Manon Lescaut tarthat számot leginkább korunk emberének érdeklődésére, s ad legtöbb lehetőséget a rendező számára a lélektani mélységek ábrázolására. Juronics Tamás rendezése azonban nem kifejezetten pszichologizáló, és aktualizálni sem akar. Ugyanakkor nem megy el a főhősök jellemének összetettsége mellett, s képes megmutatni a Manon által bejárt utat, a nő jellemfejlődését. Egyfajta példázatként tekint a történetre. Az első felvonásban az úgynevezett hagyományos operarendezés eszközeivel él: tablószerű beállításokkal, realisztikus díszlettel és jelmezekkel, szemben a második felvonással, ahol a történet egy varietészerű show-műsor keretei között játszódik. Ezzel ügyesen kiemeli Manon aktuális élethelyzetének felszínes csillogását és műviségét, azt, hogy luxus iránti vágya felülkerekedett igaz érzelmein, s egy vén kéjenc kitartottja lett, aki mutogathatja őt a felsőbb körökben.

A rendezés az előadás látványosságát az egyszerűbb díszlettel is sikeresen biztosítja. A színpadképeket az Eiffel-torony roppant acéllábai foglalják keretbe, amely megoldás önmagában inkább csak illusztrálja a történéseket, különösebb gondolati mondanivalót nem közvetít. Juronics rendezéseinek mindig az a legnagyobb érdeme, hogy a színpadon rend uralkodik, és nincs ez másként most sem: sem az énekkar, sem a statiszták, sem az énekesek mozgása nem esetleges, a jelenetek kontextusba ágyazottak. A színpadra állítás nagy figyelmet fordít az énekesek színészi alakításaira is, akik egy kivételével mind most találkoztak először az opera szerepeivel. A fiatal énekesek technikailag kifogástalanul helyt álltak az előadás során, miközben magától értetődő természetességgel, jó színészi készségekkel mozogtak szerepeikben.

 manon lescaut debrecen 3

Szélpál Szilveszter és Cseh Antal
 

A címszerepet megformáló Ferenczy Orsolya pályájának újabb jelentős állomásához érkezett. Hitelesen jelenítette meg az első felvonás gyerekesen naiv fiatal Manonját, s ha az első percekben éneklése jellegtelenebbnek is tűnt, a későbbiekben már sikerült az érzelmi árnyalatok szélesebb skáláját is felvonultatnia. Teljesen mértékben még nem tudott megfelelni a naivától a drámai hősnőig ívelő szólam minden követelményének, de alakítása több, mint ígéretes volt. Vokális produkciója mindvégig egyenletes, énektechnikája kulturált, dallamívei szépen formáltak voltak.

Tötös Roland egyelőre nem felel meg maradéktalanul a des Grieux szólama támasztotta követelményeknek: hangját többnyire túlságosan lírainak éreztem, csak egyes részletekben tudott kellően drámai és súlyos lenni. Alakítása gyakran egysíkúnak tűnt. Nagy erénye volt azonban a hang hajlékonysága, hogy a szólószámokat szépen felépítette, s hogy éneklését dinamikailag finoman árnyalta, a magas hangokat is szépen megfogva. Szerepformálásának lendülete, magabiztos színpadi jelenléte is vitán felül alkalmassá teszik további nagyobb ívű szerepek megformálására.

A Szegedi Nemzeti Színház harmadik nagy reményű énekese, Szélpál Szilveszter ezúttal Lescaut szerepében lépett fel, s nyújtott mind vokálisan, mind színészileg hatásos, meggyőző alakítást. A színpadon otthonosan mozgó, magabiztos kiállású fiatal énekes ügyesen bánt a hangjával, s bár szerepe hálátlan, hiszen nagyobb terjedelme ellenére egyetlen jelentős áriát sem kap, mégis sikerült kiemelkedő alakítást nyújtania benne.

Hasonlóan hálátlan Geronte szerepe. Nagy színházi rutinja, erőteljes színpadi jelenléte, érett szerepformálása és hangi adottságai révén azonban Cseh Antal még így is jelentékennyé tudta tenni a figurát.

manon lescaut debrecen 4

Ferenczy Orsolya


Decsi András
Edmondóként halványabb alakítást nyújtott: erőtlen tenorhangon, szürkén énekelte a kisebb terjedelmű szólamot. Lámpaoltogatóként Bagdi Zoltán, fogadósként Görbe Norbert tisztességgel állt helyt.
Az énekkar produkciójára sok panaszunk nem lehet. A tömegjelenetek élettel teltek meg, a kórustablók egyenletesen, árnyalatokban gazdagon elevenedtek meg.
Dobszay Péter irányításával a zenekar eleinte kicsit harsányan, a kellőnél talán nagyobb hangerővel játszott, ami az énekesek dolgát is megnehezítette. A későbbiekben már lágyabb hangzásokat is hallhattunk, a második és harmadik felvonás közti Intermezzo pedig áradó líraisággal szólt.
A Szegedi Nemzeti Színház minden, az elmúlt években a vidéki operajátszást sújtó nehézség ellenére, a tavaszi Verdi-bemutató, A kalóz után most egy Puccini-darab színrevitelével bizonyította, hogy érdemes operát nézni és hallgatni a Tisza partján.


Péter Zoltán


fotó: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház

 

*

 

2023. október 22., Szegedi Nemzeti Színház


Giacomo Puccini:

Manon Lescaut

Opera négy felvonásban, három részben, olasz nyelven, magyar felirattal


A szövegkönyvet Antoine François Prévost d’Exiles abbé regénye alapján Marco Praga, Domenico Oliva, Luigi Illica, Giuseppe Giacosa, Giulio Ricordi és Ruggero Leoncavallo írta.
A magyar szöveg Varsányi Anna fordítása.

Díszlettervező: Juronics Tamás

Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias

Világítástervező: Madarász „Madár” János

Dramaturg: Bonecz Veronika

Betanító karvezető: Flórián Gergely

Zenei asszisztens: Zalánki Rita

Súgó: Lőrincz Júlia

Ügyelő: Pócsik Dániel

Rendezőasszisztens: Kumbor Alma

Rendező: Juronics Tamás

Szereplők:

Manon Lescaut: Ferenczy Orsolya

Lescaut: Szélpál Szilveszter

Renato des Grieux lovag: Tötös Roland

Geronte di Ravoir: Cseh Antal

Edmondo: Decsi András

Fogadós: Görbe Norbert

Tengerészparancsnok: Taletovics Milán

Táncmester: Bónus Gábor

Muzsikus: Bita Boglárka

Őrmester: Judik Patrik

Lámpaoltogató: Bagdi Zoltán

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara

Vezényel: Dobszay Péter