ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Antiopera

Antiopera

Kurtág György „A játszma vége” című operája a Müpában. Kritika.

Eötvös Péter mellett Kurtág György a külföldön leginkább ismert magyar komponista, nincs tehát semmi meglepő benne, hogy világszerte nagy volt az érdeklődés 2018-ban az idős mester első operájának milánói bemutatója iránt. Ráadásul A játszma vége – vagy más fordításokban Végjáték – különleges operának, s egyszersmind egy gazdag életmű összegzésének ígérkezett, hiszen a darab majdnem mindent nélkülöz, ami klasszikus értelemben a műfaj sajátja: nincs igazi cselekménye, nincsenek benne hagyományos értelemben vett szólószámok, együttesek és kórus, és bár a szerző hatalmas szimfonikus zenekart alkalmaz, a mű hangzásvilága mégis kamarazeneszerű. Az egyes hangszercsoportok sohasem szólalnak meg egyszerre, a szereplők képtelenek kommunikálni egymással, a történések ideje meghatározhatatlan, és az egész előadás állóképszerű. Egyszóval, A játszma vége zavarba ejtő opera, s nemcsak az előadók, de a közönség számára is megterhelő, mert a kétórás zenei anyag a befogadótól is nagy koncentrációt igényel. Ennek ellenére a beszámolók szerint az ősbemutató közönsége hosszú percekig tartó vastapssal ünnepelte a művet. A 2020-as magyarországi bemutató a koronavírus-járvány miatt meghiúsult, de szerencsére idén októberben a milánói előadás énekeseivel és karmesterével végre megvalósult a darab budapesti bemutatója is.

jatszma vege 2

Haja Zsolt

Első operájával Kurtág szinte a lehetetlenre vállalkozott: egy abszurd Beckett-dráma megzenésítésére. A darabot még az 1960-as években látta egy franciaországi színházban, s bár a francia nyelvtudása akkor még csak korlátozott volt, egyből beleszeretett a műbe, amelynek szövege azóta is foglalkoztatta. A hosszas előkészületeket követően a komponista végül feleségével közösen alakított ki egy librettót a becketti szövegvariánsokból – ugyanis nemcsak a kész kéziratot, hanem annak vázlatait és az ahhoz készült jegyzeteket is átnézték. A történet négy szereplőről szól, akik valamilyen meghatározhatatlan katasztrófa, talán egy atomháború után vegetálnak egy posztapokaliptikus világban, azonosíthatatlan helyszínen.

Az előadás nyolc jelenetet foglal magában, amiket rövid szünetek választanak el egymástól. A jeleneteknek nincs dramaturgiai íve: az egymást követő képek nem futnak ki sehová, nem állnak össze egységes egésszé. A történet végére sem tudunk meg sokkal többet a szereplőkről, s mivel Kurtág szigorúan vette Beckett színpadi utasításait, és csak a Nobel-díjas szerző szövegeivel dolgozott, a darabban nincs se tánc, se kórus. A partitúra nélkülözi a konvencionális értelemben vett áriákat, együtteseket, s gyakorlatilag végeérhetetlen deklamáló énekbeszédekből épül fel.

Beckett szigorúan tiltotta, hogy színművei előadását zenével kísérjék. Mindezt azzal magyarázhatjuk, hogy lecsupaszított, embertelen világában nincs helye a humánus érzelmeket kifejező muzsikának, ami melegséget, részvétet kelthet a befogadóban. Kurtág tehát bármennyire is hűségesen követi az eredeti prózai színdarab előadói utasításait, a megzenésítéssel tulajdonképpen mégis szembemegy Beckett szerzői szándékaival; zenéje egyes részeknél melegséggel tölti meg a világvége utáni komor világot.

jatszma vege 3

Frode Olsen

A zenében rejlő humor, melegség és irónia egyértelműen azt sugalmazza, hogy a humánum halvány fénye ott pislákol a szereplőkben ebben az embertelen világban is, ráadásul az idős házaspár még emlékszik a katasztrófa előtti világra. Nell megszólalásai olykor bensőséges hangon szólnak, s a házaspár egymás iránti köteléke önmagában is szívet melengető emberséget visz a kietlen, posztapokaliptikus tájba. Kettőjük halála értelmezhető a humánum eltűnésének is a földről. A zeneszerző nagyszerűen ragadja meg Beckett rideg, emberiség utáni világának atmoszféráját, varázsolja elénk a széthullás előtt álló személyiség vagy emberiség utolsó vergődéseit. S mi marad meg ezután a világban? A keserű irónia: Hamm és Clov, úr és szolga viszonyát ez az ambivalencia jellemzi, hiszen bár utálják egymást, megválni sem tudnak a másiktól, mert tragikus módon egymásra vannak utalva.

A zenekari hangzás látszólagos egyszerűsége csalóka, hiszen még ott is, ahol egyszólamúnak tűnik a kíséret – például a monológok esetében –, bonyolult szerkesztéstechnika búvik meg a háttérben. A hangszerelés a későromantikus mestereket idéző szimfonikus zenekart alkalmaz. A zene, amelyben a zenészeknek mindig csak egy-egy csoportja kíséri az énekesek megszólalásait, meglepő hangszerkombinációkban gazdag, s érzékenyen kikevert hangszínek bonyolult skáláját vonultatja fel. Kurtág nagyon tudatosan teremt heterogén hangzásvilágot, ami olykor taszító, máskor keserűen ironikus, s miközben az avantgárd hagyományokat folytatja, egyes megoldásaiban évszázados zenei hagyományokat elevenít fel, több szállal kötődve nemcsak a romantikus, hanem a barokk opera világához is.

jatszma vege 4

Hilary Summers és Leonardo Cortellazzi

Ahogy a komponista alárendeli a zenét a szövegnek, felépíti a recitativókat, amelyek néha észrevétlenül csúsznak át kisebb, dalszerű formákba – ilyen ötperces, humoros számot kap Nagg, aki egy régi történetet ad elő, amivel annak idején megnevette fiatal feleségét –, a Poppea megkoronázásának hasonló megoldásait idézi fel. A zenében végig jelenlévő komorság az operairodalom másik remekművét, a Borisz Godunovot juttatta eszembe. Muszorgszkij operájának érdes, nyers hangzásvilága – Monteverdi mellett – saját bevallása szerint is inspirálta a szerzőt komponálás közben. Kurtág a zene kohézióját is hagyományos módon teremti meg: a visszatérő motívumok alkalmazásával. Már a legelső hangok felütése is több jelenetben felbukkan, de ilyen a Clov „belépőjében” – egy pantomimban – elhangzó „füttydallam” is.

A 2020-as Tavaszi Fesztivál alkalmából a milánói előadás érkezett volna, szcenírozott formában, az eredeti díszletekkel és jelmezekkel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. A koronavírus-járvány miatt azonban ez az előadás elmaradt, s három év múlva, most októberben, a Liszt Ünnep alkalmából hallhatta végre a közönség a művet.

Bár az előadást koncertszerűnek hirdették, jelmezek és díszletek nélkül, én inkább a félig szcenírozott jelzővel illetném. Az énekesek végig kotta nélkül énekeltek. Hamm kerekesszékben ült, szülei egy-egy fehér tábla mögött foglaltak helyet, amire egy kuka képe volt felfirkantva, míg a feliratkivetítő alatt egy szoba stilizált képe jelezte a helyszínt. Az énekesek igyekeztek színészileg is hitelesen helytállni. Mivel statikus darabról van szó, nagyrészt egyhelyben állva kellett előadják szólamaikat, de a darab jellege miatt ez a szcenírozott milánói előadásban is így volt. Ez látszólag megkönnyíti, valóban megnehezítette a dolgukat, mert a mimika, a gesztikuláció és a hanglejtés szerepe így felértékelődött.

jatszma vege 1

Markus Stenz

Az énekeseket a milánói premierre személyesen készítette fel Kurtág György Budapesten, és már akkor megtanulta a partitúrát a Danubia Zenekar is. A művészek elhivatottan, színvonalasan adták elő a darabot. Nem mellesleg a négyből három énekes – Haja Zsolt kivételével – 2018 óta lép fel az opera előadásain a világ különböző pontjain, tehát az elmúlt években bizonyára ért, finomodott, mélyült az alakításuk.

A zenei anyag nagy részét Hamm és Clov civakodása teszi ki, a nagyobb monológokat pedig Hamm kapta a darabban. Frode Olsen szépen helytállt utóbbi szerepében, mindvégig egyenletes hangon szólaltatva meg magas fekvésű szólamát. Szerepformálásából nem hiányzott a nyersesség, kegyetlenség megjelenítése, mert bár ő maga is szenved helyzetétől, mégsem tud gyengédebben viseltetni mások iránt. Alakítása színészileg és vokálisan is sokrétű volt, artikulációja kifogástalan, miközben mindvégig a tolószékhez volt szegezve, s a teljes két órát a színpadon töltötte, ami igen megterhelő lehetett számára.

A statikus Hamm ellentéte a ki-be mászkáló, nyughatatlan Clov, akit ezen az estén Haja Zsolt keltett életre dicséretet érdemlő színvonalon. Túl azon, hogy a kottát neki is fejből kellett tudnia, hangilag és színészileg is elismerésre méltó alakítást nyújtott.

A Nellt alakító Hilary Summers és a Nagg szerepét életre keltő Leonardo Cortellazzi szerencsétlen, szánni való párost alkottak. Megszólalásaikból nem hiányzott az irónia és a groteszk hangvétel sem. Summers megszólalásait átjárta a nosztalgikus vágyakozás, a másik iránt érzett szeretet melegsége, s éneklése olykor különösen magasztos, magával ragadóan szép volt. Leonardo Cortellazzi tenorja jól érvényesült Nagg szerepében, s nemcsak a szatirikus, hanem az érzelmesebb részleteket is hitelesen, mély átéléssel tolmácsolta.

A Danubia Zenekar előtt is le a kalappal, amiért ilyen magas színvonalon interpretálta a darabot. Markus Stenz karmester szépen összefogta a zenészek játékát, nagy gondot fordított a zenei miniatűrök minél precízebb, letisztultabb megszólalására. Gondosan felépítette egy-egy jelenet zenei ívét, irányítva a zenekari hangzást a fokozatos elhalás felé, s szépen kiemelte a feszültséggel telibb drámai csúcspontokat.

Az előadás végén megjelent a színpadon a szerző is, akit vastapssal ünnepelt a közönség. Okkal: Kurtág Györgynek minden bizonnyal a huszonegyedik század egyik legjelentősebb operáját sikerült megalkotnia.

 

Péter Zoltán

 

fotó: Valuska Gábor / Müpa

 

*

 

2023. október 12. MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Kurtág György:

A játszma vége (Fin de partie)

Opera egy felvonásban, francia és angol nyelven, magyar felirattal

Librettó: Kurtág György, Samuel Beckett Endgame című drámája nyomán

 

Szereplők:

Hamm: Frode Olsen

Clov: Haja Zsolt

Nell: Hilary Summers

Nagg: Leonardo Cortellazzi

Közreműködik: Danubia Zenekar

Zenei munkatárs: Sándor Szabolcs

Vezényel: Markus Stenz