Claude Debussy Pelléas és Mélisande-jának irodalmi alapanyaga látványosan szembemegy a romantikus operadramaturgia sablonos eszköztárával. A partitúrában itt is megtaláljuk a tenor-bariton-szoprán hármast – megidézve a szokásos felállást, miszerint a szoprán a tenort szereti, a bariton pedig kettőjük szerelmét igyekszik megakadályozni –, de Maeterlinck drámája olyan szimbolista vízió, amely balladai homályosságával nem cselekvő hősöket, hanem sorsukat elszenvedő áldozatokat tár elénk. A történet mentes a pátosztól, távol áll tőle a romantikus érzelmesség. Egymással lazán összefüggő, elmosódó jelenetek füzére alkotja a cselekményt. Debussy zenéje szigorúan alkalmazkodik a francia szöveg hanglejtéséhez, miközben a szereplők drámáját visszafogottan, azok lelkivilágának ábrázolására koncentrálva tárja elénk. Ez nem jelent teljes érzelemmentességet, de a romantikus operairodalom sodró lendületű szenvedélyét nélkülözi. Mindez olyan lírai zenedrámát eredményez, amely nagyfokú koncentrációt igényel a befogadóktól. A franciául nem tudók számára külön nehézségeket jelent a feliratok olvasása, mivel Debussy nem hagyományos szövegkönyvet, hanem a Maeterlinck-dráma rövidített szövegét zenésítette meg. 

Bernard Richter, és Patricia Petibon

Mindezek fényében nem meglepő, ha a Pelléas és Mélisande külföldön sem tartozik a leggyakrabban játszott remekművek közé, s nincs igazi magyarországi interpretációtörténete sem: az 1925-ös bemutató után az Operában közel negyven évig nem volt műsoron, az 1963-as felújítást követően pedig ugyan hét évig repertoáron tartották, de ezután ötven évig váratott magára a darab operaházi felújítása. Ráadásul az Operaház 2022-ben nem eredeti formájában újította fel a művet, hanem egy áthangszerelt, rövidített verzióban, így az Eiffel Műhelyházban lezajlott bemutató felemásra sikeredett. Századunkban az idei színházi évadot megelőzően Debussy operája eredeti formájában csupán egyetlen alkalommal, tizenhat évvel ezelőtt, Kocsis Zoltán vezényletével, koncertszerűen szólalt meg Pesten, a MÜPA-ban. Ez év őszén pedig szintén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben elevenedett meg Debussy szimbolista-impresszionista zenedrámája, Fischer Iván rendezésében és zenei irányításával, a Vicenzai Operafesztivál és a spoletói Festival dei Duo Mondi által megvalósított közös produkcióban.

Az előadás egyetlen helyszíne, az erdő, ezúttal körülveszi a zenekart; indái, ágbogai között jönnek-mennek az énekesek a történet mesés idejét, egyfajta elképzelt középkort megidéző jelmezeikben. Ez a megoldás meglehetősen hagyományos kereteket teremt az előadás számára: elsőre semmi sem tűnik másnak, mind aminek a rendezői utasítások, a szövegkönyv szerint lennie kell. Ugyanakkor a hol sötétségbe boruló, hol félhomályosan megvilágított erdő sok mindennek lehet a szimbóluma. Az utat tévesztett emberi léleknek, az ismeretlen és félelmetes alvilágnak, a titkokkal teli életnek, és utalhat a szereplők titokzatosságára, tévelygésére is. A díszlet jelentős mértékben hozzájárult a komor, nyomasztó atmoszféra megteremtéséhez. A felvonások végén az erdő birodalma hirtelen halkult el, de Debussy zenei világában a csendnek is megvan a maga szerepe: a fel-feltörő vágyak, érzelmek elfojtására, elnyomására utal, az előadás végén pedig a történtekbe való komor belenyugvást szimbolizálhatja.

Patricia Petibon és Tassis Christoyannis

Fischer Iván rendezése nélkülözi a történet új kontextusba helyezését, hagyja érvényesülni a zenét, miközben a színpad időnkénti elsötétítésével, a sejtelmesen félhomályos játéktérrel hatásos atmoszférát teremt. Az énekesek gesztusai olykor avíttnak hatottak, de színészi alakításaik hitelesek voltak, s bár az egyes jelenetek olykor állóképszerűek, mindez semmit sem von le az előadás művészi értékeiből, és erősíti az erdő mélyén játszódó események misztikusságát.

Fischer karmesterként ugyanolyan imponálóan jelenítette meg a zenében megbúvó misztikus hangulatot, mint a vágyak, érzelmek elfojtásából adódó feszültséget. Utóbbi lassan hömpölyögve fokozódott egészen a negyedig felvonás közepéig, ahol felszínre törtek az elfojtott indulatok, s hatásosan domborodtak ki a zenei csúcspontok: a címszereplők szerelmének beteljesülése, Golaud vad indulatainak felszínre törése, Pélleas halála. A Fesztivál Zenekar játékát precizitás és fegyelmezettség jellemezte. A fodrozódó zenei motívumok megannyi hangulatot villantottak fel, s váltak egyre baljóslatúbbá, fenyegetőbbé, hogy aztán az ötödik felvonásban a csend felé tartva végleg elhalkuljanak.

Patricia Petibon, Bernard Richter és Tassis Christoyannis

A zenekar mellett az énekesek is nagyszerűen teljesítettek, hihetően jelenítve meg a sorsukat elszenvedő szereplők összetett lelkivilágát, fájdalmas magányosságát. Technikailag kifogástalanul szólaltatták meg a francia nyelv lejtését híven követő, Debussyre jellemző deklamációt, ami sokkal színesebb az egyszerű recitativónál, valamint hajlékonyabb, puhább a wagneri énekbeszédnél. Ennek elsajátítása nem egyszerű a francia anyanyelvű énekesek számára sem, hiszen a Debussy-operán kívül, más operában nem nagyon találkozhatnak hasonló megoldással. 

Patricia Petibon kezdetben visszafogottan hisztérikus Melisande-ja titokzatosságát fokozatosan levetkőzve lett egyre esendőbb. Az előadás egyik legmegrázóbb jelenete volt, mikor férje őrjöngése után a földön fekve énekelt boldogtalanságáról. Szopránja a Pelléas-szal énekelt részekben egyre melegebbé vált, miközben az idősebb férfi szereplőkkel közös jeleneteiben nem nélkülözött egyfajta hűvösséget sem. Ez a hűvösség misztikus ködbe burkolta alakját, amit a negyedik felvonásra teljesen levedlett magáról, hogy aztán a halálra készülve váljon visszafogottabbá éneklése.

Pelléas szerepében Bernard Richter lépett színpadra, akinek erőteljes lírai tenorja (látszólag) könnyedén keltette életre szólama magasabb fekvésű részleteit is. Alakításának visszafogottságát Melisande hatására ő is fokozatosan vetkezte le, hogy aztán a negyedik felvonásban teljesedjen ki, hiteles érzelmi kitörésben ölelve és csókolva szerelmét a zene hullámzó elragadtatása közepette.

Patricia Petibon, Tassis Christoyannis, Nicolas Testé, Yvonne Naef és Peter Harvey

A saját érzelmei poklába egyre inkább alámerülő Golaud szólamát Tassis Christoyannis szuggesztívan tolmácsolta. Éneklésében szinte mindvégig érezhettük az elfojtott, kitörni készülő féltékeny dühöt, ugyanakkor a figura minden ellenszenvesége ellenére is volt Christoyannis alakításában valami esendően emberi, ami az ötödik felvonásban a közönség együttérzését is felkelthette. Vokális szerepformálása az első jelenetbeli megszólalását követően lépésről-lépésre átalakulva jutott el a negyedik felvonás őrjöngéséig, majd az ötödik felvonás rezignált lírájáig.  

Arkelnak, a nyugodt és bölcs uralkodónak Nicolas Testé erőteljes basszusa adott kellő méltóságot és melegséget, miközben színpadi megjelenésével is élethűen jelenítette meg a mitikus uralkodót. Geneviève szerepét Yvonne Naef adta elő pontos artikulációval, mely első megszólalása egyes részeiben prózai recitálásnak hatott. Az énekesnő fellépése és vokális teljesítménye is nemes egyszerűséget sugárzott. Oliver Michael Ynioldja jól érzékeltette apjával közös jelenetében, hogy egy gyermeknek milyen megterhelő lehet, ha a felnőttek bevonják egymás közötti drámájukba.

Kivételesen szerencsés csillagzat alatt született előadás volt Fischer Pelléas és Mélisande-ja, melynek hála végre ismét Debussyhez méltó előadásban szólalhatott meg szcenírozott formában is századunkban a francia mester egyetlen operája. Kár, hogy csak három előadás erejéig élvezhette a magyar közönség. 

Péter Zoltán

fotó: Horváth Judit, Budapesti Fesztiválzenekar

*

2023. szeptember 12., MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Claude Debussy:

Pelléas és Mélisande

Opera öt felvonásban, két részben, franciául, magyar és angol felirattal

Maurice Maeterlinck színműve alapján a librettót összeállította Claude Debussy

Jelmeztervező: Anna Biagiotti

Díszlettervező: Andrea Tocchio

Világítástervező: Bányai Tamás

Technikai vezető: Zentai Róbert

Ügyelő: Wendy Griffin-Reid

Rendező: Fischer Iván, Marco Gandini

Szereplők:

Pelléas: Bernard Richter

Mélisande: Patricia Petibon

Golaud: Tassis Christoyannis

Arkel: Nicolas Testé

Geneviève: Yvonne Naef

Egy orvos / Egy pásztor hangja: Peter Harvey

A kis Yniold: Oliver Michael

Közreműködik a Budapesti Fesztiválzenekar

Vezényel: Fischer Iván