A szöktetés a szerájból előtt komponált Mozart-operákat ritkán tűzik műsorra a világ dalszínházai, pedig az 1781-ben Münchenben bemutatott Idomeneót a komponista a Don Giovanni mellett élete főművének tartotta. A barokk opera utánérzetének titulált darab bővelkedik zenei szépségekben: a zenekari hangzás sokszínűsége egyedülálló a szerző életművében, és a kórus is nagyobb szerepet kap benne más Mozart-operákhoz képest. Ugyanakkor minden erénye ellenére az Idomeneo nem problémamentes remekmű. Egyrészt a partitúrának több verziója létezik, másrészt a zene nagy feladat elé állítja az énekeseket és a zenészeket is. Átgondolatlan zenei koncepció nélkül könnyen unalomba fulladhat Kréta királyának története, s elsikkadhatnak a zene mozarti értékei, a nagy művekre előremutató megoldások és a glucki zenedrámát továbbfejlesztő zenei megoldások. A darabot több, mint harminc éve nem játszották az Ybl-palotában, nagy várakozás előzte tehát meg a legújabb pesti premiert, de az Operaház új bemutatója csak részben váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Jelenet

Kocsár Balázs karmesterként nem először találkozott a darabbal: a kétezres évek közepén ő vezényelte az Idomeneo debreceni előadásait is, nem volt tehát meglepő, hogy a partitúra alapos ismerőjének bizonyult, s irányítása alatt a zenészek precíz játéka nagyrészt jól szolgálta az énekeseket. Adósok maradtak ugyanakkor a zenekari szövet finomabb dinamikai árnyaltságával, és a mozarti muzsika könnyed játékosságát sem minden részletében sikerült felvillantaniuk. Egyes jelenetekben a drámai folyamatok nem tudtak hatásosan kibontakozni. Vélhetően Kocsár irányításával végezték el a húzásokat is, s bár a színházi gyakorlat szerint bevett dolog a darabot kisebb-nagyobb rövidítésekkel színpadra állítani, ez esetben sajnos néhány remekül sikerült ária is a kurtítások áldozata lett. Kétségtelen azonban, hogy a húzásokkal sikerült a zenei folyamatokat feszesebb dramaturgiai egységbe foglalni. A szólóénekesek kitettek magukért. Interpretációjukban Mozart zenéje képes volt a közönséget magával ragadni, és az óvatosabb karmesteri megközelítés ellenére is kellemes zenei élménnyel örvendeztettek meg.

Balga Gabriella és Baráth Emőke

A barokk operák zenei világában kevésbé jártas Brickner Szabolcs technikailag szépen megbirkózott szólamával s annak ékítményeit is könnyedén, hajlékony tenor hangon énekelte. Érzelmileg árnyalt vokális szerepformálása felvillantotta a nagy formátumú uralkodó képét éppúgy, mint a történet végén egyedül maradt, bukott király figuráját.

Baráth Emőke a régizene nemzetközileg is elismert tolmácsolója, s ezúttal sem kellett csalódnunk benne. A művésznő otthonosan mozog Mozart zenei világában, s szerepformálása mind zeneileg, mind pedig színészileg összetett volt. Határozott elképzeléssel rendelkezik Ilia figurájáról, és nagy drámai erővel tudta közvetíteni az otthonától elszakadt, idegen környezetbe került királylány érzelmi hullámzásait.

Balga Gabriella ismét bizonyította, hogy nagyszerűen helyt tud állni mezzoszoprán szerepekben: a szólam magasabb és mélyebb részeit is egyenletes színvonalon szólaltatta meg. Színészi játéka ugyan kissé egysíkúnak tűnt, de elképzelhető, hogy ezzel a rendezői elképzeléseknek tett eleget.

Elektra szerepében Ádám Zsuzsanna lépett színpadra, aki szemmel láthatólag élvezte a szerencsétlenül járt királylány megformálását. Vokális teljesítményére sem lehetett panaszunk. (A szólam szerintem jobban megfelel hangi adottságainak, mint a drámaibb Verdi- vagy Puccini-szerepek.) A harmadik felvonásvégi áriáját is hitelesen interpretálta.

Ninh Duc Hoang Long ezúttal Arbace hálátlanabb szerepében bizonyította, hogy jelentős tenorhang birtokosa, akire még szép karrier várhat. Sajnos Arbace szerepe is áldozatául esett a húzásoknak, és az est folyamán nem hangzott el a figura hosszabb áriája. Pedig érdemes lett volna Hoang Longnak lehetőséget adni, hogy ne csak egy szólószámban mutathassa meg tehetsége legjavát.

Brickner Szabolcs

Úgy tűnik, Almási-Tóth Andrásnak a történet modern környezetbe helyezett, némi iróniával fűszerezett elmesélésén kívül a színpadra állítással nem volt más szándéka. A monumentális díszletek, a plazmaképernyőkön megjelenő reklámok, az élő kutya szerepeltetése a második részben mind-mind látványos elemei voltak az estének, de nem álltak össze egységes koncepcióvá. Az utolsó jelenetben leeresztett, a barokk operaelőadások képi világát megidéző kisszínpad, valamint a jelmezek sokszínűsége eklektikus jelleget kölcsönöztek az előadásnak, de mögöttes tartalmat nem véltem felfedezni ebben a megoldásban sem, jóllehet, ez az eklektikus kavargás visszaadott valamit a régi operaelőadások grandiózus képi világából. A 17-18. században az operaelőadások nagyszerű látványvilágot varázsoltak a közönség elé, s Almási-Tóth víziója ezek utánérzetének tűnt. Nagy szerepet játszott ebben Sebastian Hannak ki-befordítható díszlete, ami geometrikus tömbjeivel egyrészt nagyvárosi környezetet teremtett, másrészt modern eszközökkel idézte meg a krétai király palotájának homlokzatát, valamint lehetővé tette a gyors, zökkenőmentes jelentváltásokat. Almási-Tóth koncepciójában a fenyegetettséget a vírusok, a szorongások, az embert körülölelő és végül önmagának utat törő természet jelenti. Mindez elegendő volt egy látványos, modern képi világgal rendelkező előadáshoz, de kevésnek bizonyult a darab mélyebb értelmezéséhez.  

Ádám Zsuzsanna

A rendezés – talán szándékosan – nem oldotta fel az opera seria hagyományait követő darab statikusságát: a nagyobb szerepeket éneklő szólóénekesek nagyrészt egyhelyben állva énekeltek, s a kórus szerepe is jobbára kimerült abban, hogy bevonult a színre, elénekelte az énekkari részeket, majd távozott.

Ha felemásra is sikeredett az Idomeneo felújítása, értékelnünk kell, hogy végre ismét műsorra tűzték ezt a Mozart-ritkaságot. Aki pedig csak egy eklektikusan szórakoztató barokkos előadást szeretett volna látni, az valószínűleg nem csalódott a látottakban.

Péter Zoltán

fotó: Nagy Attila
 

*
 

2023. május 21., Magyar Állami Operaház

Wolfgang Amadeus Mozart:

Idomeneo, Kréta királya

Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal

Szövegíró: Giambattista Varesco

Díszlettervező: Sebastian Hannak

Jelmeztervező: Márton Richárd

Koreográfus: Kulcsár Noémi

Világítástervező: Pillinger Tamás

Videótervező: Czeglédi Zsombor

Kovács Mária Anna nyersfordítása alapján magyar nyelvű feliratok: Almási-Tóth András

Karigazgató: Csiki Gábor

Rendező: Almási-Tóth András

Szereplők:

Ilia - Baráth Emőke

Idomeneo - Brickner Szabolcs

Idamante - Balga Gabriella

Elektra - Ádám Zsuzsanna

Arbace - Ninh Duc Hoang Long

A Hang - Rácz István

Neptun - Szabó Dávid

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói

Karmester: Kocsár Balázs