A repertoárújítás kevésbé kockázatos útja ismert szerzők ritkán játszott darabjainak bemutatása, mert ha az opust nem is, a komponistát ismeri a közönség, s annak neve a színvonal garanciáját jelentheti számára. Könnyebb becsalogatni a közönséget egy kevésbé ismert Puccini- vagy Mozart-műre, mint egy kortárs vagy barokk darabra. Április 15-én szépen meg is telt a földszint és a páholyok nagyrésze a Szegedi Nemzeti Színház előadásán, még ha teltház nem is volt, mert bár A kalóz című operát nem feltétlenül, de Giuseppe Verdit annál jobban ismerik a szegedi operarajongók (az elmúlt években is több remekművét láthatták-hallhatták a Tisza-parti városban). A kalóz esetében azonban halmozottan igaz: a társulatnak meg kellett dolgoznia azért, hogy az előadások nézőszáma ne apadjon le estéről estére. Sikerrel vették a partitúra támasztotta nehézségeket, élvezetes produkcióval ajándékozva meg az operabarátokat.

Kónya Krisztina és Tötös Roland

A Byron elbeszélőkölteménye alapján készült opera librettistája, Francesco Maria Piave nem a legszerencsésebb kézzel nyúlt az irodalmi alapanyaghoz. Egyrészt nem egyéníti kellőképpen a szereplők jellemét, másrészt durva dramaturgiai bakit vét a két hősnő felléptetésével, akik közül nem derül ki egyértelműen, hogy ki a primadonna. Medora nem sokat szerepel a színpadon: kap egy jelenetet az első felvonásban, majd ezt követően csak a harmadik felvonásban tér vissza és mérgezi meg magát. A címszereplő életét kockáztatva próbálja kimenteni a pasa kezei közül Gulnarát, de végül mégsem választja őt egyértelműen szerelmének. Talán ennek is köszönhető, hogy nem izzik igazán a levegő egyik jelentben sem, amiben a címszereplő kettőst énekel a két szoprán valamelyikével. A mű témája lehetne egy szerelmi háromszög, de a szövegkönyv és a zene ezt nem bontja ki megfelelő hatásossággal, ennek következtében az igazán nagy szenvedély hiányzik a darabból. Ugyanakkor a partitúra bővelkedik zenei szépségekben. Már a zenekari bevezető is a későbbi nagy opusok előjátékaira emlékeztet. Az együttesek és áriák felépítése ugyan még nem szakad el a Donizetti-Bellini-Rossini hármas által képviselte bel canto zenei világától, de egyes dallamfoszlányok már a Traviatát vagy a Rigolettót előlegezik meg. Verdi bizonyos részleteknél igazán ihletett zenét komponált, s a partitúra szélesen áradó melódiái, dallaminvenciója azt bizonyítják, hogy A kalóz, ha nem is tökéletes, semmiképpen sem rossz darab. A dramaturgiai bakik, a szereplők felszínes jellemzése azonban nem válik előnyére, s elsősorban ezeknek lehet szerepe abban, hogy a mű viszonylag ritkán kerül színpadra.

Szélpál Szilveszter és Ferenczy Orsolya

A Szegedi Nemzeti Színház bemutatóját bizonyára elmélyült műhelymunka előzte meg, mert a fiatal énekesek elismerésre méltó teljesítmény nyújtottak a zeneileg korántsem könnyű szerepeikben. Alapos stílusismerettel adták elő szólamaikat, miközben színészileg is szépen helytálltak. 

A szólóénekesek közül egyedül Kónya Krisztinának volt lehetősége pályája során alaposabban elmélyülni Verdi zenei világában: énekelte Gildát, a Simon Boccanegra Améliáját, A trubadúr Leonóráját és Viloetta Valéryt. Tapasztalatait most nagy profizmussal kamatoztatta Medoraként. Gyöngéd, törékeny, aggódó, szerető nő képét varázsolta elénk, miközben vokálisan olyan aprólékos muzikalitással keltette életre a kottát, amit sokan megirigyelhetnének tőle.

Gulnaraként Ferenczy Orsolya lépett színpadra, aki szép fejlődésen ment át az elmúlt években. Éneklése árnyaltabb, szopránja hajlékonyabb lett, vokális teljesítménye végig egyenletes maradt a megterhelő szerepben – két teljes felvonáson át kellett énekelnie – s magabiztos színpadi jelenléttel, rutinos énektechnikával, a magas hangokat is szépen megfogva tolmácsolta a szerepet. Szerepformálása pszichológiailag hitelesen érzékeltette azokat az érzelmi viharokat, amiken Gulnara figurája átesik. 

Jelenet

A címszerepet megformáló Tötös Roland alakítása megfelelt a partitúra támasztotta kívánalmaknak, énekhangját dinamikailag szépen árnyalta, miközben tenorja hajlékonyan, kulturált énektechnikával járta be szólama magasabb és mélyebb regisztereit is. Drámai kifejezőerő szempontjából éneklése hagy még maga után finomítanivalót, ugyanakkor az előadásnak voltak pillanatai, amikor a zene sodrásának köszönhetően előadásának érzelmi hőfoka is nagy magasságokba emelkedett. Kétségtelenül jó úton halad afelé, hogy a romantikus operák tenorszerepeiben szép karriert fusson be.

Az est nagy meglepetése számomra Szélpál Szilveszter volt. Hat-hét évvel ezelőtt még nem hittem volna róla, hogy egyszer majd hősbariton szerepben nyújt szinte kifogástalan alakítást. Az egykori Papageno igazi Verdi-baritonná érett. Hangja erőteljesebbé, sötétebb tónusúvá vált, kiegyenlítetten szólt, drámai kifejezőereje hatásos, énektechnikája kifinomult. Mindvégig magabiztosan járt-kelt a színpadon, aprólékos finomsággal lehelve életet a hangokba.

A kisebb szerepekben színpadra lépő művészektől (Taletovics Milán, Görbe Norbert, Büte László, Mozetić Adrián) rutinos alakításokat láthattunk-hallhatunk, s az énekkarnak sem volt oka a szégyenkezésre. A férfikar harcias lendületessége kellőképpen lelkesítő, míg a női kar hárembeli kórustablója a keleti kolorittal látványosan szórakoztató volt.

A Dinyés Dániel vezette zenekar igyekezett egységbe foglalni a különböző jeleneteket, jó arányérzékkel kiszolgálva az énekeseket, akiket a zenészek nem harsogtak túl, színekben gazdag játékukkal nagyszerű atmoszférát teremtve számukra. Verdi muzsikáját ihletetten, ahol kellett, harsányabban, ahol szükséges volt, lendületesebben, s ahol a dráma azt kívánta, érzelmes líraisággal tolmácsolták. Dinyés kellő alapossággal tanulmányozta a partitúrát, s Verdi zenei világának kiváló ismerőjeként lépett elénk.  

Jelenet

Göttinger Pál rendezésének legnagyobb érdeme, hogy a romantikára oly jellemző iróniát sem nélkülözve (az énekesek gesztusai olykor nevetségesen túljátszottak és avíttak voltak) mozgalmas és gördülékeny előadást hozott létre. A rendezés finoman ironizált a történet vadromantikus túlkapásain, humorral töltve meg egy-egy jelenetet, miközben igyekezett gondosan ügyelni az énekesek színészi alakításaira is. A látványos tömegjeleneteknek is megvolt a koreográfiája, s bár olykor egy-egy megoldás kissé ügyetlenebbnek tűnt, Göttingernek sikerült színvonalasan szórakoztató, hatásos produkciót létrehoznia. Alapvetően hagyományos rendezést láttunk; mind a díszletek, mind pedig a jelmezek a történet korát idézték meg, a mesét a rendező nem értelmezte át gyökeresen. Egy ismeretlen darab esetében ez nem is baj, szerencsésebb egyszerűen követhető előadást létrehozni, mint a rendezői színház sokszor elvontabb megoldásai felől közelíteni a műhöz.

Ismét bebizonyosodott, hogy Szeged jelentős operai hagyományokkal és erőforrásokkal rendelkező város, ahol a mostani nehéz gazdasági helyzetben is születnek kiemelkedő operaelőadások.

Péter Zoltán

fotó: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház

*

2023. április 15. Szegedi Nemzeti Színház

Giuseppe Verdi:

A kalóz

Opera három felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar felirattal

Librettó: Francesco Maria Piave

Díszlettervező: Tóth Kázmér

Jelmeztervező: Cselényi Nóra

Koreográfus: Hajdu Anita

Koreográfus asszisztens: László Lívia

Karigazgató: Flórián Gergely

Zenei asszisztens: Zalánki Rita

Súgó: Lőrincz Júlia

Ügyelő: Pócsik Dániel

Rendezőasszisztens: Kumbor Alma

Rendező: Göttinger Pál

Szereplők:

Corrado: Tötös Roland

Medora: Kónya Krisztina

Seid: Szélpál Szilveszter

Gulnara: Ferenczy Orsolya

Selimo Aga: Taletovics Milán

Giovanni: Görbe Norbert

Eunoco: Büte László

Schiavo: Mozetić Adrián

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara

Vezényel: Dinyés Dániel