A Dido és Aeneas után decemberben a Gianni Schicchit öltöztették modern köntösbe a fiatalok számára az Eiffel Műhelyházban: a mitológiai történet után egy fekete komédiával folytatódott az OperaKaland sorozat. A két történet nemcsak zenei stílusát, de témáját tekintve is távol van egymástól: míg Purcell darabja megrendítő példája az önmagát felemésztő szerelemnek, addig Puccinié morbid módon figurázza ki a kicsinyes emberi tulajdonságokat.
Toronykőy Attila színpadra állítása látványosan aknázza ki a szövegkönyvben rejlő fekete humort. Donati úr, a tehetős firenzei polgár ezúttal már a függöny felgördülése előtt megjelenik, rosszul lesz, összeesik, majd szemünk láttára vívja haláltusáját a földön fetrengve, miközben a körülötte állók – Rinuccio kivételével – nem segítenek rajta. Mindez szájbarágósan jellemzi a közönség számára az összegyűlt díszes kompániát, ugyanakkor kétségtelen, hogy egy tizenéveseknek készült előadás esetében célszerű egyértelmű rendezői megoldásokat alkalmazni. A díszlet sem a középkori Firenzét idézi meg, hanem egyfajta távoli jövőt, a háttérben a történelmi Firenze látképével. A történet mondanivalója szempontjából persze nem is igazán lényeges, hogy melyik évszázadban és városban zajlik a cselekmény. Ebben az értelmezésben a malom egy értékes festmény, az öszvér egy sokat érő automobil beceneve, Donati háza pedig berendezését tekintve leginkább egy tágas irodára emlékeztet. Ugyanakkor a díszlet keretét a reneszánsz építészet egyes elemeit megidéző díszletelemek alkotják, s Michelangelo Dávid-szobrának gipszmásolata is ott díszeleg a színpad bal sarkában egy katonai sisakkal ékesítve.
A stilizált jelmezek színes kavalkádja ellentétben áll a gyászoló családtagok helyzetével, s jól kiemeli komikus vonásaikat.
Az énekesek többsége hiteles színészi alakításokat nyújtott, és nagy élvezettel vetette bele magát a komédiázásba. Érthetően artikulálva énekeltek, aminek fontos szerepe volt, ugyanis ez alkalommal magyarul, Nádasdy Kálmán fordítását felhasználva keltették életre az operát. Nívós vokális produkciókat hallhattunk, bár a líraibb részeket kevésbé találtam kidolgozottnak. Elképzelhető, hogy ebben a rendezői koncepció is szerepet játszott (a szólisták elsősorban a szövegmondásra és a zenében rejlő humorra koncentráltak).
Szennai Kálmán vezetésével a zenekar hatásosan teremtette meg a komédia zenei hátterét, azonban a magával ragadó lendületesség az optimális zenekari hangzás, a finomabb dinamikai árnyalatok rovására ment. Olykor a tempók is gyorsabbnak voltak az ideálisnál, s hiányoltam az átgondoltabb zenedramaturgiai építkezést.
A címszerepet alakító Hábetler András szólama kivaló ismerőjének bizonyult, felszabadultan formálta meg a furfangos csaló alakját, de alakítása egyes megoldásai egyhangúan rutinosnak tűntek.
Laurettát Szemere Zita énekelte, technikailag kifogástalanul, ugyanakkor áriája előadása közben úgy éreztem, nem azonosult maradéktalanul a szerepével.
Jó választás volt Rinuccio szerepére Bartos Barna. Produkciója technikailag kifogástalan volt, a magasabb hangokat is szépen megfogva interpretálta a szerelmes ifjú figuráját. Dinamikailag viszont egysíkúan, végig forte hangadásban keltette életre a kottát.
Nagy erőket mozgatott meg Zitaként Meláth Andrea, aki remekül kamatoztatta a pályán szerzett sok évtizedes tapasztalatát ebben a kisebb szerepben is.
Figyelemre méltó volt Szerekován János Gherardo szerepében: mind vokálisan, mind pedig színészileg hozta a tőle megszokott színvonalas alakítást, s ezúttal is igen szórakoztató karakterrel örvendeztett meg bennünket.
Betto di Signa szerepében Kiss András magabiztos színpadi jelenléte lendületes vokális produkcióval társult, és színészileg is hatásos alakítást nyújtott.
Szvétek László számára testre szabott faladat volt Simone szólamának előadás. Keszei Bori Nella, Kőrösi András az Orvos, Fülöp Attila Marco szerepében nyújtott több, mint korrekt alakítást. Sahakyan Lusine figyelemre méltó énekesi adottságokról tett tanúbizonyságot La Ciesca kisebb szólamában. Bátki Fazekas Zoltánban sohasem kell csalódnunk: ezúttal is humorral, frissességgel varázsolta elénk a Jegyző alakját.
Az előadás legnagyobb érdeme, hogy modern környezetbe helyezve, egy mozgalmas produkció keretein belül a tizenévesek számára is átélhetővé és maivá tudta tenni Puccini egyfelvonásosát, s ezzel sikeresen megvalósította a sorozat legfontosabb célját. A zenei kidolgozottság tekintetében ugyanakkor az elkövetkező évadokban remélhetőleg finomodik majd még az előadás.
Péter Zoltán
fotó: Rákossy Péter
*
2022. december 10., Eiffel Műhelyház
Giacomo Puccini:
Schicchi 2.0
Opera egy felvonásban, magyar nyelven, magyar felirattal
Magyar szöveg: Giovacchino Forzano eredeti librettója nyomán Nádasdy Kálmán, Kenesey Judit
Díszlettervező: Fügedi Balázs
Jelmeztervező: Juhász Katalin
Világítástervező: Pillinger Tamás
Videografika: Czeglédi Zsombor
Zenei vezető: Szennai Kálmán
Karmester: Szennai Kálmán
Rendező: Toronykőy Attila
Szereplők:
Gianni Schicchi: Hábetler András
Lauretta: Szemere Zita
Zita: Meláth Andrea
Rinuccio: Bartos Barna
Gherardo: Szerekován János
Nella: Keszei Bori
Betto di Signa: Kiss András
Simone: Szvétek László
Marco: Fülep Máté
La Ciesca: Sahakyan Lusine
Maestro Spinelloccio, orvos: Kőrösi András
Amantio di Nicolao, jegyző: Bátki Fazekas Zoltán
Pinellino, cipőművész: Aron Ottó Jóhannsson e.h.
Guccio, divattervező: Halász Gergely e.h.
Gherardino: Tanka Dániel