ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

A hunok visszatértek

A hunok visszatértek

Verdi „Attila” című operája a Margitszigeti Szabadtéri Színházban. Kritika.

Giuseppe Verdi Attilája visszatérő darabja a Margitszigeti Szabadtéri Színháznak. Míg a Magyar Állami Operaház az Andrássy úton vagy az Erkel Színházban sohasem mutatta be a hun uralkodóról szóló dalművet, addig szabadtéren már harmadik bemutatójával találkozhatott a hazai közönség. 1972-ben ötelőadásos szériában hallgathatták az operakedvelők az Isten ostoráról szóló opust a Margit-sziget festői környezetében, majd ezt a produkciót egy év múlva felújították. Ezt követően a hunok hosszabb szünet után, a 21. század elején tértek vissza a fővárosba, amikor 2003-ban a Debreceni Csokonai Színház Alföldi Róbert rendezte előadását vitték színpadra szabadtéren, Verdi halálának 200. évfordulója alkalmából pedig kőszínházban is bemutatták az Attilát. A MÜPA-ban volt belőle egy félig szcenírozott előadás, idén nyáron pedig két előadás erejéig ismét a Margit-szigeten hallhattuk a darabot. Századunkban tehát ez már a harmadik Attila-bemutató Pesten, amivel – tekintetbe véve, hogy a művet külföldön is ritkábban játsszák – elégedettek lehetünk. Kevés Verdi-ritkaság van, aminek dallamai az elmúlt időszakban tízévente felcsendültek fővárosunkban.

Attila margitsziget 1

Jelenet

Az Attila még nem a kiforrott stílussal rendelkező, későbbi, nagyformátumú komponista alkotása, hanem az olasz operai tradíciókat alaposan ismerő, azokat ügyesen alkalmazó, saját hangját még kereső ígéretes tehetségé. Verdi a hagyományos operaformákat már-már szolgai módon alkalmazza a darabban: minden szereplő megkapja a maga nagy szólószámát – vagy szólószámait –, ami énekbeszéddel indul, majd lassú tempóban kibontakozó áriába torkollik, aminek a második fele mozgalmasabb, és egy gyors záró résszel, az ún. strettával fejeződik be. Az egyes zeneszámok felépítése ezért sablonosnak hat, ugyanakkor Verdi zenéje nem nélkülözi az alkotói fantáziát és az eredeti hangvételt sem. Az Attila nem éri el az életmű csúcsának tekintett darabok esztétikai színvonalát, de zenei anyaga ma is kedvező benyomást kelt, s az egyes áriák drámai sodrása igen hatásos. Az énekesek számára pedig egyértelműen hálás darabról van szó, hiszen a szólamok minden nagyobb szerepet éneklő művész számára lehetőséget biztosítanak tehetségük csillogtatására.

Attila margitsziget 2

Pataki Adorján (Foresto)

A mostani Attila-előadás a Magyar Állami Operaház és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad együttműködésével valósult meg. A főbb szerepeket egyetlen külföldi vendégénekes kivételével az Opera előadásairól is jól ismert művészek formálták meg.

A címszerepet az elmúlt hónapokban hazánkban is gyakrabban fellépő, a nemzetközi operaéletben elismert Bretz Gábor keltette életre. Az énekest színészi készségei és határozott színpadi jelenléte egyértelműen predesztinálták a szerepre, s artikulációja is kitűnő volt. Basszusa egyenletesen járta be a hun király szólamát, a mélyebben fekvő részeket is erőteljesen tolmácsolva, ily módon vokálisan is kellő súlyt adva a vezér alakjának.

Egyetlen szerep alapján nem feltétlenül lehet megítélni egy énekes kvalitásait, de a világ számos dalszínházában fellépő Maria Agrestónak ezúttal nem sikerült érzelmileg hitelesen azonosulnia Odabellával. Már a belépő áriát, a hatásos „Santo di patriát” sem tudta magával ragadóan, lendületesen interpretálni. Szólama ékítményeiből hiányzott a virtuóz könnyedség, a magasabb hangok tompán szóltak, bizonyos részeknél el is hagyta azokat. Az első felvonás lírai románca laposra sikeredett, s olykor kisebb pontatlanságok is előfordultak vokális produkciójában. Szerepformálása egysíkú volt, szopránjából hiányzott a drámai erő.

Attila margitsziget 3

Bretz Gábor (Attila) és Maria Agresta (Odabella) 

Eziót Haja Zsolt énekelte energikusan, lendületesen, ám világos színezetű baritonja inkább a líraibb, mint a hősibb szerepekre teszi alkalmassá. Szólamát az első hangtól az utolsóig megfelelő hangerővel, de nem minden esetben árnyaltan adta elő, szerepformálása vokálisan és színészileg is hiányérzetet hagyott bennem.

Pataki Adorján Forrestóként szép, hajlékony tenorhangon tolmácsolta Verdi dallamait, kulturált énektechnikával, magabiztosan uralva szólamát. Ezúttal a magasabb hangokat is sikerül erőteljesebb hangadással megfognia. Gábor Géza Leó pápaként, míg Somogyi Balázs Uldinóként örvendeztetett meg bennünket hatásos előadással.

Az Operaház Énekkara mintha kisebb létszámban működött volna közre az előadásban. A kórusrészletek ezért eleinte kicsit erőtlenül szóltak, a második felvonásban azonban így is sikerült az énekkari részek drámai atmoszféráját megteremteni.

A Magyar Állami Operaház Zenekarát Dénes István vezette, rutinosan és jó stílusismerettel, megteremtve az énekesek számára a feszült légkört vagy éppen az érzelmes líraiságot.

Attila margitsziget 4

Bretz Gábor (Attila)


Mivel az előadás mindössze két alkalommal volt látható, így a rendezés félig szcenírozott előadásban, vetített díszlettel illusztrálta a történéseket. Ez nem lett volna probléma, de Aczél András színpadra állítása a tömegjelenetek esetében sajnos megelégedett a statikus, állóképszerű beállításokkal, és más jelenetekben sem próbálta meg – lehetőségeihez képest sem – mélyebben értelmezni a szereplők egymás közötti viszonyrendszerét, feltárni cselekvésük motívumait. A színpadon mindenesetre rend uralkodott: mindenki tudta, hol menjen ki, jöjjön be, hová álljon, senki sem téblábolt tanácstalanul, Madarász János animációi pedig – bár olykor eléggé fantáziálatlanok voltak – elnyerték a közönség tetszését, és látványos előadást eredményeztek. A nézők zajos tetszésnyilvánítása egyértelműen jelezte, hogy Verdi Attilája ma is megállja a helyét, és érdemes előadni.   


Péter Zoltán

 

Fotó: Margitszigeti Színház – Gálos Mihály Samu

 

*

 

2022. augusztus 12., Margitszigeti Szabadtéri Színpad


Giuseppe Verdi:

Attila

Félszcenírozott operabemutató, olasz nyelven, angol és magyar felirattal

 

Szövegkönyv: Temistocle Solera, Zacharias Werner Attila, König der Hunnen című drámája alapján

Koreográfus: Feledi János

Jelmeztervező: Kentaur

Világítás- és látványtervező: Madarász János „Madár”

Kreatív tanácsadó: Dobó Kata

Producer, művészeti vezető: Bán Teodóra

Karigazgató: Csíki Gábor

Rendező: Aczél András

Karmester: Dénes István 

 

Szereplők:

Attila, a hunok királya: Bretz Gábor

Odabella, Aquileia urának leánya: Maria Agresta

Ezio, generális: Haja Zsolt

Foresto, aquileiai lovag: Pataki Adorján

I. Leó pápa: Gábor Géza

Uldino, Attila rabszolgája: Somogyi Balázs

Hunok; aquileiai lakosok; római katonák; római lakosság

Közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara és kórusa