ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Desdemona magányossága

Desdemona magányossága

Verdi „Otello” című operája a Brnói Janáček Színházban. Kritika.

Kidolgozott zenekari játék, ötletes rendezés, elbűvölő Desdemona, egy szereptévesztés a címszereplő esetében és rutinos, de enervált Jago jellemezte a brnói Janáček Színház Otello-premierjét.

Martin Glaser rendezésében a színpadkép bal oldalát betöltő, hatalmas, hosszan elnyúló szürke betontömb több funkciót is betölt. Jelképezheti a hajót, amelyen Otello dicsőségesen megérkezik, vagy a kikötő borongós ködben úszó mólóját, de a palota komor falát is. A színpad többi részét is szürkés kövek uralják, amelynek látványát egy-egy lépcső töri csak meg. Utóbbiak, túl azon, hogy a szereplők mozgását változatosabbá teszik, gyakran csak sejtetik, hogy ki honnan érkezik és hová tart; a lépcsők a „semmibe” vesznek. Az énekesek (ideértve a kórus tagjait is) gesztikulációja maníroktól mentes. Az eklektikus jelmezeket viselő karakterek többnyire mozgásban vannak, a díszleteket szinte teljes mértékben mellőző rendezés így nem válik statikussá. A szereplők viszonyrendszere jól kidolgozott, jellemük, motivációik világosak. Némi csalódással vettem azonban tudomásul, hogy a látvány minden felvonásban és valamennyi színváltást követően ugyanaz vagy legalábbis hasonló marad; a színpadképet végig meghatározó szürkeség így egy idő után egysíkúvá válik. Annál üdítőbb a színpad mélyéről az első és a negyedik felvonásban felemelkedő, vörös és arany színekben úszó kis „ékszerdoboz”, Otello és Desdemona hálószobájának látványa. Változatosabbá teszi a képet a fények játéka is: a szürke kövek olykor vöröses vagy kékes színű megvilágítást kapnak. Alaposan átgondolt a finálénak – a dramaturgia és a szereplők mozgatása szempontjából egyáltalán nem egyszerű – koreográfiája is.
A helyszínek és a történet vizuális szempontból sematikus ábrázolása persze csak akkor működik jól, ha a zenei megvalósítás, a vokális teljesítmény és a színészi játék a visszafogott látványvilág mellett is kellően magas színvonalon, árnyaltan és kifejezően tudja életre kelteni az egyik, ha nem a legjelentősebb olasz operaszerző időskori mesterművét. Ebből a szempontból ezen az estén egyenetlen színvonalú produkciót láttam, amelynek elsősorban a két férfi főszereplő – Jago és különösen Otello megformálója – jelentette a gyenge pontját.

 otello brno 1

Elöl: Dragutin Matić (Jago), Harold Meers (Otello), Jana Šrejma Kačírková (Desdemona)
és Václava Krejčí Housková (Emilia)


Otello figuráját Harold Meers amerikai tenorista énekelte. A szólam egyike a legnehezebb olasz drámai tenor szerepeknek. Súlyos, baritonális színezetű, hatalmas vivőerejű tenorhang kell hozzá, fényes magasságokkal. Otello minden olasz hőstenor szerepálma, a legnagyobb kihívás, amely a fentieken túl biztos stílusismeretet és nem utolsósorban érett színészi játékot kíván. Természetesen nem azt várom, hogy a színpadra lépő énekes olyan hangorkán birtokosa legyen, mint Mario Del Monaco, de az biztos, hogy a szólam eléneklésére lírai, sőt, spinto tenoroknak sem tanácsos vállalkozniuk. Tisztában vagyok vele, hogy minden kritériumnak megfelelő énekest találni rendkívül nehéz (manapság még nehezebb, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt volt), az azonban rejtély számomra, hogy Harold Meers miért gondolta, hogy alkalmas a szerepre. Hangfaja lírai, esetleg lirico-spinto tenor. Már a belépő „Esultate”-nál nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a műben hangja elvész a színházban, kis túlzással jelentéktelenné téve az olasz operairodalom emblematikus szereplőjét. (Ráadásul közepes méretű színházról van szó, és meggyőződésem, hogy a karmester is segítette őt, egyes pillanatokban visszafogva valamelyest a zenekari fortékat és fortissimókat). A lírai jelenetekben, például Otello és Desdemona első felvonásvégi romantikus kettősében meggyőzőbb volt, csakúgy, mint halálakor, az operát záró áriában. Nem állítom, hogy Meers ne értené a szerepet és hogy egyáltalán ne azonosult volna a karakterrel. A gond az, hogy szerepformálására – éppen azért, mert hangi hiányosságai miatt a karakter nem kapott kellő súlyt – kevésbé tudtam figyelni. Az azért egyértelmű volt, hogy Otellója nem a bestiális, agresszív hadvezér, sokkal inkább egy belül bizonytalan, könnyen befolyásolható, tragikus sorsú férfi. Meer tenorja egyébként kiegyenlített, a csúcshangok is biztosan szólnak, és akkor a magas, jóképű tenorista remek kiállásáról még nem is beszéltünk. Lírai tenorként jelentős sikereket érhet el, fölösleges a reputációját (és esetleg a hangját is) tönkretennie azzal, hogy nem neki való szerepekkel próbálkozik.

otello brno 2 
Színpadkép (megj.: a fotón Giorgi Mtchedlishvili, a második szereposztás Jagója látható)


Desdemona nem tartozik Verdi legkidolgozottabb nőalakjai közé, az őt megformáló énekesnő produkciója azonban nagyban hozzájárulhat az előadás kudarcához vagy sikeréhez. Otello hitvesét ezen az estén gyönyörűen formálta meg Jana Šrejma Kačírková. A cseh szoprán szép ívű legatói, fényesen csengő magasságai és éteri pianissimói kifinomult színészi játékkal párosultak. Desdemonája érzékeny és odaadó volt, naivitása, fájdalma, ijedtsége, csalódottsága és önfeláldozása őszinte. Világosabb színű, mégis érett, nőies hangszínével már az első felvonás végi duettben is nagyszerűen énekelt, és negyedik felvonásbeli áriája is kifogástalanul sikerült. Bevallom, ezt a jelenetet általában kicsit túl hosszúnak találom. (Tudom, ez szentségtörés, hiszen a híres „Fűzfadal”-ról és az „Ave Maria”-ról van szó.) A mostani produkcióban azonban árnyalt előadásmódjával és megnyerő színpadi jelenlétével az énekesnő végig le tudta kötni a közönség figyelmét.

 otello brno 3

Harold Meers (Otello) és Jana Šrejma Kačírková (Desdemona)


Kicsit értetlenül állok a Jagót megformáló szerb bariton, Dragutin Matić produkciója előtt. Az énekes rendelkezik azzal a hangi kvalitással, ami Jago szólamának tolmácsolására alkalmassá teheti. Pontosan, stílusosan énekel, hangja kellemes színezetű és minden regiszterben kiegyenlítetten szól. A hang volumenét tekintve itt is volt hiányérzetem, ugyanakkor akadtak kiemelkedő pillanatai is, mint például a második felvonásbeli „Credo” hosszan kitartott záróhangja. (Magabiztos magasságairól a felvonás végén is tanúbizonyságot tett, amikor az Otelló-Jago duett, a „Sì, pel ciel” végét a tenorral unisonóban, az egyvonalas „A” hangon fejezte be.) Jó színészi adottságai is vannak. Előadásából hiányzott azonban a lendület, és főleg a kellő odaadás. Enerváltan, rutinszerűen énekelte végig az estét, olyan érzést keltve a nézőben, mintha nem igazán akarna a produkció részese lenni. Pedig, bár hangilag Otello szólama jelenti a legnagyobb kihívást, Verdi művének központi alakja, a cselekmények mozgatója mégsem a mór kormányzó, hanem az intrikus, okos, aljas manipulátor, Jago. (A mű komponálása idején a szerzők – Verdi és szövegírója, Boito – egy ideig a Jago címet akarták adni a műnek, és nem csak azért, hogy operájukat megkülönböztessék Rossini Otellójától.) Kár mindezért, meggyőződésem, hogy Dragutin Matić többre lenne képes.

 otello brno 5

Színpadkép (megj.: a fotón Desdemona és Emilia szerepében Pavla Vykopalová
és Jana Hrochová látható a második szereposztásból)


A comprimario szerepek közül kiemelendő tiszta dikciójával a Cassiót alakító Aleš Briscein (aki egyébként többnyire jobban hallható volt, mint két főszereplő férfikollégája).

Jó képességű énekeseket és megfelelő színészeket kaptunk az Emiliát alakító Václava Krejčí Housková, a Rodrigót éneklő Petr Levíček és a Lodovicóként színpadra lépő Josef Škarka személyében is.

Érdekes, hogy a második felvonás kvartettjének („Dammi la dolce…”) Harold Meers haloványabb tenorja zeneileg kifejezetten jót tett. Gyakran előfordul, hogy a tenorista vagy a szoprán ebben a jelenetben túlságosan dominánssá válik, most azonban a négyes rendkívül kiegyenlítetten szólt. A szólamok szépen egymásba simultak, a kvartett minden értékét kidomborítva, és számomra az est egyik legfigyelemreméltóbb néhány percét szerezve (ami bizonyára köszönhető a karmester instrukcióinak is).

Robert Kružík dirigens kitűnően tartotta egyben a zenekart, amely – kisebb pontatlanságoktól eltekintve – színes, gazdag, expresszív hangzást produkált. A fergeteges viharzene („Una vela!...Esultate!”) fortissimói tekintélyes erővel szólaltak meg, a „Fuoco di gioia!” precíz pizzicatói érzékletesen jelenítették meg az örömmáglya tüzének pattogását, a „Già nella notte” vonósai pedig szelíden, meleg színekkel szemléltették Otello és Desdemona szerelmi duettjének hangulatát. A „Dove guardi…” kezdetű jelenetben a hangszerek lágyan hullámzottak együtt a kórus énekével. A „Dio ti giocondi” változatos, komplex zenekari anyagának előadása árnyalt és kifinomult volt. Kifejezően szólt a „Dio! mi potevi” fájdalmas hangvételű muzsikája is, míg a „Vieni; l'aula è deserta” játékos ritmikájú dallamainak előadásában ismét a pontosságot érdemes kiemelni. A velencei nagykövet érkezésekor feszes ritmikával harsantak fel a trombiták, amelyet a hatalmasra duzzadó együttes nagyívű dallamainak grandiózus, a karmester által pompásan összefogott előadása követett. A negyedik felvonás elején a fúvósok csöndes, szomorú, dallamos hangjait Otello belépésekor vészjósló muzsika váltotta – akkurátusan és energikusan játszó nagybőgősökkel –, a mór halálát („Niun mi tema”) pedig a zenekar komoran, méltóságteljesen áradó hangokkal festette meg. A zeneileg jól felépített előadást változatos dinamika és tempók jellemezték, bár hiányoltam olykor a még határozottabb kontrasztokat.  

otello brno 4 
Harold Meers (Otello) és Jana Šrejma Kačírková (Desdemona)


A kórus – többek között az egyes szólamok között jól kialakított belső arányoknak köszönhetően is –impozánsan szólt. A monumentális harmadik felvonásban a kar bezengte a nézőteret. Létszámuk azonban még így is kevés volt ahhoz, hogy az első felvonás is igazán átütő erővel szólaljon meg (érdemes lett volna itt a kórust további énekesekkel kiegészíteni). Dicséret illeti az ügyes, koncentráltan éneklő gyermekkart is.

Hiányosságai ellenére összességében nívós, élvezetes Otelló-előadás született, még ha a produkció nem is érte el az általam a közelmúltban Brnóban látott Görög passió (Martinů), és különösen A ravasz rókácska (Janáček) előadásának nagyon magas színvonalát.  


Csák Balázs
 

fotó: Patrik Borecký

otello brno 6 
 Václava Krejčí Housková (Emilia) és Jana Šrejma Kačírková (Desdemona)

 

*

 

2022. június 17., Brno, Janáček Színház


Giuseppe Verdi:

Otello

Opera négy felvonásban, cseh nyelven, angol és német felirattal


Librettó: Arrigo Boito

Díszlettervező: Pavel Borák

Jelmeztervező: Markéta Sládečková

Világítástervező: Martin Špetlík

Karigazgató: Pavel Koňárek

Dramaturg: Patricie Částková

Karmester: Robert Kružík

Rendező: Martin Glaser


Szereplők:

Otello – Harold Meers

Jago – Dragutin Matić

Desdemona – Jana Šrejma Kačírková

Cassio - Aleš Briscein

Rodrigo – Petr Levíček

Lodovico – Josef Škarka

Montano – David Nykl

Emilia - Václava Krejčí Housková

Araldo – Kornél Mikecz