ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

A grál a régi maradt

A grál a régi maradt

A „Parsifal” előadása a Magyar Állami Operaházban. Kritika.

A Parsifal nem tartozik a gazdagabb budapesti interpretációtörténettel rendelkező Wagner-operák közé: a darab előadástörténete a második világháborút követően közel negyven évre megszakadt, s csak 1983-ban került vissza az Operaház repertoárjába, hogy századunkban végleg a húsvéti ünnepkör alkalmi darabjává váljon. A művet korábban sem adták elő évi három-négy alkalomnál többször, a kétezres évek elején pedig szokássá vált, hogy előadásainak számát évadonként többnyire kettőre redukálták. Ennek fényében semmi meglepő nincs abban, hogy a dalszínház vezetősége közel negyven évig nem érezte szükségét a színpadra állítás megújításának. Annak ellenére sem, hogy Mikó András rendezése az évtizedek múlásával mindjobban elhasználódott, és az utóbbi években a történet elmesélésén kívül már több pluszt nem adhatott a közönségnek. Itt volt hát az ideje a Parsifal felújításának: másként, modernebb eszközökkel elmesélni a megváltó együgyűség húsvéti történetét.  

Almási-Tóth András rendezői koncepciója szerint a szereplők szenvedéseit, a grál lovagok kudarcát múltbeli hibás döntéseik okozzák. Parsifal is hoz egy rossz döntést, majd visszatér a múltba és korrigálja azt, ezzel mentve meg a szent grál őrzőit, és váltva meg szenvedésüket. A rendező nyilatkozataiban kifejtette, hogy számára a darab időkezelése nem lineáris. Meglátása szerint a partitúra vezérmotívum-rendszere is ezt támasztja alá, mert ennek alkalmazásával Wagner „az időben való oda-vissza utazást, a tér-idő dimenziót valósítja meg”. A szövegkönyvben erre utal, amikor Gurnemanz azt mondja a címszereplőnek: „Ez itt a térré vált idő!”.

A rendező darabról alkotott elképzelései vitathatóak, rendezése nagyrészt a szöveg ellen dolgozik, s az előadás során nem egyszer más történik a színpadon, mint amiről énekelnek. A produkciót a díszletek is elidegenítik a szövegkönyvtől: Sebastian Hannak, szembemenve az eredeti rendezői utasításokkal, futurisztikus-utópisztikus környezetbe helyezi a középkori történetet. Elismerésre méltó viszont a koherens és következetes logikai ív, amit a színpadra állítás szépen végigvisz az előadáson, s pozitívum az is, hogy a produkciót nem zsúfolják tele szimbólumokkal, megkönnyítve ezzel a látottak befogadását.

parsifal oh 2022 1

Jelenet

 parsifal oh 2022 2

Jelenet


Az első felvonásban olyan érzésünk van, mintha egy félig kész épület belsejében lennénk: itt húzzák meg magukat a grál lovagok, akik úgy néznek ki, mintha hajléktalanok lennének: a lovagrend tönkrement, az őrzők elbuktak. Klingsor varázskertje Almási-Tóth víziójában egy elhagyatott város tere buja, zöldellő fákkal, ami szürreális atmoszférát teremt. A harmadik felvonás díszlete egészen puritán, csupasz, fehér falakkal, s a végére teljesen kiürülő színpaddal. A nagyobb szólószerepeket éneklők jelmezeinek uralkodó színe a fehér – kivételt csak Klingsor képez. A fehér a tisztaság, a szeplőtlenség színe, a fény és a transzcendencia megtestesítője, a keresztény szimbolikában a feltámadás jelképe. A feltámadás azonban nem mindenkinek adatik meg: csak annak, aki képes felülemelkedni hibáin és kijavítani a múltban hozott döntéseket. Parsifal ezt megteszi, s a lándzsa és a kehely újbóli egyesítésével reményt ad a grál lovagoknak, megvalósítja megváltásukat. A zenekar magasztos dallamaitól kísérve felemelő az előadás záró képe, ahogy Parsifal belép az alagút fényes nyílásába, majd a nézőtér kivilágosodik.

Modern látványvilága ellenére azonban rendezés több vonatkozásában is konvencionális: a szent kehely nem lényegül át valami mássá, hanem Jézus vérét felfogó, egyszerű edény marad; a szent lándzsa is lándzsa, és nem kap más funkciót, mint amit az eredeti história alapján már ismerünk. A történet gyökeres átértelmezésére tehát Almási-Tóth, aki több jelenetnél alkalmazta az ún. hagyományos operarendezéseket meghatározó tablószerű beállításokat is, nem tesz kísérletet.

A rendezői megoldások egy része az elmúlt húsz premierjeinek fényében meglehetősen közhelyes hatást kelt: a tolószék az első felvonásban – ezt láthattuk külföldi Parsifal-rendezésekben is, vagy ide haza a Faustban. A lőfegyver a másodikban – ez Kovalik Balázs rendezéseit juttatta eszembe, de a Hunyadiban is előkerült. Valamint Parsifal alakja, aki megkettőződve lép elénk: Kovácsházi István énekli a szólamot, miközben más személyesíti meg a címszereplőt – ezt is Kovalik alkalmazta először a Fidelióban (igaz, ő teljesen más megfontolásból). De a harmadik felvonás zárójelenetében a nézőtér megvilágítása se hat újszerűen – ez elsősorban a Bartók-opera rendezéseiből ismert (az ötödik ajtó feltárulásánál, mikor a Herceg azt énekli: „Lásd, ez az én birodalmam”). A közhelyek halmozása azonban nem feltétlenül eredményez rossz előadást, ha azok nem erőltetettek és elnyerik értelmüket a rendezői koncepcióban. A tolószék Amfortas életét megnyomorító testi szenvedéseire irányítja a figyelmet, a nézőtér megvilágítása a zárójelenetben a nézőket is a grál misztériumának részesévé avatja, a címszereplő megkettőzése pedig igyekszik újfajta megvilágításba helyezni a történetet, ami azonban – a fentebb már említett okoknál fogva – csak többé-kevésbé sikerül.

 parsifal oh 2022 3

Szántó Andrea és Kovácsházi István

parsifal oh 2022 4

Szántó Andrea, Kovácsházi István és Palerdi András


A színpadra állítás nagy hangsúlyt fektet az erotikára és az érzéki csábításra, amit a rendezés fedetlen keblű női statisztákkal igyekszik kidomborítani, valamint a Parsifal fiatalabb énjét játszó statiszta félmeztelenre vetkőztetésével és Kundryra történő rámászásával. Az erotika az eredeti szerzői szándékoknak megfelelően is megjelenik a darabban: a második felvonás varázs- vagy viráglányai csábító, könnyövérű nők. A mostani megoldás ugyanakkor véleményem szerint közönséges és szájbarágós.

Az Operaház ünnepi, nagypénteki premierje alkalmából igyekezett a legjobb erőit mozgósítani, s a darab szerepeit hosszú évek óta alakító vagy a Ház előadásain más darabokban már bizonyító énekesekre bízni.

Kovácsházi István tíz éve játssza Parsifalt; kulturált énektechnikával, egyenletes vokális teljesítményt nyújtva szólaltatta meg a szólam minden egyes hangját. Alakításán meglátszott a rutin, a hosszú évek tapasztalatai következtében határozott elképzelése van a szerepéről: képes volt vokálisan is árnyaltan ábrázolni a jellemfejlődést, amin figurája átesik a történet végére. Világosabb hangszínű, lírai színezetű tenorja különösen szépen szólt a patetikusabb részekben, viszont a hősibb, erőteljesebb hangadást megkövetelő drámaibb részletekben nem volt mindig meggyőző.

Remek formában lépett színpadra Amfortasként Kálmándy Mihály. Baritonja veszített régi fényéből, de most is erőteljes határozottsággal szólt, s mindez rutinos színészi játékkal párosult. Átszellemülten és méltóságteljesen formálta meg a testi szenvedésektől elgyötört lovag alakját. A harmadik felvonásban, Amfortas megpróbáltatásainak csúcsán már-már minden hiányérzet nélkül felemelkedett a nagy erejű, tragikus szenvedések magaslatára. 

Hasonlóan színvonalas alakítást láthattunk-hallhatunk Szemerédy Károlytól, aki kellőképpen ellenszenvesen ábrázolta Klingsort. A baritonista szemmel láthatólag magáénak érzi szerepét, amit természetes könnyedséggel formált meg mind éneklését, mind pedig színészi játékát tekintve.

Palerdi András is otthonosan mozgott Gurnemanz szerepében: basszusa egyenletesen járta be szólamát, hangereje a mélyebb részekben sem gyengült. Szép dallamíveket énekelt, s bár hangadását olykor kissé nyersnek éreztem, az ünnepélyesebb részletekben – például a nagypénteki varázsban – megkapó líraisággal énekelt. A hajléktalanná avanzsált lovag figuráját kevésbé elaggott és megtört, minvégig erőteljes idős embernek mutatta.

Rácz István Titurel kisebb szerepében is figyelemreméltó alakításra volt képes: az énekes nem csak jelentős basszus hang birtokosa, de képes bánni is hangjával: dinamikailag szépen árnyalt éneklése méltóságot és ünnepélyességet sugárzott.

Szántó Andrea énektechnikailag szépen megbirkózott Kundry szólamával, alakítása színészileg is hiteles volt: hisztérikus kitörései éppúgy meggyőzőek voltak, mint erotikus csábítása. Szerepformálása életszerűen jelenítette meg a gyötrődő, szenvedő és a bűnöktől megtisztuló, alázatos nőt is. Mezzoszopránja azonban nem rendelkezik olyan drámai volumennel, ami őt erre a szerepre predesztinálná. Alakításának érdemei vitathatatlanok, de a fentiek miatt számomra nem ideális Kundry.

 parsifal oh 2022 5

 Kálmándy Mihály

parsifal oh 2022 6

Kovácsházi István és Kálmándy Mihály


Az Operaház énekkara az első felvonásban felemelő pillanatokat szerzett a közönségnek, s ugyanez a nemes átszellemültség tért vissza a harmadik felvonásban is. Az énekkari művészek fegyelmezetten, precízen és nagyszerű összhangban keltették életre a kottát, s a gyermekkar teljesítmény is elismerésre méltó volt.

A kisebb szerepeket megformáló énekesek (grál lovagok, viráglányok, apródok) az előadás során egytől-egyig nagyszerűen helytálltak, s biztos pontjai voltak a produkciónak.

Kocsár Balázs irányításával a zenekari kíséret szépen kiemelte a zenei szövet ünnepélyességét, drámai csúcspontjait, jól felépítve, fokozatosan bontva ki az egyes zenei motívumokat. A zenészek képesek voltak éreztetni a zenei szövet bonyolult összetettségét, azt, hogy milyen kifinomult zenedramaturgiai összefüggések bújnak meg a partitúrában.

Az Operaház új Parsifaljának vannak vitatható megoldásai. Modern látványvilága minden bizonnyal megosztja majd a közönséget, még akkor is, ha a történet gyökeres átértelmezése elmaradt, a zenei megvalósítás pedig nívósra sikerült.


Péter Zoltán


fotó: Berecz Valter


*

2022. április 15., Magyar Állami Operaház


Richard Wagner:

Parsifal

Színpadszentelő ünnepi játék három felvonásban, német nyelven, magyar és angol felirattal


Librettó: Richard Wagner

Díszlettervező: Sebastian Hannak

Jelmeztervező: Izsák Lili

Koreográfus: Barta Dóra

Videótervező: Juhász András

Világítástervező: Pillinger Tamás

Dramaturg, magyar nyelvű feliratok: Perczel Enikő

Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane

Karigazgató: Csiki Gábor

A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett

Karmester: Kocsár Balázs

Rendező: Almási-Tóth András


Szereplők:

Amfortas - Kálmándy Mihály

Titurel - Rácz István

Gurnemanz - Palerdi András

Parsifal - Kovácsházi István

Klingsor - Szemerédy Károly

Kundry - Szántó Andrea

1. apród - Zavaros Eszter

2. apród - Fürjes Anna Csenge

3. apród - Kiss Tivadar

4. apród - Bartos Barna

I./1. viráglány - Horti Lilla

I./2. viráglány - Megyimórecz Ildikó

I./3. viráglány - Sahakyan Lusine

II./1. viráglány - Fodor Beatrix

II./2. viráglány - Brindás Boglárka e.h.

II./3. viráglány - Heiter Melinda

Parsifal anyja / Egy hang - Németh Judit

1. grál-lovag - Mukk József

2. grál-lovag - Káldi Kiss András

A fiatal Parsifal - Taba Benjámin

A gyermek Parsifal - Baranyai AporEmri Bernát Jonatán

Viráglányok: Barabás Anita, Egyed Bea, Fehér Laura, Rovó Virág, Temesvári Zsófia