ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Párhuzamok

Párhuzamok

Bohuslav Martinů „Görög passió” című operája a brnói Janáček Színházban. Kritika.

Elsőrangú szereplőgárda és átgondolt rendezői koncepció jellemzi Martinů Görög passiójának előadását a brnói Janáček Színházban. A cseh zeneszerző tragikus operája magával ragadó mű: szenvedélyes, emelkedett, nagy hatású és elgondolkodtató darab, valamivel több mint kétórányi zenében.

*

Bohuslav Martinů (1890-1959) élete utolsó éveiben, angol nyelven írta meg a Görög passiót Nikosz Kazantzakisz (1883-1957) görög költő, regény- és drámaíró regénye alapján. Az opera két változatban létezik. Az elsőt a zeneszerző a Covent Gardennek ajánlotta fel 1957-ben. A bemutató azonban nem jött létre, mert bár az akkori zeneigazgató, Rafael Kubelik támogatta azt, a Covent Garden igazgatótanácsa elutasította. A csalódott komponista ezt követően teljesen átdolgozta a művet, többek között lerövidítette a prózában előadott dialógusokat és gazdagabbá tette a hangszerelést. Ennek a változatnak a premierje 1961-ben, a zeneszerző halála után két évvel zajlott le Zürichben. (Ha ezt tudta volna a szerző, angol helyett vajon német nyelvű lett volna a librettó?) A rekonstruált első változatot csak 1999-ben mutatták be a Bregenzi Fesztiválon.

A most látott előadásra a Brnói Nemzeti Színház modern épületének 1053 férőhelyes Janáček Színházában került sor. Az előadás előtt a háború áldozataira emlékezve valamennyi néző felállva hallgatta meg a zenekar által eljátszott ukrán himnuszt.

A brnói társulat a zürichi verziót játssza.

Martinů operáit Csehországon kívül ritkán adják elő. Magyarországon 2009-ben az Armel Operafesztivál (akkori nevén Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval) keretében Szegeden láthattuk a szerző Alexandre bis (Alexandre kétszer) című operáját.

*

greek passion 11

 Jan Šťáva (Grigoris)

greek passion 12

Peter Berger (Manolios) és Andrea Široká (Lenio)

A Görög passió cselekménye az I. világháború után, a részben török megszállás alá került Görögország egy távoli kis falujában, Lycovrissiben játszódik. A helyiek húsvéti passiójátékukat készítik elő, amelynek szereplői – egyszerű falusiak – az események előrehaladtával egyre jobban azonosulni kezdenek szerepeikkel.  Egy törökök elől menekülő görög embercsoport érkezik, amely a faluban keresne menedéket, azonban a helyi pap, Grigoris és a falubeliek többsége részéről ellenséges fogadtatásban részesül. A menekültek a közeli, kopár Sarakina-hegyen telepednek le. Manolios pásztor – akit a passiójátékban Krisztus ábrázolására választottak ki – melléjük áll, de a falubeliek ellene és „tanítványai” ellen fordulnak. Mindez végzetesnek bizonyul, áruláshoz és gyilkossághoz vezet: Manoliost kiközösítik és megölik.

A misztériumból tehát hétköznapi valóság lesz, a szerepjátékból valós élet-halál harc; az események a bibliai alakok erkölcsi próbatételeihez kísértetiesen hasonló kihívások és megpróbáltatások elé állítják az opera szereplőit.  

A mai hallgatóság számára persze adódik az aktuálpolitikai párhuzam is, de a történet a menekültek sorsán túlmutatóan általánosabb mondanivalóval bír. Martinů szavaival: a Görög passió „az ember keresztény erényeinek örökségéről és az emberiséggel szembeni kötelezettségeiről” szól.

*

greek passion 13

 Petr Levíček (Panait)


greek passion 14

Pavla Vykopalová (Katerina), Jan Šťáva (Grigoris), David Szendiuch (Fotis)

és Peter Berger (Manolios)

Jiří Heřman (a Brnói Nemzeti Színház opera tagozatának művészeti igazgatója) rendezését realisztikus színpadkép jellemzi, szimbolikus és szakrális elemekkel teletűzdelve. A színpad hátsó részében elhelyezett pár centi mély medence például lehetőséget biztos arra, hogy Manolios a “vízen járjon”, de a történet elején még vörös ruhában színpadra lépő Katarina is a vízben járkálva “tisztul meg”, immár Mária Magdolnaként. A záró jelenetben látható hosszú asztal az utolsó vacsorát szimbolizálja.

Fontos megjegyezni, hogy maga a mű is stilizált: sokkal inkább az eszmék megjelenítésére helyezi a hangsúlyt, semmint a konkrét cselekményre és az egyes szereplők sorsának, motivációinak, pszichéjének feltárására és bemutatására. Teszi mindezt rendkívül hatásosan, bár mindennek következményeként az elnagyolt karakterábrázolások azért hagynak némi hiányt az emberben. Inkább egymást követő jelenetek sorát látjuk, és nem egy dramaturgiailag igazán jól felépített történetet. Heřman rendezése ugyanakkor a jól megtervezett színpadkép, az egyértelmű szimbólumok és a kidolgozott színészvezetés révén világosan jeleníti meg az egyes embercsoportok eltérő nézőpontjait, konfliktusait, és közvetíti felénk a mű humanisztikus üzenetét.

A színpadot hatalmas, 10-12 méter magas kőfal veszi körül. Ez leginkább akkor nyer értelmet, amikor a fal a hegyre elvonuló menekülteket zárja el jelképesen a falutól. A falon középen jókora hasadék látható, amelyet hátulról több ízben fény áraszt el. Ennek értelmezésével adós maradok – talán a remény vékony mezsgyéjét szimbolizálja. A monumentális fal a négy felvonásban végig dominálja a színpadképet, ami kissé egysíkúvá teszi a látványt, jóllehet, mindezt színesítik a mennyezetről több ízben leeresztett olajágak és kerítések vagy a már említett medence. Ötletesek a falut jelképező kis makettházak is (amelyek egyébként Kovalik Balázs budapesti Mefistofele-rendezését juttatták eszembe).

greek passion 15

 Peter Berger (Manolios)


greek passion 16

Robert Musialek (Ladas) és Ondřej Koplík (Jannakos)

A jelmezek többsége kortalan, a papok viszont tradicionális egyházi öltözetben lépnek színpadra. A színes, elegáns viseletben, ünnepi hangulatban megjelenő falusiakkal nem csak a menekülők sötétszürke ruhás tömege alkot éles kontrasztot, de a fekete bőrdzsekis Panait (Júdás) is.  

A színpad kevéssé jól van megvilágítva; a jelenetek többségében uralkodó félhomály – amely olykor indokolt, máskor azonban nem – fárasztja a szemet, és megnehezíti a szereplők mimikájának megfigyelését.

Érdekes a negyedik felvonásban Manolios halálának ábrázolása. A gyilkosságot a rendezés szemérmesen eltakarja a nézők elől, így nem látható, hogy Manoliost Panait, azaz Júdás öli-e meg vagy az előttünk kavargó embertömeg, amely utána Júdást vádolja a gyilkossággal.

A mű elején ünnepélyesen megkonduló, a színpad hátsó részén elhelyezett hatalmas harangot a darab végén Katarina ismét meglöki, ám a harang ekkor már néma marad. Erős kép az előadás zárásaként.

*

Az opera zenei nyelvezete közönségbarát, közérthető; többnyire ünnepélyes, meleg, lírai hangzásvilág jellemzi. A nyitány méltóságteljes, harangzúgással és a későbbiekben is meghatározó szerepet kapó monumentális kórussal. Hasonlóképpen grandiózus és impozáns a menekültek kórusa („Kyrie eleison”) az első felvonást lezáró éteri fináléval, csakúgy, mint az utolsó felvonás patetikus, szívbemarkoló befejezése. A nagyzenekari hangzás egyaránt lenyűgöző az ütősök és a rézfúvósok által dominált drámai, olykor egyenesen bombasztikus részeknél (például a negyedik felvonásban, amikor Grigoris kiközösíti Manoliost), illetve a romantikus, dallamos, nagyívű, elsősorban a vonósok játéka által uralt lírai jelenetekben; de helyt kap a műben a bensőséges kamarazene is. Impresszionista hatás figyelhető meg a harmadik felvonás hajnali “álomjelenetének” hangulatfestő, misztikus zenéjében, és felbukkannak görög és cseh népzenei elemek is (például a harmonikás szólójában, illetve Nikolios sípjátékában a harmadik felvonásban).

Zárt áriák nincsenek, a szereplők áriái, ariosói, duettjei, együttesei egymásba olvadnak. Gyakoriak a recitativók és parlandók, melyekhez változatos zenekari kíséret társul.

*

greek passion 17

 Pavla Vykopalová (Katerina) és Peter Berger (Manolios)

greek passion 18

Andrea Široká (Lenio)

A mű színpadra állítása nem egyszerű feladat: a számos énekes szólista mellett egy nagy létszámú, legalább százfős kórust is mozgatni kell.

Egy szerep kiemelkedik a többi közül: Manoliosé. A pásztort, akit a passiójátékban Krisztus szerepére választanak, ezen az estén Peter Berger tenorista alakította. Nehéz szólam, amely a lírai hangvételű jelenetek hiteles megszólaltatása mellett a szinte extatikus állapotba kerülő pásztor megszemélyesítője részéről olykor wagneri méretű hangvolument igényel (mindenekelőtt a negyedik felvonásban, Manolios embert próbáló, utolsó nagy monológjában). A szlovák énekestől magabiztos, lendületes produkciót láthattunk. Erős spinto tenorja fényesen szólt, de a lírai jelenetekben képes volt azt meg is fékezni. Érzékenyen tolmácsolta a vallási vezető és a mögötte lévő ember vívódását, lelkiismereti konfliktusait, küzdelmét a tekintélyelvű egyházi és a világi előítéletek ellen. Pusztán megjelenését tekintve Berger nem feltűnő jelenség, de mélyen átélt, őszinte produkciójával és vokális teljesítményével magára tudta vonni a néző figyelmét.

Kitűnő párosítás volt az egymással szemben álló két pap szerepét éneklő Jan Šťáva és David Szendiuch. Előbbi a képmutató Grigorist, a falusiak vallási vezetőjét személyesítette meg, utóbbi Fotist, a menekültek buzgó, szenvedélyes papját. Mindkét esetben basszus szólamról lévén szó, fontos, hogy a karakterek különbözősége hangi szempontból is tetten érhető legyen. Ebben a tekintetben sem lehetett panaszunk: a zord, könyörtelen Grigoris szólamát éneklő Jan Šťáva zengő mélybasszusát remekül ellenpontozta a békésebb természetű Fotist interpretáló David Szendiuch világosabb tónusú, lágyabb basszbaritonja.

Meggyőző volt Katerina szerepében a gyönyörű hangú Pavla Vykopalová szoprán alakítása is. Érzékletesen mutatta be a Mária Magdolna szerepére kiválasztott, a férfiak által könnyen megkapható özvegy személyiségének átalakulását: a testiséget elutasító Manoliostól a férfit immár megszállottan imádó Katarina végül alázattal fogadja el a lelki szerelmet. Különösen emlékezetes volt a harmadik felvonás szerelmi duettjében Manoliosszal és kettősében Jannakosszal.

Kellemes színezetű lírai tenorján Ondřej Koplík tenor ügyesen jelenítette meg a passiójátékban Péter szerepére kiszemelt naiv, esendő kufár, Jannakos figuráját, aki a döntő pillanatban őszintén bánja meg, hogy a menekülteken nyerészkedni próbált.

greek passion 19

 Jelenet


greek passion 20

Jelenet

Izgalmas színfolt volt a Petr Levíček tenorista által megformált őrjöngő, féltékeny Panait, a passiójáték Júdása. Illetve, inkább csak lett volna, mert ennél a karakternél éreztem leginkább annak hiányát, hogy a zeneszerző nem bontotta ki behatóan a figura motivációit, inkább csak felvillantva egy-egy rövidebb jelenet erejéig Panait-Júdás – a rendezésben rendkívül agresszív, sőt, brutális – alakját.

Andrea Široká játszotta Leniót, akinek vőlegényével, az elmélyült, töprengő Manoliosszal ellentétben csak a házasság jár a fejében. Az énekesnő tisztán csengő szopránhang birtokosa, aki magával ragadó színpadi jelenlétét tekintve is jó választás volt a könnyed, egyszerű lány szerepre.

Az énekkar ilyen mértékű és típusú szerepeltetése oratorikus jelleget kölcsönöz a műnek, de a Görög passiót nevezhetjük „kórusoperának” is. A falubeliek és a menekültek kara egyaránt főszerepet játszik, különösen az első és a negyedik felvonásban; a két csoport interakciója a kiváltója a történet alapkonfliktusának. (Egyébként figyelemreméltó a tény, hogy a menekültek nem idegenek, hanem szintén görögök. Vélt vagy valós érdekellentéteik teszik a két közösséget ellenségekké.) A Janáček Színház Kórusa – kiegészülve a Cseh Akadémiai Kórussal és a Brnói Gyermekkórussal – egységes hangzással, fegyelmezetten, a feladat nagyságához méltó minőségben teljesítette feladatát.

Robert Kružík karmester precízen, ugyanakkor szenvedéllyel vezényelte a Janáček Színház Zenekarát, amely autentikusan, odaadással, kifinomult, olykor elragadóan szép hangzással interpretálta Martinů utolsó operájának izgalmas, színes partitúráját.

*

Az előadás vasárnap délután 5 órakor kezdődött, a Janáček Színház ráadásul hosszú évek óta játssza a darabot. Nem is volt teltház, akik azonban ott voltak, állva tapsolták meg az produkció résztvevőit.


Csák Balázs

 

fotó: Marek Olbrzymek

 

*

 

2022. március 27., Brnói Nemzeti Színház, Janáček Színház

Bohuslav Martinů:

Görög passió

Opera négy felvonásban, két részben, angol és cseh felirattal


Librettó: Bohuslav Martinů

Karmester: Robert Kružík

Rendező: Jiří Heřman

Díszlettervező: Dragan Stojčevski

Jelmeztervező: Alexandra Grusková

Dramaturg: Patricie Částková

Karigazgató: Pavel Koňárek

Karigazgató (Cseh Akadémiai Kórus): Michal Vajda

Karigazgató (Gyermekkar): Valeria Maťašová

Mozgástervező: Kateřina Nováčková


Szereplők:

Manolios: Peter Berger

Kateřina: Pavla Vykopalová

Grigoris atya: Jan Šťáva

Fotis atya: David Szendiuch

Jannakos: Ondřej Koplík

Kostandis: Jiří Miroslav Procházka

Lenio: Andrea Široká

Panait: Petr Levíček

Ladas: Robert Musialek

Öreg ember: Josef Škarka

Patriarcha: Petr Karas

Michelis: Dušan Růžička

Andonis: Vít Nosek

Öreg asszony: Jitka Zerhauová

Nikolios: Tadeáš Hoza

Despinio: Tereza Kyzlinková

a kis Manolios: Boris Trhlík