Hubay Jenő Cremonai hegedűse után a magyar operairodalom egy másik sikerdarabját is felújították februárban az Eiffel Műhelyházban: Poldini Ede Farsangi lakodalom című vígoperáját. A két darabot összeköti, hogy Poldini Kálmán diák belépőjének hegedűszólójában A cremonai hegedűs magyar szólóját imitálta, arra játszott rá, s az ősbemutatón a hegedűszólót maga Hubay szólaltatta meg. A két művet továbbá az is összeköti, hogy sikertörténetük a második világháborúval ért véget: a Farsangi lakodalmat ugyan az 1950-es években még felújították, de már nem tudott hosszabb időre meggyökeresedni a repertoárban. A darab a régi nemesi világnak, életmódnak állít emléket, a századforduló biedermeier verbunkos hangján szól, s ez valószínűleg idegenül hatott a Rákosi-korszak végén, nem úgy, mint az 1920-as években, az ősbemutató idején.

Szegedi Csaba, Miksch Adrienn, Létay Kiss Gabriella és Endrész Ferenc

A Farsangi lakodalom híján van a mélyebb mondanivalónak, de ez még nem zárja ki, hogy egy mű zeneileg értékes és előadásra érdemes legyen. Tény, hogy Poldininak és librettistájának, Vajda Ernőnek nem voltak nagyobb ambíciói a puszta szórakoztatásnál, de mind a szövegkönyvet, mind a hozzátartozó zenét nagy mesterségbeli tudással, jó színházi érzékkel alkották meg. A Farsangi lakodalom kiválóan megragadja a korhangulatot, emléket állít egy eltűnőfélben lévő világnak. Teszi mindezt remek atmoszférateremtő erővel, színes hangszereléssel, nagy dallaminvencióval, édes-bús líraisággal. Ennél több nem feltétlenül kell egy jó vígoperához, de a puszta mesterségbeli tudásnál több kell ahhoz, hogy mindez hatásos egésszé álljon össze. Poldinitől nem lehet elvitatni a tehetséget, még ha nem is sorolhatjuk őt az operairodalom legnagyobbjai közé; magyar viszonylatban is akadnak nála magvasabb műveket papírra vető komponisták. Tény azonban, hogy Poldini így is a legsikeresebb magyar operaszerzők között van, hiszen a Farsangi lakodalmat 1924-1945 között majdnem százötvenszer adták, és egyes részletei a Horthy-korszakban közismert slágerekké is váltak. Arra a kérdésre tehát, hogy érdemes volt-e elővenni az Operának a darabot, a válasz határozottan igen. Az operairodalom nem kifogástalan remekművekből áll, és egy jól sikerült vígopera is számot tarthat érdeklődésünkre; felújításra alkalmas lehet akkor is, ha az nélkülözi a mélyebb mondanivalót.

Jelenet (középen Rácz Rita)

Almási-Tóth András igyekezett a mai kor embere számára fogyaszthatóvá tenni a darabot, s rendezőként nem bízta a véletlenre a sikert. Egyrészt korunk színházi gyakorlatának megfelelően modern környezetbe helyezte a történetet – ami a szövegkönyv szolid átdolgozásával is járt – másrészt, bár nem jelentősen, de rövidített a zenei anyagon, harmadrészt újrahangszereltette azt. Az Eiffel Műhelyházban nemrég bemutatott egyfelvonásosokat (Hubay Jenő: A cremonai hegedűs és Dohnányi Ernő: Simona néni) is áthangszerelték, de – ismerve a Simona néni CD-felvételét az eredeti hangszereléssel – nem éreztem úgy, hogy ez zavaróan elvett volna azok esztétikai értékéből. Viszont Poldini vígoperája, a Farsangi lakodalom 1980-as évek közepén készült és CD-n is kiadott rádiófelvételének ismeretében arra a megállapításra kellett jutnom, hogy az új hangszerelés sajnos kevésbé színes és olykor nem is olyan hatásos, mint az eredeti. Ugyanakkor az előadóművészek igyekezetének, valamint a jól sikerült rendezői instrukcióknak hála, ha kisebb szépséghibákkal is, de színvonalas színházi produkció jött létre.

Jelenet

A rendezés a történet lényegén nem sokat változatott, hiszen ugyanúgy Zsuzsika kézfogója körül forognak az események és az alaptörténet is ugyanaz maradt: a nagy havazás miatt a vendégek és maga a vőlegényjelölt sem jut el a fogadásra, egymás után megérkeznek viszont a zord időjárás elől menekülők, akik a nemzetes úr portáján lelnek menedéket. Ez esetben azonban nyoma sincs nemesi, vidéki kúria kellékeinek a színpadon, sokkal inkább egy szálloda étkezője az események színhelye: itt rendeznék meg Zsuzsika eljegyzésének megünneplését. A kisasszony azonban nem a kiszemelt férjjelölt, hanem egy szegény diák iránt táplál gyengéd érzelmeket. Édesanyjának ez persze nem tetszik, ezért megpróbál akadályokat görgetni a szerelmesek boldogságának útjába. A történések előrehaladását időnként a hóhelyzetről érkező jelentések szakítják meg: Gál Kristóf rendőrségi szóvivő videóösszeállításokban ad hírt a rendkívüli időjárási viszonyokról. A rendezés ezzel a megoldással kívánta megidézni a közelmúlt pandémia miatt kialakult bezártság érzését: a nagy mennyiségű, szakadatlanul folytatódó havazás karanténszerűen elzárta a kisebb településeket a külvilágtól. Ahogy haladunk előre a történetben, a szereplők levetkőzik gátlásaikat, s a hó fogságában töltött utolsó este féktelen mulatozássá alakul át. Ennek megjelenítése nem mellőzi a vulgáris rendezői megoldásokat, ugyanakkor ez nem idegen a megjelenített környezettől és modern korunktól sem.

Jelenet

A rendezés nagy erénye, hogy minimális változtatásokkal képes kortárs környezetbe varázsolni az eredetileg valamikor a 19. században játszódó történetet, s még olyanokra is van jó ötlete, hogy az „asztalizene” hogy szólaljon meg hitelesen – cigányzenészek játsszák azt a tévében. Almási-Tóth nagy gondot fordított az énekesek színészi alakítására, realisztikus díszletek között játszódó életszerű jelenteket tárt elénk, a forgószínpad alkalmazásával gördülékenyen oldva meg a színváltásokat. Bár a mostani színpadkép erőteljesen eltér a régi előadások látványvilágától, s a darab ebben a felfogásban nem a nemesi életformának állít emléket, a rendezés mégsem szakad el teljesen a darab eredeti szellemiségétől.

Almási-Tóth a rövidítésekkel jól kiemelte a két szerelmespár kontrasztját: míg Zsuzsika és Kálmán diák Rómeó és Júia-szerű története végül happy enddel végződik, addig a grófnő és a katonatiszt románca ebben az értelmezésben szükségszerűen tragédiához vezet: a tiszt öngyilkos lesz a harmadik felvonás fináléjában. Így tehát a rendezés beárnyékolja a vidám végkifejletet.

Jelenet

A színház vezetősége – akárcsak a Dohnányi-Hubay egyfelvonásosok esetében – igyekezett fiatalabb énekeseknek is lehetőséget adni tehetségük csillogtatására, miközben a szerepek egy részére a Ház évek óta szépen helytálló énekeseit kérte fel. Az este legjobban sikerült alakítása Miksch Adrienn nagyasszonya volt, aki igazán életszerűen formálta meg az ellentmondást nem tűrő, határozott családanya figuráját. Szólama mélyebben fekvő részeit valamivel erőtlenebbül szólaltatta meg, de a kisebb vokális egyenetlenségekért kárpótoltak lendületes alakításának érdemei: hisztérikus kitörései, határozott színpadi jelenléte és jól sikerült karakterábrázolása.

Pétert, a ház urát Szegedi Csaba keltette életre, aki alkatilag tökéletes választás volt a feleségének nem sokszor ellentmondó férj szerepére, miközben vokálisan is üzembiztos alakítást nyújtott, s valószínűleg szerepformálásának tétovaságai is csak a rendezői instrukció részét képezték. Kristóf Réka színészileg hatásosan formálta meg Zsuzsikát, ugyanakkor vokális teljesítménye egyenetlenségeket mutatott – persze alakítása a premiert követően még formálódhat, érhet. Kálmánként Rab Gyula lépett színpadra s varázsolta elénk rutinosan a kóbor diák közhelyes figuráját, a szólószámokat megfelelő énektechnikával, élvezetesen adva elő, bár voltak pillanatok, mikor hangja elveszett a zenekari szövetben. Kiemelkedő alakítást nyújtott Dobák Attila, akinek erőteljes basszbaritonja minden regiszterben kiegyenlítetten szólt, s mindvégig kulturált énektechnikával, jó színészi érzékkel jelenítette meg a katonatiszt alakját.

Miksch Adrienn és Wiedemann Bernadett

Figyelemre méltó volt Meláth Andrea elegáns és méltóságteljes grófnője. Wiedemann Bernadett Bükkyné egyetlen jelenetben megjelenő, kisebb terjedelmű szerepében is képes volt emlékezetes alakítást nyújtani. Szórakoztató volt Rácz Rita turnézó énekesnője; nem csak énekesként állt szépen helyt az előadás során, hanem a számára kitalált koreográfiát is gördülékenyen valósította meg. Domokos és Domokosné rövidebb szólamait Endrész Ferenc és Létay Kiss Gabriella szólaltatta meg, több, mint korrekt alakítást nyújtva. Az énekkar ezúttal is kitett magáért s a kórusrészletekkel sikerült remek vígoperai hangulatot teremteniük.

Sándor Szabolcs jól kézben tartotta a zenekart, azonban – talán az áthangszerelésnek is szerepe volt benne – a zenekar játékát olykor szürkébbnek éreztem. A nagyobb tömegjelenetekben viszont a zenészek sikeresen teremtettek jól sikerült vígoperai hangulatot, s mindvégig készségesen kiszolgálták az énekeseket.

A február 19-i premier gyakorlatilag teltház előtt zajlott. A közönség lelkes tapssal, éljenzéssel jutalmazta a produkciót, s valljuk be: évtizedek óta nem játszott magyar operák esetében ritkán fordul elő, hogy megtelik a nézőtér, és a közönség nem fogyatkozik meg jelentősen a szünet alatt sem. A kisebb befogadó képességű Bánffy Miklós terem alkalmas lehet egy operaritkaság több évadon át történő műsoron tartására. A Farsangi lakodalom mindenesetre többet érdemelne öt előadásnál.

Péter Zoltán

fotók: Rákossy Péter

*

2022. február 19., Eiffel-műhelyház

Poldini Ede:

Farsangi lakodalom

opera két felvonásban, magyar nyelven, angol felirattal

Szövegíró: Vajda Ernő, Átdolgozta: Almási-Tóth András

Áthangszerelte: Virágh András Gábor

Díszlettervező: Fügedi Balázs

Jelmeztervező: Kiss Márk

Mozgástervező: Lázár Eszter

Világítástervező: Baumgartner Sándor

Játékmester: Kováts Andrea

Rendezőasszisztens: Magyar Orsolya

Videó: Czeglédi Zsombor

Angol nyelvű feliratok: Keszthelyi Kinga

Karigazgató: Csiki Gábor

Karmester - Sándor Szabolcs

Rendező: Almási-Tóth András

Szereplők:

Péter, a ház ura - Szegedi Csaba

A nagyasszony, a felesége - Miksch Adrienn

Zsuzsika, a lányuk - Kristóf Réka

Kálmán, csurgói diák - Rab Gyula

A grófnő - Meláth Andrea

Zoltán, katonatiszt - Dobák Attila

Bükkyné - Wiedemann Bernadett

Stanci, turnézó énekesnő - Rácz Rita

Stanci táncosai - Calcante Luca, Dario Dosio Cecilia, Gyebnár Máté, Kohári-Domány Teréz, Mathot Christian, Szekeres Adrienn

Domokos - Endrész Ferenc

Domokosné - Létay Kiss Gabriella

Andris - Aron Ottó

Záloggyűjtő - Szeleczki Artúr e.h.

Felvételről közreműködik - Gál Kristóf