head main kritikak

Ördögien mesteri

Ördögien mesteri

Gyöngyösi Levente "A Mester és Margarita" című operája az Eiffel Műhelyházban. Kritika.

[Megj.: A cikk a Bartók Plusz Operafesztiválon 2017-ben bemutatott előadásról szóló kritika bővített változata.]

 

Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című operájának / rockoperájának / opera-musicaljének igencsak mostoha sorsa volt. A mű színpadi bemutatója különböző okok miatt évek óta halasztódott, legutóbb természetesen a koronavírus-járvány miatt. Pedig a darab már elhangzott közönség előtt, igaz, koncertszerűen, és nem is végleges formájában, a 2017. évi miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, komoly közönségsikert aratva. Most végre eljött a színpadi bemutató napja is, Szente Vajk ötletes rendezésében, de hogy még mindig ne lehessen az alkotók és az előadók öröme maradéktalan, természetesen közönség nélkül, online közvetítés formájában. De legalább végre bemutatták, merthogy remek darabról van szó.

Bulgakov A Mester és Margarita című regényét megzenésíteni finoman szólva komoly kihívás. A fiatal zeneszerző azonban képes volt a regény szinte minden fontosabb mozzanatát érthetően és élvezetesen, zeneileg is magas minőségben feldolgozni. A regény cselekménye igen szerteágazó, bonyolult utalásrendszerének minden eleme egy zenés előadás formájában természetesen nem bontható ki. Mégis, a mintegy háromórás operában valamennyi lényeges történés – a moszkvai írószövetségi balhétól a szerelmi szálon, illetve Pilátus és Jézus jeruzsálemi találkozásán át Woland és kísérete ördögi ügyködéséig, valamint a Sátán túlvilági báljáig – helyet kap. A zeneszerző mellett elismerés illeti ezért Várady Szabolcsot a kitűnő, szellemes librettóért, aki Bognár Róbert és Schlanger András forgatókönyve alapján készítette el a szövegkönyvet.

mester eiffel rakossy peter 1

Balczó Péter (fotó: Rákossy Péter)

Adja magát a lehetőség, hogy mivel a regényben is több szálon fut a cselekmény (ráadásul ott is keverednek a stílusok: az abszurd, a groteszk, a romantika, a realizmus), valamilyen formában a zene is alkalmazkodjon ezekhez. Többé-kevésbé így is lett. A pergő írószövetségi jelenetben például szórakoztató módon vegyülnek a vígoperai elemek (a fegyelmi tárgyalás lezárását követően a Mester vádlói elégedetten zabálják a mustáros virslit) szovjet mozgalmi indulóval, a fekete-mágikus szeánsz cirkuszi jelenetében varietézene szól, a szerelmes Margarita első áriája a késő romantikus zene jegyeit viseli magán, a Sátán pedig elsősorban a kemény rock műfajában jeleskedik. (A rocker Pilátus figurájával pedig talán a Jézus Krisztus Szupersztár előtt is tisztelgett a szerző.) Mozart zenei világa és barokkos zenei betétek váltakoznak kuplékkal, vurstlizenével, madrigállal, Puccini muzsikáját idéző operaáriákkal és duettekkel, felsorolni is hosszadalmas.  

Nehéz kérdés, hogy műfaji szempontból hová is soroljuk be a darabot (ha már feltétlenül be akarjuk valahová sorolni). A zeneszerző egyrészt "operai világot" teremtett, operaénekesekkel és szimfonikus zenekarral. Másrészt rockoperát. Vagy musicalt.  És bár vannak a darabnak olyan pontjai, ahol az említett műfajok vegytisztán jelentkeznek, többnyire inkább egymásba fonódva, egy-egy számon, jeleneten belül is váltogatva egymást. Ami nagyobb kihívás a zeneszerző számára, mintha pusztán csak egymás után pakolta volna a különböző stílusú zenéket, összeragasztgatva ezeket egy "egész estét betöltő" produkcióvá. Veszélyes mutatvány, könnyen káosz lehet belőle, de a szerző remekül ötvözte a stílusokat, így a mű nem csak dramaturgiai szempontból, de zeneileg is egységes egész benyomását kelti. Mindeközben hatásos, fülbemászó dallamok, bombasztikus együttesek, nagyívű kórusjelenetek egész sorát halljuk. Igazán közönségbarát, szerethető ez a muzsika.

mester eiffel rakossy peter 2

Sáfár Orsolya és Balczó Péter (fotó: Rákossy Péter)


Grandiózus vállalkozásról van szó: a nagy létszámú kórus és a szimfonikus zenekar mellett egy rockzenekar (elektromos gitár, basszusgitár, szintetizátor, dob) is szerepet kap az előadói apparátusban, amit olyan hangszerek is tovább színesítenek, mint a szaxofon és a szintetizátor. Ráadásul sok énekes szólistára van szükség: a szerző a négy főszerep mellett két középszerepet és még számos kisebb, de távolról sem jelentéktelen szólamot írt a partitúrába.

A díszlet központi eleme egy vasszerkezet, lépcsőkkel. Praktikus darab, lehet rajta állni, ülni, le- és felsétálni, tekinthetjük egy tárgyalóterem helyszínének és cirkuszi nézőtérnek. Sokfunkciós díszletelem, de nem igazán látványos. Elevenebbé és vonzóbbá tették viszont a jeleneteket az ide-oda csúszkáló tükrök, a tájakat, utcákat, csillámló folyót, palotabelsőt stb. ábrázoló háttérképek, valamint a folyamatosan változó, tetszetős megvilágítás, de leleményes ötlet volt a mű végén a színpadra leeresztett robosztus töviskoszorú is. A jelmezek kidolgozottak voltak és korhűek: Bulgakov korát idézték, illetve a kétezer évvel ezelőtti Rómát (díszlet- és jelmeztervező: Kentaur).

A látványon azonban a koreográfia lendített igazán nagyot; a legkülönbözőbb formációkban és szerepekben mozgó táncosok felléptetése számos helyen színesítette és hozta mozgásba a produkciót (koreográfus: Túri Lajos Péter), szinte együtt lélegezve a zenével. (Egy szólótáncosnő pedig szinte végig színpadon volt; a színlapon sajnos nem látom külön a nevét.) Mindezt még dinamikusabbá tette a Magyar Légtornász Egyesület artistáinak szerepeltetése (artista koreográfus – most először írom le operakritikában ennek a foglalkozásnak a nevét – Vincze Tünde).

mester eiffel rakossy peter 3

Kovács István, Balczó Péter, Kőrösi András és Kiss András (fotó: Rákossy Péter)


A báli jelenethez azonban ez is kevés volt. Bulgakov regényének csúcspontját, a bál színes, káprázatos, lélegzetelállító, pazar, misztikus forgatagát megkomponálni, meghangszerelni persze majdnem lehetetlennek tűnő vállalkozás (talán csak egy Richard Strauss formátumú zeneszerző tudna erre rácáfolni). Gyöngyösi Levente nem is igazán próbálkozott meg ezzel. A jelenet ugyan az operában is az egyik csúcspont lett, de inkább csak azért, mert ekkor adja elő a Sátán leghatásosabb rockszámát; a rocksztárként bevonuló Woland szólója azonban nem sokat ad vissza a regénybéli bál atmoszférájából. A miskolci koncertszerű előadáshoz képest persze többet kapunk, elsősorban azért, mert ekkor láthatjuk az előadás legimpozánsabb táncjelenetét. A bálterembe érkező vendégek pedig színes figurák, de nincsenek elegen, és nem elég színesek. Kíváncsi vagyok, előadják-e majd a darabot nagyobb színpadon is (az Erkel Színházban), és ha igen, az alkotók mit kezdenek majd a lehetőséggel. Szórakoztató volt a jelenet, de még rengeteg lehetőséget rejt magában. Csak az alkotók fantáziája (és anyagi lehetőségei) szabnak határt annak, hogy a Sátán bálját a színpadon is igazán nagyszabású, pompázatos eseménnyé varázsolják.  

A mű közel háromórás, de csak két felvonásból áll. Bármilyen magával ragadó is a zene, az egyes felvonások túl hosszúak. Érdemes lenne a darabot három vagy négy felvonásra tagolni (akkor is, ha maga a regény két "könyvből" áll).

mester eiffel rakossy peter 4

Csémy Balázs (fotó: Rákossy Péter)


Az operát záró, egyébként szép kórustételt kicsit didaktikusnak éreztem. "Az egyetlen igazi bűn a gyávaság" – visszhangozza az oratóriumszerűen megszólaló kar Jesua utolsó tanítását. Fontos mondanivaló, de kérdéses, hogy érdemes-e egy zenés darabban Bulgakov sokszólamú regényének mélyebb értelmezésébe belemenni, kiragadva annak valamilyen "fő üzenetét".

A mű előadásának egyik legnagyobb nehézsége abban áll, hogy az előadói gárda "alkotóelemeit" (kórus, zenekarok, énekesek) különböző mértékben hangosítani is kell, megtalálva azokat az arányokat, amelyek optimális hangzást eredményeznek. A végeredmény kifejezetten tetszetős lett, kisebb egyenetlenségektől eltekintve egységes hangzást hallhattunk.

A Sátán megformálása hálás feladat (érdekes módon mindig az, gondoljunk csak Gounod Faustjának vagy Boito Mefistofelejének Luciferére), persze tudni kell élni a lehetőséggel. Kitűnő basszistánk, Kálmán Péter pedig tudott vele élni. Merthogy ő énekelte a szerepet, és nem a Miskolcon hallott Cser Krisztián. Amit egyrészt sajnálok, másrészt nem, mert egyik jobb volt, mint a másik. Kálmán Péter jó színész, szuggesztív személyiség, és vokálisan is magabiztos volt a bariton és a mélybasszus lágéban is. A báli jelenetben rockénekesként is sikerrel debütált. A fináléban az addigra fokozatosan egyre szimpatikusabbá váló Sátán meleg hangon búcsúzott a Mestertől és Margaritától, a záróképben a lassan elhaló zene mellett kávézgató Lucifer ironikus portréja pedig kifejezetten emlékezetes marad.  

mester eiffel rakossy peter 6

Jelenet (fotó: Rákossy Péter)
 

A Margaritát éneklő Sáfár Orsolya ragyogó szopránja végig magabiztosan szárnyalt, ideértve első, lírai, valamint a második, bel cantós koloratúr-(paródia?-)áriáját is. Az emelkedetten áradó, hullámzó első áriában magával ragadó volt, utóbbiban pedig bravúros, ráadásul ezt az énekesnőnek a magasban, seprűn repülve kellett előadnia. A bálban pedig még ki is táncolhatta magát.

Balczó Péter tiszta énekléssel, hangilag és a karaktert tekintve is meggyőző volt: a Mester tenor szerepében kétségbeesetten próbált érvelni az írószövetség hülyéivel szemben, majd higgadtan tette ugyanezt Pilátus vitapartnereként. A mélyebb lágéban a hang bizonytalanabb lett, de erről a zeneszerző is tehet: igen sok mély hangot írt a szólamba, talán fölöslegesen nehezítve ezzel a tenorista dolgát.

A Poncius Pilátust alakító Kovács István részletgazdagon és odaadással tolmácsolta a tekintélyes, ugyanakkor vívódó helytartót. Imponáló basszusát élvezet volt hallgatni, ami különösen szépen zengett szomorú záróáriájában, de hatásosan adta elő a rockos részeket is.

Ahogy arra számítani lehetett, a Berliozt és Kajafást alakító Hábetler András kitűnő színészi teljesítményt nyújtott. Kifejező ének, erős színpadi jelenlét, magával ragadó játék jellemezte a produkcióját. (A műben egyébként nem csak zenei utalások vannak: az egyik balett-táncosnő felfigyel szegény Berlioz levágott fejére, és a karjaiba véve táncol tovább…)

mester eiffel rakossy peter 7

Sáfár Orsolya (fotó: Rákossy Péter)

Wolandnak, a fekete mágia professzorának kísérői is jó választásnak bizonyultak: a Behemótot, az embernagyságú kandúrt éneklő kontratenor, Gavodi Zoltán, a Hella szerepét alakító szoprán, Szakács Ildikó és a Fagótként színpadra lépő tenorista, Kiss Tivadar remek csapatot alkottak (jóllehet az ő szólamaik sem elsősorban operaénekesi kvalitásokat kívánnak). Kiss Tivadar hangja a szólórészeknél a megszokotthoz képest tompábban szólt, de lehet, hogy ennek technikai okai voltak.

Itt jegyzem meg, hogy külön kiemelendők a műben az akkurátusan kidolgozott vokális együttesek – duettek, tercettek, kvartettek –, amelyek az opera egyik legnagyobb erősségét jelentik.

A Hontalan Ivánt és Levi Mátét is megformáló Varga Donát őszinte szenvedéllyel énekelte az utóbbi karakter nagy hangközbeli ugrásokkal teletűzdelt, musicales hangvételű áriáját.

A kisebb szerepekben (amelyekben több változás is volt a miskolci előadáshoz képest) jól helytállt a Latunszkij és Júdás szerepét éneklő Dékán Jenő (szintén tenor), és örömteli, hogy Kiss András is szerepet kapott a Főápoló, illetve Patkányölő centúrió szerepére, még akkor is, ha kvalitásai alapján ez számára aligha jelentett komoly kihívást. Karakteres basszushangon tolmácsolta a Rendőrt és Afraniust Kőrösi András, a cirkuszi konferansziénak pedig prózai szerep jutott: Csémy Balázs színész formálta meg.

A Hollerung Gábor által dirigált zenekar és kórus egyaránt nagy feladatot kapott, és mindkettő nagyon jó benyomást keltett. Igaz, a kórus eleinte rendre késett, de hamar magára talált. A karmester (egyébként az ő felkérésére született meg annak idején Gyöngyösi Levente műve) a tőle megszokott hatalmas energiával és szuggesztivitással tartotta egyben a monumentális előadói gárdát. Mindenre és mindenkire odafigyelt, remek arányérzékkel egyensúlyozva az eklektikus zenei anyag sokféle stílusa között. Alapos felkészülés előzhette meg az előadást.

mester eiffel rakossy peter 8

Kálmán Péter (hátul) és Sáfár Orsolya (fotó: Rákossy Péter)

Műfaji szempontból valami új született – talán tényleg a színlapon olvasható musical-opera elnevezés a legmegfelelőbb (bár szerintem pontosabb lenne a jól bevált rockopera meghatározás). A zene hatásos, szórakoztató, olykor egyenesen lenyűgöző. Bulgakov regénye ráadásul tőlünk nyugatra is népszerű – Gyöngyösi Levente műve akár nemzetközi karriert is befuthat.


Csák Balázs

 

*

2021. február 13., Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem

 

Gyöngyösi Levente:

A MESTER ÉS MARGARITA

Opera-musical két felvonásban, magyar nyelven, angol felirattal

 

Eredeti mű: Mihail Bulgakov

Librettó: Bognár Róbert és Schlanger András forgatókönyve alapján a librettót írta Várady Szabolcs

Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane

Díszlet- és jelmeztervező: Kentaur

Világítástervező: Madarász 'Madár' János

Dramaturg: Orbán Eszter

Koreográfus: Túri Lajos Péter

Balettmester: Kohári István

Artista koreográfus: Vincze Tünde

Cirkuszművészeti tanácsadó: Fekete Péter

A rendező munkatársai: Lázár Katalin, Valkai Andrea

Zenei asszisztensek: Szennai Kálmán, Kálvin Balázs, Mikó Szilvia, Gyöngyösi Levente, Tóth Sámuel Csaba

Karigazgató: Csiki Gábor

Karmester: Hollerung Gábor

Rendező: Szente Vajk


Szereplők:

Woland – Kálmán Péter

A Mester / Jesua – Balczó Péter

Margarita – Sáfár Orsolya

Sztravinszkij professzor / Poncius Pilátus – Kovács István

Berlioz / Kajafás – Hábetler András

Hontalan Iván / Lévi Máté – Varga Donát

Fagót – Kiss Tivadar

Hella – Szakács Ildikó

Behemót – Gavodi Zoltán

Annuska / Rabnő – Likovics Alexandra

Latunszkij / Júdás – Dékán Jenő

Rendőr / Afranius – Kőrösi András

Főápoló / Patkányölő centúrió – Kiss András

Boszoj, házfelügyelő – Gulyás Bence

Nővér az elmeklinikán – Várhelyi Éva

Konferanszié – Csémy Balázs

1. ápoló / Jimmy, a részeges New York-i vámpír – Erdős Róbert e.h.

2. ápoló / John, a részeges New York-i vámpír – Zajkás Boldizsár e.h.

1. férfi / Részeg / Monsieur Guillotine – Farkas András

2. férfi / Fontos elvtárs / Nero császár – Papp Balázs e.h.

Fiatal nő a Varietészínház közönségéből / Lucrezia Borgia – Fenyvesi Gabriella Rea e.h.

Takarítónő – Ruszó Alexandra

Közreműködnek:

a Magyar Légtornász Egyesület művészei

a Magyar Nemzeti Balett művészei