ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Isten lelépett

Isten lelépett

Eötvös Péter „Angyalok Amerikában” című operájának magyarországi bemutatója a Müpa Fesztivál Színházában. Kritika.

ENGLISH VERSION

 

Álom és valóság, illetve humor és tragikum keskeny határmezsgyéjén egyensúlyozva, egy zeneileg és dramaturgiailag egyaránt kiválóan megkomponált, közel két és fél órás operában meséli el Eötvös Péter Tony Kushnernek a 20. század egyik legjobb amerikai drámájaként számon tartott, eredetileg közel hét órás színdarabját.

A két és fél óra sem kevés idő, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy kortárs operáról van szó. Az előadás azonban egy percig sem volt unalmas, kiváló zenés színházi produkciót láthattunk.

Az opera ősbemutatójára a párizsi Châtelet Színházban került sor 2004 novemberében. Elég későn ért ide… 

Most, a magyarországi bemutatón a darabot a Neue Oper Wien remek társulatának szólistái adták elő a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Müpa Fesztivál Színházában október 10-én és 12-én.

*

angels c Hrotko Balint 1

Jelenet (I. felvonás)

A cselekmény az 1980-as évek Amerikájában játszódik. Középpontjában egy heteroszexuális mormon házaspár (Joe Pitt és felesége, Harper Pitt) és egy homoszexuális pár (Louis Ironson és Prior Walter) áll. A történet elején épp a férj „lelepleződésének” vagyunk tanúi: Joe Válium-függő felesége egy hallucináció során döbben rá arra, hogy férje meleg. A férfi éjjel a Central Parkban megismerkedik Louis-val, aki elhagyta szerelmét, Priort, éppen akkor (vagy inkább azért), mert kiderült, hogy a férfi AIDS-es.
Külön szálon fut Roy Cohn története. A bigott, korrupt, befolyásos ügyvéd orvosától tudja meg, hogy ő is AIDS-es. Halála előtt Ethel Rosenberg szelleme jelenik meg Cohn előtt, akit ő annak idején villamosszékbe juttatott.
A kórházban fekvő Priorhoz, a történet tulajdonképpeni főszereplőjéhez angyal száll le. Prófétának szólítja a férfit, akitől a világ megváltását várja. Prior azonban a földi életet választja, legyen az bármily nyomorúságos.

*

angels c Hrotko Balint 2

Caroline Melzer (az Angyal) és
David Adam Moore (Prior)


A valóságban zajló jelenetekhez rendre kapcsolódó lidérces hallucinációknak köszönhetően egy álomszerűen lebegő történetet látunk, ami időtlenség érzetét kelti, és ahol egyre kevésbé van jelentősége annak, mi a vízió és mi a tulajdonképpeni valóság.

Az angyalok és a szellemek vélhetően a szereplők fantáziájának szüleményei. Prior pszichéje bizonyára ezzel védekezik, mert így tud csak szembenézni a közelgő halál rémével. A szintén a halál kapujában álló Cohn esetében az addig elfojtott lelkiismeret-furdalás is szerepet játszhat abban, hogy korábbi áldozata kísérti. Harper, a gyógyszerfüggő feleség pedig hallucinációjában azzal szembesül, amit tudat alatt talán már addig is sejtett.
De még az is lehet, hogy minden másképpen van: egy ponton az egyik démon arra utal, hogy talán ők álmodnak minket, és nem fordítva…

*

angels c Hrotko Balint 3

Karl Huml (1. szellem), Wolfgang Resch (2. szellem)
és David Adam Moore (Prior)


A téma súlyához képest meghökkentően vicces szituációkkal találkozunk. Eötvös Péter mestere ennek, tragédia és komédia különös elegyét hozva létre, oly módon, hogy abban egyik elem sem sérül, nem rontja le egymást.  

Az utolsó jelenetben például a Mennyországban vagyunk, itt találkozik Prior az Angyalok Karával. Szokatlan társaság ez, merthogy a kerubok cowboy kalapban, bundában, színes zakóban üldögélnek a felhők felett, és egy öreg rádión hallgatják a Föld pusztulásáról szóló híreket. Mint megtudjuk, Isten az 1906-os San Franciscó-i földrengés után végleg lelépett, magára hagyva a Mennyországot és az emberiséget. És most még itt van az AIDS is.

Ebben az epizódban hangzik el a történet – némileg banális – tanulsága. Az angyalok legnagyobb megrökönyödésére Prior közli velük: „még több életet” akar, és amíg van remény, addig a Földön élni jó. A humor ismét segít enyhíteni a kissé szentimentális üzenet ünnepélyességén, komolyságán. A búcsúzó Prior az angyaloknak meghagyja: ha Isten mégis visszajönne, pereljék majd be. (Az öt évvel később játszódó Epilógusban egyébként látjuk, hogy bár a járvány sok áldozatot szedett, Prior még életben van.)

Ügyesen teremt komikus szituációkat a librettista, Mezei Mari is, olykor vulgáris eszközökkel űzve gúnyt a legfennköltebb pillanatokból. Bármily pátosszal is érkezik például Priorhoz a magasból alászálló Angyal („Üdvöz légy Próféta!”), a jelenet groteszk véget ér: a rémült férfi az Angyal hatására (és jelenlétében) ott helyben kénytelen elélvezni…

Az pedig valószínűleg színháztörténeti jelentőségű pillanat, amikor az „Antarktiszi Angyal” a színpadon egy jegesmedvével közösül. (Hatalmuk fenntartásához az angyaloknak folyamatosan szexuális életet kell élniük…)

*

angels c Hrotko Balint 4

Caroline Melzer (az Angyal) és David Adam Moore (Prior)


Kitűnő Roy Cohn, a rámenős ügyvéd karaktere. Mint kiderül, ő is volt már férfiakkal, orvosa diagnózisát cáfolva azonban magabiztosan állítja, hogy nem lehet AIDS-es. Az ugyanis szerinte a homoszexuálisok, vagyis a „gyengék” betegsége. Szinte diadalittas derűvel közli a doktorral: tudja persze, hogy halálos beteg, de nem AIDS-e, hanem májrákja van. Mert az olyan férfias betegség. (A szomorú az, hogy bármilyen vicces is a jelenet és groteszk Cohn figurája, mindezt „az élet írta”: Roy Cohn [1927-1986] valós személy volt. Az amerikai ügyvéd Joseph McCarthy szenátor jogi főtanácsadójaként segítette a kémkedéssel gyanúsított kommunisták elleni nyomozást. Julius és Ethel Rosenberg – utóbbi szintén szerepel kísértetként az operában – tárgyalását követően mindkettőjüket kivégezték. Roy Cohn egyébként Donald Trumpot is képviselte annak üzleti karrierje elején. Cohn tényleg haláláig állította, hogy májrákja van, miközben AIDS-ben halt meg.)

Prior egyik álmában két őse is megjelenik, ők készítik elő az Angyal látogatását. A három Prior jelenete bizarr, szórakoztató és szellemes.

Az álomvilágban zajló, gyakran abszurdba hajló események mellett egyes történések nagyon is evilágiak. Ilyen például a meleg Joe Pitt és felesége, Harper vitája (amelyben a feleség követeli, hogy a férje valljon színt). Nem véletlen, hogy ez az opera egyik legdrámaibb, legkomolyabb pillanata.
A halál már túlságosan abszurd és felfoghatatlan, talán ezért is fér meg vele jobban a humor, az irónia.

Érdekes az egyfajta előjátékként funkcionáló, kicsit parodisztikus nyitójelenet, amely egy bronxi zsidó temetésen – Louis nagymamája temetésén – zajlik. A jelenetnek különösebb jelentősége a történet szempontjából nincs, de színesíti az előadást. A hóesésben szertartást tartó rabbi beszéde után vallja be Prior pánikba eső élettársának, Louis-nak, hogy AIDS-es.

*

angels c Hrotko Balint 5

Sophie Rennert (Antarktisz Angyala)


Bár a mű zenei nyelvezete, tónusa alapvetően nem változik, a darab második felében a cselekmény nehezebben követhető. Annyiban persze ez érthető, hogy a realisztikus szituációk helyett immár a korábbiaknál is jobban dominál az álom, a képzelet, a transzcendencia. A korábbi szereplők fokozatosan elmaradoznak, de a szerzők azért igyekeztek elvarrni a szálakat. Roy, az ügyvéd a kórházban meghal, Joe és Louis egymáséi lettek, Harpert, a feleséget az időközben megérkező Hannah – Joe anyja – rábeszéli, hogy csatlakozzon hozzá mormon önkéntesnek. Prior angyalának megjelenései pedig jól egyben tartják, összefűzik a narratíva immár kicsit széteső elemeit. A történet fókuszában végül csak Prior marad és az angyalok.

*

angels c Hrotko Balint 6

Wolfgang Resch (Joe) és Karl Huml (Roy Cohn)


A Matthias Oldag rendező által kreált színpadkép tetszetős. A fantasztikus miliő, a pszichedelikus környezet megjelenítése számos lehetőséget rejt a rendező számára. Imponáló volt azonban, hogy bár Oldag – mindenekelőtt a változatos fényeffektek, háttérképek és ötletes jelmezek révén – élt is ezekkel, mindez nem vált tolakodóvá és öncélúvá; nem elsősorban olcsó látványossággal akart operálni. A színpadkép, mind a valóságos, mind pedig a fantázia világában játszódó jelenetekben érthető, esztétikus és illúziókeltő volt. A rendező viszonylag kevés eszközzel dolgozott, takarékosan, de nem spórolósan, mindenekelőtt a színészi munkát helyezve előtérbe.

*

A Müpa honlapjának ajánlója szerint „Eötvös ebben a darabjában olyan kortárs zenei nyelvet dolgozott ki, mely akusztikus környezetünk totalitását integrálja.” Jómagam ezt „sem cáfolni, sem megerősíteni” nem kívánom, az azonban biztos, hogy a mű zenéje változatos, invenciózus és szellemes, hangulatfestő ereje pedig lenyűgöző. Az eklektikus, különböző stíluselemeket ötvöző, gyakran diszharmóniákkal operáló, de alapvetően inkább atonális zene igen szemléletesen ábrázolja az egyes jelenetek atmoszféráját és a karakterek belső világát. Fontos, hogy a darab a Müpa Fesztivál Színházában hangzott el: kamaraoperai körülmények közepette jobban tudtak érvényesülni a színekben gazdag, szellős, visszafogott – sohasem harsány –, első hallásra talán kevésbé „mutatós” partitúrának a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (mintegy 30 fő) által megszólaltatott finom részletei. (A „partitúrát alaposan ismerő karmester” szófordulatot ezúttal mellőzöm: az előadás dirigense maga a zeneszerző, Eötvös Péter volt.) A zenekari hangzást számos, operákban ritkán hallható hangszer tette még érdekesebbé, köztük nagyszámú zörgő, csörömpölő ütős hangszer, elektromos gitár, akusztikus gitár, Hammond orgona és szaxofonok, de hallhattunk felvételről bejátszott hangeffekteket is.

*

angels c Hrotko Balint 7

Caroline Melzer (az Angyal) és David Adam Moore (Prior)


Szintén szokatlan – és nem könnyíti meg a hagyományos operákhoz szokott látogató dolgát –, hogy a szereplők szólamait legalább annyira jellemzi a deklamáló jellegű ének és a beszéd (amiben hangosítás is segítette őket), mint az ének. Leginkább az Angyal szólama „operai”, de az ő esetében sem a tradicionális értelemben vett áriákra kell gondolnunk.

A szólisták mellett szerepet kap a műben egy háromtagú kórus, vagy inkább vokális trió (egy szoprán, egy mezzoszoprán és egy bariton). Ők sem csak énekelnek, hanem különböző hanghatásokat is hallatnak. A szólistákat és az eseményeket, illetve azok hangulatát visszhangozzák, illusztrálják – gyakran jazzes stílusban –, olykor kommentálva is tömören a történéseket. Három rendkívül muzikális énekes alkotta a triót Momoko Nakajima, Johanna Zachhuber és Jorge Alberto Martinez személyében.

A szereplőkről csak a legjobbakat mondhatom, mind énekesi, mind prózai teljesítményüket tekintve.

David Adam Moore bariton intenzív, érett színészi játékkal, kifejezően énekelve formálta meg Prior Walter hosszú és nehéz szerepét. Szuggesztív volt, és emlékezetes maradt abban a jelenetben is, amikor Harper álmában, a nő tudatalattijának kivetüléseként a tükör előtt ülve, kifestve jelent meg, ráébresztve az asszonyt: a férje homoszexuális.

Az Angyal szerepét éneklő Caroline Melzer hangja fényesen, dinamikusan szólt a legmagasabb lágéban is (a színpadon állva és a magasban lebegve egyaránt).

Sophie Rennert szoprán remek drámai érzékről tett tanúbizonyságot Harper, a feleség szerepében, és kellően cinikus és szórakoztató volt Ethel Rosenbergként is, méltóságteljesen énekelve a Kaddist a haldokló Roynak. (Antarktisz Angyalaként pedig ő volt a „partnere” a már emlegetett jegesmedvének...)

Roy Cohn szerepében Karl Huml lépett színpadra. Erőteljes basszusa jól illett az agresszív sztárügyvéd figurájához, alakításából pedig nem hiányzott a humor és az irónia sem.

angels c Hrotko Balint 8

Jelenet (II. felvonás)


Tim Severloh
fehér férfi igen meggyőző volt Belize, a fekete kórházi ápolónő szerepében. Precízen énekelte szólamát, bár nekem úgy tűnt, hogy kontratenorként még nehezebb lehet a váltás beszéd és ének között.

Inna Savchenkónak kellett talán a legtöbbször jelmezt és szerepet cserélnie: kifejező mezzoszopránján egyaránt jelentőséget tudott adni Hannah, Henry (az orvos) és az öreg rabbi szerepének.

Hiteles alakítást nyújtott a halálos beteg szerelme elől gyáván elmenekülő Louis szerepében Franz Gürtelschmied tenorista, csakúgy, mint Wolfgang Resch bariton a homoszexualitását – vallási meggyőződése miatt is – elfojtani kényszerülő férjként.

A fenti szólisták alkották egyébként a már említett Angyalok Karát. Az Angyalok szeptettje zeneileg is a mű csúcspontját jelentette.

*

Eötvös Péter kompozíciója természetesen nem az az opera, aminek „dallamait az előadásról hazafelé menet is fütyüljük”. Ugyanakkor elgondolkodtató, megrázó, mégis szórakoztató, izgalmas kortárs zenés színház, korunk egyik legjelentősebb komponistájának tollából.


Csák Balázs

fotó: Hrotkó Bálint

 

***

 

2019. október 12., Müpa, Fesztivál Színház


Eötvös Péter:

Angels in America (Angyalok Amerikában)


Opera két részben, Tony Kushner színdarabja alapján


Librettó: Mezei Mari

Fordította: Upor László

Díszlet, jelmez: Nikolaus Webern

Fény: Norbert Chmel

Hang: Christina Bauer

Művészeti vezető: Walter Kobéra

Rendező: Matthias Oldag

Vezényel: Eötvös Péter


Szereplők:

Angyal / Hang - Caroline Melzer

Harper / Ethel / Antarktisz Angyala - Sophie Rennert

Hannah / Chemelwitz rabbi / Henry / Ázsiai Angyal - Inna Savchenko

Joe / 2. szellem / Európa Angyala - Wolfgang Resch

Prior - David Adam Moore

Louis / Óceánia Angyala - Franz Gürtelschmied

Belize / Mr. Lies / Egy nő / Afrika Angyala - Tim Severloh

Roy Cohn / 1. szellem / Ausztrália Angyala - Karl Huml

Vokál együttes: Momoko Nakajima, Johanna Zachhuber, Jorge Alberto Martinez


Közreműködik: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara