A névadó művésznő köszöntőjével, majd a versenyzők fellépési sorrendjének kisorsolásával vasárnap este megkezdődött a Zeneakadémia hatodik Marton Éva Nemzetközi Énekversenye, amelynek elődöntőiben 56 fiatal tehetség léphet a közönség elé.
Az intézmény versenyeinek hagyománya szerint a legfiatalabb induló, a huszonöt éves Machida Amane japán szoprán húzta ki az első fellépő sorszámát, aki a kazah szoprán, Guldana Aldadossova lesz. A többiek betűrendben követik egészen az ábécé végéig, majd onnan elölről. Ez a sorrend az egész verseny alatt érvényes lesz.
A kötelező repertoáron Liszt-dalok mellett számtalan operaária szerepel, a népszerű művektől a kevéssé ismertekig. A Zeneakadémia Solti termében hétfőtől szerdáig tartó öt elődöntőre és a csütörtöki két középdöntőre a belépés ingyenes, regisztrálni sem kell. Ezekben a fordulókban zongorakísérettel állnak pódiumra a versenyzők.
Jegyek még elérhetők a Nagyteremben tartandó szombati döntőre és az azt követő eredményhirdetésre, valamint a vasárnapi, operaházi gálára, amelyen átadják a verseny díjait és a különdíjakat. Ezen a két eseményen a Magyar Állami Operaház zenekarával és Halász Péter vezényletével lépnek fel a fiatal tehetségek.
Az élő internetes közvetítésnek köszönhetően mindemellett a világ minden pontjáról követhetik a versenyfolyamot az érdeklődők.
Szerda este derül ki a középdöntőkbe jutottak névsora, csütörtök este pedig az, hogy közülük kik kerültek a döntőbe.
„Köszönöm, hogy eljöttek, és bizalmat szavaztak nekünk arra, hogy meghallgathassuk önöket, és kiválaszthassuk a legjobbakat” – mondta Marton Éva a sorsoláson. A fiatal tehetségeknek azt tanácsolta: ne a nagy hangerővel igyekezzenek kitűnni, hanem a finomságokat, az érzelmeket mutassák meg. A Marton Éva-különdíjat az MMA támogatásával a gálán veheti át az a versenyző, akinek a versenyen nyújtott különleges teljesítményét művésznő külön díjazza.
(forrás és fotó: www.martoncompetition.hu)