José Cura napjaink egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott operaénekese, aki pályafutása során a világ szinte összes jelentős operaszínpadán fellépett már. Egyik legemlékezetesebb alakítását 1997-ben a Berlini Filharmonikusokkal és Claudio Abbadóval Verdi Otellójaként nyújtotta, de Saint-Saëns Sámsonjaként is beírta magát az operatörténelembe.
Cura sokoldalú művész, nem csak énekesként, de karmesterként és zeneszerzőként, sőt, fotóművészként és divattervezőként is ismert.
Neve összeforrt a VeszprémFesttel: 2004-ben az akkor 42 éves művész máig emlékezetes fellépésével indult a fesztivál, amelyen ezt követően 2010-ben és 2018-ban is fellépett.
(fotó: www.josecura.com)
Cura kifejezetten a História Kert közönségének összeállított, „Argentin dalok és olasz áriák” című programjával készül negyedik VeszprémFest előadására, amelyen Bizják Dóra (zongora), Barbora Kubíková (gitár), Pasztircsák Polina (szoprán) és az alkalomra szimfonikus zenekarrá bővülő veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar is közreműködik. Művészeti vezető: Kováts Péter, karmester: Mario De Rose.
A História Kertben elhangzó előadásban az énekes Piazzola-, Carlos Guastavino- és Alberto Ginastera- átiratok mellett Verdi és Puccini operák, köztük a Nabucco, A végzet hatalma, a Tosca, a Rigoletto és az Otello áriái közül is válogat.
*
2024. július 17. 20:00, História Kert (esőhelyszín: Veszprém Aréna)
José Cura: Argentin dalok és olasz áriák
Közreműködik:
Pasztircsák Polina – szoprán
Bizják Dóra – zongora
Barbora Kubíková – gitár
A veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar
Művészeti vezető: Kováts Péter
Karmester: Mario De Rose
(forrás: Veszprémfest)