ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main programajanlo

Addio, mia California!

Addio, mia California!

Puccini „A Nyugat lánya” című operája az Erkel Színházban. Kritika.

„Addio, mia California!” – így búcsúzik A Nyugat lánya végén Minnie és Dick Johnson. Ezúttal azonban, Puccini operájának az Erkel Színházban bemutatott új rendezésében a nézőknek kell búcsút venniük Észak-Amerikától. A cselekményt ugyanis az orosz rendező, Vaszilij Barkatov nem a 19. századi Kaliforniába, hanem napjainkba, Nyugat-Európába helyezte át, megfosztva ezzel a darabot a vadnyugati miliő minden bájától, romantikájától. (Amely Vadnyugat persze nem feltétlenül volt annyira romantikus, de azzá tette számunkra – sőt, már az 1910-es ősbemutató közönsége számára is – az időbeli távolság…)

Tény azonban, hogy a rendezés tartogatott egy meglepő fordulatot, ami – bár vitatható – jelzi, hogy Vaszilij Barkatovot nem minden ok nélkül emlegetik a kiemelkedő tehetségű fiatal rendezők között.

nyugat lanya rakossy 1
Jelenet az I. felvonásból

A Nyugat lánya (La fanciulla del West) nem tartozik Puccini legnépszerűbb operái közé. A Manon Lescaut (1893), a Bohémélet (1896), a Tosca (1900) és a Pillangókisasszony (1904) után a zeneszerző immár új utakon járt, a New Yorkban bemutatott mű sok tekintetben különbözik előző operáitól. A zárt áriák szinte teljesen eltűntek, az ének és a zene az eddigieknél is jobban a szöveg, a mondanivaló szolgálatában áll, és a hangszerelés is modernebb lett. (Jellemző, hogy A Nyugat lányából talán egyedül a tenorista III. felvonásbeli áriája az, amit koncerteken önállóan is elő szoktak adni.)

A darab az ősbemutatón ennek ellenére óriási sikert aratott, köszönhetően persze a Metropolitan akkori sztárjainak is: Dick Johnsont Enrico Caruso, Minnie-t Emmy Destinn, Jack Rance-t pedig Pasquale Amato énekelte, a karmester Arturo Toscanini volt. A Magyar Királyi Operaházban 1912. február 29-én mutatták be a művet Szamosi Elzával, Környei Bélával és Viglione Borghesével a főszerepben, Kerner István vezényelt. Az Operaház 47 évvel ezelőtt tűzte utoljára műsorára a darabot.

nyugat lanya rakossy 2

Gaston Rivero és Bátori Éva


A mostani előadás első felvonása elég unalmasra sikeredett. A vadnyugati szalon helyett egy elsőre nehezen beazonosítható helyszínen vagyunk. Betoncsövekben lakó férfiakat látunk, egyik-másik mintha építőipari munkás lenne, a többiek talán hajléktalanok vagy alvilági figurák. (A rendezőnek a kultúra.hu-n megjelent interjúja segít a helyszínt egyértelművé tenni: egy illegális munkástáborban vagyunk.) Nincs is ezzel nagy gond, az eredetiben is a világ különböző tájairól érkező bányászok múlatják az időt a szalonban. Jack Rance, a gátlástalan sheriff most is rendőr, Minnie pedig, aki az eredetiben a szalon tulajdonosa, itt inkább szociális munkásnak tűnik, Dick Johnson pedig ezúttal is bűnöző. A statikus díszlet azonban meglehetősen egyhangú, a betoncsövek a bennük kuksoló emberek számára nem sok mozgási lehetőséget adnak. Tovább fokozza az unalmat az első felvonás alatt a színpadot végig uraló félhomály.

A Minnie házában játszódó második felvonás izgalmasabb. Izzik a levegő, köszönhetően persze a három főszereplő szenvedélyes alakításának is. Minnie házikója viszont igen jómódú, tágas otthon benyomását kelti, ami megkérdőjelezi bennünk, hogy tényleg egy olyan lányról van-e szó, akinek sivár életéből az egyetlen kitörési lehetőséget, vágyai beteljesülését az jelenti, ha az őt körülvevő marcona férfiak között talál végre egy valamivel kevésbé marcona férfit, akivel összekötheti az életét. (A librettó persze makacsul ellenáll a rendező változtatási szándékainak: az eredetileg indián szolgák „ugh” kiáltásai például igen komikussá válnak, mivel ők most bevándorlók, és nem indiánok.)

nyugat lanya rakossy 5
Szegedi Csaba és Bátori Éva


A harmadik felvonás színpadképe meglehetősen kaotikus. Nem az erdőben vagyunk (mint az eredetiben), hanem végig Minnie házában. Igaz, a ház hátsó falának díszlete megnyílik, így többé-kevésbé azon keresztül is követhetjük a kinti történéseket, amely történések azonban nem igazán követik az eredeti librettót. (Ráadásul, a zavarossá váló színpadképnek köszönhetően a zenei megvalósítás is sérül: az utolsó jelenet gyönyörű férfikara a háttérből alig hallatszik.) A csavar azonban csak ez után következik. A librettó szerint Dick Johnson az akasztófa alatt áll, az odaérkező Minnie csak az utolsó pillanatban menti meg őt. Könyörgését követően az aranyásók megbocsátanak, majd a szerelmespár együtt int búcsút Kaliforniának. Igen, Puccini, megannyi tragédia szerzője úgy gondolta, hogy ezúttal a hősnőt és a hőst is életben hagyja, ami szokatlan megoldás, hiszen az opera seriák általában nem szoktak happy enddel végződni. Vaszilij Barkatov, a rendező viszont úgy gondolta, hogy Puccini nem jól gondolta. Rendezésében Dick Johnson belehal sérüléseibe, lőtt sebbel, holtan fekszik Minnie házában, a lány mellett a padlón. Így azonban nem világos, hogy Minnie ezúttal mit kér a Johnsont kivégezni akaró férfiaktól. Az utólagos megbocsájtásukat? De miért ilyen hevesen? Hiszen Johnson már halott. (Esetleg azért is könyörög, hogy a halott férfi testét ne gyalázzák meg, azaz ne akasszák fel, és hagyják őt békében nyugodni?) Izgatott várakozás lett ekkor úrrá rajtam, hiszen a záróduettet mégsem énekelheti egyedül a lány… És csakugyan, a hulla eltűnik, és Dick Johnson, pontosabban az ő szelleme lép be az ajtón. Johnson tehát halott, kettejük búcsúduettje így az egymástól való elválást jelenti, illetve Johnson búcsúját az élettől. Lehetséges ugyanakkor egy másik értelmezés is: a jelenet szimbolikus, Dick Johnson él, csak előző, bűnöző énje, azaz Ramerrez halt meg, „újjászületése” pedig megtisztulást jelent: Minnie mellett másik emberként kezd új életet. További értelmezési lehetőség: a rendező felfogása szerint Johnsonnak bűnhődnie kell(ett volna) bűneiért. Meg kell tehát halnia, csak a túlvilágon nyerhet bűnbocsánatot, és csak ott lehet Minnié.

Jómagam meglehetősen ambivalens érzésekkel távoztam a harmadik felvonás után. Barkatov nem csak újraértelmezte a művet, hanem egyszerűen átírta azt, ami számomra nehezen elfogadható. Tény ugyanakkor, hogy a jelenet, amelyben Minnie a már halott férfi becsületéért könyörög, valamint a zárókép Dick Johnson szellemével megindító, megrázó, elgondolkodtató. Okos, váratlan rendezői megoldás, amely azonban felülírja, egyenesen „kijavítja” az eredetit. Mindenesetre lehet róla vitatkozni (fogunk is), és ez egyáltalán nem baj.  

nyugat lanya rakossy 4
Bátori Éva és Gaston Rivero


A Minniet alakító Bátori Éva részéről nívós produkciót hallhattunk. Az első felvonásban a magas hangoknál kissé forszírozott, a második és a harmadik felvonásban azonban már szárnyalt a hangja, amely hang ugyanakkor nem volt mindig kiegyenlített. Játéka szenvedélyes volt, olykor talán túlságosan is az, főleg a második felvonásban játszotta kissé túl a szerepét: a kétségbeesett, vágyakozó Minnie helyett egy már-már hisztérikus, egzaltált nőt láthattunk.

Dick Johnson szólama nagy vivőerejű drámai olasz tenorhangot kíván. Az egyébként elfogadható színészi teljesítményt nyújtó, uruguayi születésű Gaston Rivero többnyire át tudta ugyan énekelni a sűrű zenekari hangzást, de nem kifejezetten kellemes színezetű hangja (különösen a felső lágéban) így is kevés volt a szólam elsőrangú megszólaltatásához.  

Szegedi Csaba bariton tolmácsolásában egy igen karakteresen megformált Jack Rance-t láthattunk. Alkatilag is illik hozzá a szerep, hangja pedig erőteljesen szólt, és jól bírta a magasságokat is.

Az operát nem könnyű színpadon előadni, aminek oka elsősorban a szokatlanul sok szereplő. A nyolc aranyásó az első és a harmadik felvonásban szinte végig a színpadon van (és énekel is). Ennyi szólam az együttes jelenetekben könnyen széteshet, különösen akkor, ha másodvonalbeli énekesekre bízzák. Ezúttal szerencsére nem ez volt a helyzet, a mellékszereplők között olyan énekeseket hallhattunk, mint például Balczó Péter, Cseh Antal, Gábor Géza vagy Kiss András, de a többiek részéről is igényesen előadott szólamokat hallhattunk.

A Kocsár Balázs által dirigált zenekar az első felvonás elejének kissé „lötyögősebb” hangzása után végig egyenletesen jó, bár nem kiemelkedő (árnyalatokban kevésbé gazdag, dinamikailag kevésbé változatos) teljesítményt nyújtott.

nyugat lanya rakossy 3
Jelenet az I. felvonásból


Egy meghökkentő rendezői ötleten alapuló Nyugat lánya előadást láthattunk, ami nem lenne baj, ha a darabot nem 47 év után láthatta volna először a hazai közönség. Más a helyzet olyan agyonjátszott, jól ismert operák esetében, mint például a Traviata vagy a Bohémélet, ott könnyebben megbocsájtja a közönség a kísérletezést. A Nyugat lányát azonban kevesebben ismerik, a mostani bemutató 47 év után már-már hazai ősbemutatónak számít. Célszerűbb lett volna ezúttal még a szerzők eredeti elképzelése alapján színpadra vinni.


Csák Balázs

 fotók: Rákossy Péter

***

2018. december 6., Erkel Színház

Giacomo Puccini:
 
A Nyugat lánya (La fanciulla del West)

 

David Belasco The Girl of the Golden West című drámája alapján a szövegkönyvet írta Guelfo Civinini és Carlo Zangarini
 
Díszlettervező: Zinovy Margolin
Jelmeztervező: Olga Shaishmelashvili
Világítástervező: Alexander Sivaev
Dramaturg: Orbán Eszter
Karigazgató: Csiki Gábor
Karmester: Kocsár Balázs
Rendező: Vasily Barkhatov
 

Szereposztás:

Minnie - Bátori Éva
Dick Johnson (Ramerrez), bandita - Gaston Rivero
Jack Rance, seriff - Szegedi Csaba
Nick, pultos - Balczó Péter
Ashby, a Wells Fargo társaság ügynöke - Bakonyi Marcell
Sonora, aranyásó - Cseh Antal
Trin, aranyásó - Ujvári Gergely
Sid, aranyásó - Geiger Lajos
Bello, aranyásó - Erdős Attila
Harry, aranyásó - Kiss Tivadar
Joe, aranyásó - Kristofori Ferenc
Happy, aranyásó - Rezsnyák Róbert
Jim Larkens, aranyásó - Gábor Géza
Billy Jackrabbit, indián - Kőrösi András
Wowkle, a felesége - Heiter Melinda
Jake Wallace, vásári énekes - Káldi Kiss András
José Castro, mesztic férfi - Kiss András