ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main programajanlo

III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

Sajtótájékoztató a harmadszor sorra kerülő énekversenyről.


A Zeneakadémia immár harmadik alkalommal hirdette meg a nagyszabású nemzetközi énekversenyt, melyre legkésőbb 2018. március 14-ig jelentkezhetnek a megmérettetés honlapján a 18–32 éves hölgyek, illetve 18–35 éves urak. A szervezők ezúttal is a feltörekvő operaénekes-generáció legjobbjait várják Budapestre.

VILÁGKLASSZISOK VERSENYE

A verseny immár hagyományosan négy fordulós lesz. Az online előválogatóhoz a jelentkezési anyagok részeként tölthetik fel a jelentkezők a verseny megújult honlapjára videófelvételeiket: egy barokk és egy más korszakból származó szabadon választott áriát. A Marton Éva vezette előzsűri döntéséről 2018. április 15-ig küld tájékoztatást a verseny titkársága.

Az őszi élő fordulókba továbbjutó versenyzők – a jelentkezési díjat csak nekik kell megfizetniük – egy Liszt-dal és hét ária előadásával méretik meg magukat. A darabokat kívülről, eredeti hangnemben, eredeti nyelven és a teljes verzióban kell majd előadniuk. A 2018. szeptember 10–16. között a nagyközönség előtt zajló fordulók helyszíne – a megmérettetés történetében első alkalommal a gáláé is – a Zeneakadémia lesz, s a versenyt az élő internetes közvetítésnek köszönhetően Magyarország és a világ minden pontjáról követhetik majd az érdeklődők. A döntőben és a gálán a Magyar Állami Operaház Zenekara működik közre Kocsár Balázs vezényletével. A 42.000 € összértékű díjak mellett számos különdíjat, köztük a Magyar Művészeti Akadémia és a Zeneakadémia Alapítvány díját, koncertfelkéréseket és ösztöndíjakat vehetnek át a legkiválóbbnak bizonyuló versenyzők.

III Marton sajt 2
Marton Éva a sajtótájékoztatón (fotó: Zeneakadémia / Mudra László)


A magyar kormány által biztosított mintegy 100 millió forintos céltámogatásból megrendezett verseny Marton Éva vezette zsűrijébe az operavilág olyan magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást, mint Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera intendánsa, Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora, Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője, Eva Wagner-Pasquier, a Bayreuthi Fesztivál korábbi igazgatója, illetve magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A 2014-es és a 2016-os versenyen legjobbnak bizonyult fiatal művészek karrierjének felívelését látva joggal számíthatunk rá, hogy a 2018-as verseny díjazottjai is rövid időn belül a hazai és az európai operaélet rendszeres és méltán ünnepelt csillagai lesznek. 

 

A verseny kampányvideója 



ELŐZMÉNYEK

Az első alkalommal 2014-ben megrendezett Nemzetközi Marton Éva Énekverseny azonnal a komolyzenei világ megmérettetéseinek élvonalába került. „Zeneakadémista koromban megfogadtam, hogy ha valaha saját tanítványaim lesznek, akkor az első perctől kezdve önállóságra, önbizalomra fogom őket tanítani. A tanár általában kisebb művészt akar faragni a tanítványából, mint saját maga. Ez hiba! Szárnyakat kell adni, hogy minél hamarabb megállják a helyüket az életben” – nyilatkozta a verseny legelső meghirdetésekor Marton Éva, akinek szavai az énekverseny mottójává váltak.  

2014-ben, az első alkalommal megrendezett versenyre 150 énekes küldte el a jelentkezési anyagát, a világ öt földrészéről, összesen harminchét országból. A Marton Éva vezette válogató bizottság összesen 77 énekest – köztük tizenegy magyar fiatalt – tartott érdemesnek arra, hogy az élő fordulókban is megmutathassa tudását, tehetségét. A zsűri végül egybehangzóan Vörös Szilviának ítélte oda az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíját, míg az első díjat a romániai bariton, Alexandru Aghenie vihette haza. A zsűri és a közönség egyaránt a legjobbak közé sorolta Tetiana Zhuravel ukrán szopránt, aki így a közönségdíjnak és a második helyezésnek örülhetett, míg a harmadik helyen Marcelina Beucher lengyel szoprán végzett.

A két év elteltével, 2016 első napjaiban meghirdetett II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre öt kontinens huszonöt országából száznál is több művész jelentkezett. Az élő fordulókba ezúttal is 77 versenyző jutott tovább, közülük 18 nemzet képviseletében 48 fiatal énekes érkezett meg Budapestre, és mérte össze tudását 2016 szeptemberében. A verseny nagydíját és a közönségdíjat a fehérorosz basszus, Alexander Roslavets nyerte el. Az I. díjat a mongol Ankhbayar Enkhbold (bariton) kapta, a II. díjat az egyetlen döntőbe jutott magyar versenyzőnek, Horti Lilla szopránnak ítélte oda a zsűri, míg a III. díjat a lengyel Lucyna Jarzabek (szoprán) érdemelte ki.

A döntő élő internetes közvetítését Japántól az Egyesült Államokig, Norvégiától Brazíliáig a világ harmincnál is több országából követték.

További információk a jelentkezés módjáról és feltételeiről:

www.martoncompetition.hu