head main operahistorica

Tudor-dinasztia az operaszínpadon 1.

Tudor-dinasztia az operaszínpadon 1.

Operák VIII. Henrikről és koráról.

„Opera historica” című sorozatunkban történelmi tárgyú operák történelmi hátterét igyekszünk megvilágítani. A mostani írás VIII. Henrikről és koráról szól. Első rész.

 

 Tudor-dinasztia az operaszínpadon 1.

 

 VIII. Henrik és feleségei

 
A reneszánsz Anglia fénykorának Tudor-dinasztiából származó három uralkodója: VIII. Henrik és lányai, a Bloody Maryként elhíresült Tudor Mária és Angliai Erzsébet számos XIX. századi opera főszereplője. A romantika korszaka tudatosan távolodott el a barokk és a klasszicizmus által felvállalt antik örökségtől és fedezte fel a nemzeti múltat, ill. az európai történelmet. Az itáliai operaházakban, a bel canto periódusában addig sohasem látott mértékben ismerkedhetett meg a közönség az európai történelem sorsdöntő eseményeivel, a Risorgimento kezdeti, szellemi síkon zajló küzdelmeit is meghatározva. A Tudor-dinasztia története leginkább Donizettit foglalkoztatta: a bergamói mester Boleyn Anna, Stuart Mária és Roberto Devereux című operáiban állított a dinasztiához kapcsolódó nőalakoknak emléket. A ma reneszánszukat élő dalművek mellett azonban több zenetörténeti kuriózum is született a témában.

 

tudor4
Ifj. Hans Holbein (1497- 1543): VIII. Henrik

 

 Donizetti: Boleyn Anna


A hat alkalommal megházasodó reneszánsz uralkodó, VIII. Henrik (1509-1547) Donizetti első Tudor-operájában, a Boleyn Annában (Anna Bolena) lépett először az operaszínpadra. A kor egyik vezető librettistája, Felice Romani több irodalmi előkép alapján alkotta meg a tragikus sorsú királyné kivégzését középpontjába állító dalmű szövegkönyvét. A francia forradalomban kivégzett, az utókor által felfedezett költőnek, André Chéniernek (aki Giordano operájának főhőse) a Francia Akadémia tagjaként is elismert öccse, Marie-Joseph Chénier (1764-1811) Henri VIII. (VIII. Henrik) című drámája nagy népszerűségnek örvendett akkoriban. Az abszolút monarchiát bíráló, öt felvonásos tragédia ősbemutatójára 1791 áprilisában, a királyi palotában kialakított Köztársasági Színházban (Théâtre de la République) került sor. A közönség részvétét a széttagolt Itáliában is mindenütt felkeltette a mű a királyi hatalomnak áldozatul eső Boleyn Anna iránt. (A jeles költő, Ippolito Pindemonte 1818-as fordításában, Enrico VIII ossia Anna Bolena [VIII. Henrik avagy Boleyn Anna] címmel. Az Alfierivel és Ugo Foscolóval is szoros kapcsolatot tartó Pindemonte fő műve az Odüsszeia olasz fordítása. Bellini népszerű dala, a Malinconia, Ninfa gentile pedig Pindemonte La Melanconia c. költeményére íródott.)

A  Donizetti-dalmű másik forrása Alessandro Pepoli (1757-1796) 1788-ban keletkezett  Anna Bolena (Boleyn Anna) c. drámája. (A szerző további művei: La morte di Annibale [Hannibál halála], Rotrude, Zulfa, La morte d'Ercole [Heraklész halála] – tragédiák, L' amico di sua moglie [A felesége barátja], Ladislao Fisedia, I pregiudizi dell'amor proprio [A saját szerelme előítéletei], és operalibrettók: Paisiello számára az I giuochi d'Agrigento, ill. Giovanni Battista Cimadoronak az Ati e Cibele és a Pimmalione [Pygmalion]).

 

tudor2
Giuditta Pasta (1797-1865) Boleyn Anna szerepében


Donizetti kétfelvonásos operája az egyéni hangját megtalált szerző első jelentős alkotása és egyben a bel canto egyik legszebb remekműve, melyben a zene - az énekszólamok virtuozitásán túl - a mély emberi drámák és a tragikus konfliktusok hiteles kifejezésének eszközévé emelkedik. (Annak ellenére, hogy a zenei szövet a kor formanyelvének megfelelően nem teremti meg teljes egészében a mű egységét. Ezért szinte mindig jelentős húzásokkal adják elő a dalművet.) Az abszolút főszereplő, Boleyn Anna: a férje hűtlenségének áldozatul eső, az udvarhölgyével, Jane Seymourral rivalizáló királyné alakja lélekábrázolás tekintetében a modern pszichológia mércéjével is megállja a helyét. A drámai koloratúrszoprán hangot igénylő hősnő különleges követelmények elé állítja megszemélyesítőjét. Az opera csúcspontját jelentő zárójelenet tulajdonképpen egy monumentális nagyária, a bel canto dalművekre jellemző ún. őrülési jelenet. Az 1930. december 26-án, a milánói Teatro Carcanóban tartott ősbemutatón a hatalmas hangterjedelemmel, korlátlan virtuozitással, meggyőző színpadi jelenléttel és drámai kifejezőerővel rendelkező énekesnő, Giuditta Pasta alakította a címszerepet. Az Európa-szerte ünnepelt csillag 1815 és 1829 között koloratúr mezzo szerepekben aratta diadalait, ő szólaltatta meg először Rossini: A reimsi utazás című operájának Melibea márkinőjét is. A szopránfachra áttérve teljesedett ki a művészete: számára komponálta Donizetti a Boleyn Anna címszerepét, Bellini Az alvajáró című operájának Amináját és a Beatrice di Tenda, valamint a Norma főhősnőjét is. Drámai koloratúr szopránként mindössze hat évig énekelt.

VIII. Henrik szerelme, Jane Seymour a királyné ellenpólusa, akit a király az opera zárójelenetében a kivégzéssel párhuzamosan emel trónra, mint harmadik feleségét. (A valóságban egy nappal Boleyn Anna halála után, 1536. május 20-án tartották az esküvőt.). A börtönben raboskodó Anna és az őt felkereső, bűntudattól gyötört udvarhölgy II. felvonásbeli kettőse az operairodalom egyik legszebb, dramaturgiai szempontból is tökéletesen felépített duettje. Jane Seymour szólama a négy évvel később elhalálozott, mindössze 23 évet élt ígéretes énekesnő, Elisa Orlandi  számára íródott, akinek a repertoárja a Puritánok Elvirájától a Norma Adalgisájáig terjedt.

 

tudor1
Maria Callas (1923-1977) Boleyn Anna szerepében


Az egyetlen fiktív főszereplő a tenorhős, Lord Richard Percy, aki a történet szerint Anna korábbi szerelme. A száműzetésbe kényszerült férfit VIII. Henrik hazahívja, látszólag kegyelmet ad neki, de amikor Richard a királynéval találkozik és felelevenítik emlékeiket, a király rajtakapja őket. Sorsa a börtön, majd a királynéval, annak bátyjával, Lord Rochefort-tal, és apródjával, Smetonnal együtt őt is kivégzik. Első megszemélyesítője a bel canto korszak emblematikus tenorja, a szinte korlátlan magasságokkal rendelkező Giovanni Battista Rubini (többek között a Puritánok első Arturója) volt. VIII. Henriket a jeles basszus, a Rossini-premierek (többek között Az olasz nő Algírban, A török Itáliában, II. Mohamed, Semiramis) virtuóz sztárja, Filippo Galli alakította.

A bel canto hanyatlásával a Boleyn Anna is eltűnt a repertoárról, felfedezésére 1947 decemberében került sor, a barcelonai Gran Teatre del Liceu színpadán, a két háború közötti évtizedek neves drámai szopránjával, Sara Scuderivel a címszerepben. Jane Seymourt Giulietta Simionato, VIII. Henriket Cesare Siepi formálta meg. Az igazi áttörés azonban 1957 áprilisában, a milánói Scálában következett be: az angol királyné megtalálta eszményi tolmácsolóját Maria Callas személyében. Azóta többek között Leyla Gencer, Elena Souliotis, Beverly Sills, Renata Scotto, Virginia Zeani, Montserrat Caballé, Joan Sutherland, Katia Ricciarelli, Edita Gruberova, June Anderson, Nelly Miricioiu, Mariella Devia és Dimitra Theodossiou gazdagította a szerep interpretálásának a történetét...

 


Camille Saint-Saëns: VIII. Henrik


Az eltaszított királyné és a rivális udvarhölgy konfliktusát járja körül Saint-Saëns fél évszázaddal később keletkezett operája, az Henry VIII (VIII. Henrik) is. A szerepek azonban felcserélődnek: itt Boleyn Anna a szerencsés kiválasztott, míg az áldozat az uralkodó első felesége, Aragóniai Katalin. Az irodalmi alapmű a történet legismertebb feldolgozása, Shakespeare utolsó drámája, a VIII. Henrik és a spanyol barokk mester, Pedro Calderón de la Barca El cisma en Inglaterra (Egyházszakadás Angliában) c. színműve. A szerelmi szál mellett a történetben fontos hangsúlyt kap az azzal szorosan összefüggő politikai háttér, az anglikán egyház születése. Mivel VII. Kelemen pápa nem adta áldását Henrik és Katalin válására, az angol király 1531-ben a parlament helybenhagyó határozatával megerősítve önhatalmúlag feloldotta házasságát. Megszüntette a pápának az angol egyház fölötti befolyását és a szupremáciát saját magára ruházta. Mint az új anglikán egyház feje kizárólagos joga lett a vallási dogmák értelmezésében és a liturgia szabályozásában is. Megnyílt az út a Boleyn Annával kötendő házasság előtt, a méltóságától megfosztott királynét pedig Kimboltonba száműzték, ahol három év múlva meghalt. Még leánygyermekét, a később trónra emelt Máriát is elszakították tőle.

tudor3
Michael Sittow (kb. 1469-1525/26):
A fiatal Aragóniai Katalin (kb. 1503/1504)


A Léonce Détroyat és Armand Silvestre librettójára írt négy felvonásos Saint-Saëns-dalmű ősbemutatója 1883 március 5-én volt a párizsi Operában. A zenei szövet hűen tükrözi a drámát és a szereplők pszichológiai motivációit, a komponista „zenedrámának" nevezte alkotását. A szerelmi jelenetek bensőséges lírája is meggyőző. A történeti hitelesség kedvéért a szerző alaposan tanulmányozta a korabeli angol reneszánsz zenét és William Byrd egy air-je mellett számos angol, skót és ír népi dallamot is felhasznált a partitúrában. Az opera szereplői: VIII. Henrik (bariton), Aragóniai Katalin (Catherine d'Aragon, szoprán), Boleyn Anna (Anne Boleyn, mezzoszoprán), Don Gomez de Feria (tenor), Lady Clarence (szoprán), Campeggio kardinális, pápai legátus (basszus), Norfolk hercege (basszus), Surrey grófja (tenor), Cranmer, Canterbury érsek (basszus), Garter (tenor), Egy ajtónálló (basszus).

A premier hatalmas sikert aratott, 1889-ben a londoni Covent Gardenben is bemutatták. A francia főváros dalszínháza 1919-ig tartotta repertoárján a művet. Az opera mégsem került be a szélesebb köztudatba, bár megélt néhány felújítást, amelyeket lemezfelvétel is megörökít. 1983-ban a San Diego-i Opera színpadán Sherrill Milnes kedvéért támasztották fel a kuriózumot, aki a címszerepet Christina Deutekom (Katalin), Brenda Boozer (Anna) és Jack Trussel (Don Gomez) társaságában énekelte, Antonio Tauriello vezényletével. 1989-ben a Montpellieri Fesztiválon Alain Fondary és Francoise Pollet formálta meg a királyi párt, Sir John Pritchard dirigálásával. 1991-ben a Compiégne-i Théatre Impériálban  Philippe Rouillon (VIII. Henrik), Michčle Command  (Katalin), Lucile Vignon (Anna) és Andrée Gabriel (Don Gomez) alakították a főszerepeket, Alain Guingal zenei vezetésével. 2002-ben Montserrat Caballé és Simon Estes jutalomjátékaként a barcelonai Gran Teatro del Liceu tűzte a műsorára, a dirigens José M. Collado volt. A második szereposztásban Cassandra Riddle és Robert Bork váltotta a csillagokat. Boleyn Annát Nomeda Kazlaus és Jane Dutton, Don Gomezt Charles Workman és Kiss B. Attila énekelte.

 

 
Bloody Mary-operák Victor Hugo drámája alapján

 
VIII. Henrik Aragóniai Katalintól született lánya, I. (Katolikus vagy Véres) Mária a tizenéves korában elhalálozott VI. Eduárdot (Jane Seymour fia), és a kilenc napig regnáló Jane Grey-t (VIII. húgának, Mária hercegnőnek az unokája) követően 1553-ban lépett trónra. Az öt évig uralkodó királynő a katolikus hit erőszakos visszaállításának kísérletével vesztette el népszerűségét. Az 1554-ben Thomas Wyatt vezette protestánsfelkelést a legkíméletlenebb eszközökkel verte le (innen ered a Bloody Mary kifejezés), még féltestvérét, Erzsébetet is a Towerbe zárta egy időre.

A kegyetlen uralkodónő alakját az irodalomban Victor Hugo örökítette meg. Tudor Mária c. három felvonásos drámáját 1833-ban a Théâtre Porte-Saint-Martin mutatták be. A színmű története a főhősnő és hűtlen olasz kegyence, Fabiano Fabiani kapcsolatát dolgozza fel. Bár az olasz nemesnek a királynő megbocsát, a nemesek intrikáinak következtében összeesküvés vádjával börtönbe zárják és halálra ítélik. Mária sikertelenül próbálja megakadályozni a kivégzést.

A romantikus tragédiát először a német színházakban is működő tenorista, karigazgató és komponista Bognár Ignác zenésítette meg, akinek dallamai közül Brahms többet is felhasznált a Magyar táncokban (a szerző második operája a Fogadott leány, Szigligeti Ede szövegére). A komponista 1847-ben Innsbruckban (a helyi teátrumban működött tenoristaként) fejezte be az olasz bel canto dalművek mintájára, Cséki Frigyes librettójára írt operáját. A kilenc évig előadatlan mű  mindössze két előadást ért meg 1856 novemberében, a pesti Nemzeti Színházban. Még a két főszereplő, Hollósy Kornélia (a Bánk bán első Melindája, az Erzsébet és a Sarolta címszerepét is számára komponálta Erkel) és a neves tenorista, Jekelfalussy Albert (Erkel Erzsébetjének első Lajosa) sem tudta megmenteni a fanyalgó kritikai visszhanggal fogadott alkotást.

tudor5
Anthonis Mor (kb. 1520-1576/1578):
Tudor Mária, Anglia királynője, 1554


A népszerű olasz komponista, Giovanni Pacini Maria, Regina d'Inghilterra címmel dolgozta fel a Hugo-drámát, Leopoldo Tarantini librettójára. A zenei szépségekben bővelkedő három felvonásos opera ősbemutatója 1843. február 11-én zajlott le, a palermói Teatro Carolinóban. A címszerep Antonietta Marini-Rainieri, Verdi Oberto és A pünkösdi királyság c. operáinak első szopránfőszereplője számára íródott. A Fabianóról Riccardo Fenimoore névre átkeresztelt férfi főszereplőt a korszak egyik leghíresebb, Rossini, Donizetti, Verdi által is nagyra értékelt orosz származású tenorja, Nicola Ivanoff énekelte. A dalmű egy évtizedig az itáliai színházak egyik sikerdarabja volt, majd méltatlanul feledésbe merült és csak 1983-ban a Camdeni Fesztiválon éledt újjá, Penelope Walker és Keith Lewis főszereplésével, David Parry vezényletével. Első lemezfelvétele 1996-ban, az Opera Rara gondozásában készült, Nelly Miricioiu, Bruce Ford, Mary Plazas, José Fardilha és Alastair Miles közreműködésével, szintén David Parry vezényletével.

Az Olaszországban is nagy népszerűségnek örvendő, brazil nemzeti zeneszerző, Carlos Gomez is inspirációt merített Victor Hugo alkotásából. Az Il Guarany, a Fosca, az 1647-es nápolyi felkelést feldolgozó Salvatore Rosa, a Lo Schiavo (A rabszolga) és a Colombo (Kolombusz) szerzője Tudor Mária (Maria Tudor) című operáját 1879. március 17-én mutatták be a milánói Scalában, csekély közönségsikerrel. A librettót Emilio Praga írta, ennek alapszövegét Giuseppe Zanardini, ill. Ferdinando Fontana (Puccini két első operája, a Le villi és az Edgar szövegét jegyzi) egészítették ki. A premieren Fabianót az első Otello, Francesco Tamagno, Giberto szerepét a jeles basszus, Edouard de Reszke alakította. A dalmű két felvétele férhető hozzá kereskedelmi forgalomban: az 1978-as Sao Paolo-i előadást megörökítő lemez, Mabel Valeris és Eduardo Alvares közreműködésével, Mario Perusso vezényletével, ill. az 1998-as szófiai bemutató videofelvétele, Eliane Coelho és Kostadin Andreev főszereplésével, Luis Fernando Malheiro zenei irányításával. .

 

Péterfi Nagy László

 

Felhasznált irodalom:


http://en.wikipedia.org/wiki/Gaetano_Donizetti#Operas
http://en.wikipedia.org/wiki/Anna_Bolena
http://www.rodoni.ch/proscenio/cartellone/AnnaBolena/analisi2.html
http://fr.wikipedia.org/wiki/Marie-Joseph_Ch%C3%A9nier
http://it.wikisource.org/wiki/Poesie_campestri/La_Melanconia
http://www.recmusic.org/lieder/get_text.html?TextId=12804
http://biblioteca.accademiadeifilodrammatici.it/biblio/autore/70470
http://www.librettidopera.it/giuochi/giuochi.html
http://www.operone.de/komponist/cimadoro.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Giuditta_Pasta
http://en.wikipedia.org/wiki/Elisa_Orlandi
http://it.wikipedia.org/wiki/Giovanni_Battista_Rubini
http://en.wikipedia.org/wiki/Filippo_Galli_(bass)
http://www.operadis-opera-discography.org.uk/CLDOANNA.HTM
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_compositions_by_Camille_Saint-Sa%C3%ABns#Operas
http://en.wikipedia.org/wiki/Henry_VIII_(opera)
http://www.musicologie.org/Biographies/saint_saens_c.html
http://www.operadis-opera-discography.org.uk/CLSAHENR.HTM
http://www.amazon.co.uk/Saint-Saens-Henry-VIII-Complete/dp/B00008FATC
http://www.tchaikovsky-research.org/en/people/saint-saens_camille.html
http://fr.wikipedia.org/wiki/G%C3%A9rard_Serkoyan
http://en.wikipedia.org/wiki/Mary_I_of_England
http://fr.wikipedia.org/wiki/Marie_Tudor_(Hugo)
http://www.hugo-online.org/Plays/marie_tudor.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Maria,_regina_d%27Inghilterra
http://www.geocities.com/Vienna/8917/Tudor.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Antonietta_Marini-Rainieri
http://www.operadis-opera-discography.org.uk/CLPAMARI.HTM
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bogn%C3%A1r_Ign%C3%A1c
http://vmek.oszk.hu/02100/02139/html/sz02/581.html
Németh Amadé: A magyar opera története a kezdetektől az Operaház megnyitásáig. Bp., 1987, Zeneműkiadó
http://www.gounin.net/ACGUS/acgbious.htm